A német gazdák Európa mezőgazdaságáért is tüntetnek 

Szerző: | 2024. január. 17. | Háború, Infláció, Kiemelt, Világgazdaság, Zöldenergia

Németországban erősödik a gazdák tüntetése, január 15-én mintegy 100 ezer traktor vonult ki az utakra, a tiltakozásuk mindenhol látható volt. Persze nem csak az ottani gazdák érzik úgy, hogy ellehetetlenednek a környezetvédelmi előírások szigorítása, az ukrán gabona térnyerése, illetve a támogatások megvonása miatt.  

A környezetvédelmi előírások szigorításáról már a felvetése óta folyik a vita. A vegyszerek mennyiségének csökkentése, az ugaroltatás, az állatjóléti intézkedések szigorítása volt a jellemző témája két éve a holland tüntetéseknek. Ez érthető, hiszen az ottani mezőgazdaság az egyik legintenzívebb (mondhatni a leginkább környezetszennyező) Európában, több mint kétszer annyi vegyszert használnak egy hektárra, mint egy átlagos közép-európai gazda. Természetesen a kérdésről lehet vitázni mind a zöldek, mind a gazdák oldaláról, egy azonban bizonyos, nem kellő előrelátással, egyeztetések nélkül próbálnak szigorítani a brüsszeli íróasztalok mögül.  

Persze most nem ez a legfontosabb eleme a német gazdák tüntetésének, akik a megélhetésükért vonultak ki. Az agrárpiacon bekövetkezett árváltozások miatt csökkent a gazdaságok jövedelmezősége. Mindehhez hozzájárult, hogy a legatyásodott német költségvetés miatt a kormány úgy gondolta, hogy valamit elszedhetne tőlük is.  

A gazdák viszont úgy gondolják, hogy kormányuk rosszul kezelte az orosz szankciókat, amivel energiaválságot, az energiahordozók árának növekedését okozták, illetve nem kezeli az ukrajnai agrárexport egyre agresszívabban jelentkező hatásait.  

Az agrárium gazdaságosságának az alakulását érdemes folyamatként tekinteni. Még az ukrajnai konfliktus kirobbanása előtt, 2021 őszén megugrott az energia, majd a vegyszerek ára, azaz a mezőgazdasági inputárai. Ez riadalmat kelthetett volna a gazdák körében, de ezzel egy időben a gabonapiacon is hasonlóképp emelkedtek az árak. A gazdák végeredményképp azt várták, hogy magasabb költségszint mellett fogják megtermelni az árujukat, remélve a magasabb árakat a termékeikért, így a tervezett, megszokott hasznuk megmaradt volna.   

Ezt a folyamatot rúgta fel az ukrán gabona megjelenése, ami először az Ukrajnával szomszédos országokat érintette, de Európa más régióiban is lefelé húzta az árakat. A 2022-es aszályos évben az Európába irányuló ukrán gabonaexport érdemben nem zavarta a nyugati gazdákat, hiszen a távolság miatt akkora szállítási költség terhelte az onnan érkező gabonát, amivel nem zavarta az ottani árakat, ráadásul az aszály miatt a helyi kínálat is elmaradt a megszokottól. Persze itt, az ukrán határ mellett nekünk elsősorban az északkeleti szomszédunktól érkező gabona okozott gondot, de a magasabb értékű termékek, amelyekből egy kamionba több fér, azaz kisebb a szállítási költsége, mint például a baromfihús, a tojás, pár hónappal a konfliktus kitörése után már gondot jelentett a távoli Franciaországban is, ahol leverték a hazai baromfitermékek árát.   

 

A tavalyi év viszonylag jó termésénél viszont már a gabonapiacokon jelentkeztek a problémák. Jelenleg a gabonaárak visszaestek a 2021. júliusi, az imputárak megugrása előtti szintre, miközben a bemenő költségek érdemben nem csökkentek. Az ukrán gabona már nem csak az európai piacon jelentkezik konkurenciaként.  

Ukrajna és újabban Oroszország, amelynek a piaci részesedése a globális búzakereskedelemben várhatóan eléri a 25 százalékot, tartósan magas kínálattal jelentkeznek a nemzetközi piacokon. Például az afrikai tendereken tonnánként 6-7 dollárral aláígérnek a francia búzának. Az európai gabona Egyiptomban nemcsak a magasabb tengeri fuvarköltségek miatt kevésbé versenyképes, de visszahúzza a magas euró/dollár árfolyam, amely tavaly július óta a legmagasabb szintet érte el. Ez jelentősen megdrágítja az európai exportot, és ez nyomást gyakorol az árakra a hazai piacon. Emellett pedig az orosz és az ukrán mezőgazdasági termelés bemenő költségei lényegesen alacsonyabbak az európaiéhoz képest. 

A gazdaság jövedelmezősége nélkül nincs túlélés  

Látni kell azt, hogy a mezőgazdaság egy nagyon tőkeigényes ágazat. Többségében nagyon lassú a termelési ciklus, a gabona esetében egy év a vetéstől az aratásig, az értékesítésig. Ehhez képest a gabonatermesztés annyira magas hasznot nem képes kitermelni. A gazdák rákényszerülnek, hogy a legtöbb jövedelmet hozzák ki az adott hektárjaikról (ami szintén szűkösen van jelen a piacon), igyekeznek minél intenzívebben termelni, ami évente magas költségekkel jár. Itt viszont érvényes az a szabály, hogy a költségek növelésével nem arányosan emelkedik a haszon. Igyekeznek gépesíteni, ami szintén egy intenzifikáló faktor, mivel elvileg csökkenti a munkaerőigényt.

Maga a gépesítés egy fontos kérdés az agráriumban, mivel a meglévő támogatások túlgépesítéshez vezettek, illetve a gépgyártók az áraikba beledolgozták az elérhető támogatások lehetőségét, azaz túláraznak.   

Mindehhez persze tőke kell, így a gazdáknak hitelekre van szükségük, ami nagyon kockázatossá teszi a gazdaságok létét, főleg az olyanokét, amelyeknek évente csak egyszeri bevételük van. Egy megnövekedett kamatkörnyezetben ez a kockázat még jobban megnő.  

Ha ebből a rendszerből, mint például a németeknél, kivesszük a gázolaj jövedéki adójának a visszatérítését, illetve a gépeikre súlyadót vetünk ki, az tovább növeli a költségeket, mindezt egy olyan időszakban, amikor a bevételeik a nyomott árak miatt amúgy is alacsonyak.   

A súlyadót azóta visszavonták, ez volt az első sikere a gazdatüntetésnek. Ez az intézkedés az agráriumban amúgy sem igazán indokolható, hiszen ezt a közterhet elsősorban a közutak használatáért vetik ki (legalábbis ezzel indokolták a megalkotásakor), amit a mezőgazdasági gépek nem olyan intenzitással használnak, mint más szállítóeszközök.  

A mezőgazdasági gázolaj ára uniós összehasonlításban 

A gázolaj jövedéki adójának a visszatérítését a német javaslat szerint 2026-ig vezetnék ki. Az emelkedő energiaköltségek jelentősen megnövelték a gazdálkodók kiadásait. Ennek a nagy részét gázolajra költik, ugyanis még mindig nincs komoly alternatívája a fosszilis tüzelőanyagoknak. A szántás, a vetés, az aratás energiaigényes.  

A növénytermesztésben hektáronként átlagosan 110-120 liter üzemanyagot használnak fel évente. Ha ezt átszámítjuk a 64,1 hektáros átlagos német üzemméretre, akkor ez évente mintegy 7400 litert jelent gazdaságonként. Tegyük fel, hogy a gazda még tejet is termel, amihez kell például egy takarmánykeverő kocsi, így a tejgazdasága könnyen elfogyaszt további 10 ezer litert. Ez együtt 17 400 litert jelent, aminek a költsége 30 ezer euró körül mozog. Jelenleg a mezőgazdasági gázolaj literenkénti 21,48 eurócentes visszatérítése cégenként 3737 eurós megtakarítást eredményez évente. Egy feszített költségvetésű gazdaságnál ez komoly összeg lehet. 

A jelzőlámpa-koalícióból álló kormány jelenlegi javaslatai szerint 2026-ig fokozatosan meg kell szüntetni a mezőgazdasági gázolaj támogatását, ami tovább fokozza a gazdálkodók versenyhelyzetét. A német mezőgazdasági gázolaj ára már most is a felső sávban van – állapította meg az Agrarheute.de portál.  

A jelenleg az németek a mezőgazdasági gázolaj árának az uniós rangsorában a hetedikek, Németország viszont 2026-tól Hollandia szintjére emelkedne. Az egyszerűség kedvéért a gázolaj január 1-jei árával számoltak, ami a Németországban, Hollandiában pedig 1,72 euró/l volt.  

 

Ez azt bizonyítja, hogy az EU belső piacára vonatkozó szigorú versenyszabályok ellenére a verseny kormányrendeletekkel történő torzítása bármikor lehetséges. Az uniós követelmények elsősorban azt hivatottak megakadályozni, hogy a nemzeti termelést előnyben részesítsék. A versenyfigyelőket kevésbé érdekli, hogy egy állam önként rosszabb helyzetbe hozza a saját termelőit.  

Ahogy az az EU-ban megszokott, az energiaszektorra is számtalan szabály vonatkozik, amelyet aztán nemzeti szinten eltérően lehet értelmezni. A mezőgazdasági gázolaj külön gázolajadó-mértéke mellett egyéb visszatérítési formák is teljesíthetők. Ausztriában például visszatérítik a szén-dioxid-adót 

A német gazda a költségeinek emelkedését és a kormánynak ezt a megszorítását logikusan köti össze az ukrajnai konfliktussal, illetve azzal a szereppel, teherrel, amelyet ebben az ottani kabinet felvállalt. 

Versenyképesség kérdése 

Persze itt sokan mondhatják, hogy miért a kormánytól, a támogatásoktól várják a gazdák a megoldást. Miképp akarnak versenyezni a maguk 64 hektáros birtokaikkal a világ több száz ezer hektáros birtokaival.  

Az igaz, hogy Németországban is vannak szövetségi államtól függően 230–300 ezer hektáros holdingok, de ezeket jellemzően más profilú vállalatok birtokolják.

A sok ezer hektáros termőfölddel büszkélkedő nagybefektetők közé tartozik a Merckle gyógyszercég, a Remondis alapítója, a Rethmann, a fűtéstechnikát gyártó Martin Viessman, a bútorgyártó és konszerntulajdonos Steinhof, a nagyiparos Silvio Dornier és az  Aldi Nord kiskereskedő. 

Tény, hogy ezek a nagyobb holdingok könnyebben beruháznak, nem kell túlgépesíteniük a gazdaságukat, a méretük miatt olcsóbban vásárolhatnak, és talán jobban tudják érvényesíteni az érdekeiket az eladásoknál. Másrészt viszont látni kell, hogy a nagytőke olyan ágazatokat keres a mezőgazdaságban, ahol bizonyossá lehet tenni a befektetés megtérülését, ahol a munkafolyamatokhoz kevesebb munkaerő kell, ahol a termelést iparszerűvé lehet tenni és minimalizálni lehet a termeléssel járó kockázatokat. Ez viszont nem minden mezőgazdasági ágazatban lehetséges. A kertészet, a gyümölcsösök, a legeltetéses állattenyésztés mind olyan ág, amelyet elsősorban a kisgazdaságok tudnak felvállalni.  

A kritikusok azt is mondhatják, hogy a mostani globális világban bármi megvásárolható a világpiacon, nincs értelme az agrárium támogatásának. Ezeknek viszont megjegyezném, hogy a klímaváltozás okozta anomáliák egyik legnagyobb kockázata az élelmiszerhez való hozzáférés. Minden államnak törekednie kell bizonyos fokú önellátásra, és nem lehet arra hagyatkozni, hogy esetleg gabonából és baromfiból többletet termelünk, a többiből pedig nem.  

Ez az agrártámogatásokkal szembeni kritikus szemlélet persze elsősorban a szabaddemokratákra jellemző, így ne is csodálkozzunk a német pénzügyminiszteren, hogy próbálja tömködni a lyukakat. Őt elsősorban a kincstár állapota érdekli. Igaz, hogy visszavonták a mezőgazdasági gépek utáni közterhet, de rögtön leporoltak egy másik javaslatot, és a tejre vetnének ki állatjóléti adót. A tejkilogrammonként 2 centes állatjóléti illeték nem tűnik soknak, de ez körülbelül évi 700 millió eurós terhet jelentene a német tejüzemeknek.

Úgy gondolták, hogy okosba oldják meg, nem a gazdákat fejnék meg, hanem a tejüzemeket, persze abba már nem gondoltak bele, hogy az ottani tejüzemek szövetkezeti alapon nagyrészt német tejtermelők tulajdonában vannak. Ahogy abba sem, hogy a tejtermékek mintegy felét külföldön értékesítik, és ez veszélyeztetné a versenyképességet.

Arról pedig kár beszélni, hogy az illeték a külföldi árucikkeket nem érintené. 

Németország török származású agrárminiszterének pedig úgy tűnik, nincs meg a kötődése az ottani mezőgazdasághoz. A zöldpárti politikus keményen kitart az európai méregzöld elvek mellett, bele sem gondolva abba, hogy a gazdák tönkretételével nem lesz, aki rendbe tartsa a német vidéket és meggátolja a vidék kiürülését.  

 Ajánljuk figyelmébe még: 

 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn