Mit tudnunk a szerzőről? Emmanuel Todd demográfus végzettségű francia tudós, aki azóta jártasságot szerzett a történelem, a szociológia és az antropológia terén is, még az egyik első könyvében, a 25 éves korában, 1976-ban megjelent A végső bukás – Esszé a szovjet érdekszféra felbomlásáról című művében szinte pontosan megjelölte a Szovjetunió széthullását. Ebben demográfiai, politikai, gazdasági és erkölcsi okok mentén jutott el a végkövetkeztetésre, amikor a szovjet birodalom még javában „tündökölt”.  

A profetikus írás után többtucatnyi könyvet publikált, most a Le Figaro napilap az idén megjelent új kötetéről, A Nyugat vereségéről érdeklődött tőle. Ez a műve összefügg a tavaly megjelenttel, A harmadik világháború elkezdődött cíművel, amelynek az orosz–ukrán háború volt a fő témája. 

A Nyugat veresége három tényezőn alapul 

A háborúnak nincs vége, de a Nyugat már nem ringatja magát abban az illúzióban, hogy lehetséges az ukrán győzelem 

 – fejtette ki a Le Figaro kérdésére a szerző. – Ez még nem volt mindenki számára világos, amikor az előző könyvemet írtam, de ma, a tavaly nyári ellentámadás kudarca után, és miután az Egyesült Államok és a többi NATO-ország már nem tudja elegendő fegyverrel ellátni Ukrajnát, még a Pentagon is egyetértene velem.” 

Az orosz–ukrán háborúról
(Idézet a könyvből) 

„Hónapok teltek el, és Nyugat-Európa, amely bár nem Ukrajna fő fegyverszállítója, mégis viseli a háború fő gazdasági terhét. Az ukrán ellentámadás sikertelensége óta – amelyet nem kellő erőkkel és légi fölény nélkül hajtottak végre – tudjuk, hogy Oroszországot nem fogják legyőzni. Miért kell nekünk egy elhúzódó háború? Az európai vezetők makacssága egyre elképesztőbb, a háborús célok a valóság téves megítélésén alapulnak. Elutasítva ezt az érzelmi megközelítést, amellyel a nyugati média elvakítja néhány vezetőnket, akárcsak a lakosságot is, mégiscsak meg kell oldani egy történelmi problémát: miért van szükségük az európaiaknak – akik semmiféle katonai fenyegetéssel nem néznek szembe – arra, hogy elkötelezzék magukat egy olyan háború mellett, amely annyira ellentétes az érdekeikkel és erkölcsileg kétes célú?” 

Todd három okban véli felfedezni a Nyugat vereségének okait. Először is, az Egyesült Államok ipari hiányosságai, amelynek alapján az amerikai nemzeti jövedelem fiktív jellegéről beszél.  

Könyvében bemutatja az amerikai ipari hanyatlás mélyen gyökerező okait: a mérnökképzés elégtelenségét és általánosságban az amerikai oktatás színvonalának csökkenését, amely folyamat hozzávetőleg 1965-től kezdődött az Egyesült Államokban. 

A szerző szerint az amerikai protestantizmus eltűnése a Nyugat bukásának második tényezője. Könyve lényegében Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művének folytatása. Az 1914-es háború előestéjén Weber joggal vélte úgy, hogy a Nyugat virágzását jelentette a protestáns világ –Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Poroszország által egyesített Németország, Skandinávia – felemelkedése. A protestantizmus az emberiség történetében példátlanul magas szintű műveltséget, egyetemes írástudást hozott létre, mert azt követelte, hogy a hívek mindegyike képes legyen saját maga olvasni a Szentírást.  

Emellett a kárhozattól való félelem és az az igény, hogy Isten kiválasztottjának érezzék magukat, munkaetikát és erős egyéni, illetve kollektív erkölcsiséget követelt. Az oktatási haladás és a munkamorál jelentős gazdasági és ipari fejlődést eredményezett. Ha a másik, sötétebb oldalát nézzük – fejtette ki Todd –, akkor ez egyfajta  kirekesztéshez vezetett, mivel a protestantizmus lemondott az emberek katolikus egyenlőségéről.  

Ma a protestantizmus közelmúltbeli összeomlása szellemi hanyatlást, a munkaetika eltűnését és a tömeges kapzsiságot váltotta ki, amelynek hivatalos neve a neoliberalizmus: a felemelkedés a Nyugat bukásába fordult. Ebben sincs semmi nosztalgikus vagy moralista meglátás: ez történelmi megfigyelés”  

– mutatott rá a szerző. 

Diszkrét gazdasági szövetségesek 

A Nyugat vereségének harmadik tényezője az, hogy a világ többi része Oroszországot részesíti előnyben. Moszkva mindenütt diszkrét gazdasági szövetségeket épít ki. Az új konzervatív orosz „lágy erő”, a soft power, amely LMBTQ-ellenes, teljes lendületben volt, amikor világossá vált, hogy Oroszország megfelel a gazdasági kihívásnak. „A Nyugat kulturális modernitása a külvilág számára nagyrészt őrültségnek tűnik – magyarázta Todd. – Ráadásul, mivel a volt harmadik világ férfijainak, asszonyainak és gyermekeinek alulfizetett munkájából élünk, az erkölcsünk sem nevezhető hitelesnek. Az a nyugati elutasítás, hogy az orosz stratégiát a maga logikai összefüggésében, annak okaival, erősségeivel és korlátaival együtt vizsgáljuk, általános vaksághoz vezetett. Csupán szavak lebegnek a ködben.”  

A Le Figarónak arra a kérdésére, hogy valóban Oroszország győzött-e, a szerző így válaszolt: „Az amerikaiak olyan status quót fognak keresni, amely lehetővé teszi számukra, hogy elrejtsék a vereségüket. Ám az oroszok ezt nem fogják elfogadni.”  

A vereség hatásairól 

„Az ukrán nacionalizmus rövid ideig tartó katonai sikerei az Egyesült Államokat egy olyan licitháborúba sodorták, amelyből nem tud kiszabadulni, mert különben azt kockáztatja, hogy nemcsak helyi, hanem globális vereséget szenved: katonai, gazdasági és ideológiai vereséget. Ebből pedig új virágok kelnének ki: a német–orosz közeledés, a világ dollármentessé válása és importválság. De egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy Washingtonban tisztában vannak ezzel. Imádkozzunk azért, hogy végül képesek lesznek békét kötni. Csak felfogják, hogy nem engedhetnek meg maguknak – és Kijev számára sem – egy újabb Saigont, egy másik Bagdadot vagy Kabult. Amerika jelenlegi szociológiai állapota azonban kizárja, hogy bármilyen észszerű előrejelzést tegyünk a végső döntésről. Ne felejtsük el, hogy a nihilizmus abszolút mindent lehetővé tesz.” 

Putyin minden bizonnyal a háborús céljait az élő erővel való takarékoskodással akarja elérni, és nem sieti el a dolgot. Emellett meg akarja őrizni az orosz társadalom kiszámíthatóságát. Nem akarja remilitarizálni az országát és szeretné folytatni a gazdasági fejlődést. Ám azt is tudja, hogy demográfiailag néhány év múlva nehezebb lesz a katonai toborzás. Az oroszoknak tehát most kell semlegesíteniük Ukrajnát és a NATO-t, anélkül, hogy hagynák őket lélegzethez jutni. Ne legyenek illúzióink, az erőfeszítéseik fokozódni fognak – fejtette ki a francia tudós. 

Az, hogy a Nyugat nem hajlandó meglátni az orosz stratégia logikáját, annak okaival, erősségeivel és korlátaival, általános vaksághoz vezetett.  

Katonai szempontból a legrosszabb még hátravan az ukránok és a Nyugat számára. Oroszország kétségtelenül vissza akarja kapni Ukrajna területének 40 százalékát, és semlegesíteni fogja a kijevi rezsimet.  

Todd könyvében a Nyugat hanyatlásának bizonyítására a csecsemőhalandósági rátára összpontosít. Az orosz csecsemőhalandóság 1970 és 1974 közötti emelkedését figyelve, valamint azt, hogy a szovjetek megszüntették az erre vonatkozó statisztikák közzétételét, A végső bukás könyvében úgy vélte, hogy a rendszernek nincs jövője.  

A csecsemőhalandóság tekintetében az Egyesült Államok elmarad az összes többi nyugati országtól. A legfejlettebb Skandinávia és Japán, de Oroszország is megelőzi Washingtont.  

Franciaország jobban áll, mint az oroszok. Ez azt jelenti, hogy amit Oroszországról mondanak, az gyakran téves: egy bukott országot mutatnak be nekünk, hangsúlyozva annak tekintélyelvű voltát, de közben nem látjuk, hogy a gyors szerkezetátalakítás szakaszában van – fejtette ki a demográfus. 

Tekintélyelvű demokrácia 

„Van egy másik valóság, mint amit a nyugati média közvetít. Oroszország kétségtelenül egy tekintélyelvű demokrácia (amely nem védi a kisebbségeit), konzervatív ideológiával, de a társadalma változik, erősen technológiai jellegűvé válik, egyre több tökéletesen működő elemmel – nyilatkozta a szociológus. – Oroszországnak ráadásul demográfiai problémái vannak, akárcsak a Nyugatnak, amelyet az ott élők dekadensnek tartanak. Moszkva LMBTQ-ellenes törvényei nem vezetnek ahhoz, hogy az oroszok több gyermeket vállaljanak, mint a Nyugat.   

Oroszország nem menekült meg a modernitás általános válságától. Ilyen értelemben nincs orosz ellenmodell.” 

A szankciók lehetővé tették az ottani rezsim számára, hogy széles körű protekcionista politikát indítson el, amelyet egyedül Amerika soha nem tudott volna az oroszokra kényszeríteni. Ez jelentős előnyhöz juttatja a „világ urát” az EU gazdaságával szemben.  

Az Európai Unió önpusztításáról 

„Európa egy olyan háborúban találta magát, amely mélységesen ellentétes az érdekeivel. Ez egy önpusztító konfliktus, annak ellenére, hogy legalább harminc éven át Brüsszelből azt hirdették: az együttműködés az eurónak köszönhetően egyre bővül, Európa olyan hatalommá vált, hogy a kínai és az amerikai óriásokkal is harcba száll.  Valójában az Európai Unió eltűnt a NATO mögött, amely most jobban alárendelődött az Egyesült Államoknak, mint valaha. A Berlin–Párizs-tengelyt egy Washingtonból irányított London–Varsó–Kijev váltotta fel, amelyet a skandináv és a balti országok erősítettek meg, amelyek a Fehér Ház és a Pentagon szatellit-országaivá váltak. 

Az európaiak első reakciója az ukrajnai invázióra a félelem volt, amikor az országot lerohanták, ami teljesen érthető. A háború visszatérése nagy megrázkódtatást okozott. (…) A valóság betörése azonnal abszurd reakciót váltott ki, amiről azt hitték, hogy megmenti őket. Az unióban azt hitték, hogy véget vethetnek a harcoknak, pedig épp ellenkezőleg, kiszélesítették azt, belekényszerítve magukat is.” 

A háború megerősítette az orosz társadalom szilárdságát, de az individualista válság ott is létezik, a közösségi, családi struktúra maradványai moderátorként működnek. A teljesen nárcizmussá mutálódó individualizmus csak azokban az országokban alakul ki, ahol a család már atomizálódott, különösen az angol–amerikai világban. Oroszország a kontrollált individualizmus társadalma, mint Japán vagy Németország – ez a szerző gondolatmenete. 

Az instabilitás központja 

Todd könyve az orosz stabilitás leírását nyújtja, majd nyugat felé haladva elemzi a bomló ukrán társadalom rejtélyét, amely a háborúban találta meg életének értelmét. Ezután áttér a volt népi demokráciákban az új oroszellenesség paradox természetére, majd az EU válságára. 

Ez a nyugati menetelés lépésről lépésre a világ instabilitásának középpontjába vezet minket, mint egy fekete lyukba merülés. A szerző az Egyesült Államokban a harmadik évezred kezdetén az ürességtől való félelem a semmi istenítésévé, nihilizmussá alakult át. 

Todd könyvében úgy beszél Oroszországról, mint autoriter demokráciáról. Magyarázata a következő: „El kell távolodnunk a liberális demokrácia és az őrült autokrácia ellentététől. Az előbbiek inkább liberális oligarchiák, ahol az elitnek nincs kapcsolata a lakossággal. Másrészt egy másik fogalmat kell használnunk az autokrácia vagy a neosztalinizmus fogalmainak helyettesítésére. Oroszországban a lakosság többsége támogatja a rendszert, de a kisebbségeket – legyenek azok melegek, etnikai csoportok vagy oligarchák – nem védik: ez egy autoriter demokrácia, amelyet a kommunizmust eredményező orosz kommunista temperamentum maradványai táplálnak.” Fontos leszögezni, hogy a szerző számára a tekintélyelvű kifejezésnek ugyanolyan súlya van, mint a demokrácia kifejezésnek. 

Emmanuel Todd (Forrás: Revue Des Deux Mondes)

„Nyugati vagyok” 

A „liberális oligarchák dekadenciájának kritikája” alapján azt gondolhatnánk, hogy irigyli a másik modellt – vélte a Figaro újságírója. Todd válasza következő volt: „Egyáltalán nem. Antropológus vagyok: a családi struktúrák és a politikai temperamentumok eltérését tanulmányozva elfogadtam a világ sokféleségét. Nyugati vagyok, és soha nem törekedtem arra, hogy más legyek. Anyám családja a háború alatt az Egyesült Államokba menekült, én pedig Angliában tanultam, ahol rájöttem, hogy francia vagyok, és semmi más. Miért akarnak engem Oroszországba deportálni? Úgy érzem, hogy ez a fajta vádaskodás a francia állampolgárságomat fenyegeti, annál is inkább, mert – elnézést kérek – értelmiséginek születtem. Szerény mértékben, nem anyagi értelemben, én is az oligarchia része vagyok.”  

Korábbi könyveiben Todd bevezette a vallás zombiállapotának fogalmát:  

a hit eltűnt, de a vallásból származó erkölcsök, értékek és a kollektív cselekvés képessége megmaradt, gyakran ideológiai nyelvre – nemzetire, szocialistára vagy kommunistára – lefordítva.  

A szerző szerint a harmadik évezred elején a vallás szerepe a társadalomban elérte a zombiállapotot. A zombiállamban az emberek már nem járnak misére, de még mindig megkereszteltetik a gyerekeiket; a keresztség eltűnése már nyilvánvaló, a nulladik fázis elérkezett. 

Mindenki házassága 

A zombikorszak polgári házassága a régi egyházi házasság minden jellemzőjét magán viselte – egy férfi, egy nő, születendő gyermekek. Az azonos neműek házasságával, amelynek vallási szempontból semmi értelme, kiléptünk a zombiállapotból. A mindenki házasságára vonatkozó törvényeknek köszönhetően datálhatjuk a vallás új, nulladik állapotát – ez Todd álláspontja. 

Arra a közbevetésre, hogy nem vált-e túl maradivá, a szerző a következőket válaszolta: „Engem a nagymama nevelt, aki azt mondta, hogy szexuálisan minden ízlés megtalálható a természetben. Én hűséges vagyok az őseimhez. ” 

 A Makronóm nem kíván állást foglalni a fenti témában, a célunk csupán a tájékoztatás.  A cikk és a benne szereplő idézetek nem a szerzőnk vagy szerkesztőségünk, hanem Emmanuel Todd álláspontját mutatják be.

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock