Elon Musk: a kínai autógyártók kiszoríthatják a konkurenseket 

Szerző: | 2024. január. 28. | Technológia

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk szerdán kijelentette, hogy a kínai autógyártók a kereskedelmi korlátok nélkül le fogják rombolni a globális riválisaikat. 

Elon Musk szerint a kínai autógyártók ellen kereskedelmi korlátozásokra lenne szükség. Ezek nélkül a kínai e-autók le fogják rombolni a globális riválisaikat. A Tesla-vezér ezt az után jelentette ki, hogy a BYD kínai multi megelőzte a cégét, és így a világon a legtöbb elektromos autót (EV) értékesítő vállalata lett az elmúlt negyedévben – annak ellenére, hogy az amerikai autógyártó 2023-ig jelentősen csökkentette az árait. 

Musk úgy vélte, ebben az időszakban a kínai autógyárak voltak a legversenyképesebbek, és jelentős sikereket érhetnek el az ázsiai országon kívül, attól függően, hogy milyen vámokat vagy kereskedelmi korlátokat vezetnek be. 

„Kereskedelmi korlátozások nélkül a világ legtöbb autógyártóját le fogják rombolni”  

– állítja a karcos mondatairól elhíresült milliárdos.

A Tesla-vezér megjegyzéseivel kapcsolatban a kínai külügyminisztérium csütörtöki szokásos tájékoztatóján azt mondta, hogy kiáll a „tisztességes, igazságos és nyitott üzleti környezet fenntartása” mellett. 

Musknak azonban van oka aggodalomra. Tavaly a vásárlók megnyerése érdekében hatalmas árcsökkentésbe kezdett a Tesla: januárban a Model S Sedan és a Model X SUV árát is csökkentette, majd március elején megismételte azt.  

Ráadásul a járműveinek egykor hónapokig tartó szállítási ideje is igencsak megrövidült. A jelentős árcsökkentések és a rövidebb szállítási idő (ami a kereslet visszaesését is jelenthette) nem igazán tetszett a befektetőknek. 

Szerdán pedig Musk kijelentette, hogy a Tesla elérte a költségcsökkentés határát, ám úgy tűnik, ez nem volt elég ahhoz, hogy megtarthassa vezető helyét az EV-k eladásában. 

Musk nem adja fel 

A Tesla azt tervezi, hogy 2025 közepén megkezdi egy olcsóbb, kompakt crossover gyártását, hogy ezzel felvegye a versenyt az olcsóbb járműveket kínáló riválisokkal – állítja a Reuters. a cégvezető meg is erősítette, hogy várhatóan 2025 második felében megkezdődik a gyártás a texasi üzemben. 

Azonban a kínai EV-előállítók – amelyek a stabil ellátási láncukkal kordában tudják tartani a költségeket – egyre inkább teret nyernek. Az ottani állami támogatások segítségével belföldön egyre népszerűbbé váltak a helyi EV-k, most pedig a külföldi jelenlétüket igyekeznek erősíteni.  

A kínai SAIC Motor például a tengerentúli eladások fellendítésére törekszik, ezért – a szállítási költségek ellensúlyozására – több járműszállító hajót rendelt a flottájába. 

A távol-keleti autógyárak márkaismertsége azonban rendkívül alacsony az Egyesült Államokban, a megbízhatóságuk, a tartósságuk és a biztonságuk pedig közepes, így messze vannak még attól, hogy piaci részesedést szerezzenek Amerikában – mondta Spencer Imel, a Lansgton fogyasztóvédelmi cég partnere. Hozzátette, hogy a cserélhető akkumulátor és az egyéb, az autókba integrált modern technológiák segíthetik a kínai gépkocsigyártókat a terjeszkedésben.  

Bidennek nem tetszik Kína előretörése 

Joe Biden elnök korábban azt mondta, Kína eltökélt szándéka, hogy uralja az EV-piacot, és hozzátette: „nem fogja hagyni, hogy ez megtörténjen”. Donald Trump korábbi elnök – aki az idén a republikánus elnökjelöltség esélyese – jelezte, hogy megválasztása esetén megduplázná az erősebb vámokat, és általános, 10 százalékos vámot szorgalmazna az Egyesült Államokba irányuló összes importra, valamint visszavonná Kína kedvezményes kereskedelmi státuszát. 

Musk szerdán azt mondta, hogy nincs lehetőség a kínai riválisokkal való együttműködésre, azonban a Tesla nyitott arra, hogy hozzáférést adjon nekik a töltőhálózatához. 

Európa is protekcionista álláspontot képvisel a kínai elektromosjármű-gyártókkal szemben. Tavaly az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy kivethet-e büntetővámokat az uniós gyártók védelmére az olcsóbb kínai elektromos járművek importjával szemben, amelyek szerinte állami támogatásban részesülnek. 

A vámoknál is fontosabb, hogy az USA-nak és Európának olyan politikára van szüksége, amely időt ad az autógyártóknak arra, hogy diverzifikált ellátási láncot építsenek ki – tette hozzá Ross Gregory, a melbourne-i székhelyű New Electric Partners tanácsadó cég szakértője. 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn