A Nyugat és Kína között élesedik a harc ideológiai szinten is  

Szerző: | 2024. január. 28. | Geopolitika, Háború, Kiemelt, Világgazdaság

Folyik a gazdasági harc a két vezető hatalom között, elindult a küzdelem a hegemón szerepért a világban, és mindez szankciókat, megszorításokat, sőt proxyháborúkat eredményez. Emellett elindult a szembenállás az ideológiák frontján is. Az egyik oldalon ott van Kína, a népét elnyomó rezsim, ahol lassan véget ér a gazdasági csoda, a másik oldalon a Nyugat, amely magára mint a szabadság kizárólagos őrzőjére tekint, de ahol a valóságban a tőketulajdonos hatalmasok sanyargatják az embereket.  

A szakértőket és másokat, akik a kínai ügyek irányát próbálták elemezni, mindig is befolyásolta a falkaszellem, ami gyakran volt kitéve hirtelen változásoknak. Amikor Mao Ce-tung meghalt, úgy gondolták, hogy vele együtt meghalt az autarkia és a több évtizedes nyílt szembehelyezkedés a kapitalista világrenddel. A nyugati vezetők és a média ujjongott a mosolygós és barátságosnak tűnő Teng Hsziao-ping felemelkedésének. Bár bizakodtak Kína gazdasági növekedésében, kevesen számítottak arra, hogy gyorsan elsőrendű gazdasági versenytárssá válik. Az 1990-es években ez feltűnően rövid időn belül megváltozott. A 2000-es évek elejére az ázsiai országra egyre inkább mint megállíthatatlan gazdasági csodára tekintették. 

A nyugati narratíva – Amiért Kína nem tudja megállítani a hanyatlását 

A közelmúltban történt új váltás még drámaibb, hirtelen szinte mindenhol azt szajkózzák, hogy a nagy kínai növekedési motor megtört, és az ország az elkövetkező évtizedekben már nem kerülhet a világ élére. Az ezt alátámasztó érvek évek óta ismertek.  

Az első az, hogy az ország növekedési modellje túlzottan az olyan politikákra támaszkodott, mint a pénzügyi túlszabályozás és a rendkívüli befektetési szint. Az állam úgy irányítja a belföldi kamatokat, árfolyamokat és a tőkekiáramlást, hogy a polgárok csekély felhalmozáshoz jutnak, vagy kevés hasznot húznak magas megtakarításaikból. Ehelyett ezeket az államhoz csatornázzák be, és a bürokraták döntik el, hogy milyen előnyben részesített vagy prioritásként kezelt iparágakba irányítsák át a forrásokat.  

Az indoklás szerint a bürokrata nem a legjobb gazda, nem biztos, hogy a legjobban dönt az ipari jövővel kapcsolatban. Amikor az állam megszerzi és befekteti a nemzet megtakarításait, a tőke szűkössé és drágábbá válik a magánbefektetők számára. Ez visszaszorítja a belföldi fogyasztást is, amelytől a legtöbb érett gazdaság növekedése függ. Végül, ahogy az állam egyre több befektetést irányít az általa választott iparágakba, a befektetések átlagos megtérülése csökken.  

Kína most azon a ponton van, ahol egyre több tőkét kell befektetnie minden egyes új dollárnyi gazdasági növekedésért, és minden arra mutat, hogy ez az arány tovább romlik. 

A másik nagy tényező, amelyet mára szinte általánosan emlegetnek az új kínai szkeptikusok, az ország lehangoló demográfiai helyzete. Csaknem minden hét új történeteket hoz vagy a kínai társadalom rohamos öregedéséről, vagy a nők és a párok növekvő vonakodásáról a gyermekvállalástól. Az igazság kedvéért a számok valóban megdöbbentők. 

A Foreign Policy hivatkozik a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman cikkére, ami mintapéldája is lehetne a mainstream médiának Kína megítélésekor. Krugman is arra keresi a választ, hogy vajon az ázsiai ország talál-e a kiutat gazdasági nehézségeiből, és visszatérhet-e a világosabb gazdasági pályára. Nem optimista.  

Megjegyzi, hogy Hszi Csin-ping elnök kormánya nem hajlandó felszámolni a pénzügyi elnyomást Kína gyenge szociális védőhálójának megerősítésével, ami viszont a fogyasztói kiadások sokkal nagyobb hozzájárulását eredményezheti a GDP-hez és a növekedéshez. Krugman ezt a visszautasítást az állítólagos „lusta emberekkel” szembeni ellenszenvnek tulajdonítja, de a szociális biztonsági háló problémája sokkal mélyebb. 

Szerinte Hszi nem csak ideológiailag ellenzi a bőkezűbb egészségügyi, nyugdíj- és munkanélküliségi rendszerek létrehozását. Az igazi probléma az, hogy Kína túl sokáig várt, hogy megküzdjön ezekkel a problémákkal. Peking későn vette komolyan az elöregedést és a népességfogyást, addig halasztotta ezeket, amíg már nem lehetett tagadni, csak pánikba esni. Az országot hirtelen elárasztják a fiatalokat nagyobb családok alapítására buzdító kampányok, ám ezek valószínűleg nem fognak működni. 

Késői tanács, hogy az országnak akkor kellett volna elkezdenie a társadalombiztosítási és jóléti programok sokkal bőkezűbb finanszírozását, amikor még a gazdasága teljes dübörgését élvezte. Peking ekkor engedhette volna meg magának a legjobban, és ezeknek ekkor lett volna a legnagyobb hatásuk.  

Kína a jelen időszakot a lehetőségek ablakának tekintette, és azt remélte, hogy ezt az ablakot nagy geopolitikai előrelépésekre használja, és ezeket a lenyűgöző gazdasági növekedés és a rendkívüli katonai modernizáció kombinációjával zárja be, mielőtt az elöregedéssel járó költségek elkerülhetetlenül irányváltásra kényszerítették volna, és előtérbe kerültek volna az otthoni társadalmi szükségletek.  

A Foreign Policy szerzője szerint át kell gondolni azt a kijelentést, miszerint Kína geopolitikai lehetőségeinek ablaka bezárul a gyors öregedés és a népességfogyás miatt, valamikor a 2030-as években. A valóság az, hogy ez az időszak már elkezdett szűkülni. 

A nyugati médiában miért mindig Kína a „vesztes”? 

Egy kínai portálon olvasható egy beszélgetés Cseng Ruolinnal, a párizsi székhelyű Fudan Egyetem Kínai Intézetének kutatójával a nyugati mainstream véleményekről. Az ázsiai országról szóló tudósítások során általánosan megjelenik az összeomlás-elmélet, olyan megfogalmazásokkal, mint hogy Kína vesztese 2023-nak, a globalizációellenességnek vagy a kereskedelmi háborúknak.  

A nagy kérdés tehát:  

Mi az alapja annak, hogy a nyugati média „lúzerként” definiálja Kínát? 

Cseng Ruolin szerint Kína „lúzerként” való pozicionálása nem hír, hanem egy trükk, amelyet a nyugati média évente többször is bevett. Ennek pedig két célja van:  

egyrészt folyamatosan aláásni az ország önbizalmát és kétségeket kelteni Kínában a saját fejlődési útjáról. Másrészt megfélemlíteni a nyugati embereket, meggyőzni őket, hogy a Nyugat a fejlődés egyetlen modellje, és nincs más követendő út.  

Ezután Cseng Ruolin hosszasan fejtegeti, hogy Kína felemelkedése szinte megállíthatatlan, és ez minden bizonnyal súlyos és veszélyes csapás lesz az Egyesült Államokra és a Nyugatra, különösen a transznacionális pénzügyi monopóliumtőkére, amely uralja és irányítja a világot – nevezzük akár „mélyállamnak”, vagy a színfalak mögött uralkodó csoportnak.  

Kiemeli, hogy a 19. századtól napjainkig szinte egyetlen ország sem tudott sikeresen modernizálni és iparosodni, eljutni néhány fejlett térség, például Európa és az Egyesült Államok szintjére. Kína azonban a saját útját követte, és széles utat is talált a sikerhez.  

A Nyugatot aggasztja, és fél attól, hogy a világban egy új, alternatív fejlesztési modell jelenik meg, amelyet a fejlődő országok többsége hajlandó megtanulni és utánozni, csakhogy ez megrendíti a Nyugat azon vágyát, hogy uralja a fejlődést.  

Cseng Ruolin szerint lassan két Kínát ismerhetünk meg, az egyik, amelyik tele van lendülettel és életerővel, bár különféle nehézségekbe és akadályokba ütközik, de halad előre. A másik a nyugatiak által leírt, mondhatni „virtuális Kína”, ami kudarcokkal teli, mindig vesztes, tele katasztrófákkal, válságokkal, amely mindig összeomlani készül.  

Azt elismeri, hogy a nyugati média módszerei nagyon ügyesek, nagyon jók abban, hogy részleges információkat használjanak fel az általános tények helyettesítésére, így általános problémákként jelenítik meg az ázsiai országot érintő helyi nehézségeket. Az olvasó ezek után szilárdan hisz abban, hogy az ilyen nyugati média által ábrázolt Kína az igazi Kína, sőt ezeket egyes kínaiak is elhiszik, akiket teljes mértékben megmételyezett a „sajtószabadság” nyugati elve.  

Utal a nyugati féletekén végzett közvélemény-kutatásokra, amelyek szerint a hétköznapi nyugati emberek több mint kétharmadának kedvezőtlen a véleménye Kínáról. Szerinte 

Kína globális imázsa ma messze elmarad az ázsiai ország tényleges státusától és szerepétől, és mindez a nyugati médiának köszönhető. 

Rámutat arra, hogy a nyugati elit nagyon jól tudja, függetlenül attól, hogy Kínának van-e tényleges hajlandósága a hegemónia megteremtésére, az a tény, hogy az ázsiai ország egyre erősebb, ezáltal lehetetlenné teszi a Nyugat számára, hogy az örökre fenntartsa hegemón uralmát a világ felett.  

Annak elismerése, hogy Kína „elkerülhetetlenül túlszárnyalja az Egyesült Államokat, és a világ gazdasági nagyhatalmává válik”, hatalmas pszichológiai hatással lesz a „történelem vége” elmélet nyugati híveire. Miközben ők is megtapasztalják a gazdasági válságot, azt látják, hogy Kína felgyorsítja a fejlődését, sőt elérte azt a pontot, ahol felveheti a versenyt a legfejlettebb nyugati országokkal. 

Cseng Ruolin kitér az idei amerikai elnökválasztásra is, ami szerinte fordulópont lesz a történelemben. Nagyon veszélyesnek tartja az idei voksolást, ugyanis az Egyesült Államok belső ellentmondásai egyre élesebbek. Az idei választás a transznacionális monopólium pénzügyi tőke és a nemzeti ipari tőke (beleértve a hadiipari komplexumot) párharcává vált. Valójában mindkét párt bevet minden eszközt, mert rájöttek, hogy ha elveszítik a választást, nehéz lesz újra felállniuk. 

Mindkét oldal szó szerint ellenségként tekint a másikra, ami a demokratikusan választott rendszer összeomlásának a korai jele. A két párt csatája a választáson már nem „úriemberek párbaja”, hanem valamiféle élet-halál párharc. 

Megjegyeznénk:  

Lelki egészségünk megőrzése végett ajánljuk kellő távolságból nézni ezt a vitát, amelyben egyelőre kétségtelenül hatásosabb a nyugati mainstream média üzenetátvivő képessége. Mégis, kik vagyunk mi, hogy dönteni tudjunk a szakadék széle előtt álló kapitalizmus, amelyet a munkásosztályt kizsákmányoló plutokrata, karvalytőke irányít, illetve a demokráciát sárba tipró autokrata, zsarnok, az emberi méltóságot semmibe vevő, a lakosait nyomorba döntő rendszere között.  

(Forrás: Guancha, Foreign Policy) 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn