Lehet, hogy a szivacsok a föld legegyszerűbb többsejtű állatai közé tartoznak és evolúciós zsákutcák, mégis sokféleképpen inspirálták az emberiséget: SpongyaBobtól a szivacsvárosokig. Ez utóbbi egy új urbanisztikai koncepció képszerű elnevezése: olyan városi területeket jelöl, amelyek bőség idején megtartják a vizet, szárazságban pedig visszajuttatják azt a rendszerbe.
Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása
Napjainkban nagyjából 700 millió ember olyan városban él, ahol a napi maximális csapadékmennyiség nőtt az elmúlt időszakban, vagyis gyakoribbak lettek a felhőszakadások és velük a villámárvizek – ilyet minden évben Budapesten is tapasztalunk. Kínai kutatók ezért már régóta vizsgálják a városi vízmenedzsment új módjait, és 2013-ban elfogadták új városfejlesztési módszerként állami szinten is. Az ázsiai országban hivatalosan 669 nagyváros van, amelyek mintegy kétharmada vízhiánytól szenved. Nagy részükben már egészen súlyos a helyzet, és nemcsak a belső-mongóliai sivatagok peremén.
Egy város „szivacsosságának” a legnagyobb előnye, hogy a település így több vizet képes a zöldfelületekben, a talajban, a nyílt vízfelületekben megtartani, mint amennyit párolgással elveszít. A természetes megoldások nagyjából 50 százalékkal megfizethetőbbek, mint a mesterségesek, és 28 százalékkal hatékonyabbak is.
A World Economic Forum (WEF) és az Arup nevű urbanisztikai cég végzett egy globális kutatást, hogy mérni lehessen a nagyvárosok „szivacsosságát”. Hét metropolisz (New York, London, Szingapúr, Mumbai, Auckland, Sanghaj, Nairobi) volt a vizsgálat tárgya. Ez az éghajlatukat és a fejlettségüket tekintve is elég diverz minta. Az értékelés végén mindegyikük kapott egy 1-től 100-ig terjedő százalékos értéket. A pontozás alapja az Arup leírása szerint a zöld (fű, fák) és a kék (folyók, tavak) infrastruktúra aránya a szürkéhez (épületek, kemény borítások) képest.
Új-Zéland legnagyobb városa, Auckland végzett az első helyen, 35 százalékkal, köszönhetően a nagy zivatarelvezető rendszerének, golfpályáinak, parkjainak és emberléptékű zöld lakóövezeteinek. A második helyezett Nairobi 34 százalékot kapott az értékelésben, míg New York, Mumbai és Szingapúr 30-30 százalékkal állt holtversenyben a harmadik helyen. Sanghaj 28 százalékkal kicsit lemaradt, annak ellenére, hogy 2016-ban a kínai városvezetés kijelentette, hogy elérték a szivacsvárosszintet. A kutatásban a sereghajtó London lett 22 százalékos „szivacsossági” értékkel, főleg a betonfelületek nagy aránya és a talaj rossz abszorpciós képessége miatt.
Több park és zöldfelület telepítése, vagy a természetes vízelvezetés javítása növelheti a város abszorpciós képességét, reziliensebbé téve az árvizekkel és az aszályokkal szemben is. A „szivacsosság” növelése érdekében telepített zöldterületek egyéb kedvező „szolgáltatásokat” is nyújtanak az ott lakóknak: tisztább levegőt, élőhelyet a természetes állatközösségeknek, hűs menedéket a forró évszakokban.
A szivacsváros-koncepció kritikusai arra hívják fel a figyelmet, hogy a vízzel teli talaj alatti rétegek még nem tudják megakadályozni a nagymértékű növénypusztulást a felszínen aszályos periódusokban, ezért a szivacsváros-elmélet nem helyettesítheti a jó mérnöki munkát, illetve a várostervezést.
A mérnöki tudományok persze abban is segíthetnek, hogy egy település más megoldásokat is alkalmazzon a vízmegtartásra. Egy magyar innováció, a GIBox egy moduláris kéktetőrendszer, amely illeszkedik a szivacsváros-koncepcióba, hiszen rendkívül előnyös urbanisztikai tulajdonságai révén a jövő városainak kulcsépítőeleme. A moduláris megoldás a már meglévő ipari és közületi létesítményeket, irodákat és lakóházakat további zöldfelülettel, hőszigeteléssel és vízmegtartó képességgel ruházza fel, így négyzetméterenként 87 liter vizet képes megtartani.
Borítókép: MTI/EPA/Peter Foley
