Bakajannisz Péter véleménycikke  

A „Davosi Ember”   

Január 15. és 19. között rendezték Davosban a Világgazdasági Fórum (WEF) és Klaus Schwab által a globális politikai és üzleti elit éves találkozóját (amit gyakran röviden csak Davos néven emlegetnek), ahol Svájc egyik legnagyobb sípályája is található. 

A WEF egy svájci nonprofit alapítvány, amelyet 1971-ben hoztak létre, hogy „jobbá tegye a világot azáltal, hogy üzleti, politikai, tudományos és más társadalmi vezetőket bevon a globális, regionális és ipari forgatókönyvek kialakításába”. 

Schwabék, évente összehívják a világ államfőit, jegybankárait, vezérigazgatóit, és elmondják a világnak, hogy milyen kockázatok vannak kilátásban, és azt is kifejtik, hogyan védhetik meg az emberiséget ezektől: a hallgatólagos társadalmi szerződés lényegében az, hogy ha az emberiség megbízik a világelitben, akkor ők gondoskodnak a fontos problémák és kihívások megoldásáról.  

Mindezt figyelembe véve, Samuel Huntington, a Harvard volt politológusa még 2004-ben alkotta a „Davosi Ember” (Davos Man) kifejezést, hogy leírja azokat az embereket, akik az évnek ebben a szakaszában összegyűlnek Svájcban.  

A Davosi Emberek a globalizáció fő hívőinek felső osztálya, akik annyira profitálnak a globalizációból, hogy gyakorlatilag egyetlen nemzet iránti hűség nélkül élnek, a nemzeti határokat akadálynak tekintik, míg azt szeretnék, hogy a politika logikáját felváltsa a piacé.  

Márpedig ez a fajta rendszer az, amelyik meghatározó a 21. században, legalábbis ami a „nyugati” világot illeti. Ahogyan arra Fricz Tamás is rámutat a Felülírt demokrácia című könyvében: „a modern társadalmakat legátfogóbban és hálózatosan szervező három meghatározó szféra, a piac, az állam és a társadalom, vonatkozásában a piac tesz szert globális hatalomra: a multinacionális gigacégek és globális pénzügyi körök együttesen olyan érdekszférát hoznak-hoztak létre, amelyik helyzeténél fogva a nemzeti keretek között működő (nemzet)államok és társadalmak föle emelkednek.”  

Létrejött tehát egy olyan globális folyamat, amelynek célja, hogy a fejleményeket akár nemzeti, de akár nemzetközi szinten is ne a társadalmak határozzák meg (bottom-up), hanem maga a világelit akarata (top-down).   

Globális megoldások  

Márpedig a Davosi Ember több, még jobban centralizál globalizációt szeretne – nem is véltelen az, hogy a világelit által támogatott csatornák folyamatosan azt kommunikálják az embereknek, hogy a mai világ problémái mindenkire vonatkoznak, illetve hatnak, és csakis globálisan lehet – illetve kell – fellépni ellenük. Főleg az utóbbi években megfigyelhető, hogy a legerősebben erőltetett gazdasági, illetve politikai forgatókönyv egy globális megoldásokra és döntésekre épülő világrendre utal, amely általában több pillérre támaszkodik (környezetváltozás, szociális igazságosság, technológia, egészségügy).  

A gondolatmenet egy részét a koronavírus alatti időszakban tapasztalhatta az emberiség, amikor a kormányok világszerte lezárásokat (lockdowns) rendeltek el egy olyan politikaként, amely a Világgazdasági Fórum hűséges támogatását élvezte ugyan, de borzalmas gazdasági és szociális következményekkel járt.  

Egy másik, erősen támogatott pillér az éghajlatváltozás. Az idei Davosi Globális kockázati jelentés is a szélsőséges időjárást találta a legnagyobb kihívásnak, ami a jövőt illeti. Ez is egy olyan megkérdőjelezhetetlen jelenség ebben a narratívában, amely ellen együttesen kell fellépnie a világnak, még akkor is, ha a rohamos zöldátállás nagy valószínűséggel katasztrofális gazdasági következményekkel járhat – példaként vehetjük az úgynevezett európai Green Dealt, amely jelenleg a dühös gazdák által megfogalmazott sérelmek listájának élén áll.  

Sőt, a korábbiakban már olyan javaslat is elhangzott a klímaváltozás elleni harccal kapcsolatban, amely olyan globális intézmények létrehozását támogatta, amelyek világszerte irányíthatják a döntéshozatalt, erre támaszkodva pedig egy új, globális pénzügyi infrastruktúra kialakítását is, amely magában foglal egy központi digitális pénzügyi eszközt, továbbá egy 180 nagybankból álló konzorciumot, amely a környezetvédelmi-szociális kormányzás (ESG) sikeressége alapján fogja értékelni a kereskedelmi hiteleket. 

Továbbá a hírhedt, a világ valamikori legerősebb hét gazdaságából álló csoport (G7) is egy olyan javaslatot tett le az asztalra, amely az állam és az erősebb kormányzás fontosságát hangsúlyozta, csak nem éppen nemzetállami szinten: szerintük környezeti és egészségügyi, valamint társadalmi-gazdasági és geopolitikai területeken globális fellépésre van szükség, amelynek a koordinálásában maga a csoport szívesen segítene.  

Természetesen az ilyesfajta politikák végrehajtásáról is gondoskodik az elit, hiszen a Világgazdasági Fórum „Fiatal globális vezetők” (Young Global Leaders) programjának végzettjei lepik el a világ politikai színterét – közéjük tartozik Emmanuel Macron francia elnök, Németország korábbi kancellárja, Angela Merkel, ahogyan Annalena Baerbock jelenlegi német külügyminiszter, de még Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is.  

A globális kormányzás kudarcra lett ítélve    

Valóban igaz, hogy az utóbbi nagyjából ötven évenben a nyugati szabályok szerint teljesülő globalizáció csökkentette a nemzeti kormányok hatalmát a gazdaságuk irányítására és befolyásolására, csakhogy ezáltal nem kevés ország vesztette el azon képességét, hogy meghatározza a saját politikai struktúráit. Ennek eredményeképpen sokan nem néznek túl jó szemmel az utóbbi négy évtizednyi neoliberalizmus által vezérelt globalizációra.    

A világelit a frissebb szellemi alkotmányával azonban nem segít e nézőpont javításán, hiszen akarataik és javaslataik lényegében egy újabb, több globalizációra és akár autoriter globális kormányzásra támaszkodó világrend kiépítését írhatják elő. 

Ezzel kapcsolatban azonban az egyik nagy akadály az, hogy több, világszinten hatalmas nemzetnek egyszerűen nem áll szándékában csatlakozni a nyugati elitek által irányított nemzetközi struktúrákhoz. Párhuzamosan még a „Nyugaton” is napról napra távolodik egymástól a globális gazdasági és politikai folyamatokat meghatározó elit és a való világ közötti kapcsolat: miközben a legtöbb embert az élelmiszer- vagy energiaárak emelkedése aggasztja, addig az elit osztályok Davosban és az egyéb helyeken konferenciákon vesznek részt, ahol kijelentik, hogy a legnagyobb közvetlen veszély az emberiség számára az éghajlatváltozás. 

Úgy tűnik, hogy a Davosi Ember nem érti – vagy csak nem érdekli –, hogy a nemzetek világnézetei, kultúrái és céljai nem azonosak. Viszont ha továbbá is hűségesen kiáll e globalista agenda mellett, felmerül az a veszély, hogy a következmények hatalmas gazdasági, illetve szociális megrázkódtatások lehetnek. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock