Ahogy a háború lángba borítja a Közel-Keletet, a nemzetközi színpadon a hidegháború szellemének visszatérését érezhetjük. A Kelet és Nyugat – főként a Nyugat és Oroszország, illetve Kína – között eszkalálódó rivalizálás közepette a „ingaállamok” jelentősége egyre növekszik a régió környékén. Olyan államok, mint Tunézia vagy Líbia, amelyek történelmileg a Nyugat szövetségesei, most úgy tűnik, a Kelet felé orientálódnak. Ez kritikus kérdéseket vet fel a fejlődő partnerségek és a geopolitikai egyensúly tekintetében. Az Észak-Afrikában uralkodó politikai káosz és kiszámíthatatlanság előnyös körülményeket teremtenek az orosz nagyhatalmi törekvések számára. 

Tunéziának stratégiai szerepe van 

Vegyük például Tunézia esetét, ahol Kaisz Szaíd felemelkedése jól tükrözi az ország 2011-es forradalmat követő küzdelmeit és egy ígéretes gazdaság perifériára szorulását jelzi. 

Az ország egy 10 éves védelmi együttműködési ütemtervet (Road Map for Defense Cooperation) írt alá 2020-ban, amely hangsúlyozza az Egyesült Államok kapcsolatainak fontosságát az észak-afrikai és mediterrán térségben. Ennek sikeres megvalósítása modellként szolgálhat az afrikai és más nemzetekkel való tárgyalások tekintetében. 

Azonban tizenegy évvel a 2011-ben kezdődő forradalom után Tunézia demokratizálódása kihívásokkal néz szembe politikai és gazdasági zavarok, illetve bizonytalanságok miatt.  

Az ország demokratikus átalakulásának biztosítása rendkívül fontos, és az USA-nak az Oroszországhoz való közeledést is meg kell akadályoznia.  

Az észak-afrikai ingaállam keleti irányba történő egyre növekvő kilengésének különböző mozgatóerői vannak. Ezek közé tartozik a gazdasági lehetőségek keresése, az átalakított biztonsági intézkedések és az uralkodó nyugati politikákkal szembeni elégedetlenség.  

Ha végbemegy a fordulat, és Tunézia – az USA egyik fő, nem NATO-n belüli szövetségese – „blokkot vált”,  

az jelentősen megváltoztathatja a regionális hatalmi dinamikákat, hátrányosan érintheti az európai biztonságot és átrajzolhatja a 21. század geopolitikai stratégiáit. 

Mit szeretne Tunézia az oroszoktól? 

Oroszország aktívan érvényesíti befolyását a Közel-Keleten és Észak-Afrikában – véli Fjodor Lukjanov orosz politológus a régióban való biztos pozíciók globális fontosságát illetően. Az orosz stratégia a Krím 2014-es annexiója miatti szankciókat követően tolódott Észak-Afrika irányába, és ez az ukrajnai háború kitörése óta is megfigyelhető.  

A tengeri exportra támaszkodó nagyhatalomnak alkalmazkodnia kell a globális energiapiaci változásokhoz a feszült euroatlanti kapcsolatok közepette, a státuszának fenntartása érdekében. 

Az elmúlt 20 évben Oroszország stratégiailag támogatta a különféle afrikai autoriter rendszerekkel való szövetségeket, gyakran a demokratikus intézmények rovására. Vlagyimir Putyin elnök nemrég jelezte azon szándékát, miszerint szeretne szabadkereskedelmi megállapodást kötni egy sor észak-afrikai állammal. Ez nemcsak az orosz gazdasági fennhatóság kiterjesztésére való szándékokat jelzi a régióban, hanem Moszkva törekvéseit a térséggel való gazdasági együttműködésre is. 

Kalifa Haftar líbiai marsall (b) és Junusz-Bek Jevkurov orosz védelmi miniszterhelyettes (j) egy moszkvai katonai repülőtéren 2023 szeptemberében (Forrás: Le Monde)

Az orosz érdekek túlmutatnak a kereskedelmen: egy állandó vagy készenléti katonai bázis kialakítását fontolgatják, amelynek potenciálisan Líbia, Egyiptom, Algéria vagy Tunézia adhat otthont.  

Az ilyen létesítmények megerősítenék Moszkva befolyását a mediterrán térségben és utat nyitnának Afrika belső területei felé. 

Eközben az európai politikával szembeni növekvő elégedetlenség, olyan problémákkal kiegészülve, mint a migrációs válság csak növelik a feszültségeket és egyre sürgetőbbé teszik, hogy megértsük Tunézia fejlődő külpolitikáját és új együttműködésekre törekedjünk. 

Tunisznak komoly tárgyalási pozíciókat biztosít az Európai Unió függősége a migráció ellenőrzése terén. Ez azt jelenti, hogy folyamatos pénzügyi támogatások biztosítása mellett  

a Nyugatnak el kell tűrnie a kormányzati visszaéléseket, a tunéziai vezetők pedig figyelmen kívül hagyhatják a gazdasági reformokra való felszólításokat.  

Ha Tunézia BRICS-hez való csatlakozási kísérlete a gazdaság diverzifikálása érdekében egy kétségbeesett – bár naiv – kísérlet és a Nyugattal szembeni zsarolás, akkor az Oroszországhoz való közeledés nagyon is valós. Szaídnak megvannak az ambíciói a Kremllel való kapcsolatok erősítésére és Peking irányába is vannak ilyen elképzelései. A célja, hogy gyengítse a nyugati befolyást, amelyre saját hatalomgyakorlásának akadályaként tekint. 

Az Egyesült Államok és Európa érdeke a régió stabilizálása 

Az Egyesült Államoknak és európai szövetségeseinek kulcsszerepe van Tunézia és szomszédságának stabilizálásában. Az amerikai vezetés fontos az orosz dezinformáció feltartóztatásában. Ebben segítségére lehet az olyan nagy közösségimédia-platformokkal való együttműködés, mint a Facebook (Meta), amely ismert arról, hogy a kormányzati kapcsolatokat előnyben részesíti a polgárok érdekeivel szemben.  

A polgárok tudatosságának erősítése különösen fontos az idénre halasztott tunéziai elnökválasztás közeledtével. Ráadásul az USA a technológiai befolyását is használhatja a magánszektor növekedésének és az energiareformok végrehajtásának elősegítése érdekében. 

Az Egyesült Államoknak tehát támogatnia kell a demokratikus erőket és értékeket, segítenie a környezettudatos technológiai növekedést és biztosítania a nemzetközi együttműködést.  

A választásokhoz közeledve nagyon fontos a szövetségesek elköteleződése a polgári jogok mellett és a dezinformációval szemben.  

A Tunéziával való nyugati szövetség fenntartása nélkülözhetetlen annak megakadályozásában, hogy egy olyan zéró összegű játszma alakuljon ki, amelyben Oroszország kiszorítaná az Egyesült Államokat és Európát az észak-afrikai térségből. 

Tunézia stabilizálása nem csupán regionális érdek, hanem a nemzetközi biztonság és az USA érdekei szempontjából is kulcsfontosságú. 

(Forrás: Geopolitical Monitor) 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: X