Megnőtt a tenger alatti infrastruktúrát fenyegető támadások veszélye. A húszik február második felében bejelentették, hogy támadni fogják ezeket a hálózatokat is, és rá öt napra a Báb el-Mandeb-szorosban egy ilyen vezeték „el is vágódott”. Egy brit tengerésztiszt szerint egy ilyen típusú műveletre nem minden nemzetnek van meg a képessége.
Tom Sharpe, a Királyi Haditengerészet egykori tisztje, aki négy különböző hadihajót is irányított már, rögtön leszögezi, hogy mint minden tenger alatti zűrzavar esetében, itt is nehéz megállapítani, mi is történt valójában. Egyelőre az sem világos, hogy négy különálló kábel elvágásáról van-e szó (az AAE-1-hez, a Seacomhoz, az EIG-hez és a TGN-hez kapcsolódók), vagy csak egyet vágtak-e el.
Jelenleg, illetve a közeljövőben 17 kábel halad majd át a Vörös-tengeren, ami összeköti Ázsiát Európával. A Szuezi-csatornához hasonlóan a Báb el-Mandab-szoros is természetes szűk keresztmetszet a Közel-Kelet és Afrika partjai között. A Vörös-tenger átlagosan 490 méter mély, a legsekélyebb pontokon viszont csak 100 méter mélyen fekszenek a kábelek.
Egyelőre azt sem tudni, hogy hol is történt a kábelszakadás. A „Jemen partjainál” ugyanis egy meglehetősen tág koordináta. Például a partokra kifutók igen könnyen támadhatók, akár még egy kis halászhajó horgonya is okozhatta az esetet. Sharpe azért megemlíti, hogy a Behshad iráni kém- és fegyverszállító hajó nemrég a közeli Dzsibuti partjainál vesztegelt.
Több mint 100 méteres mélységben viszont egy viszonylag gyors folyású vízben, egy (még mindig relatív) forgalmas hajózási útvonalon ez már komolyabb feladat:
ehhez egy speciálisan felszerelt tengeralattjáróra lenne szükség, amely azonban valószínűleg nem áll rendelkezésére sem a húsziknak, sem az irániaknak.
A volt tengerésztiszt e téma kapcsán foglalkozik az Északi Áramlat elleni támadással, amikor robbantássorozattal vágták át a balti-tengeri gázvezetékeket. Persze ennek a tettese nincs meg, folyik a félretájékoztatás, amit megkönnyít, hogy hosszú azon országok listája, amelyeknek az akció érdekükben állt volna.
Az Egyesült Államok például megtehette, mert Biden elnök azt mondta, hogy tervez ilyet. Kína is, mert volt ott egy hajójuk, amelyről hiányzott a horgony. Oroszország szintén, hiszen a műholdfelvételek azt mutatják, hogy a megfelelő típusú hajók épp akkor ott úszkáltak. Az Egyesült Királyság ugyancsak, mert Oroszország ezt mondta. Ráadásul Ukrajna is megtehette, mert egy jachton találtak robbanóanyagnyomokat – és az ötletelést folytathatjuk tovább.
Tom Sharpe felhívja a figyelmet arra is, hogy az indíték egy dolog, de néha érdemes figyelni a szóba jöhető képességekre is. Az Északi Áramlat 1 robbantása 95 méter mélységben történt, a két Északi Áramlat 2-robbantásnál 78, illetve 53 méterre kellett merülni. Ez nem lehetetlen sem a búvároknak, sem a víz alatti járműveknek, de az áramlatokat, a víz hőmérsékletét és a szállítási útvonal sűrűségét tekintve ez sem egyszerű.
A szakértő fontosnak tartja, hogy az Északi Áramlatnál lévő akciót nem intenzív radarfelügyelet mellett végezték, ami azt jelenti, hogy a terv kivitelezéséhez használhattak felszíni hajót is egy kis csapattal, amely járatos a speciális mélybúvárkodási technikákban. Alternatív megoldásként egy távolról működtethető tengeralattjárót is bevethettek, bár ehhez nagyobb és jobban felszerelt kísérőhajó szükséges.
Azonban a volt tengerésztiszt szerint a Báb el-Mandeb-szoros más. A tenger jelenleg hemzseg a nemzetközi hadihajóktól, amelyek a radarjaikkal pásztázzák a területet, sőt kiegészíti őket az amerikaiak E–2 Hawkeye radarrepülője, így egy gyanúsan megjelenő hajó nem sok jóra számíthat. Eddig még csak látszólagos kísérlet sem történt sodródó aknák lefektetésére, amivel jóval egyszerűbb lenne egy ilyen merénylet. Így tehát a kábelelvágást a szorosban teljes egészében a víz alatt kellett véghezvinni.
Ennek kapcsán a képességeket veszi sorra, és számára Oroszország tűnik a legalkalmasabb jelöltnek. Minden bizonnyal sokéves tapasztalatából indul ki, amikor Grönland, Izland és az Egyesült Királyság között egy vontatott szonárral felszerelt fregatt parancsnokaként figyelte az orosz nukleáris meghajtású tengeralattjárókat. Már akkor is a transzatlanti kommunikációs kábelek védelme volt a fő feladata, amelyeken naponta több ezer milliárd dollár értékű tranzakció haladt át.
Szerinte az oroszok képesek lennének titokban elvágni a kábeleket a víz alatt. Feltételezése szerint egy nukleáris tengeralattjáró a mélyebb vizekben lapulhatott valahol a közelben, és távvezérelt víz alatti járművet vagy egy mini-tengeralattjárót küldhetett a munka elvégzésére. Ezeket a felszíni hadihajók nehezebben észlelik, mert a víz alatti eszközök túl kicsik. Ugyan a húsziknak már van néhány ilyen távvezérelt járművük, amit elindíthattak a partról, azokat nem tartja képesnek ilyen precíziós munkára.
Nem azt akarja ezzel mondani – szögezi le írása végén –, hogy valóban az oroszok vágták el a kábelt, de az biztos, hogy erre nem sokan képesek. Ha valóban Moszkva keze van a dologban, akkor ez lenne Oroszország első közvetlen fellépése a Nyugat ellen az új hidegháború során.
A kritikus tenger alatti infrastruktúrát okkal nevezik „kritikusnak”. A tengerésztiszt szorgalmazza, hogy fejlesszék a létfontosságú tenger alatti hálózatok védelmét – legyen szó elektromos áramról, olajról, gázról vagy az adatok és a kommunikáció bármely létfontosságú alkalmazásáról. Képesnek kell lenni az incidens utáni események gyors feltárására és a károk helyreállítására mind a békés, mind a veszélyesebb vizeken.
Tom Sharpe szerint nem elég azt mondani, hogy az USA-nak már megvan ez az adottsága, hiszen a tengeri nemzeteknek is fejlődniük kell.
(Forrás: The Telegraf)
Kapcsolódó:
