Oroszország győzelme az avdijivkai csatában és az ukrán hadsereg felőrlése megerősíti az oroszokba vetett bizalmat Közép-Ázsia biztonságának szavatolójaként – állítja egy volt indiai diplomata, aki szerint az ott élők azt látják, hogy Oroszország egymaga ellen tudott állni a NATO-nak. A térség államai örömmel fogadják az oroszok hatékony diplomáciai igyekezetét is Afganisztán új normalitásba való beterelésére.

M. K. Bhadrakumar indiai diplomataként szolgált a volt Szovjetunióban, Pakisztánban, Iránban, Afganisztánban, illetve Törökországban. 

Az indiai diplomata az írását azzal kezdi, hogy léket kapott az a nyugati propaganda, amely azon a téves feltételezéseken alapul, hogy Oroszország befolyása Közép-Ázsiában „hanyatlóban van”, hogy az ukrajnai háború nyomán a közép-ázsiai vezetők „most talán azon gondolkodnak, meddig maradhat hatalmon Putyin Oroszországban”.

Ahogy a Financial Times írta: a közép-ázsiai államok „kibújnak Oroszország árnyékából, és a kommunizmus 1991-es összeomlása óta nem látott módon érvényesítik függetlenségüket”.  

Bhadrakumar leszögezi, hogy a régió gazdasági teljesítménye 2023-ban lenyűgöző, 4,8 százalékos GDP-növekedést regisztrált, Oroszország pedig nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez. Az ukrán háború miatt számos nyugati cég vonult ki az orosz piacról, ami új lehetőségeket teremtett a régió országai számára. A szankciók arra késztették az orosz cégeket, a tőkét és az orosz állampolgárokat, hogy áthelyezzék a vállalkozásukat és az életüket a közép-ázsiai térségbe. Persze a közép-ázsiai vállalkozók sem mulasztották el a jövedelmező lehetőségeket, hogy nyugati árukat és technológiát szerezzenek be az orosz piac számára.  

Moszkva is törekszik a régió és Oroszország kapcsolatainak megújíására.  Az új politika azt jelenti, hogy Putyin igyekszik a közép-ázsiai vezetőkkel szoros személyes kapcsolatokat fenntartani, kihasználva minden kétoldalú és regionális alkalmat.   

Emellett az orosz megközelítés teret engedett a regionális államoknak, hogy „semleges” álláspontot képviseljenek a háborúval kapcsolatban.  

A kívülállóknak kétségkívül problémája van a közép-ázsiai attitűdök megértésével, amelyek a speciális körülmények között (például az ukrajnai háborúban) ritkán mutatkoznak meg nyíltan. Olyan tettekből lehet levonni a politikai üzenetet, mint a tavalyi május 9-ei moszkvai felvonulás, amikor az összes közép-ázsiai elnök csatlakozott Putyinhoz a Vörös téri ünnepségen. Ez a gesztus hatalmas támogatás jelentett Oroszországnak – és személyesen Putyinnak.  

A Nyugat példátlan diplomáciai erőfeszítéseinek a célpontjává váltak 2023-ban a közép-ázsiai államok, hogy fenntartsák az Oroszország elleni szankciókat. A régióba látogatott Joe Biden elnök, Antony Blinken amerikai külügyminiszter, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök  és Olaf Scholz német kancellár. Washingtonban, illetve Berlinben két történelmi csúcstalálkozót is szerveztek „C5+1” formátumban (az 5 közép-ázsiai ország és valamely fél).  

Bhadrakumar szerint a nyugati partnerek nem voltak hajlandók megérteni az olyan kijelentéseket, mint amit például a kazah külügyminiszter mondott Blinkennek, vagyis hogy Asztana „nem érez semmilyen fenyegetést vagy kockázatot Oroszország részéről”. Mindenesetre

a két C5+1-csúcs után kiadott közös nyilatkozatokból Ukrajna kimaradt.  

Putyin új gondolkodása háttérbe szorítja a politikai játszadozást, ám előtérbe helyezi a tartalom bővítését Oroszország és a közép-ázsiai államokkal fenntartott kapcsolatokban, különösen a gazdasági és humanitárius szférában. Ez a megközelítés érezhetően eloszlatta a „Nagy Testvér” szindrómát. Az orosz elnök tádzsik, üzbegisztáni és kazah kollégáival folytatott legutóbbi találkozója Kazanyban érezhetően oldott légkörben zajlott.  

A fentiek alátámasztására Bhadrakumar szemezget a közép-ázsiai vezetők kijelentéseiből. Például Emomali Rahmon tádzsik elnök nemcsak Putyin sikerét kívánta „mindenben, amit csinál”, hanem „acélidegeket” is hozzá. Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hangsúlyozta, hogy „az önök (Putyin) kiváló vezetése alatt Oroszország figyelemre méltó, lenyűgöző sikereket ért el. Valójában az ön kijelentései és tettei alakítják a globális menetrendet”. Tokajev megjegyzése azért is figyelemre méltó, mivel őt több nyugati elemző Putyin elleni potenciális sztyeppei lázadónak tekintette.  

Az indiai diplomata felhívja a figyelmet arra is, hogy azért is erősödik Oroszország biztonsági kapcsolata a közép-ázsiai térséggel, mert az utóbbi időben felerősödtek Moszkva összehangolt erőfeszítései a tálibokkal való kapcsolatteremtésre. Ez pedig segít csökkenteni az Afganisztánnal kapcsolatos veszélyérzetet a közép-ázsiai térségben.   

A fenyegetések kezelésének hagyományos mintája eddig Afganisztánban az volt, hogy katonai eszközökhöz folyamodtak. Az orosz diplomácia radikálisan más megközelítésre váltott, konstruktívan együttműködve a tálibokkal, annak ellenére, hogy a talibán továbbra is tiltott szervezet az orosz törvények értelmében.  

Arra törekedtek, hogy az afgánok a kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolatok kiépítésében érdekeltek legyenek. Kifizetődött.  

Moszkva meglátása szerint a tálib uralom jelentősen stabilizálta az afgán helyzetet, így Oroszország érdeke, hogy segítse a kabuli adminisztrációt az országban lévő szélsőséges elemek elleni hatékony fellépésben. (Például az Iszlám Állam ellen, amely az Egyesült Államok afganisztáni megszállásának öröksége.) Moszkva kihasználta befolyását a közép-ázsiai államoknál annak érdekében, hogy a Nyugat által támogatott tálibokkal szembeni  „ellenállási” erők ne kapjanak menedéket.  

Természetesen a stratégiai cél az, hogy a nyugati hírszerzés ne tudjon szabadon mozgó afgán elemeket manipulálni, hogy ezzel újra destabilizálja a közép-ázsiai térséget vagy a Kaukázust.  

A tálibok leginkább az afgán államiság megerősítését célzó orosz gesztusokat értékelték. Február 18–19-én Katarban a tálibok például bojkottálták az ENSZ által támogatott, Afganisztánról szóló konferenciát. Az Egyesült Államok kísérleteként értékelték, hogy a tálibokat újból bevonják egy Afganisztánon belüli párbeszédbe, ami csupán ürügyként szolgált volna a Nyugat afgán meghatalmazottainak visszatérésére, akik száműzetésben élnek Európában és Amerikában. 

Bhadrakumar szerint az afgánok átlátták a Nyugatnak az afganisztáni titkosszolgálati hálózatuk újjáépítését célzó tervén , és a konferencián való részvételhez feltételeket szabtak, köztük azt, hogy ők legyenek országuk egyedüli képviselői.. A tálibok ellenezték az ENSZ afganisztáni különmegbízottjának kinevezését is, akinek fő feladata az „afgánon belüli párbeszéd” előmozdítása lenne.  

A tálibok külügyminisztériuma a dohai találkozót megelőző nyilatkozatában „egyoldalú kényszerítésekkel, vádaskodásokkal és nyomásgyakorlással” hibáztatta a nemzetközi közösséget. A dohai „pantomim” legérdekesebb része az volt, hogy a tálibok kérésére a találkozón részt vevő orosz delegáció nem volt hajlandó találkozni az afganisztáni „civil társadalom képviselőivel”. Ez jelezte, hogy Oroszország elkezdett együttműködni a tálibokkal mint Afganisztán de facto uralkodóival.  

Az indiai volt diplomata úgy látja, hogy a közép-ázsiai államok szívből üdvözlik Oroszországnak ezt a regionális biztonság és stabilitás megerősítését célzó diplomáciai kezdeményezését. A régió tálib uralkodókkal szembeni bizalmi szintje már elérte azt a mértéket, hogy a Putyinnal folytatott kazanyi találkozón Mirzijojev üzbég elnök felvetette Üzbegisztán és Oroszország „fontos kérdését”, az új vasút építését, ami Afganisztánon keresztül összekötheti Közép-Ázsiát a szomszédos régiókkal és a világpiaccal. 

(Forrás: Indian Punchline) 

 
A fenti cikk nem tükrözi a Makronóm Intézet álláspontját, célja csupán a tájékoztatás.