Ivan Korčok volt külügyminiszter megnyerte a szlovákiai államfőválasztás első fordulóját, és a vártnál talán nagyobb arányban utasította maga mögé Peter Pellegrinit, a parlament jelenlegi elnökét. Harmadikként a megosztó személynek tartott volt bíró, Štefan Harabin, míg a negyedik helyen a magyar jelölt, Forró Krisztián végzett. Az átlagos részvételi arány alig érte el az 52 százalékot.
Ivan Korčok 42,51 százalékkal (958 ezer szavazat) nyerte az első kört. A második Peter Pellegrini 37,02 százalékkal, Štefan Harabin 11,73-mal a harmadik, Forró Krisztián pedig a negyedik helyen végzett 2,9 százalékkal (66 ezer szavazat).
Bár Ivan Korčok előnye nyilvánvaló, a második fordulóra ez várhatóan elfogyhat, ekkor ugyanis már csak Peter Pellegrinivel fog küzdeni, aki előreláthatóan jobban be fogja tudni gyűjteni a kiesett elnökjelöltek szavazóit.
A második körben tehát fontos lesz a részvételi arány, és az, hogy ki miképp fogja tudni mobilizálni a szimpatizánsait.
Ivan Korčok nyilatkozatában hangsúlyozta is, hogy a második menet nem lesz egyszerű, és azokat a csalódott koalíciós szavazókat is szeretné megszólítani, akiket az elsőben nem sikerült. Ahogy fogalmazott, azokat hívná az urnák elé, akik nem értenek egyet a kormány azon döntéseivel, amelyek elszigetelik az országot, és nem demokratikusak.
Hogy nagy a tét, azt az is jelzi, hogy a mélyen globalista beágyazódású, magyarellenes nyilatkozatairól ismert volt külügyminiszternek, Čaputovához hasonlóan sikerült megtanulnia a „köszönöm szépen” kifejezést, és – szintén magyarul – azt is hozzátette, hogy kellemesen meglepődött.
Fájlalja, hogy magyarellenesnek állítottak be, de „aki ismer engem, az tudja, hogy nagyon is értékelem a magyar közösséget”.
Annyira erősnek ígérkezik a kampány második felvonása, hogy még a kisebbségi törvény támogatását is megígérte.
Peter Pellegrini számára az eredmény csalódást is jelenthetne, de a sajtótájékoztatóján már arról beszélt, hogy az első forduló fő célja, a továbbjutás, teljesült, és ezzel mindannyian elégedettek. Az igazi küzdelem azonban csak most kezdődik.
A második körben inkább Pellegrini számíthat a többi elnökjelölt szimpatizánsaira, elsősorban a szuverenista álláspontot hangsúlyozó, az ukrajnai háború azonnali befejezését követelő Štefan Harabinra leadott mintegy negyedmillió szavazatra. Szerinte az eredmények azt mutatják, hogy az emberek nem akarnak „liberális, jobboldali, progresszív” államfőt. Harabin is úgy nyilatkozott, hogy a választói tudják, mit kell tenniük…
Pellegrini kiemelte Forró Krisztián eredményét, és kilátásba helyezte, hogy a Magyar Szövetség jelöltjével is találkozni fog. Jó okkal, ugyanis nagyobb eséllyel számolhat a magyar jelöltre leadott szavazatokkal, mint Korčok, miközben azt is figyelembe kell vennie, hogy a magyarok nagy része a második fordulóban várhatóan már nem megy el szavazni.
Sajnos a magyarok már az elsőben is kisebb arányban vettek részt, ezt mutatja Forró Krisztián negyedik helye, a három százalék alatti eredmény. A Magyar Szövetség jelöltje az elért eredményt arra azért alkalmasnak tartja, hogy láttatni lehessen a felvidéki magyar közösséget.
A felvidéki magyar párt vezetője a legtöbb szavazatot a komáromi és a dunaszerdahelyi járásban kapta (36, illetve 34 százalék), amelyekben a legmagasabb a magyarság aránya. Mindkettőben nagyon alacsony volt a részvétel: a 34, valamint a 36 százalék messze elmarad az országos 52 százaléktól.
Az adatok azt mutatják, hogy
a kisebb települések magyarsága erőteljesebben állt Forró mögé, míg a városokban már több magyar adta le szavazatát szlovák jelöltre.
Ez az a poszt, ahova egy magyar jelölt eleve az esélytelenek nyugalmával indul, megválasztása esetén a fogadóirodák 2500-szoros szorzóval fizettek volna a rá adott tétekre. A Magyar Szövetség kampánya talán arra jó, hogy a tapasztalatok levonásával, nagyobb sikerrel fordulhat a közelgő európai parlamenti választásokra.