Merényletet követtek el szerda délután Nyitrabányán Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen. Három vagy négy lövés találta el a kormányfőt, akit azonnal kórházba szállítottak.
Lövések dördültek a szlovák kormány nyitrabányai (Handlová) kihelyezett ülését követően – tájékoztatott a TASR hírügynökség. A Denník N arról írt, hogy a lövések Robert Fico (Smer) kormányfőt érték. Sajtóinformációk szerint a szlovák kormányfőt a gyomrán és a mellkasán érte találat. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették – jelentette az Új szó.
Azután lőttek rá a miniszterelnökre, hogy a kormányülés végén az emberek közé ment, ekkor kiáltotta el valaki, hogy „Robo, gyere ide”. A jelentések szerint Fico épp kezet fogott valakivel, amikor eldördültek a lövések. Egyelőre nincs pontos információ arról, hányszor lőttek a politikusra, a szem- és fültanúk három-négy lövésről számoltak be.
„Fico a földre esett, véres sérülés volt a mellkasán és a fején”
– tette hozzá az egyik szemtanú. Egy embert őrizetbe vettek a lövöldözés után. A környéket a rendőrség kiürítette. Robert Ficót a biztonságiak az autójába segítették, és elhajtottak a helyszínről. Egyelőre nem tudni, milyen súlyosak a szlovák kormányfő sérülései.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Aktuality.sk/X