Kerekes György, a Makronóm Intézet alapítójának írása 

Putyin elnök ma Pekingbe érkezett, hogy megbeszéléseket folytasson kínai kollégájával. Már a 43. találkozójukra kerül sor, Hszi Csin-ping senki mással nem folytatott ilyen sok személyes tárgyalást (az orosz vezető után a legtöbbször indiai, amerikai és német politikusokkal ült tárgyalóasztalhoz). A kínai fővárosban lévő szuperbiztonságos, hatalmas park közepén lévő kényelmes állami vendégpalotában Putyin már 19. alkalommal vendégeskedhet, és a The Economist újságírója el is viccelődött azzal, hogy talán már törzsutaskedvezményre is jogosult. (Jelen cikk szerzőjének személyes tapasztalata, hogy Peking és Moszkva meglepően hasonlít egymásra, amiért vagy a kommunisták, vagy Dzsingisz kán a felelős, de biztos, hogy az orosz elnök otthon érezheti magát.) 

A The Economist által felemlegetett kedvezményre persze az oroszoknak szükségük is lehet, mert az ukrajnai háború folytatásához elengedhetetlen a kínaiak megfelelő hozzáállása. Ami természetesen azt jelenti, hogy az ázsiai nagyhatalom hivatalosan semleges álláspontot képvisel, valójában azonban a két ország közötti kereskedelem egyre intenzívebb. Talán nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy Kína nélkül az orosz hadiipar nem tudná kiszolgálni a hadsereg igényeit. Beszédes adat: a távol-keleti szerszámgépexport 2022-ben 120 százalékkal nőtt (értékben 364 millió dollár), 2023-ban ehhez képest is 170 százalékkal emelkedett. Kína a legfőbb szállítója a mikroelektronikai eszközöknek és a nitro-cellulóznak (a cellulóz salétromsav észtere, köznapi nevén lőgyapot), amik nélkül tüzérségi eszközöket sem tudnának gyártani az oroszok. A Kínai Népköztársaság megalakulásakor, a múlt század közepén még az ázsiai ország függött a szovjet fegyverellátmánytól, most nagyot fordult a kocka. 

Ez a grafikon mutatja a Kínából Oroszországba irányuló félvezetőexport megugrását a háború kitörése óta.  

De nemcsak a high-tech eszközök kereskedelme szárnyal, például a golyóscsapágyak exportja is 170 százalékkal emelkedett. Még feltűnőbb a kereskedelmi statisztikákat csemegeként fogyasztók számára, hogy ugyanezen termékből Kirgizisztán 1800 százalékkal növelte a behozatalát Kínából. Elképzelhető persze, hogy rövidesen egy kirgiz gazdasági csodának lehetünk szemtanúi, de valószínűbb, hogy ezek a fémelemeket orosz tankokba fogják beépíteni. (Igazán látványos várható következmény, hogy az egykori Selyemút kirgiz szakaszán egy-két élelmes kereskedő gyönyörű palotákat fog emeltetni a közeljövőben.) 

Még egy látványos kínai exportsiker: a lépegető exkavátorok exportját is sikerült megnégyszerezniük egy év alatt – a lövészárokásás hasznos képesség egy frontvonalban.  

Ugyan a két elnök kijelentette, hogy a barátságuknak nincsen limitje, valójában azért a kínai támogatás Oroszországnak nem határtalan: a távol-keleti bankok például kifejezetten óvatosak, mert tartanak attól, hogy esetleg amerikai szankciók alá eshetnek. Ezért a hagyományos termékek kereskedelmében enyhe visszaesés látszik: valószínűleg éppen a banki finanszírozás óvatosabbá válása miatt.  

Azt se lehet mondani, hogy Peking túl lelkes lett volna az orosz invázió kapcsán: azóta sem ismeri el a Donbaszt vagy a Krímet orosz területként, és valószínűleg nem örülne egy totális orosz győzelemnek sem – mert ez az egész nyugati világ figyelmét a Kína jelentette fenyegetésre irányítaná. Egy esetleges USA–Kína katonai konfliktus esetén (ami Tajvan megtámadása miatt törhetne ki) Oroszország persze felértékelődhet Kína számára. Az Egyesült Államok ugyanis még mindig meg tudja állítani a tengeri szénhidrogén-szállítást azokon a tengeri fojtópontokon keresztül (pl. Arab-öböl, Malaka-szoros), amelyekről a Makronóm blogon korábban írtunk. A megoldás egy szárazföldi olaj- és gázvezeték lenne, a Szibéria Ereje (Power of Siberia), amelynek a befejezése azonban már régóta húzódik. Ha tajvaniak lennénk, Kína háborús erőfeszítései miatt akkor aggódnánk igazán komolyan, ha a vezeték építése hirtelen felgyorsulna. 

Addig is az orosz–kínai viszony elég féloldalasnak tűnik, semmiképpen sem két egyenrangú és egyforma erejű fél házasságának. Hszi Csin-ping szívesen nevezi Putyint „kedves barátjának”, és a kínai kultúrában szokásos szóvirágokkal is körbeudvarolja partnerét, de a kínai elnök igazi reálpolitikus: pontosan érzi Oroszország erejét (problémákkal, háborúval, atomarzenállal együtt), de azt is tudja, hogy egy nyugatos orientációjú orosz elnök nem lenne Kína javára. Így a közeljövőben még számos személyes találkozó várható Moszkvában és Pekingben is.

Kapcsolódó:

Borítókép: shutterstock