Ötórás műtét után továbbra is válságos, de stabil a meglőtt szlovák kormányfő, Robert Fico állapota
2025. július 14., hétfő

Ötórás műtét után továbbra is válságos, de stabil a meglőtt szlovák kormányfő, Robert Fico állapota 

Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes csütörtök reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy Robert Fico kormányfő a szerda délutáni merénylet következtében továbbra is életveszélyes állapotban van.

Tegnap ötórás műtéten esett át, a gyomrát, a fejét és a mellkasát érték a lövések. Állapota – Kaliňák elmondása szerint –

továbbra is nagyon súlyos, de az orvosoknak az éjszaka folyamán sikerült stabilizálniuk. 

A Nyitrabányára kihelyezett kormányülés után, szerda kora délután követtek el merényletet Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen. Életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba. A szlovák kormányfőt sajtóinformációk szerint három lövés érte. Az elkövetőt elfogta a rendőrség, 71 éves lévai költő, Juraj Cintula. 

A kormányülés végén Fico a kultúrház előtt álló emberek közé ment, ekkor kiáltotta el magát valaki, hogy „Robo, gyere ide”. A jelentések szerint Fico épp kezet fogott valakivel, amikor eldördültek a lövések. „Fico a földre esett, véres sérülés volt a mellkasán és a fején” 

– tette hozzá az egyik nyilatkozó. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: BPT/X

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat