Lángol a Közel-Kelet a Biden-ciklus után: Izrael Gázában, Irán és az ellenállási tengelyének a tagjai szerte a régióban akcióba lendültek. A legnagyobb fennakadásokat a húszik okozzák a vörös-tengeri fojtóponton. Washington és a Nyugat egyelőre tehetetlen, a sikertörténetet jelentő trumpi Ábrahám-egyezmény már csupán nosztalgia. Mit hibázott Joe Biden a négy év alatt, és van-e visszaút novemberig?
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása
Az arab tavasz óta példátlan káosz uralkodik a Közel-Keleten. Pusztán ideológiai megközelítés alapján nem lenne bölcs dolog hosszú távú következtetéseket levonni a destabilizáció okait keresve: egy elnöki ciklus sikerességének megítélése meglehetősen szubjektív, a pártideológiánál jóval többet nyom a latban az egyes amerikai elnökök külpolitikai szerepfelfogása (realista, liberális, konstruktivista), mintsem az, hogy éppen melyik pártból érkeznek. Tudunk mondani a múltból olyan demokrata és republikánus kormányokat is, amelyek alatt a térség relatíve stabilan működött, mint ahogy igaz ez az instabilitásra is.
Sikeres és sikertelen amerikai adminisztrációk
Bill Clintonhoz fűződik az 1994-es izraeli–jordán békeszerződés, amellyel felcsillant a remény, hogy a térség elindulhat a stabilizáció irányába, miután a dokumentum 47 éves ellenségeskedésnek vetett véget. Egyébként a védelmi együttműködés mind a napig hatályban van. Donald Trump időszakához kötődik az Ábrahám-egyezmény 2020 őszén, amelynek eredményeként Izrael normalizálta kapcsolatait az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel, azok pedig elismerték a zsidó állam szuverenitását. Ezt év végén követte Marokkó csatlakozása a megállapodáshoz, miután a Trump-adminisztráció elismerte az ottani kormány ellenőrzését a vitatott nyugat-szaharai területen, majd 2021-ben Szudán is társult. George W. Bush 2003-ban a nyolc évig tartó iraki háborúval, míg Barack Obama az arab tavasznak keresztelt, 2011-ben indult eseménysorozattal lángba borította a Közel-Keletet.
Mindkét eset jelzi, hogy milyen, amikor a nyugati erőforrásokra összpontosító kizsákmányolás demokráciaexport címszó alatt félresiklik.
Biden alatt tehát nem azért borult lángba ismét a Közel-Kelet, mert ez „demokrata sajátosság”. Az amerikai kormánnyal nem az a baj, hogy demokrata, sokkal nagyobb gond a kül- és biztonságpolitikai szerepfelfogás, valamint a katasztrofális intézkedések sorozata a térségben.
A bideni Közel-Kelet-politika kudarcának dátuma
Irán ellenállási tengelyéből a Hamász 2023. október 7-én váratlanul támadást indított Izrael ellen, amivel az egész térségben káoszt okozott. Ezután a jemeni húszi lázadók is beléptek a konfliktusba, majd fokozatosan több szervezet is, amelyet az Izrael elleni gyűlölet tart össze (Fatah, Palesztin Iszlám Jihád, Hezbollah). Ennek egy újabb fejezete volt, amikor a zsidó állam váratlanul megtámadta a damaszkuszi nagykövetséget, amelynek során iráni tisztek vesztették életüket. Erre válaszul a perzsa ország összehangolt közvetlen csapást mért Izraelre, ami jelzi, hogy reális a veszélye egy kiterjedt közel-keleti háborúnak.
Amerikának a legnagyobb problémát a húszik okozzák azzal, hogy szabotálják a Vörös-tengeren áthaladó hajókat (a szomszédos országok olaj-infrastruktúrája elleni támadások mellett), így a globális tengeri kereskedelem fontos fojtópontján áthaladó kereskedelmet lehetetlenítik el. A Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán évi ezer milliárd dollár értékű áru halad át, amely a világ tengeri konténerforgalmának egyharmada. A Szuezin megy keresztül a globális tengeri olaj mintegy 12 és az LNG-kereskedelmének 8 százaléka. A Vörös-tenger mindamellett, hogy fontos kereskedelmi útvonal, itt található 16 tenger alatti kábel, amely összeköttetést jelent Európa és Ázsia között a pénzügyi tranzakciók lebonyolításában és a biztonságos kommunikációban – így a húszik akciói Magyarországot is érintik, elsősorban kereskedelmi szempontból. 2023 novemberétől 2024 márciusáig több mint 60 támadást hajtottak végre a kereskedelmi hajózás ellen, amelyek többnyire nem érték el céljukat, annak ellenére, hogy azok egyre sikeresebbek.
A jelek mindenesetre aggasztók: február 19-én az USA Központi Parancsnoksága részéről megerősítették, hogy két ballisztikus rakéta súlyosan megrongált egy Belize lobogója alatt közlekedő hajót. Április 13-án egy portugál konténerhajót (MSC Aries) foglalt le illegálisan az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) a Hormuzi-szoros környékén – ami szintén fontos ütőere a világkereskedelemnek. A Perzsa-öbölnek ez az egyetlen kijárata, ahonnan napi 17 millió hordó olajat exportálnak, ami a világ kőolaj-kereskedelmének a 30 százaléka.
Válaszul az amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy a szövetségesekkel együtt közös tengerészeti munkacsoportot hoz létre (Prosperity Guardian) a támadások elleni védekezésre. A 20 ország több mint fele a részvételt nem ismerte el. Csupán London és Washington hajtott végre konkrét támadásokat, hogy csökkentsék a húszik kapacitását.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az USA hadművelete nem tudja visszaállítani a tengeri kereskedelem korábbi biztonságát, ezáltal Washington Közel-Kelet-stratégiája és katonai pozíciója hatástalannak bizonyult.
A húszik akciói Irán tágabb globális érdekeivel szinkronban vannak: megzavarják a nemzetközi kereskedelmet, veszélyeztetik a bejáratott kereskedelmi útvonalakat és ellátási láncokat, mindez pedig árfelhajtó hatást okoz, mivel több jelentős logisztikai vállalat inkább a hosszabb, de drágább utat választja a Jóreménység-fokán keresztül. Ez a kitérő növeli az üzemanyagköltségeket. A húszik reményei szerint ez kellő gazdasági nyomást jelent a Nyugatra, hogy hagyjon fel Izrael támogatásával. Mindeközben az USA ellenfelei zavartalanul haladhatnak a megszokott útvonalon keresztül.
Fontos Egyiptom helyzetét is tisztán látni, mint akit a vörös-tengeri kereskedelem alakulása a leginkább érint, mivel napi szinten 25-30 millió dolláros bevételt jelent Kairónak az itt folyó kereskedelem.
Nagyrészt ennek köszönhető, hogy márciusban Egyiptomban az infláció 33,3 százalék környékén alakult a gyengülő valuta és a kiemelkedő, 88,97 százalékos GDP-arányos államadósság mellett. Ez nyomást gyakorol Abdel Fattáh Esz-Szíszi elnökre, hogy strukturális reformokat hajtson végre. Ebbe a mintába illeszkedik három márciusi bejelentése:
- 8 milliárd dolláros IMF-megállapodás,
- 35 milliárd dolláros befektetési ügylet az Emirati Sovereign Wealth Funddal (ADQ)
- az EU-val kötött 8,06 milliárd dolláros segélyszerződés.
A Biden-adminisztráció hibái
Október 7. előtt Biden külpolitikájának a fókusza elterelődött a Közel-Keletről, miután a Trump-kormányzat realista alapokon nyugvó külpolitikájának eredményeként egy viszonylag stabil régiót örökölt. Az USA által 2022-ben kiadott Nemzetbiztonsági Stratégia a klímaváltozásra dupla annyiszor hivatkozott, mint a Közel-Keletre. Ennek az indoklása az volt, hogy Washington korábban évtizedekig egyfajta „katonai központú” politikát folytatott, amely „az erőbe és a rendszerváltásba vetett irreális hitben gyökerezett”.
A térség jelenlegi állapota levezethető ebből a felfogásból: ahelyett, hogy az USA megbékél az iráni rezsimmel, erőt kellett volna felmutatni, figyelembe venni a regionális partnerek biztonsági aggályait, kibővítve az Ábrahám-egyezményt.
El kell szigetelni Iránt
A Trump-adminisztráció maximalizálta a gazdasági és diplomáciai nyomást: több mint 1500 szankciót vetettek ki magánszemélyek és állami intézmények ellen. Mindezek 2018 és 2021 közt 200 milliárd dolláros kárt okoztak Teheránnak, és ez érezhető hatást gyakorolt az Iszlám Köztársaság katonai kiadásaira is.
2019-ben Irán 28 százalékkal csökkentette a kiadásait, az összesített védelmi összegek jelentős hányadát – 17 százalékát – pedig az IRGC finanszírozása emésztette fel.
Ez vezetett egy relatíve stabil Közel-Kelethez. Irán proxyagressziójára egyébként is erőteljes választ adtak: 2020. január 3-án Washington likvidálta Kászem Szolejmáni tábornokot, mert a perzsa állam több hónapos támadást intézett az amerikai erők ellen Irakban. Ez intő jel volt Teheránnak.
Biden ezzel szemben számos engedményt tett Iránnak, hogy megkönnyítse a JCPOA-hoz (azaz a Közös Átfogó Cselekvési Tervhez) való gyors visszatérést, amitől azt remélte, hogy képes lesz megállítani az ország proxytámadásait. A perzsa állam azt kérte az amerikai elnöktől, hogy szüntesse meg a Trump-féle kontrollt és törölje az IRGC-t a terrorszervezetek listájáról.
Biden végül csak a nukleáris szankciókat szüntette meg, így Irán győztesként jött ki a helyzetből, de szerette volna, ha Washington garanciát vállal arra, hogy többet nem lép ki a megállapodásból.
Oroszország több tárgyalás során is közvetített kettejük közt, de nem sikerült megállapodásra jutniuk, ehelyett az eredmény egy a korábbinál is agresszívabb Irán lett.
A határozatlan álláspont megmutatkozik az incidensek számában: 2021 januárja és 2023 márciusa közt a perzsa állam és az ellenállási tengely tagjai több mint 83 alkalommal támadtak amerikai célpontokat többek közt Irakban és Szíriában, amelyekre Washington csupán négyszer reagált. Ezzel az USA azt az üzenetet küldte Iránnak és szövetségeseinek, hogy fokozzák a támadásokat a regionális amerikai partnerek ellen, mivel azokra nem lesz komolyabb válaszreakció.
A regionális partnerek elidegenítése
A Trump-adminisztráció jó kapcsolatokat alakított ki a közel-keleti partnerekkel – Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Izrael, Öböl-menti országok –, hogy elszigetelje Iránt.
Ezzel szemben a Biden-adminisztráció annak érdekében, hogy Teheránt rábírja a JCPOA-hoz való visszatérésre, nem vette figyelembe a térségbeli partnerországok biztonsági aggályait.
2021 januárja és márciusa közt nagyjából 20 drón- és rakétatámadás érte a szaúdi infrastruktúrát, mégis a Pentagon 2021 júniusában bejelentette, hogy visszavonja a Trump alatt még 2019-ben Szaúd-Arábiába és az Egyesült Arab Emírségekbe telepített rakétavédelmi rendszereket. Ezzel párhuzamosan Biden szüneteltette a fegyvereladásokat a két ország számára. A döntések Rijádot és Abu-Dzabit kiszolgáltatottá tették Iránnak. Nem meglepő, hogy 2021 és 2022 között a húszik több száz támadást hajtottak végre Rijád, 2022-ben pedig két esetben az Emírségek ellen.
Az incidensek után Rijád és Abu-Dzabi légvédelmi támogatásért folyamodott a tengerentúlra, valamint azt is kérték, hogy nyilvánítsák terroristaszervezetté a húszikat, de kéréseik süket fülekre találtak.
Ehelyett Joe Biden folytatta a tárgyalásokat Iránnal. Cserébe, amikor az orosz–ukrán háborút követően az olaj ára az egekbe szökött, a két olajhatalom megtagadta Biden segítségkérését az olajpiacok ellátásához. Ezt követően, igyekezve orvosolni a helyzetet – és persze érezve a félidős választások, valamint a magas gázárak nyomását – 2022 nyarán az elnöksége első térségbeli látogatását tette Izraelben és Szaúd-Arábiában.
Az utóbbi ugyan szóban beleegyezett az olajkitermelésének nominális növelésébe, de erre soha nem került sor.
Ehelyett további csökkentéseket hajtott végre 2022 októberében. A látogatás, valamint az 5 milliárd dolláros rakétavédelem jóváhagyása után Bidennek sikerült bizonyos mértékig helyrehoznia gyenge kapcsolatait a regionális partnerekkel.
Megmutatkozott az Ábrahám-egyezmény jelentősége
Az egyezmény utat teremtett a fokozott gazdasági és biztonsági együttműködéshez az USA, Izrael és négy arab ország (Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó, Szudán) között, megerősítve az iráni agresszió elrettentésére irányuló képességeiket. Joe Biden vonakodott elfogadni ezt a sikeres megállapodást.
A Külügyminisztérium kerülte az Ábrahám-egyezmény kifejezést, ehelyett normalizációs megállapodásként hivatkozott rá.
Biden nem tett erőfeszítéseket a megállapodások előmozdítására mindaddig, amíg az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalások meg nem hiúsultak. Bár Washington szorgalmazta, hogy tárgyaljanak egy békemegállapodásról Izrael és Szaúd-Arábia között, utóbbi ragaszkodott az USA-val kötendő kölcsönös biztonsági paktumhoz és saját polgári célú nukleáris programjának fejlesztéséhez.
Október 7-e pedig végképp visszavetette a tárgyalásokat: Rijád követeli, hogy ismerjenek el egy független palesztin államot az 1967-es határok mentén, amelynek a fővárosa Kelet-Jeruzsálem.
Az Ábrahám-egyezmény elhanyagolása egy elszalasztott lehetőség volt Biden számára. Ha kezdettől fogva felkarolja annak kereteit, Szaúd-Arábia nagyobb ösztönzést kap a csatlakozásra. Az elfogadása biztosította volna a regionális partnereket az USA közel-keleti elkötelezettségéről.
A jövő
Biden alatt Washington intézkedései nem csökkentették a Vörös-tengeren elkövetett támadások hatását. Ezért a jövőben úgy gondolom, hogy
- meg kell akadályozni a húszik fegyverrel való támogatását, terrorszervezetté kell nyilvánítani őket. Amíg az Iránból érkező fegyverutánpótlás nem szűnik meg, a húszik képesek folytatni a támadásokat a Vörös-tengeren. Az USA és partnerei haditengerészeteinek ezért együtt kell működniük a Jemenbe irányuló fegyverszállítmányok feltartóztatása és az Ománon, valamint Szaúd-Arábián keresztül vezető szárazföldi csempészútvonalak lezárása érdekében.
- meg kell erősíteni az Ábrahám-egyezményt a stabilitás biztosítása érdekében. A megállapodás megváltoztatta a közel-keleti geopolitikai alaphelyzetet, mert egy olyan keretet alkotott, amelyet fel lehetett használni új védelmi, befektetési és politikai lehetőségek feltárására, hogy Izrael és az arab partnerek amerikai vezetés alatt egyesüljenek. A jövőben keresni kell a lehetőségeket, hogy előmozdítsák a megállapodásokban részt vevő országok közös érdekeit, különösen a megerősített gazdasági együttműködéssel.
Tekintettel a jelenlegi gázai háborúra, az USA-nak meg kell vizsgálnia a kereskedelmi együttműködés megerősítésének lehetőségeit a Dubaj-Haifa szárazföldi folyosón keresztül. Ez a javasolt útvonal Szaúd-Arábián és Jordánián keresztül vezetne Dubaj Jebel Ali és Izrael Haifa kikötőjéhez.
Ez a folyosó lehetővé tenné a kereskedelem számára a Vörös-tenger megkerülését, és megteremtené a feltételeket a további regionális kereskedelmi megállapodásokhoz, amelyek több nemzetet ösztönöznének arra, hogy csatlakozzonanak az Ábrahám-egyezményhez.
Ezáltal bizalom épülne Izrael és az arab partnerei között, ami gyengítené Kína befolyását a régióban.
Kapcsolódó:
Borítókép: dreamstime
