Brüsszel kezdi ütni Hollandiát, miután Mark Rutte leköszönő kormányfő pártja úgy tűnik, megállapodott a radikálisan bevándorlásellenes Geert Wildersszel. Elképzelhető, hogy a hollandoknál új időszámítás kezdődik, és megalakulhat egy zömében jobboldali négypárti koalíciós kormány. Az ország egy eddig ismeretlen kihívás előtt áll.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása
Európában 1945 után íratlan szabály volt, hogy a radikális pártok ellen összefogtak a politikai paletta mérsékelt erői. Ezt a stratégiát a franciák „cordon sanitaire”-ként, azaz tűzfalként emlegetik. Most úgy tűnik, hogy ennek a tradíciónak vége szakadt, és erre a legújabb példa Hollandia, ahol megtörtént a korábban elképzelhetetlen, és Geert Wilders – aki kilátásba helyezte az uniós tagságról való népszavazást –, illetve pártja, a Szabadságpárt (PVV) megnyerte a novemberi parlamenti választást, és hat hónap megfeszített koalíciós tárgyalásai után fel tud állítani egy négypárti koalíciós kormányt.
Európa-szerte erősödnek a jobboldali radikális, bevándorlásellenes, néhol populista pártok
Jelenleg, ha szétnézünk Európában, azt látjuk, hogy öt országban jobboldali kormány vannak hivatalban. Svédországban a kabinet ugyan nem a politikai paletta jobboldaláról érkezett, de a kormányban maradáshoz a második legnagyobb politikai erővel, a nacionalista Svéd Demokratákkal kötött paktumra volt szükség. Portugáliában a márciusi választások utáni exit pollok szerint a 30 év alattiak a radikális jobboldali Chegára adták a legnagyobb arányban a szavazatukat, a pártra ennek a korcsoportnak a voksai elérik a 25 százalékot. Franciaországban a 2022-es elnökválasztás első fordulójában a felmérések szerint ez a generáció a harmadik helyre sorolta Macront Le Pen és Mélenchon után, míg Belgiumban a radikális Flamand Érdek pártra leadott szavazatok 25 százaléka érkezett ettől a fiataloktól.
A franciáknál a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés a közvélemény-kutatások szerint 30 százalék felett áll, messze megelőzve Emmanuel Macront. Németországban az AfD fej fej mellett második az SPD-vel. A június 9-én tartandó európai parlamenti választáson ezek a pártok kihasználhatják a jobboldali hullámot, ami egyre érzékelhetőbb szerte a kontinensen. Ennek az előfeltétele, hogy meg kell őrizniük az egységüket.
Wilders-kormány Hollandiában
A novemberben tartott parlamenti választás Hollandiában történelmi jelentőséggel bír, ha az eredményeket vesszük: a korábban Rutte vezette kis európai országban első alkalommal nyert választást radikális párt. Geert Wilders formációjának a sikerét sokáig nem értette az európai közvélemény. A többi radikális jobboldali párthoz hasonlóan legfőképp a fiatal választópolgárok voksaival tört előre. Annak ellenére, hogy Hollandia az EU egyik leggazdagabb országa, a megfizethető lakások hiánya kulcskérdéssé vált. A szüleik és nagyszüleik generációjával ellentétben a fiatalok úgy gondolkodnak, hogy őket kevésbé köti a párthűség. Ez az új szavazóbázis pedig igencsak az intézményellenes jelöltek számára. Ebből látszik, hogy az idősebb választók archetípusa, akik hűségesek voltak egy adott párthoz, kezdenek kikopni.
Wilders 2,5 millió szavazatot kapott, amivel megszerezte a voksok 23 százalékát, de az Ipsos szerint, ha csak a 18 és 35 év közöttiek szavazatait vesszük figyelembe, akkor a párt négy mandátummal többet szerzett volna.
Rotterdam, Hollandia második legnagyobb városa, amely Európa legnagyobb kikötőjével büszkélkedhet, folyamatosan együtt él a migrációval, és legalább 170 különböző nemzetiségű lakos él itt. Talán ellentmondásos módon itt Wilders pártja szűken megelőzte a baloldali pártok szövetségét, és ez megkülönbözteti más városoktól, például Amszterdamtól vagy Utrechttől, amelyek hagyományosan balra szavaznak.
A fiatalok ugyan nem teljesen szimpatizálnak a Wilders-féle bevándorlásellenes retorikával, de hisznek abban, hogy képes enyhíteni a lakhatási válságon. Ennek ellenére a kutatások egybehangzóan kimutatták, hogy a PVV támogatói döntő többségének elsődleges problémája a migráció, nem pedig a lakhatás.
A novemberi exit poll adatau szerint férfiak és nők, városiak és vidékiek, idősek és fiatalok egyaránt szavaztak a PVV-re. Ez megcáfolja azt a korábbi vélekedést, hogy a radikális pártokra elsősorban az idősebb fehér férfiak voksolnak. A radikális jobboldali szavazók jellemzően három csoportba sorolhatók: konzervatív szavazók, akik korábban a keresztény vagy liberális pártokat tüntették ki bizalmukkal, a szegényebb régiókban élők, akik korábban szocialista pártokra voksoltak és végül a külvárosban élők, akik a növekvő költségek miatt attól tartanak, hogy lecsúsznak a társadalmi ranglétrán.
Hollandia egyes részein, például északkeleten, az előző választás feltárta a generációs szakadékot az idősebb, még mindig a hagyományos pártokat támogató szavazók és a fiatalabbak között. Az alábbi ábrán jól látszik, hogy a PVDA-sok, azaz a munkáspárti szavazók gyermekei átpártoltak PVV-hez.
Amellett, hogy Wilders elcsábította a szavazókat más pártoktól, egy jelentős réteget, a nem szavazókat is meg tudta szólítani. A második legnagyobb új szavazóbázisa – mintegy 11 százalék – olyanoktól származott, akik 2021-ben tartózkodtak a voksolástól.
Forrás: POLITICO
A Wildersre leadott 2,5 millió szavazat azonban képlékeny, mivel a lehető legkülönbözőbb területről érkeztek, de ha sikerült ezt a lendületet megőriznie, akkor a júniusi EP-választáson is nagyot robbanhat. Mert bár igaz, hogy a PVV rengeteg bizonytalan szavazót tudott megszólítani novemberben, ez nem azt jelenti, hogy júniusban is sikerül.
A holland választási rendszerről
Hollandiában a legfőbb törvényhozó szerv a parlament (Staten-Generaal). Ez viszont a magyartól annyiban eltér, hogy nem egyetlen kamarából áll: az ottani törvényhozás kétkamarás. Az első kamara vagy felsőház, a Szenátus (Eerste Kamer) 75 szenátorból, a második kamara vagy alsóház, a Képviselőház (Tweede Kamer) 150 képviselőből áll. A szenátorokat 5 évente választják meg a tartományi önkormányzatok, amelyekből 12 van. Ezzel szemben az alsóházi képviselők négyévente közvetlen választás útján szereznek mandátumot. A választási rendszer az alsóház esetében annyiban hasonlít a szlovákhoz, hogy nincsenek egyéni választókerületek, az egész ország egy választókerület. Ez a szisztéma teljesen arányos, nincsenek egyéni jelöltek, pártlistákra lehet leadni a szavazatokat. A rendszer érdekessége, hogy nincs általános választási küszöb, kivéve a közös listán induló pártoknak, amelyeknek legalább az érvényesen leadott szavazatok 2 százalékát meg kell szerezniük, hogy mandátumot kaphassanak – ez egyébként a világon a legalacsonyabb ilyen küszöb. Az egyedül induló pártokra más szabályozás vonatkozik. A mandátumkiosztás az ún. Hare-módszerrel történik. Ehhez először bizonyos kvótát határoznak meg, ami az egy mandátumot érő szavazatmennyiséget jelenti. Ezt úgy kapják meg, hogy az összes érvényesen leadott voksot elosztják a kiosztandó alsóházi mandátumok számával (150). Ezt követően összeszámolják, hogy az egyes pártlisták mennyi szavazatot kaptak, majd minden lista annyi mandátumot kap, ahányszor a kvóta megvan a szerzett szavazatszámban. Ha ezzel a módszerrel sikerült kiosztani mind a 150 mandátumot, akkor befejeződik a választás, ha nem, akkor két eset lehetséges. Az egyik, hogy ha legalább 19 kiosztatlan mandátum maradt. Ebben az esetben a Magyarországon is használatos D’Hondt-módszert kell alkalmazni, vagyis minden lista már kiosztott mandátumszámához hozzáadnak egyet, majd ez a szám lesz a szóban forgó pártlista osztója. Ezt követően a leadott voksok számát osztják ezzel a növelt osztóval, majd a legnagyobb átlag módszere szerint osztják ki a mandátumokat. A másik módszer, ha 19-nél kevesebb a kiosztatlan mandátum. Ebben az esetben továbbra is a Hare-módszert kell alkalmazni úgy, hogy figyelembe kell venni az egyes pártlisták megmaradt szavazatait. Ezt követően, amelyek elérik a meghatározott kvóta legalább 75 százalékát, azok automatikusan mandátumot kapnak. Ha még így is maradtak kiosztatlan mandátumok, akkor az első esetben alkalmazott D’Hondt-módszer következik. Itt viszont már az a szabály, hogy az egyes pártlisták nem kaphatnak egynél több mandátumot.
Hollandia érdekes kísérlet elé néz
A választások után mintegy 6 hónappal úgy tűnik, hogy felállhat a holland kormány, benne Wilders győztes pártjával. Egyedül a miniszterelnök személye kérdéses, mivel Wilders túl megosztó a koalíciós partnereknek, így nincs garancia arra, hogy a győztes párt vezetője üljön a kormányfői székbe. Történik mindez annak ellenére, hogy Wilders enyhített a legmegosztóbb programpontjain: enyhített az iszlámellenes politikáján és elvetette a népszavazás lehetőségét az EU-tagságról. Erre azért került sor, hogy a PVV-nek legyen esélye a koalíciós tárgyalásokra. A most ismert megállapodás szerint egy jobboldali súlyú kormánykoalíció állhat fel Hollandiában, amelyben a domináns szereplő a Szabadságpárt mint a novemberi választás győztese. A négypárti koalícióban még részt venne a jobbközép Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD), amely a leköszönő kormányfő, Mark Rutte eddigi pártja, és az EU részéről éles kritikákat kaptak, hogy megállapodtak a Szabadságpárttal. A harmadik a jobboldali populista Farmerek és Polgárok Mozgalma (BBB), a negyedik a centrista Új Társadalmi Szerződés (NSC).
Geert Wilders kormányalakításra kész Forrás: Dreamstime
Az országból érkező hírek fejfájást jelentenek az EU-nak. Wilders bevándorlással kapcsolatos nézetei okozzák a fő problémát, amiről a politikus nem mondott le, ami logikus is, mert a rájuk voksolók az elégtelen migrációs helyzet miatt szavaztak a PVV-re. A leendő kormány a legszigorúbb bevándorláspolitikát szeretné Európában, ki akar lépni bizonyos uniós migrációs szabályok alól, ami az elkövetkező négy évben mindenképp megnöveli Hága és Brüsszel közti konfliktusokat, mivel az utóbbi nemrég fogadott el egy új migrációs és menekültügyi paktumot.
EU-bővítés
Hollandia már korábban is a szigorúbb tagállamok közé tartozott az EU-ban, és úgy érvelt, hogy az országoknak belső reformok, nem pedig geopolitikai megfontolások alapján kell az európai csatlakozás felé haladniuk. Az új koalíció még jobban összpontosít erre. Ez rossz hír azon államok számára, mint Ukrajna, amely az EU-tagság felgyorsítását szorgalmazza. Ennek azonban szélesebb politikai vonatkozásai is vannak. Wilders euroszkepticizmusa meg fogja kötni az új holland miniszterelnök (persze ha az nem ő lesz) és a holland diplomaták kezét. Nem valószínű, hogy ugyanolyan rugalmasan kezelhetik a kormányzást például a védelmi célú közös hitelfelvételben vagy az EU költségvetésének bővítésében.
Pénzügyi szigor
Rutte is ellenezte az EU közös hitelfelvételét, ám a helyzet rosszabb lesz, ha Wilders lesz az új holland kormány domináns szereplője. Amikor Rutte 2020-ban végül jóváhagyta az unió 700 milliárd eurós járvány utáni helyreállítási alapját, Wilders azzal vádolta meg, hogy kidobta az adófizetők pénzét az olaszok megmentésére. Az új kormány csökkenteni akarja Hollandia kifizetéseit az EU-nak, ami ellentétes például Emmanuel Macron felhívásaival, miszerint bővítsék ki a blokk költségvetését vagy növeljék a közös hitelfelvételt a védelem finanszírozására.
Klímapolitika háttérbe szorítva
Az új jobboldali koalíció ebben gyökeresen másképp gondolkodik. Wilders pártja, amely lekicsinyli a globális felmelegedés veszélyeit, nem nyerte el koalíciós partnereinek tetszését a Párizsi Megállapodásból való kilépésre vonatkozó követelései miatt. Azonban nem derül ki, hogy az új kormány hogyan tervezi teljesíteni a nemzeti, európai vagy nemzetközi jog szerinti kötelezettségvállalásait. Ehelyett a koalíció megállapodott abban, hogy eltörölnek egy sor éghajlatváltozási intézkedést – beleértve az ország szén-dioxid-adójának tervezett emelését és a fosszilis gázkazánok elektromos hőszivattyúkra való cseréjét. Emellett ki akarja terjeszteni a gázfúrást az Északi-tengeren, miközben ideális esetben elkerüli az új szélturbinák létesítését. Említést tesz a lakástulajdonosok támogatásáról energiahatékony felújításokkal, valamint a hidrogén- és szénleválasztással kapcsolatos beruházásokról. A PVV választási kiáltványához hasonlóan a koalíció klímapolitikai fókuszában szinte kizárólag az „alkalmazkodás” áll. Csak homályosan említik a bolygó felmelegedését okozó kibocsátások csökkentését:
A megfelelő intézkedésekkel elősegítjük a zöldnövekedést és csökkentjük a káros kibocsátásokat.
Kereskedelmi zsákbamacska
Az olyan témák, mint a kereskedelem és a külügy, egyelőre képlékeny területek. A négyoldalú megállapodás kimondja a stratégiai autonómiát és a stratégiai függőségek csökkentését, például amikor Kínáról van szó a kritikus nyersanyagokkal kapcsolatban. A kereskedelemről szóló fejezet sokkal kevésbé részletes, mint a lakhatással, a migrációval kapcsolatos. A gazdák nagyobb részben képviseltetik magukat az új kabinetben, így Hága valószínűleg kritikusabb lesz a szabadkereskedelmi megállapodásokkal szemben. A legutóbbi parlament 2023 márciusában bírálta a Mercosurral kötött, régóta halogatott kereskedelmi megállapodást, és a BBB párt minden bizonnyal ellenállna minden ilyennek. Az ugyanis kifejezetten összekapcsolja a kereskedelmi egyezményeket (nevezetesen a szabadkereskedelmi megállapodásokat) a vagyon hazai megőrzésével.
Pikáns párosítás: többek között Mark Rutte korábbi holland miniszterelnök pártjával kötött koalíciüs megállapodást Wilders Forrás: Dreamstime
Hollandiában még nem volt példa arra, hogy ne a hagyományos pártok közül kerüljön ki a győztes formáció egy választáson. A Szabadságpárt és Geert Wilders földrengésszerű előretörése reprezentálja azt az Európában és szerte a világon érvényesülő tendenciát, miszerint a radikális jobboldali pártok a reneszánszukat élik. Ha valóban a vázolt négypárti koalíció lép hivatalba, akkor az EU-val való viszonyban a korábbinál jóval több konfliktusra számíthatunk, mint a Rutte-korszakban. Hollandia egy eddig ismeretlen kihívás előtt áll.
Borítókép: Dreamstime
