Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Május 29-én tartottak általános szavazásokat a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol az új nemzetgyűlésben kiosztható 400 mandátum, valamint a 9 tartományi törvényhozás összetételéről döntöttek a választópolgárok. Az a voksolás előtt sem volt kérdés, hogy az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) kapja a legtöbb szavazatot, a fő tétje sokkal inkább az volt, hogy a tömörülés, amely az apartheid korszak 1994-es vége óta minden választást jóval 50 százalék felett megnyert, meg tudja-e tartani a parlamenti többségét, vagy koalíciós partnerekre szorul. 

Már az első exit poll eredmények alapján borítékolható volt, hogy a Cyril Ramaphosa által vezetett ANC elvesztette többségét (40,18 százalék), egyúttal az egykori elnök (Jacob Zuma) által irányított baloldali populista uMkhonto we Sizwe (MK) óriási javulást aratott (14,58 százalék), miután az öt évvel ezelőtti voksoláson nem került be a Nemzetgyűlésbe. 

A szavazáson a Dél-afrikai Köztársaság regisztrált választópolgárainak (27 millió fő) mindössze 58 százalék vett részt. Ebből jól kirajzolódik, hogy folytatódott az apartheid korszak óta érvényes tendencia, miszerint a részvétel az apartheid vége óta csökken – akkor a választásra jogosultak 86 százaléka vett részt a szavazáson. Emellett megállapítható, hogy a választópolgárok 55 százaléka nő volt, a választási regisztráció pedig a 30 és 39 év közöttiek körében volt a legmagasabb. 

Már jóval a szavazás előtt sötét felhők gyülekeztek az ANC felett. A 2021-es helyhatósági választásokon például 1994 óta először fordult elő a párttal, hogy 50 százalék alatti eredményt ért el többek között olyan korábbi ANC-bástyában, mint Tshwane (Pretoria), Johannesburg, Ekurhuleni és eThekwini (Durban). A május 29-ét közvetlenül megelőző közvélemény-kutatások hasonló eredményeket jósoltak számukra egy olyan törvényhozással, amelyben nincs egyértelmű többség a korábbi évektől eltérően. 

uMkhonto we Sizwe – potenciális királycsináló? 

Tavaly december 16-án Jacob Zuma volt elnök bejelentette kilépését az ANC-ből, azzal vádolva a pártot és a hivatalban lévő elnököt, Cyril Ramaphosát, hogy „a fehér monopoltőke megbízottjaként” szolgálnak. Bejelentette saját politikai pártja, az uMkhonto we Sizwe megalapítását is, amelyet az ANC apartheid kori katonai szárnyáról nevezett el. A választási eredményeket figyelembe véve papíron királycsináló válhat ebből az új pártból a megszerzett 58 mandátumánál fogva, persze csak abban az esetben, ha az ANC-vel nem hajlandó összefogni a szövetséges Gazdasági Szabadságharcosok (EFF). 

Többpárti charta 

A választások előtt a Demokratikus Szövetség (DA), az Inkatha Szabadságpárt (IFP), a Szabadságfront+ (FF+), az ActionSA és három másik párt aláírta a többpárti charta elnevezésű megállapodást (MPC), amelynek célja az volt, hogy egységfrontot mutasson fel az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) három évtizedes uralmával, a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF), az uMkhonto we Sizwe (MK) és a Hazafias Szövetség (PA) felemelkedésével szemben. Októberben az Afrikai Kereszténydemokrata Párt (ACDP) is csatlakozott a chartához. Így a választások előtt az MPC tagjai a 400 nemzetgyűlési képviselői helyből 112-t képviseltek. 

A dél-afrikai választási rendszerről  

Négyszáz képviselőt választanak a nemzetgyűlésbe zárt listás, arányos képviseleti rendszer szerint. Ezek közül 200-at országos pártlistákról, míg a többi 200-at tartományi pártlistákról választanak meg mind a kilenc tartományban. Az országos listás mandátumokat úgy osztják ki, hogy a maximálisan arányos eredmény elérése érdekében a tartományi szinten szerzett mandátumokat levonják az egyes pártok országos listás mandátumaiból. A legnagyobb maradék módszer Droop-kvóta változatát alkalmazzák a mandátumok elosztására mind országos, mind tartományi szinten. A tartományi törvényhozásokat szintén arányos képviseleti rendszerben, zárt pártlistákkal választják meg. A regionális szavazólap a dél-afrikai országos választásokon használt három szavazólap egyike az országos és a tartományi mellett. Ezen választják meg az ország kilenc tartományának képviselőit a nemzetgyűlésbe (összesen 200-at). A regionális szavazás arányos, ami azt jelenti, hogy a pártok és a független jelöltek között a kapott voksok száma alapján osztják ki a helyeket. 

A választópolgárok tehát ezúttal három szavazólapot kaptak, szemben a korábbi voksolásokon használt kettővel: az elsőn a nemzetgyűlés 200 tagját választják meg, akiket csak politikai pártok indítanak, a másodikon a fennmaradó 200-at választják meg, akiket a kilenc tartományban politikai pártok és független jelöltek indítanak, a harmadik szavazólapon pedig a tartományi törvényhozások tagjait választják meg, akiket szintén politikai pártok és független jelöltek indítanak. 

A választásokat követően Dél-Afrika elnökét a nemzetgyűlés választja meg. Bár az elnöknek a választás idején a nemzetgyűlés tagjának kell lennie, az elnökké választott személynek le kell mondania a mandátumáról ahhoz, hogy hivatalba léphessen. Az egyes tartományok miniszterelnökeit a szavazást követően szintén a megfelelő tartományi törvényhozások választják meg. 

A Dél-afrikai Köztársaság parlamentáris kormányzati rendszerrel működik, de szokatlan módon a többi parlamentáris berendezkedésű országhoz képest a végrehajtó hatalommal felvértezett kormányfő az elnöki címet viseli, és az államfői ceremoniális szerepet is betölti.

Eredmények – nincs többsége az ANC-nek, rég nem látott koalíciós tárgyalások kezdődnek 

Mivel az ANC-nek nincs többsége, és csupán 159 mandátumot szerzett a kormányalakításhoz minimálisan szükséges 201 ellenében, így koalíciós tárgyalásokra kényszerül. A többpárti charta pártjai összességében 119, az MK 58, az ANC potenciális szövetségese, a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) 39 mandátumot szerzett, míg a maradék 25-ön kisebb pártok osztoznak. Az ANC mindenképp koalíciós tárgyalásokra kényszerül, hisz még az EFF-fel együtt is csupán 198 mandátumnál tartanak, ezáltal valószínűleg egy kisebb pártot fognak behúzni szövetségesként, így alkotva szűk többséget a nemzetgyűlésben. 

Bármi is legyen a koalíciós tárgyalások eredménye, az ANC-marad a domináns politikai erő a Dél-Afrikai Köztársaságban, így érdemi külpolitikai irányváltás várhatóan nem fog bekövetkezni. 

Kapcsolódó:

Borítókép: Dreamstime