Az OPEC+ meghosszabbítja az olajkitermelés csökkentését 

Szerző: | 2024. június. 3. | Geopolitika, Kiemelt, Világgazdaság

Az OPEC+ megállapodott, hogy 2025-ig továbbra is fenntartja az olajkitermelés csökkentését, ugyanakkor ütemtervet tűzött ki, hogy még ebben az évben elkezdi a korlátozások egy részének fokozatos felszámolását.

Még a múlt héten közölték, hogy az OPEC+ szövetség június elejére tervezett ülését egy nappal elhalasztják. A korábbi elképzelések szerint június 1-jén Bécsben személyesen megrendezendő találkozókat június 2-án online tartották. Azért a rijádi Ritz-Carlton szálloda konferenciatermében fizikailag is megjelent nyolc küldöttség, a termet Szaúd-Arábia, Oroszország, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Irak, Omán, Kazahsztán és Algéria nemzeti zászlaja, valamint két OPEC-transzparens díszítette.  

A Rijádban vasárnap kötött megállapodás bizonyos tekintetben meghaladja a piaci várakozásokat, és a kulcsfontosságú tagok úgynevezett önkéntes megszorításait a jövő évre is kiterjeszti, közéjük értve elsősorban Szaúd-Arábiát és Oroszországot Algéria, Irak, Kazahsztán, Kuvait, Omán, valamint az Egyesült Arab Emírségek mellett. Mindazonáltal a kínálat visszaszorítását is megkezdik októberben, korábban, mint azt egyes OPEC-szakértők feltételezték. 

A találkozót megelőzően az elemzők széles körben azt várták, hogy az OPEC+ meghosszabbítja a kínálatcsökkentését, hogy ellensúlyozza riválisai szárnyaló kibocsátását, néhányan pedig azt jósolták, hogy ez 2024 végéig fennmarad. Az új megállapodás értelmében a termelésben részt vevő nyolc ország januárra mintegy napi 750 ezer hordóval bővíti majd a piacot. 

A nyersolaj ára a közelmúltban csökkenő tendenciát mutatott, hatottak rájuk a Kínában, a legnagyobb fogyasztónál tapasztalható törékeny gazdasági kilátások, illetve a főbb ipari gazdaságok kamatcsökkentési ütemével kapcsolatos kétségek. A határidős Brent hordónkénti ára 81,62 dollár volt május 31-én, ami 7,1 százalékos csökkenést jelent a hónapban. 

Az OPEC+ tagországai jelenleg összesen napi 5,86 millió hordóval csökkentik a kitermelésüket, ami a globális kereslet mintegy 5,7 százaléka. Idetartozik a napi 3,66 millió hordós mérséklés, ami az év végén járt volna le, valamint a nyolc tag önkéntes, napi 2,2 millió hordós csökkentése, ami 2024 júniusának végén járt volna le. 

Az OPEC+ abban állapodott meg, hogy a napi 3,66 millió hordós mérséklést egy évvel, 2025 végéig, a napi 2,2 millió hordóst pedig három hónappal, 2024. szeptember végéig meghosszabbítja. A Reuters forrásai szerint az OPEC egy évet fordít a napi 2,2 millió hordós csökkentés fokozatos megszüntetésére, 2024 októberétől 2025 szeptemberének végéig. 

Tehát meghosszabbították azt a nagyjából napi 2 millió hordós csökkentést, amely kulcsszerepet játszott abban, hogy az idén a kőolaj hordónkénti ára 80 dollár felett maradjon.  

A Bloomberg szerint ez a megállapodás azt sugallja, hogy az OPEC+ vezetője, Szaúd-Arábia megpróbál egyensúlyt teremteni a kőolajpiacok támogatása és a termelési korlátozások enyhítése között, amit egyes tagok többször sérelmeztek. 

Az idei alacsonyabb olajárak javították a globális gazdasági kilátásokat azzal, hogy némi enyhülést kínáltak a tartós inflációval küszködő központi bankoknak. Ugyanakkor veszélyeztetik az olyan termelők bevételét, mint Szaúd-Arábia, amelynek hordónként közel 100 dolláros árra van szüksége Mohammed bin Szalmán koronaherceg ambiciózus kiadási terveinek finanszírozásához. 

Az OPEC+ ülésével párhuzamosan a szaúdi kormány 12-13 milliárd dolláros eladást kezdeményezett az Aramco állami olajipari óriáscég részvényeiből, amellyel forrásokat gyűjtene egy hatalmas gazdaságátalakítási terv finanszírozásához. Akár a szaúdi megavállalat 0,7 százalékát is értékesíthetik.  

Egyébként számos jelentős exportőr kereste a lehetőséget a kitermelési szint emelésére, ami kockázatos lett volna a csoport erőfeszítéseire, amellyel stabilizálni szeretnék a világpiacot. A folyamat befejezésének a határidejét most egy évvel, 2026 novemberére tolták el. 

Az Egyesült Arab Emírségek is magasabb termelési kvótát szorgalmazott, azzal érvelve, hogy a kapacitását sokáig alulbecsülték. Bár a kapacitásokról szóló megbeszéléseket idénről 2025 novemberére halasztották, az Emírségek számára lehetővé tették a termelés fokozatos, napi 300 ezer hordós emelést a jelenlegi 2,9 milliós szintről. Abban is megállapodtak, hogy a 2025-ös termeléshez a 2026-os kitermelésre vonatkozóan független értékelésű kapacitásadatokat használnak majd, ezzel egy évvel elhalasztva egy esetlegesen nehéz megbeszélést. 

A Bloomberg szerint az a tény, hogy az OPEC+ üléseit online tartják, azt sugallja, hogy a paktumban részt vevő termelők többé-kevésbé megegyezésre jutottak a jelenlegi csökkentésekkel kapcsolatban. A vasárnapi találkozók kevesebb mint négy órán át tartottak, ami szokatlanul kevés idő egy ilyen összetett megállapodáshoz képest. 

Kapcsolódó: 


Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn