Véget ért a többhetes logisztikai hadművelet, az indiai választás. A várakozásoknak megfelelően a 10 éve kormányzó Narendra Modi pártja és szövetsége kapta a legtöbb mandátumot, de koalíciós kormányzásra kényszerül. Ez nem jelenti azt, hogy India külpolitikai magatartása változna, épp ellenkezőleg: Újdelhi továbbra is marad a pragmatikus és patrióta úton, tartva magát a stratégiai autonómia elvéhez.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása
Véget ért a több hete húzódó logisztikai hadművelet:, az indiai parlamenti választás, amelyen több mint 2000 politikai párt versengett a mandátumokért. A tegnapi nap folyamán folyamatosan érkeztek be az eredmények egyes parlamenti választókerületekből.
A végleges eredmény igazolta a várakozásokat, ugyanis a két ciklus óta regnáló Narendra Modi formációja, a Bharatiya Janata Párt (BJP) és az általa vezetett Nemzeti Demokratikus Szövetség (NDA) kapta a legtöbb mandátumot.
Az 543 megszerezhető mandátumból a BJP 240-et, az NDA 293-at szerzett. Ugyanakkor ez egy jóval gyengébb szereplés a legutóbbi, 2019-es voksoláshoz viszonyítva, ahol a BJP egymaga 303 mandátumot szerzett, és így koalíciós partnerek nélkül kormányozhatott – a kormányalakításhoz minimálisan szükséges mandátumszám 272. A BJP így 63 mandátummal múlta alul 2019-es önmagát. Ha az arányokat vesszük figyelembe, akkor ez 66,33 százalékos részvétel mellett azt jelenti, hogy a BJP a szavazatok 36,56 százalékát szerezte meg, ami közel 236 millió voks, miközben a regisztrált választópolgárok száma közelít a 969 millióhoz. Azonban az látszik, hogy bár százalékosan az arány alacsonyabb leadott szavazatok tekintetében, de voksok számát tekintve növekedés könyvelhető el: 2019-ben Modi pártja 229 millió szavazattal zárt, ezúttal pedig közel 236 milliót, azaz nagyjából 7 millióval többet szerzett. A gyengébb szereplés egy vártnál erősebb ellenzéki szövetségre, valamint arra enged következtetni, hogy körvonalazódni látszik egy olyan választói réteg Indiában, amely elégedetlenségét fejezte ki a 10 éves Modi-kormányzással szemben.
A Kongresszus a 2019-ben kapott 52 (19,49 százalék, több mint 119 millió szavazat) helyett 99 mandátumot szerzett (21,19 százalék, közel 137 millió vokt) 47 mandátummal megjavítva az 5 évvel ezelőtti eredményét. A párt által vezetett INDIA-lista pedig 234 mandátummal zárt. Így összességében kirajzolódik, hogy a Modi-féle patrióta-pragmatikus irányvonal a szövetségeseivel együtt továbbra is többséget élvez a világ legnépesebb demokráciájában, de az arányok már jóval kiegyenlítettebbek, mint a 2014-es és 2019-es voksoláson.
Narendra Modi ennek ellenére győzelmet hirdetett a választások után, és azt állította, felhatalmazást kapott arra, hogy haladjon előre a programjával. Szerint a sikere a világ legnagyobb demokráciájának győzelme, mondván az indiai választók óriási bizalmat mutattak mind pártja, mind az NDA koalíciója iránt.
A BJP fő riválisa, a Mallikarjun Kharge-féle Indiai Nemzeti Kongresszus és az általa vezetett Indiai Nemzeti Fejlesztési Befogadó Szövetség (INDIA) a vártnál jobban szerepelt.
Bár a választás előtt 400 mandátummal számoltak, ez az eredmény ahhoz képest jóval elmarad. A hindu nacionalista Bharatija BJP 2014-ben került hatalomra, és azóta először fordult elő, hogy nem szerzett egyedül annyi mandátumot, hogy az elegendő legyen a többséghez a törvényhozás alsóházában (Lok Sabha). Ez azt jelenti, hogy Modinak szüksége lesz a koalíciójában részt vevő többi párt támogatására, ami váraltan a 73 éves politikus számára, aki földcsuszamlásszerű győzelemben reménykedett. A kampány során azt mondta, hogy pártja valószínűleg 370 mandátumot szerez, a szövetségesei pedig további 30-at.
A kitűzött célt, a 400 mandátumot végül nem sikerült elérni (Forrás: Dreamstime)
Most minden a legfontosabb szövetségesei támogatásától függ, köztük az Andhra Pradesh és Telangana állambeli Telugu Desam Párttól, amely a 16, valamint a főként Kelet- és Északkelet-Indiában jelen lévő Janata Dal (Egyesült) formációtól, amely 12 mandátumot szerzett a keleti Bihar államban.
De ez Modiéknak továbbra sem elég, még szükségük lesz egy vagy több kisebb csoportosulásra a kormánykoalícióhoz.
A Kongresszus legfontosabb szövetségesei közül a Samajwadi Párt 37 mandátumot szerzett Uttar Pradesh állam északi részén, ami némileg meglepetés, mert itt már-már hagyományosan a BJP szokott tarolni, emellett az All India Trinamool Congress 29-et kapott Nyugat-Bengálban, a Dravida Munnetra Kazhagam pedig 22-t a déli Tamil Nadu államban.
A BJP előtt tehát koalíciós tárgyalások tornyosulnak: ezek pedig nagymértékben függhetnek a szövetségesei jóindulatától, ami kritikus szereplőkké teszi őket, és valószínűleg mind a politikaformálás, mind a kormányalakítás terén kemény tárgyalópartnerek lesznek a támogatásért cserébe.
Annak ellenére, hogy Modiék alakítanak majd kormányt, az ellenzék azt állította, hogy ők is egyfajta győzelmet arattak – a Kongresszus szerint például a választás erkölcsi és politikai vereség volt az eddigi miniszterelnök számára.
A vártnál gyengébb szereplés ellenére Modi ígéretet tett arra, hogy beváltja választási ígéretét, miszerint India gazdaságát a világ harmadik legnagyobbjává teszi a jelenlegi ötödik helyről.
A célok között szerepel többek között a védelmi ipari termelés előmozdítása, a munkahelyteremtés a fiatalok számára, az exportnövelés és a gazdák segítése.
Az ország történelme során egyébként ez csupán a második alkalom Jawaharlal Nehru után, hogy egy indiai kormányfő sorozatban a harmadik ciklusát kezdje. Egyébként a 2014 és 2024 közti 10 év egyedülálló volt, mivel egy politikai tömörülés egymaga folytatot többségi kormányzást koalíció nélkül: Modi hatalomra kerülése előtt ugyanis Indiában 30 éven át koalíciós kormányok vezették az országot.
A miniszterelnök elmúlt 10 évének egyik nagy vívmánya India politikai térképének átalakítása volt: a hindu nacionalizmust, amely egykor peremideológia volt Indiában, a főáramba emelte, miközben az országot mélyen megosztottá tette. Támogatói úgy tekintenek rá, mint egy saját maga által létrehozott erős vezetőre, aki javította országa helyzetét a világban. Az ellenfelei részéről viszont a fő kritika, hogy az erős hindupárti politika intoleranciát szült, miközben a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága egyre egyenlőtlenebbé vált.
Népszerűsége az első két hivatali ciklusa alatt meghaladta pártjáét, a parlamenti választást inkább egy elnöki stílusú kampányhoz hasonlóvá tette, a BJP pedig a vezetője köré kialakított márkára támaszkodott.
Modi lényegében nemcsak a fő, hanem az egyetlen kampányfőnöke volt ennek a választásnak.
Az biztos, hogy vezetése alatt a gazdasági elégedetlenség elhatalmasodott. A fiatalok munkanélkülisége megugrott, és az indiaiak csak egy kis része profitált a fellendülésből. Amikor április közepén megkezdődtek a választások, a magabiztos BJP kezdetben „Modi garanciáira” összpontosította kampányát, kiemelve a gazdasági és jóléti eredményeket, amelyek pártja szerint csökkentették a szegénységet.
Az egyik fő szlogenjük szerint Modival az élen India 2047-re fejlett nemzetté válik.
A kampány azonban egyre harsányabbá vált, aminek a kárát a lakosság 14 százalékát kitevő muzulmánok látták, de persze ezt a politikai racionalitás magyarázza: a hindu nacionalista tömörülés ezzel a taktikával a hindu többségű szavazóit akarta mobilizálni.
Várható külpolitikai irányvonal
Az ottani pártokban a kevés közös dolog egyike, hogy történelmi okoknál fogva kiemelt helyen kezelik a térség országaival való együttműködést és a regionális megállapodások kialakítását, különösen Dél-Ázsia államaival – így Nepállal, Bhutánnal, Mianmarral, Bangladessel, Srí Lankával, a Maldív-szigetekkel, Afganisztánnal és Pakisztánnal is.
Ennek az oka, hogy a szomszédos országok jelentős hatást gyakorolnak India nemzetbiztonságára, gazdasági fejlődésére és regionális stabilitására.
Ezért a pártok továbbra is szem előtt tartják, hogy a szomszédos országok barátságos hozzáállást érzékeljenek, és a kampányok tükrözik is az e kapcsolatok ápolására tett kísérleteket. Ennek eszköze, hogy igyekeznek időben politikai kezdeményezéseket bevezetni a biztonsági és az emberi jogi aggodalmak kezelésére. Az ilyen problémák kiküszöbölésére India az ún. Gujral-doktrínát alkalmazza, amely lényegében a szomszédos országokkal való kapcsolatok kezelésére szolgáló alapelvek halmaza: a szuverenitás és a területi integritás tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, és ami a legfontosabb, a viszonzatlanság, valamint a szomszédoknak a „jóhiszeműség és a bizalom” alapján történő nagyobb mértékű segítségnyújtás. Ezen túl követi az ún. Look East politikát is, amely lényegében a délkelet-ázsiai országokkal való kapcsolatók újjáélesztését és elmélyítését szolgálta az 1990-es évektől kezdve. Ennek a mai formája tulajdonképpen az ún. Act East politika.
Érdemes a regionális politikánál megemlíteni a Modi-kormány által 2014-ben bevezetett Neighborhood First politikát, amely az India közvetlen szomszédaival való kapcsolatok elmélyítését szolgálja.
Modi 10 év alatt peremideológiából mainstreammé tette a hindu nacionalizmust (Forrás: Dreamstime)
A BJP tehát ezt a 2014 óta tartó politikát sikeres kezdeményezésnek tartja, ám a Kongresszus, a zömében Nepálban, Srí Lankán és Bangladesben felerősödő India out kampányokra hivatkozva kritizálja ezt az irányt. Ritkák az olyan esetek, amikor a BJP és a Kongresszus egyetért valamiben, ám ezek egyike Pakisztán kérdése. Az Újdelhi és Iszlámábád közti feszült kapcsolat a szubkontinens 1947-es felosztásában gyökerezik: Kasmír továbbra is érzékeny pont.
Mindkét párt a programjában fenntartja a zéró toleranciát a Pakisztán irányából érkező terroristafenyegetésekkel kapcsolatban.
A BJP a programja szerint kötelezettséget vállalna az infrastruktúra fejlesztésére az indiai–pakisztáni határ mentén. Az ország és szomszédai közötti politikai viták és bizalomhiány közepette a regionális együttműködés eltűnt India politikai napirendjéről.
Kína továbbra is a legfőbb kihívást jelenti Modi külpolitikai programjában. Az eddigi két ciklusa alatt az ázsiai nagyhatalom állandó fenyegetést jelentett, olyan incidensekkel, mint a 2017-es doklami patthelyzet, a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) behatolása Ladakhba 2020-ban és a Galván-völgyi konfliktus, amely ugyanebben az évben húsz indiai katona halálát okozta. A két ország még mindig szemben áll egymással, és az évek alatt a diplomáciai csatornák is meggyengültek.
India, a világ legnépesebb demokráciája (Forrás: Dreamstime)
A mélyen gyökerező határkonfliktus rávilágít a kapcsolat törékenységére, a tartós stabilitás és az együttműködés elérésének kihívásaira.
Minden bizonnyal a közös határ állapota fogja meghatározni a kapcsolat jellegét. A BJP csak futólag utalt Kínára a programjában, de megemlítették, hogy érdekeltek egy robusztus infrastruktúra-fejlesztésben az indokínai határ mentén.
Ebből az látszik, hogy a párt kerülte, hogy közvetlenül beszéljen a távol-keleti országról, valószínűleg azért, hogy elkerülje a vitákat. A BJP számára ez a stratégia segített megelőzni, hogy az ellenzéknek további okot adjon a kormány bírálatára.
Az elmúlt évtizedben India és az USA kapcsolatai egyértelműen fejlődtek. A Modi-kormány nagy elismerést érdemel, amiért kihasználta a növekvő regionális geopolitikai feszültségeket és India iparosodását, hogy elmélyítse a kapcsolatait az Egyesült Államokkal.
A két ország viszonyának fordulópontja 2023-ra tehető, amikor az USA hivatalos állami látogatásra hívta meg Modit.
Ez számos megállapodást eredményezett a két állam közötti technológiai, védelmi, gazdasági partnerség előmozdítása érdekében. A négyoldalú biztonsági párbeszéd (Quad) és az indo-csendes-óceáni térségről alkotott közös elképzelés szintén kulcsfontosságú tényező, amely a kapcsolatot mozgatja.
Modi a vártnál gyengébben szerepelt (Forrás: Dreamstime)
A Modi-rendszer alatt jelentős előrelépések történtek az India és az Egyesült Államok közötti fejlett és átfogó védelmi partnerség előmozdítása irányába a közös gyakorlatok, a megerősített védelmi ipari együttműködés, illetve az éves 2+2 miniszteri párbeszéd révén. Mégis meglepő módon a BJP nem említette kifejezetten az USA-t a programjában, csak azt ígérte, hogy továbbra is együttműködik az indo-csendes-óceáni térség országaival a térségben élők biztonsága és annak növekedése érdekében. Ez történelmi magyarázatra szorul: a párt inkább kerülte az Egyesült Államokkal kapcsolatos politikai iránymutatásokat, hogy következetes maradjon a stratégiai autonómia és az el nem kötelezettek mozgalmának alapelveihez.
A Modi-kormánynak a választás közeledtével nem tett jót a közel-keleti konfliktus elhúzódása.
A BJP Izraelt támogató politikája és a háborúval kapcsolatos érzelmek megosztottsága hatást gyakorolt India kisebbségi muszlim szavazóbázisára. A párt támogatja a zsidó államot a terrorizmus elleni küzdelem kérdésében.
A BJP a terrorizmus elleni küzdelem elve alapján teszi ezt. Ez a hozzáállás a folyamatban lévő háborúhoz rávilágít arra, hogy a politikai pártoknak hatékonyan kell navigálniuk a hazai és nemzetközi megítélésük viszonyában. Egyensúlyt kell fenntartani India stratégiai érdekei és a palesztin nép iránti történelmi szolidaritás között.
BJP szimpatizánsok az utcán (Forrás: Dreamstime)
Míg a választási diskurzusban a belpolitikai kérdések, mint például a szociális biztonság, az egészségügy, a lakhatás, az áramellátás és a foglalkoztatás elsőbbséget élveztek, a szavazás eredménye kétségtelenül befolyásolja India külkapcsolati pályáját, és a regionális, valamint a globális dinamika alakításában játszott szerepét.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezúttal nem egy párt adja a kormányt, hanem egy koalíció, igaz, változatlanul a BJP vezetése mellett, de ez döntő fontosságú az előző 10 évhez képest, ugyanis az egyes külpolitikai kérdéseket érintő új törvények és politikák bevezetése nem fog olyan olajozottan működni, mint korábban. A párt például korábban a parlamenti többségének köszönhetően tudta hatályon kívül helyezni a 370. cikkelyt, ami közvetlen hatással volt az ország Pakisztánnal való kapcsolataira.
Várhatóan az indiai külpolitika alapvető struktúrája, különösen az Egyesült Államokat, Japánt, Kínát és Izraelt érintően, a felálló kormány összetételétől függetlenül változatlan marad.
Kapcsolódó:
Borítókép: Dreamstime