Áprilisban újabb csúcsot döntött a külkereskedelmi termékforgalom többlete, annak mértéke megközelítette az 1,8 milliárd eurót. Tavaly áprilishoz képest az egyenleg közel 1,4 milliárddal javult.
Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője
A KSH frissen közzétett adatai szerint az idén áprilisban újabb csúcsot döntött a külkereskedelmi termékforgalom többlete, annak mértéke megközelítette az 1,8 milliárd eurót. Tavaly áprilishoz képest az egyenleg közel 1,4 milliárddal javult. Ebben pedig elsősorban az játszott közre, hogy amíg az export 8,8 százalékkal nőtt, addig az import értéke 3,5 százalékkal mérséklődött. Az éves árváltozás az elmúlt hónapokban jelentősen ingadozott, de a mai adatok azt jelzik, hogy a volument tekintve is növekedhetett a kivitel áprilisban, míg a behozatal esetében továbbra is csökkenést láthattunk.
A mai exportadatok már előre jelzik, hogy pénteken kedvezőbb számok érkezhetnek az ipar teljesítményét illetően.
Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a naptárhatás most jelentősen felfelé húzza az adatokat, mivel az idén áprilisban hárommal több munkanap volt, mint tavaly, emiatt ismét a havi változás lesz a leginkább irányadó az ipar teljesítményét illetően.
A német piac már a kilábalás jeleit mutatja
Az export esetében továbbra is a német gazdaság gyengélkedése és annak begyűrűzése a hazai iparba játszik szerepet a visszafogott teljesítményben. A német konjunktúraindexek alapján a legfontosabb külpiacunk már a kilábalás jeleit mutatja, azonban ez várhatóan csak lassan következik be. Előretekintve, középtávon a folyamatban lévő beruházások termőre fordulása is támogathatja majd a kivitelt és így a gazdasági növekedést.
Mi várható a következő hónapokban?
Importoldalon a fogyasztás beindulása kedvező hatást gyakorol a volumenre, miközben a visszafogott exportteljesítmény és a külső kereslet jelentette bizonytalanság következtében mérsékelt beruházási hajlandóság visszaveti a behozatalt. A külső kereslet rendeződése tehát itt is fordulatot hozhatna, ami miatt a külkereskedelmi többlet a mostani csúcsról mérséklődne.
Forrás: KSH, 2024. 06.05.
Kapcsolódó:
Fotó: Unsplash