Vészjóslóan ketyeg az óra az Európa energiapiacát jelentősen meghatározó esemény felé: 

az ukrán állam és az orosz Gazprom között jelenleg fennálló ötéves gáztranzit-megállapodás az év végén lejár, és Kijev bejelentette, hogy nem újítja meg az üzletet.  

A döntés jelentős hatással lesz Európára is, amely épp az energiabiztonsággal való hosszú küzdelmének kellős közepén áll.  

Az ukrajnai gáztranzitútvonal jelentősége 

Az Ukrajnán keresztül vezető gáztranzitútvonal az Európába érkező orosz földgáz számára egy kritikus fontosságú ütőeret jelentett – legalábbis a háború kirobbanásáig biztosan. Az Ukrajna és a Gazprom között ötévente megkötött gázmegállapodások biztosították az orosz földgáz áramlását Ukrajna hatalmas csővezeték-hálózatán keresztül, összekötve számos európai országot, köztük Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot, Romániát és Moldovát. A háború azonban jelentősen megváltoztatta ezt a dinamikát.  

Az orosz gázvezetékek átszövik Európát

Azon vezetékes gáz, amely még mindig Oroszországból érkezik Európába, az ukrajnai tranzitútvonalon és Törökország felől, a Török Áramlaton keresztül érkezik. A másik két nagy csővezeték – az Északi Áramlat és a Lengyelországon át vezető Jamal-vezeték – 2022 májusa és 2022 szeptembere között teljesen leállt. Az Északi Áramlaton keresztüli szállítás a vezeték 2022. szeptemberi felrobbantása után fejeződött be. A Jamal-vezeték pedig azt követően szűnt meg, hogy Lengyelország elutasította Moszkva azon követelését, hogy a gázért rubelben fizessenek. Igaz, Ukrajnából még mindig érkezik gáz, ez valószínűleg 2024 végén megváltozik, amikor lejár az orosz–ukrán gáztranzitszerződés.  

Bár a legutolsó kontraktust még 2019-ben kötötte a két fél, az Ukrajnán áthaladó tranzitmennyiség már tavaly is mintegy 28,5 százalékkal csökkent az azt megelőző évhez képest. Kijev legfrissebb bejelentésével pedig az európai nemzetek igyekeznek felkészülni a lehetséges zavarokra, és alternatív gázellátás után kutatnak.  

Kontinensünk legnagyobb szerencséjére már nem akkora mennyiségről van szó, amit lehetetlen lenne pótolni – a 2008–2019 közötti időszakban átlagosan évi 90 milliárd köbméter érkezett innen, szemben az elmúlt évek 20-22 milliárd köbméterével –, azonban a kieső hiány így is okozhat kellemetlenségeket. 

A konfliktus kezdete óta átalakult az európai gázpiac: az Európába irányuló orosz vezetékes gázszállítás több mint 80 százalékkal csökkent a válság előtti időszak (2019–2021) és 2023 között. Ennek köszönhetően az orosz gáz (csővezetékes és LNG) részesedése az EU teljes gázimportjában a válság előtti 44 százalékról 2023-ra 9 százalékra csökkent. Így Norvégia lett kontinensünk első számú vezetékes gázszállítója, az unió pedig jelentősen növelte az Egyesült Államokból és más forrásokból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) importját (1. ábra). Európa a kieső orosz gáz nagyobb részét az LNG-behozatal fokozásával igyekezett pótolni, ami a válság előtti 81 milliárd köbméterről 2023-ra 133 milliárdra emelkedett. Ennek az aránya az EU teljes importjában a 2021-es 20 százalékról 2023-ra 42-re nőtt. 

1. ábra: Az EU földgázimportforrásai negyedéves bontásban (a piros különböző árnyalatai az Oroszországból érkező gázt jelölik), forrás: Bruegel 

Át tudunk térni alternatív ellátási útvonalakra? 

Az Európai Unió legtöbb állama csökkentette az orosz gázimportot. Az olyan országok, mint Ausztria, Szlovákia, Olaszország, Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Moldova egykor nagymértékben függtek ettől az útvonaltól. Míg Ausztria még mindig Ukrajnán keresztül szerzi be a gáz jelentős részét, mások diverzifikálták az energiaellátásukat, és intézkedéseket hoztak a kereslet csökkentésére. Moldova, Európa egyik legszegényebb országa tavaly az összes gázát az európai piacokról szerezte be, és a Gazpromtól származó megmaradt a szakadár keleti régió, a Dnyeszteren túli terület számára – áll a Reuters friss jelentésében. 

Kadri Simson, az EU energiaügyi biztosa szerint az ukrán gáztranzit leállásával is vannak életképes alternatív útvonalak – bár azt persze nem emeli ki, hogy ezek egy részén továbbra is orosz, vagy részben orosz gáz érkezik. Ausztria például Olaszországból és Németországból importálhat gázt, Magyarország egyre inkább a Török Áramlatra támaszkodik, míg Szlovénia Algériából és más forrásokból szerzi be azt. 

Olaszország mára a gázimportjának nagy részét szintén Algériából és Európa másik fontos partnerétől, Azerbajdzsántól szerzi be.  

Eközben a szlovák állami gázszolgáltató, az SPP felvetette, hogy az európai gázvásárlók konzorciuma átveheti a gázt az orosz–ukrán határon, onnantól, hogy a jelenlegi tranzitszerződés lejárt.  

Egy másik lehetőség, hogy a Gazprom a gáz egy részét más útvonalon, például a Török Áramlaton, vagyis Bulgárián, Szerbián és Magyarországon keresztül szállítja. Ezeken azonban korlátozott a kapacitás – tette hozzá az SPP elemzője. 

Mi várható a következő 1-2 évben? 

Ukrajna számára az orosz gáztranzit megszűnése nem teljesen ismeretlen jelenség. Az ország már kezelte a szállítások korábbi, 2006-os és 2009-es leállításait, és tesztelte a rendszerét, hogy az az orosz gáz nélkül is működőképes legyen. Helyi energetikai tisztviselők és ipari források többször is kijelentették, hogy a tranzit leállítása nem fenyegeti az ország gázellátását, mondván az ukrán kompresszorok a nyugati tárolókból képesek keletre gázt szivattyúzni. 

Ha az üzletet nem hosszabbítják meg, az érinteni fogja az orosz Gazpromot, amely jelentős bevételkieséssel számolhat: a Reuters elemzése szerint ha az ukrán tranzit leáll, Oroszország évente mintegy 4,5 milliárd dollárt veszíthet az Európába irányuló gáz 2025-ben várható 320 dolláros 1000 köbméterenkénti átlagárával, valamint az útvonal jelenlegi napi 40 millió köbméteres kapacitásával számolva. Bár a leállás az oroszoknak szinte biztosan bevételkiesést fog okozni – tekintve, hogy onnantól már csak egyetlen vezetékről, a Török Áramlatról érkezik be orosz vezetékes gáz Európába –, 

felelőtlenség lenne megfeledkezni a kieső mennyiség európai gázpiacra gyakorolt árfelhajtó hatásáról. 

 Ezen nem segít az a tény sem, hogy az európai gázpiac alapvetően szűkös marad az elkövetkező években, vagyis ki van szolgáltatva a globális, de különösen az ázsiai LNG-keresletnek. A kereslet-kínálat egyensúlyában bekövetkező kisebb elmozdulások is erős ármozgásokat okozhatnak. Jó példa erre a nemrég tapasztalt gázárszökkenés, amikor egy nap alatt 13 százalékkal nőttek az európai földgázárak, mert egy norvég gázközpontban üzemzavar lépett fel. A dolog pikantériája, hogy ezzel a leállással pont annyi földgáz esett ki (kb. napi 40 millió köbméter), mint amennyi átlagosan az ukrán tranziton keresztül érkezik az EU-ba. 

Számos elemző bizakodva nyilatkozta, hogy már 2025-től – de közben kiderült, hogy legjobb esetben is inkább csak 2026 után – a kínálati szűkösség várhatóan enyhül, mivel a globális piac számára elérhetővé válnak az LNG-kapacitásbővítések következő nagy hullámai. 

Azonban a földgáz cseppfolyósított formában való kereskedelme és szállítása soha nem lehet versenyképes a vezetékes úton történő értékesítésével – nem beszélve a környezeti terhelésről –, így Európa LNG-vel való ellátása nem jelenthet hosszú távú megoldást. 

Emellett az ázsiai kereslet élénkülése szintén magasan tartja a költségeket (2. ábra), mivel a blokk, mint új szereplő, az LNG-piac jól megszokott importőreivel versenyez a korlátozott mennyiségekért. 

2. ábra: A földgázfogyasztás és a teljes LNG-import előrejelzése a főbb délkelet-ázsiai országokban, forrás: RBAC 

Moszkva nem igazán aggódik: stratégiaváltás Európából Ázsiába 

Az európai piac hanyatlására válaszul Oroszország a gázértékesítéseit Ázsia, különösen Kína és India felé orientálja. A Kreml hosszú távú stratégiájának célja, hogy az elvesztett európai mennyiségeket új csővezeték-útvonalak fejlesztésével, illetve az LNG- és LPG (autógáz)-export növelésével pótolja. Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes felvázolta azokat a terveket, amelyek szerint  

2050-re évi 314 milliárd köbméterre kívánják növelni a gázexport mennyiségét, szemben a tavalyi kevesebb mint 100 milliárddal. 

Oroszország már most is ebbe az irányba tart. A Kínába menő Power of Siberia gázvezeték 2019 végén kezdte meg a működését, és jövőre 38 milliárd köbmétert céloz meg, amit potenciálisan 100 milliárdra bővíthet, többek között a tervezett Power of Siberia 2 gázvezetéken keresztül. Bár ez jól hangzik az orosz exportképességre nézve, az erről szóló tárgyalások egyelőre elakadtak. Nagyon valószínű, hogy a gáz ára (Kína nagy, többéves kedvezményt fog kérni) és az építési költségek jelentik a vitás pontokat. 

Moszkva azonban nem áll meg Kínánál: a közép-ázsiai piacokat is szemmel tartja, kihasználva a szovjet korabeli csővezeték-hálózatokat, hogy olyan országokat érjen el, mint Kazahsztán és Üzbegisztán. A közelmúltban kötött megállapodások értelmében Oroszország 12 milliárd köbméter gázt exportálhat Üzbegisztánba és várhatóan 10 milliárdot Kazahsztánba – írja Chris Weafer, a Macro-Advisory tanácsadó cég vezérigazgatója a bne IntelliNewson.  

Az új közép-ázsiai szerződésekkel és a távol-keleti gázvezetékkel együtt a teljes orosz gázexport három év alatt valamivel több mint 165 milliárd köbméterre emelkedhet. 

A szakértő az indiai piacot tekinti az orosz gázkivitel következő nagy nyertesének, emellett a lehetőségek között szerepel az Iránon keresztül haladó vezeték és a kibővített LNG-export is. Jelenleg pedig épp egy megvalósíthatósági tanulmány készül egy öböl menti gázközpontról, amely magában foglalhat egy közvetlen tenger alatti vezetéket Mumbaiba vagy ománi LNG-üzemeket. 

Az LNG kulcsfontosságú részét képezi az Oroszország gázkivitelének diverzifikálására irányuló stratégiának. Az új LNG-projektekre vonatkozó amerikai szankciók ellenére a céljuk az LNG-export jelentős növelése. A tavalyi 33 millióról 2025-re 44 millió, 2030-ra pedig valószínűleg 100 millió tonnára tervezi növelni az LNG-termelést. Ez esetben a szankciók némi fejfájást jelenthetnek Moszkvának egyrészről az európai piac fokozatos elvesztése, másrészről a termináli kapacitásbővítéséhez szükséges technológiához való hozzáférés korlátozása miatt. 

Oroszország hosszú távú stratégiája azonban az, hogy egyensúlyt teremtsen a fő gázexportcélpontok, Európa és Ázsia, azon belül pedig főként Kína és India között.  

Mindkét nemzet szeretné megkerülni a nyugati szankciókat, mivel az orosz gázt vonzónak találják az energiabiztonság és a gazdasági versenyképesség szempontjából. Ez pedig jelen helyzetben mindannyiuknak egy win-win helyzetet teremt – kivéve a szankciókat kiszabó gazdaságokat. 

Európának ideje beszereznie egy iránytűt az energetika eddig ismeretlen vizein való navigáláshoz 

Ahogyan közeledünk év végéhez, kontinensünk jelentős energetikai váltás küszöbén áll. Miközben Európa a háború két és fél éve alatt jelentős – ha nem is elegendő – lépéseket tett energiaforrásainak diverzifikálására, a korábban Ukrajnán keresztül szállított gáz pótlása egy új, gyorsan kezelendő kihívást jelent. 

Az európai politikai döntéshozók többsége most abban bízik, hogy a gázellátás diverzifikálása, valamint a hidrogéntermelés fellendítésére és a megújuló energiaforrások erőteljesebb elterjedésére irányuló lépések segítenek enyhíteni az ipari hanyatlással kapcsolatos egyre mélyülő félelmeket egy olyan kontinensen, amely az energiaellátás tekintetében az importtól függ. 

Nem véletlen, hogy az EU vezetői a múlt hónap elején gyűltek össze Brüsszelben, hogy megvitassák a blokk csökkenő versenyképességét a hatalmas kínai és amerikai támogatási rendszerekkel szemben, valamint a „bőséges, megfizethető és tiszta energia” – a felsorolás sorrendje is árulkodó – biztonságos ellátásának egyre sürgetőbb kérdését. 

Az elkövetkező hónapok próbára teszik kontinensünk rugalmasságát és alkalmazkodóképességét az alternatív energiaellátás biztosítása terén. Az Oroszország és Európa közötti geopolitikai sakkjátszma folytatódik, és a globális energiapiacok minden egyes lépést nagy figyelemmel kísérnek.  

(Források: Reuters; Reuters; Atradius; Energy Policy; Interfax; Bruegel; Bloomberg; group.met.com; Intellinews)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime