Az előzetes tervezés

A náci Harmadik Birodalom csapatai az 1940-es nyugati hadjáratban elfoglalták Norvégiát, Belgiumot, Hollandiát, Dániát, vereséget mértek Franciaországra és elűzték a brit hadsereget a kontinensről. Európa Hitler lábai előtt hevert.

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok az 1941. decemberi washingtoni konferencián megállapodott abban, hogy először Németországot kell legyőzni, és utána fordulnak teljes erővel Japán ellen. Ez volt az első lépcső a D-Dayhez vezető úton

1942 áprilisában az amerikai hadsereg megkezdte a katonák ezreinek és fegyverzetének szállítását Nagy-Britanniába a későbbi partraszállásra való felkészülés jegyében. Ez hívták Bolero hadműveletnek.

1942 novemberében a szövetségesek partra szálltak Észak-Afrikában, 1943. július 9-én pedig Szicíliában. A hadműveletek arra is alkalmat adtak, hogy az USA és Anglia begyakorolja az ilyen bonyolult, óriási logisztikai kihívásokat jelentő akciókat.

1943 márciusában a BBC fotópályázatot hirdetett, amelyben a családok békeidőkben készült franciaországi nyaralási képeivel kellett nevezni. Csak tengerparti fotókat fogadott el a zsűri, és az emberek örömmel küldték be a vakációk emlékeit. A fotókat természetesen nem a BBC, hanem a brit titkosszolgálat vette át. A kapott anyag értékes információkkal szolgált a későbbi partraszállás helyszínének megállapításához.  

1943 nyarán Frederick Morgan brit altábornagy, a szövetséges erők európai vezérkari főnöke benyújtotta a terveket a második front következő évre tervezett megnyitására Európában. Morgan törzse azt javasolta Rooseveltnek és Churchillnek, hogy Normandia legyen a helyszín, és hogy előre gyártott, mesterséges kikötőelemeket használjanak az emberek és a hadianyag partra juttatására.  

1943 novemberében Hitler Erwin Rommel vezértábornagyot, a legendás Sivatagi Rókát bízta meg a francia partok védelmének megerősítésével.

Ugyanekkor a teheráni konferencián a szövetségesek kitűzték a partraszállás időpontját: 1944. május–június. A tervezőknek több szempontot kellett figyelembe venniük, és ezek között óriási szerepet kapott az időjárás és az egyéb környezeti hatások elemzése. A hadműveletet csak akkor tartották esélyesnek a sikerre, ha teliholdkor, a legerősebb tavaszi árapály idején, hajnalban történik a partraszállás. Ez azt jelentette, hogy csak pár nap volt alkalmas az invázióra.   

December 24-én Dwight D. Eisenhowert nevezték ki az európai szövetséges erők főparancsnokává.

Az utolsó fél év felkészülése

A következő hat hónap a hadianyag felhalmozásával, a normandiai partszakasz felderítésével, a tervek finomításával és a katonák gyakorlatozásával telt. A szövetséges légierő a francia közlekedési infrastruktúra módszeres bombázásával azt készítette elő, hogy a D-Day után ne tudja könnyen mozgatnia a csapatait a német hadvezetés. Az olaszországi harcok is lekötöttek komoly német seregtesteket és anyagi, illetve emberi erőforrást, a szovjet csapatok pedig egyre inkább teret nyertek Ukrajnában és Belorussziában. A Vörös Hadsereg megkezdte a nyári támadó hadművelet előkészítését.

1944 májusában kitűzték a partraszállás tervezett időpontját: május 31. A főpróbát 25 ezer katona bevonásával a hónap elején tartották Dél-Angliában, teljesen valósághű körülmények között, éles lőszerrel, igazi tüzérségi tűzzel. A hónap végén a csapatoknál felfüggesztették a szabadságolásokat és megszüntették a napi kimenőket. A katonák már nem hagyhatták el a táborukat, nehogy híre menjen a közeledő hadműveletnek. A járműveket felkészítették a bevetésre, szigetelték az érzékeny alkatrészeiket és a fegyverek is alapos karbantartást kaptak.

A hónap végén a D-Dayt elhalasztották június 5-e és 7-e közé az időjárás miatt. (A második megfelelő időszak az árapály szerint június 18–20.) Az első csapatok már május 31-én megkezdték a behajózást. A teljes haderőnek ehhez öt napra volt szüksége.

Június 2-án elindult az inváziós erő legelső egysége a francia partok felé. A két brit mini-tengeralattjáróból álló különítmény a Juno és Sword partszakaszokhoz lopakodott, hogy onnan irányítsa a csatahajók tüzét a partra.  

Június 3-án rossz időt jósolt a hadsereg meteorológiai szolgálata a kitűzött D-Dayre, június 5-re, de a bevetést még nem halasztották el. Az amerikai ejtőernyősegységek katonáinak megmondták az eligazításon, hogy a célpont Normandia lesz.

Június 4-én hajnalban, 4:15-kor Eisenhower egy nappal elhalasztotta a hadművelet kezdetét. A tengeren levő hajókat visszahívták.

Aznap 6-kor Rommel, a német partvédő erők parancsnoka elindult Németországba, hogy részt vegyen a felesége születésnapján. Rommel a rossz idő miatt lehetetlennek tartott bármilyen partraszállást a csatorna teljes hosszában.

13 órakor az Associated Press egy távírókezelője épp az invázió előre megírt hírének leadását gyakorolta, és nem vette észre, hogy a készülék be van kapcsolva. A hírügynökség így tehát bejelentette a világnak, hogy megkezdődött az Overlord hadművelet. A társaság 5 perc múlva kénytelen volt kiadni, hogy tévedés történt. 21 órakor a meteorológusok az idő átmeneti javulását jósolták.

Az invázió különös pillanatai és statisztikái

1944. június 5-én éjfélkor elindultak az első hajók a francia partok felé és felszálltak az ejtőernyősöket szállító gépek. Az ejtőernyősöknek hajnalban már ki kellett ugraniuk a célterület felett, az első gyalogosoknak pedig 6 óra körül kellett partot érniük a hajókkal.

Ez volt a történelem legnagyobb tengeri hadművelete, kb. 7 ezer hajó és 13 ezer repülőgép vett benne részt.

Hajnalban a brit SAS több száz ejtőernyős bábut dobott le egy félrevezető akcióban, a valódi partraszállás helyszínétől távol. A Rupertnek nevezett bábuk olyan hangot adtak ki, mintha lőnének.

Winston Churchill brit miniszterelnök kijelentette, hogy a saját szemével fogja nézni a partraszállást az HMS Belfast cirkáló fedélzetéről. A tervéről csak akkor tett le, amikor VI. György király azt mondta, ha Churchill ott lesz Normandiában, akkor ő is.

Bill Millin skót dudás a briteknek kijelölt Sword partszakaszra érkezett. Már a partraszálló hajó rámpájának leengedésekor elkezdett játszani, méghozzá a Hieland Laddie című skót népdalt. A katona végig fújta a hangszerét, amíg a sekély vízben gyalogolt, majd partra ért a német tűzben és utána is játszotta az indulókat. Mivel a skót dudát nem lehet fekve fújni, Millin egyenes derékkal állt a parton, fedezék nélkül. Később a német hadifoglyok elmondták a briteknek, hogy nem mertek rálőni a skót dudásra, mert azt hitték, hogy elvesztette az eszét.

A magyar Robert Capa volt az első haditudósító az amerikaiak Omaha partszakaszán. Több mint 100 fotót készített a partraszállásról, de a Londonba küldött fényképeit az előhíváskor tönkretette a túlságosan izgatott laborasszisztens. Csak tizenegy fotót sikerült nagyjából megmenteni, de ezek is elmosódottak lettek. A Life magazin azzal a kommentárral közölte a fotókat, hogy a harc hevessége miatt Capa keze remegett.

A brit gyalogosok 3,15 fontot kaptak egy hónapra a partraszállás idején, az amerikaiak 12-t.

A ledobott ejtőernyősök mindössze 15 százaléka landolt a kijelölt övezetben, a többiek máshol értek földet.

A partraszállás másnapján a francia rendőrség lecsapott egy rögtönzött bordélyházra, amelyet egy sérült, ezért elhagyott partraszálló hajóban rendeztek be a prostituáltak a normandiai fövenyen.  

Egy héttel az invázió megkezdése után már 326 ezer katonát és 54 ezer járművet tettek partra Normandiában a szövetségesek. Az Angliából átszállított hadianyag mennyisége ekkor 104 ezer tonna volt.

Június végén több mint 850 ezer szövetséges katona harcolt Franciaországban. Őket 150 ezer jármű támogatta a harcokban.

Júliusban a szövetségesek kitörtek a hídfőből, és megverték a német B hadseregcsoportot. A német csapatok visszavonultak Belgium és Hollandia felé. Augusztus 25-én felszabadult Párizs.

Kiemelt kép: Wikipedia