Mintegy 300 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be szerte a világon a háború kitörése óta. A nyugati segélyek apadásával a G7 egyre sürgetőbbnek érzi, hogy ezt a pénzt használja fel Ukrajna további felfegyverzésére. Abban azonban, hogy hogyan, eddig nem tudtak megállapodni.

Zelenszkij elnök 2022 májusában vetette fel, hogy a háború kitörésekor külföldön szankcionált és befagyasztott orosz vagyont a szövetséges országok kobozzák el, és adják át Kijevnek, ezzel biztosítva, hogy „az agresszor által romba döntött Ukrajnát az agresszor pénzéből építsék újjá”. Ötlete akkor általános megdöbbenést váltott ki: a precedens nélküli vagyonelkobzás beláthatatlan következményekkel járna a globális pénzügyi rendszerbe, a dollárba és az euróba vetett bizalomra egyaránt.

A vagyonbefagyasztás lényege éppen a nevében rejlik: ideiglenes jellegű. Célja, hogy rákényszerítsen egy adott államot a nemzetközi jog szerint elvárt cselekvésre – jelen esetben Oroszországot a háború befejezésére. A nemzetközi jog szerint az ilyen zárolások alapfeltétele, hogy az azt elrendelő állam (vagy közösség) meg is őrzi a vagyont, és abban az esetben, ha a követelései teljesülnek, visszaszolgáltatják azt. Ennek önkényes és erkölcsi alapokra helyezett felrúgása éppen olyan üzenetet közvetítene, amilyennel Oroszországot vádolják: a nemzetközi jog semmibe vételét.

Két esztendővel az ukrán elnök ötlete után azonban a téma még mindig napirenden van, és a május végén Olaszországban tartott G7-es pénzügyminiszteri találkozó alapján úgy tűnik, hogy konszenzus még mindig nincs, de annak kialakítását minden résztvevő szorgalmazza. Immár valamennyi kormány elfogadja, hogy valamilyen módon ki kell olvasztani az orosz vagyont Ukrajna javára, a vita inkább arról szól, milyen módon. A közel 300 milliárd dolláros összegből 190 milliárd egyetlen helyen, a belga Euroclear vagyonkezelőnél van, így érthető, hogy az Európai Unió és tagállamai idegesebbek, mint az Egyesült Államok, amelynél alig van néhány milliárd. (A legradikálisabb ötletet, a teljes vagyonelkobzást mégis Washington szállította – könnyen, nem ő viszi vásárra a bőrét.) A kalapban jelenleg három lehetőség van, amelyből az egyik – a pénzügyminiszteri előkészítés után – a június közepén tartandó G7-es csúcson nyerőnek bizonyulhat.

Az EU-s megoldás: a nyereséget adóztatni

Brüsszel terve egyszerű, és a valóságban már csak egy hajszál választja el attól, hogy működjön is. Az elképzelés szerint nem nyúlnak magához a befagyasztott összeghez, ám a vagyonkezelés során a Euroclear által termelt nyereséget elvennék, és Ukrajnának adnák. A napokban erre a tervre az EU tagállamai is rábólintottak. Bár az orosz vagyonok elköltésének eredeti célja Ukrajna újjáépítése lett volna, a háború végkimenetelének bizonytalansága miatt a pénz (évente mintegy 3 milliárd euró) 90 százalékát fegyvervásárlásra, a maradék tízet pedig az állam lélegeztetőgépen tartására küldenék. Utóbbira a fegyvert hagyományosan nem szállító országok – mint Ausztria, Málta vagy Írország – miatt volt szükség, amelyek egyébként nem egyeztek volna bele ebbe az ötletbe.

Az elképzelés szigorúan a Euroclear által kezelt összeget célozza meg, az első kifizetés pedig júliusban lenne esedékes, ha addig valamelyik állam újabb akadályt nem gördít a folyamat útjába. Ebben az esetben ez éppen Magyarország lehet, amely ugyan nem vétózta meg az ötletet, de ahhoz határozottan ragaszkodik, hogy az utalások Ukrajna felé ne automatikusak legyenek egy gyorsított eljárás részeként, hanem minden esetben felülvizsgálat és tagállami konszenzus előzze meg azokat. A dolgok jelenlegi állása szerint az EU-s tagállamok inkább ehhez a tervhez ragaszkodnának, és nem fűlik a foguk a Washington által beterjesztett javaslatokhoz.

Az amerikai terv: gigakölcsön Ukrajnának

Amikor két évvel ezelőtt először felmerült az ötlet, hogy a Nyugat hozzányúljon az orosz zárolt vagyonokhoz, Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter ellenezte a leghevesebben azt. Mint akkor mondta, megérti Zelenszkij indulatát, és maga is úgy véli, hogy az orosz rombolás költségeit Moszkvának kell állnia, ám „az orosz jegybanki vagyon elkobzása jogilag nem lehetséges az Egyesült Államokban”. Azt akkor még nem tette hozzá, ami mára nyilvánvalóvá vált: az eleve a saját szabályai szerinti globális játékot erőltető Egyesült Államok bármikor hajlandó megváltoztatni az általa hozott szabályokat, és egy szimpla törvényalkotási folyamattal kiiktatni azokat a fékeket, amelyekhez addig éppen ő ragaszkodott a legjobban.

Az amerikai terv Washington értelmezésében szintén egyszerű, de zseniális. Európai kollégái (különösen Németország) a G7-es pénzügyminiszteri találkozó alapján már nem osztják annyira a lelkesedést, de legalább hajlandók érdemben foglalkozni vele. Az ötlet szerint a G7-ek gigahitelt vennének fel (az összeg jelenleg 50 vagy 60 milliárd dollárról szól), amit egy az egyben és a lehető leggyorsabban Ukrajnának adnának. Az orosz zárolt vagyon kamataiból pedig a törlesztőrészleteket lehetne intézni évente. Yellen érvelése szerint ez nem írná felül az EU-s tervet, de idővel felválthatná azt. Érthető a sietség: az amerikai kongresszusi bénultság miatt a Biden elnök által ígért 60 milliárdos segélycsomagot majdnem féléves csúszással tudták megszavazni, abban azonban hallgatólagos egyetértés van, hogy valószínűleg ez volt az utolsó ekkora volumenű támogatás Ukrajnának – függetlenül attól, hogy ki nyeri a tengerentúli elnökválasztást.

Első pillantásra a terv két dolgot feltételez:

az amerikaiak vagy egy minimum 10-12 évig tartó ukrajnai háborúval számolnak, amely alatt a zárolt orosz vagyon végig kamatozik, így a gigakölcsönt az utolsó centig abból lehet visszafizetni, vagy eleve eszük ágában sincs visszaadni Moszkvának a pénzét, abban az esetben sem, ha a háború véget érne.

Példa volt már rá: az Iránra kivetett 1979-es amerikai szankciós vagyonbefagyasztás például a mai napig tart, más kérdés, hogy ahhoz a pénzhez Washington nem is próbált ilyen módon hozzányúlni.

Az amerikai ötlettel kapcsolatban rengeteg kifogás merült fel a G7-es pénzügyminiszterek körében. A legnagyobb rizikót kétségtelenül Európa vállalná, hiszen az orosz pénzek legnagyobb része nála van lefoglalva. Jogos tehát a felvetés: mi történik abban az esetben, ha az évek folyamán csökkennek a kamatok, így az nem lesz elegendő az adósságrendezésre? Ki fogja fedezni a hiányt? Mi történik akkor, ha a háború tárgyalásos alapon ér véget, és fel kell oldani a szankciókat Oroszország ellen, amelybe beletartozik a vagyon visszaszolgáltatása is? Amennyiben nem adják vissza, ki viseli a felelősséget a brutális jogi következményekért? Az EU (jogosan) azt kéri, hogy az Egyesült Államok vállalja a kezességet a saját ötlete nyomán, míg Washington inkább Európára hagyná ezt, egyesek szerint pedig a G7 országainak egyenlő részben kellene vállalni a következményeket. További bonyodalmat okoz, hogy az európai államok nem szeretnének egy összegben ekkora finanszírozást küldeni Ukrajnának. Senki nem mondja ki hangosan, de Orbán Viktor aggálya az ukrán korrupcióval és az átláthatósággal kapcsolatban mindenki fejében ott motoszkál, ezért kialakult egy egészséges ragaszkodás az ellenőrzési mechanizmusok használatához, amely magában foglalja a részletfizetést is az egyösszegű folyósítás helyett.

Bár Yellen szerint akkor is ez lesz az üdvözítő megoldás a homályos, de rendkívül lényeges részletek tisztázatlansága miatt Christian Lindner német pénzügyminiszter halkan csak annyit jegyzett meg a találkozó után: „Elemeznünk kell a gazdasági és jogi következményeket, így még túl korai lenne konkrétan nyilatkozni erről”.

Az ukrán–amerikai terv: teljes elkobzás

Ukrajna makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a Nyugatnak a teljes orosz zárolt vagyont el kell koboznia, és Ukrajnába küldeni. Az Egyesült Államok a maga részéről ezt az ötletet is lelkesen üdvözölte (éppen ezért alkotott új törvényt, könnyedén persze, hiszen a területén elenyésző mennyiségű orosz pénz található), hasonlóképpen Nagy-Britanniához, ám Franciaország, Németország, Olaszország és Japán inkább elvetné az ötletet, nem beszélve az Európai Központi Bankról, amely alapból, az euró stabilitásának és megbízhatóságának szempontjából hevesen ellenzi Moszkva szuverén vagyonának bármilyen formájú elköltését. A Nemzetközi Valutaalap sem repes a gondolattól, ezért arra szólította fel az ötletelő G7-et, hogy csak olyan megoldást válasszon, amelynek az esetleges negatív következményeit is tudja kezelni, a központi bankok ugyanis nem arra lettek kitalálva, hogy a nemzetközi jog megsértése esetén mentőövként szolgáljanak a szabályok megszegőinek. Értik ezt az ötlet ellenzői is, ezért érvelnek azzal, hogy

egy állam szuverén vagyonának kvázi megsemmisítése olyan precedenst teremtene, amely pénzügyi instabilitáshoz, a globális fizetőeszközökbe vetett bizalom összeomlásához, nem utolsósorban pedig soha nem látott jogi kihívásokhoz vezetne.

Az ezzel kapcsolatos vita tehát még nem ért véget. Az ukrán igazságügy-miniszter a napokban jelentette ki, hogy az európai tervet nevetségesnek találják. „Hárommilliárd euró szinte semmi. Százmilliárdokra van szükségünk a háború megnyeréséhez” – mondta, hozzátéve, hogy a kamatok évenkénti átutalása kezdő lépésnek jó lesz, de Kijev továbbra is elvárja a Nyugattól, hogy a teljes orosz vagyont kobozza el. Hasonlóan nyilatkozott a pénzügyminiszteri találkozón részt vevő ukrán tárcavezető, Szerhij Marcsenko is, aki kijelentette: örül annak, hogy a G7 komolyan veszi a feladatot, de Kijev akkor lesz elégedett, ha a Nyugat a teljes vagyonelkobzás mellett dönt.

Bár Yellen még próbálkozik meggyőzni európai partnereit, ez az a verzió, amely a leghamarabb süllyesztőbe fog kerülni. A B tervek éppen ennek ellensúlyozására készültek, az amerikai pénzügyminiszter egyre bágyadtabb érvelésén pedig jól érezni, hogy az ötletet a maga részéről immár Washington is elengedte.

Azonnali és utólagos hatások

A G7-es pénzügyi csúcsot Janet Yellen túlzó optimizmussal tálalta sikerként. Az érv, miszerint közös az akarat Ukrajna támogatására, „ameddig csak kell”, semmilyen konkrét cselekvési tervet nem tartalmaz – a több verzió körüli vita inkább a törésvonalakat erősítette fel. A G7-es vezetői találkozót június 13–15. között rendezik. Addigra valamelyik terv közül választaniuk kell, hogy arra a végső döntéshozók rábólinthassanak.

Ami Moszkvát illeti, érthető ingerültséggel reagált arra, hogy az orosz szuverén vagyont a feje fölött próbálják meg éppen elkótyavetyélni. A befagyasztott összegekre általában véve is mentelmi jog vonatkozik, így nemzetközi jogi szempontból Oroszország bevonása nélkül eleve nem lehetne felhasználni az orosz központi bank pénzeszközeit. Túl azon, hogy a Kreml perek százait fogja indítani azon nyugati országok és szervezetek ellen (a belga Euroclear már egy kisebb vagyont tett félre kifejezetten a várható jogi költségekre), Putyin a napokban írt alá egy rendeletet, amely a külföldi magánszemélyek befektetési eszközeit és vagyonát kobozná el (beleértve az értékpapírokat, a részesedést az orosz vállalatokban, az ingatlanokat, a tulajdonjogokat és minden ingóságot) amennyiben sor kerül a Nyugat einstandjára. Miután a Kreml elismerte, hogy amerikai jegybanki vagyon szinte alig van az országban, ezért kifejezetten a magánszemélyek isszák majd meg a nyugati szankciók levét.

Yellen erre megvonta a vállát, és szó szerint azt közölte: az Egyesült Államokat ez nem érdekli, Washingtonban kizárólag Ukrajna megsegítése a cél.

Van azonban egy hosszabb távú hatása is a szövetségesi ötletelésnek. Az idén Oroszország az elnöke a BRICS-nek, amely egyre inkább a nyugati, nemzetközi szabályok helyett az Egyesült Államok pillanatnyi érdekein alapuló nemzetközi rend ellenpólusaként kezdi definiálni önmagát. Moszkva a háború kitörése óta fel akarja gyorsítani a dollártól való függetlenedés folyamatát. A kibővült, immár tíz országot magában foglaló tömb októberben Kazanyban ülésezik, ahol a leghangsúlyosabb téma immár a dedollarizáció lesz. A Kreml megfogalmazásában: a BRICS prioritása 2024-ben a dollár elhagyása annak érdekében, hogy „csökkentsük a globális devizaalapú gazdasági rendszer kedvezőtlen hatásait”.

Sok elemző gúnyosan legyint a dedollarizáció és egy esetleges közös BRICS-valuta gondolatára, mondván, nem érettek még hozzá a feltételek, ugyanakkor tény, hogy az, amire a Nyugat most készül, gyorsítórakétaként fog szolgálni a folyamat felpörgetésére. Egy ország szuverén vagyonának elkobzása vagy bármilyen formájú felhasználása vörös felkiáltójelként villog valamennyi BRICS-állam szeme előtt. Pontosan megmutatja, mi történik, ha az Egyesült Államok (felszámolva az egykor maga által létrehozott nemzetközi intézményrendszert) felrúgja a szabályokat, amelyre hivatkozva nemzetközi rendről beszél, az akaratát pedig rákényszeríti szövetségeseire, nem törődve annak globális kockázataival. Ha Washington kénye-kedvére próbálja meghajlítani a valóságot, feltételezhető, hogy a világ másik legerősebb gazdasági tömbje is a Mátrix szabályai szerint kezd el játszani, és mindent megtesz, hogy kivédje az Egyesült Államok övön aluli ütéseit.

***

Kapcsolódó:

Fotó: Dreamstime
Belső fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Szergej Gunejev

A cikk eredetileg a Mandiner hetilapban jelent meg.