Javuló trendet mutatnak az inflációs adatok - KSH - illusztráció - Fotó - Pexels.com

Visszafogott inflációs folyamatok

Szerző: | 2024. június. 10. | Hazai, Infláció

Az élelmiszerek árának alakulása érdemben visszafogta a drágulási ütemet, éves alapon csupán 1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak. Az idei évben 4,3 százalékos lehet az átlagos infláció, amely a 12 százalék feletti bérdinamikával együtt jelentős reálbér-emelkedést jelent.

Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője

Várható volt, hogy májusban gyorsul az éves infláció a bázishatások miatt. Tavaly májusban havi alapon 0,4 százalékkal mérséklődtek az árak, ez a tavalyi adat most kiesett a bázisból, így pedig még a havi alapú 0,1 százalékos árcsökkenés is gyorsulást eredményezett az éves rátában. Ugyanakkor az inflációs folyamatok ezzel együtt is visszafogottnak tekinthetők, a 4 százalékos éves áremelkedés a jegybanki toleranciasáv tetejét jelenti.

Havi alapon érdemben, 4,4 százalékkal csökkentek az üzemanyagárak. Ebben egyrészről a világpiaci olajárak mérséklődése, valamint a kormányzati verbális intervenció játszott szerepet, amelyre válaszul a kereskedők mérsékelték a profitrátájukat. Mindezek ellenére az éves rátát jelentős részben az üzemanyagárak húzták felfelé a 9,2 százalékos drágulás eredményeként.

Szintén hozzájárultak az infláció gyorsulásához a szolgáltatások. Itt éves bázison 9,5 százalékos áremelkedés következett be, vagyis nem folytatódott tovább májusban a szolgáltatásinfláció lassulása. A szolgáltatások esetében elsősorban a vállalatok visszatekintő, inflációkövető árazása játszik szerepet az átlagosnál magasabb drágulásban, ez pedig így késlelteti az infláció visszatérését a jegybanki célhoz.

Ezzel szemben

az élelmiszerek árának alakulása érdemben visszafogta a drágulási ütemet, éves alapon csupán 1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak.

Ezt is elsősorban olyan termékek (cukor, csokoládé, kakaó) húzták felfelé, amelyek esetében az árnövekedés nemzetközi folyamatok eredménye. A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a legnagyobb termelők érdemi terméscsökkenéssel szembesülnek, amely felfelé hajtja a világpiaci árakat. Ezzel szemben több árucikk, mint a tojás, a liszt és a tejtermékek ára 10 százalék feletti ütemben mérséklődött a tavalyi árstopos árakhoz képest is.

A termelői árak alapján továbbra sincs érdemi árnyomás a magyar gazdaságban. Áprilisban éves alapon 2 százalékkal mérséklődtek az ipari termelői árak, miközben az energiaágazatban több mint 20 százalékos árcsökkenést regisztrált a KSH. Vagyis jelenleg nincs költségoldali árnyomás a gazdaságban, sőt az energiaárak mérséklődése még javítja is a vállalatok helyzetét. Szintén az árnyomás enyhülését mutatja, hogy az alapvető inflációs folyamatokat bemutató maginfláció is tovább lassult, 4,0 százalékra.

Hogyan alakulhat az infláció a közeljövőben?

Várakozásaink szerint az infláció a következő hónapokban is a jelenlegi szintje körül alakulhat, némiképp a jegybanki toleranciasávon felül. Szintén a bázishatások következtében év végén, a tavalyi utolsó hónapokban tapasztalt árcsökkenések referenciaidőszakból való kiesése nyomán, ismét gyorsulást láthatunk majd, azonban ennek a mértéke nem lesz jelentős, decemberben is 6 százalék alatt alakulhat az áremelkedési ütem. Azonban ezzel együtt is

az idei évben 4,3 százalékos lehet az átlagos infláció, amely a 12 százalék feletti bérdinamikával együtt jelentős reálbér-emelkedést jelent. A jövő év elején ismét csökkenés következhet be az inflációs folyamatokban, és 2025 nyarára érheti el az áremelkedési ütem a jegybanki célt.

Forrás: KSH 2024. 06.10.

Címlapfotó: Pexels.com

Forrás: KSH 2024.06.10.

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn