Amerika és Kína elkerülheti a totális háborút? 

Szerző: | 2024. június. 13. | Geopolitika, Történelem, Világgazdaság

Az úgynevezett Thuküdidész csapdája szerint Kína felemelkedése és Amerika globális dominanciája elkerülhetetlenül konfliktusba fog torkollni. A témából bestsellerkönyvet író Graham Allison politológusprofesszor szerint azonban a legújabb „trendvonalak” megváltoztathatják a jelenlegi pályát, és akár egy konstruktívabb kapcsolat felé is terelhetik azt.

Az Egyesült Államok és Kína közötti éles konfliktus rémképe egyre fenyegetőbb árnyként jelenik meg a jelenlegi geopolitikai helyzetben. A mind forróbbá váló feszültségek miatt számos elemző az ókori görög történészre, Thuküdidészre hivatkozik, akinek a peloponnészoszi háborúról szóló elmélkedései azt sugallják, hogy a felemelkedő hatalmak elkerülhetetlenül összeütközésbe kerülnek a fennállókkal. Graham Allison, a Harvard Egyetem Douglas Dillon kormányzati politológusprofesszora, a Clinton-kormány egykori védelmiminiszter-helyettese, a 2017-ben publikált Destined for War: Can America and China Escape Escape Thucydides’s Trap? országos bestsellerkönyvének szerzője élen jár e dinamika elemzésében. Egy nemrégiben a South China Morning Postnak adott interjúban megosztotta a Kínában tett utazásának tanulságait, az ázsiai ország vezetőivel folytatott beszélgetéseit és az amerikai–kínai kapcsolatok bizonytalan jövőjéről szóló gondolatait. 

Őszinte párbeszéd Hszi Csin-pinggel 

Márciusban Allisonnak ritka lehetősége nyílt arra, hogy megbeszéléseket folytasson Hszi Csin-ping kínai elnökkel és más magas rangú tisztviselőkkel, köztük Vang Ji külügyminiszterrel.  

Ez nem egyszerűen gyors találkozókat jelentett, hanem többségük négyszemközti volt, hosszabb beszélgetésekkel” – ismertette a professzor, aki e találkozókról elmélkedve az interjú során három kulcsfontosságú tanulságot emelt ki. 

Először is egyértelmű, hogy Hszi Csin-ping szilárdan kézben tartja az irányítást. A bizonytalanságát vagy a szorongását sugalló pletykákkal ellentétben magabiztosságot és elszántságot sugárzott.  

Elkötelezett amellett, hogy újra naggyá tegye Kínát, és hisz abban, hogy ezt el fogja érni a hivatali ideje alatt”  

– jegyezte meg Allison. Ez a törekvés összhangban van Hszi elképzelésével, miszerint Kína a világ színpadán elfoglalja az őt megillető helyet. 

Másodszor, a Hszi és Joe Biden amerikai elnök között San Franciscóban tartott csúcstalálkozó jelentős mérföldkövet jelentett. A vezetők négyórás négyszemközti beszélgetése lehetővé tette az őszinte párbeszédet kényes és veszélyes kérdésekről, a média teljes kizárásával. Mi, akik a távolból figyeltük, nem tudjuk, hogy mit mondtak egymásnak. És a jó diplomáciában pontosan ennek kellene történnie, amikor a vezetők négyszemközt, őszintén beszélnek a legkényesebb és legveszélyesebb kérdésekről. Bár a részletek továbbra sem ismertek, Allison a csúcstalálkozót követően több trendvonalban is észrevehető elmozdulást figyelt meg. Nevezetesen, más pozitív fejlemények mellett, csökkent a komolyabb katonai összetűzések száma a Tajvani-szorosban. 

Harmadszor, a két vezetőnek sikerült szilárd alapot teremtenie egy konstruktívabb kapcsolathoz. Allison kifejtette, hogy mindkét ország olyan kereteket fogadott el, amelyek az éles versenyt, a folyamatos kommunikációt és az együttműködést hangsúlyozzák a kölcsönös túlélés szempontjából létfontosságú területeken. Ez a háromoldalú megközelítés reménysugarat jelent a stabilabb amerikai–kínai kapcsolatokra. „Úgy gondolom tehát, hogy ez egy nagyon szilárd alap a jövőre nézve. Ezért azt hiszem, már optimistábban látom 2024-et” – véli a professzor. 

Kötéltánc Thuküdidész-csapdája felett 

Ezen optimista jelek ellenére Allison figyelmeztetett, hogy a Thuküdidész-csapda alapvető dinamikája továbbra is fennáll. Úgy vélte, hogy az USA és Kína valóban klasszikus thuküdidészi riválisok, és ennek a ténynek mintegy 75 százaléka már teljesen beépült az ambícióikba és a globális szerepükbe.  

Hszi Csin-ping eltökéltsége Kína modernizálására és az USA-val való egyenrangú szintre emelésére törvényszerűen ütközőpályán mozog Amerika elkötelezettségével a második világháború után megalkotott nemzetközi rend fenntartása mellett. 

Allison felidézte Hszi Csin-pingnek a csoportjukkal folytatott megbeszélését, amikor is a kínai elnök többek között felidézett egy Barack Obama amerikai elnökkel folytatott beszélgetést. Obama megjegyezte, hogy ha a kínaiak olyan gazdagok lesznek, mint az amerikaiak, és ha úgy viselkednek, mint az amerikaiak az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátása terén, akkor a bioszféra mindenki számára lakhatatlanná válik. 

„Erre aztán ránk nézett, és megállt, mintha azt akarná mondani: tehát azt képzelik, hogy örülnünk kellene annak, hogy csak egyötödannyira gazdagok vagyunk, mint az amerikaiak? Majd azzal folytatta, hogy Kína elszántan modernizálódni fog a maga módján, az üvegházhatású gázok negatív hatásai nélkül” – idézi az elnököt a professzor, aki szerint Hszi biztos benne, hogy a kínaiak elég okosak, elég szorgalmasak. „Miért ne lehetne tehát az egy főre jutó GDP-jük feleakkora, mint az amerikaiaké? Négyszer annyi emberrel számolva ez azt jelentené, hogy kétszer akkora lenne a GDP-jük, mint az USA-nak. És kétszer akkora GDP-vel kétszer akkora védelmi költségvetésük, kétszer akkora hírszerzési költségvetésük, kétszer akkora gazdasági befolyásuk lehetne” – ismertette a helyzetet Allison. 

A professzor azonban rámutatott, mivel ez csak a kép 75 százaléka, a maradék 25 az emberi tényező, vagyis az, hogy mit tesznek a kínai és mit az amerikai vezetők. Úgy véli, hogy ha mindkét ország irányítói tanulnak a történelemből – kormányaik és társadalmaik tanulmányoznák és levonnák a tanulságokat abból a négy történelmi esetből, amelyek nem vezettek háborúhoz –, és elkerülik a múlt hibáit, akkor fegyveres konfliktus nélkül is kezelni tudják a nézeteltéréseiket.  

Egy elhúzódó, békés versengés lehetővé tenné mindkét társadalom számára, hogy megmutassa, melyik kormányzati rendszer szolgálja jobban a polgárai érdekeit. 

Az eltérő politikai rendszerek kihívása 

Az USA és Kína kapcsolatainak egyik jelentős akadálya a politikai rendszereik közötti éles ellentét. A kínai a felülről lefelé irányuló megközelítéssel lehetővé teszi Hszi Csin-ping számára, hogy gyorsan végrehajtsa a döntéseket. Ezzel szemben az amerikai rendszer fékei és egyensúlyai gyakran akadályozzák az azonnali cselekvést. Ez az eltérés megnehezíti az elvárások és a megállapodások végrehajtását. 

Allison elismerte ezt a bonyolultságot, megjegyezve, hogy még ha Biden bele is egyezik valamibe, annak a végrehajtása nem olyan egyszerű, mint Hszi számára. Ráadásul a két fél gyakran eltérően értelmezi a megállapodásokat, és ez kölcsönös frusztrációhoz vezet. Az ukrajnai konfliktusban Kína Oroszországnak nyújtott támogatását övező kétértelműség jól példázza ezt a problémát. 

A természetellenes szövetség: Kína és Oroszország 

A professzor kitért az egyre erősödő kínai–orosz kapcsolatra is, amelyet „a világ legkövetkezetesebb, nem deklarált szövetségének” nevez.  „Amikor James Mattis védelmi miniszter volt, sokat vitatkoztunk erről. Azt mondta, hogy ők természetes ellenfelek, hosszú határokkal, vitatott területekkel, háborúkkal, ellentétes kultúrákkal. Minden történelmi okból kifolyólag ellenfeleknek kellene lenniük” – emlékezett vissza Allison. Úgy gondolja, hogy „Hszi Csin-ping és bizonyos mértékig Putyin briliáns diplomáciájának köszönhetően sikerült legyőzniük ezeket az ellentétes hatású erőket, és létrehozni ezt a természetellenes közeledést. És ebben hatalmas szerepe van annak, hogy az USA mindkét fél számára a legfőbb ellenfél.  

A geopolitikában pedig „az ellenségem ellensége a barátom”. 

Ez az összehangolódás jelentős kihívások elé állítja az amerikai védelmi stratégákat, akiknek most a két nemzettel való egyidejű konfliktus lehetséges következményeit kell mérlegelniük. 

Hszi tehát a Kissinger-féle háromoldalú diplomácia szinte fordított változatát valósította meg: a hidegháború idején, Nixon és Kissinger Kína felé való nyitásával az agilis háromoldalú diplomácia lehetővé tette, hogy az USA közelebb kerüljön Kínához és a Szovjetunióhoz is, mint azok egymáshoz. 

Ma pedig azzal, hogy mind Kínát, mind Oroszországot ellenfelünkké tették, valójában segítették a feleket egymáshoz közeledni az együttműködésük érdekében, ami Allison szerint igencsak gyakorivá vált

1972. február 21. Peking: Richard M. Nixon elnök tárgyal a Kínai Kommunista Párt elnökével, Mao Ce-tunggal. A történelmi jelentőségű találkozón részt vettek még (balról jobbra): Csou En-laj miniszterelnök, Tang Ven-seng tolmács és Henry A. Kissinger, Nixon nemzetbiztonsági tanácsadója. (Forrás: Flickr) 

Amikor az említett két hatalom hadserege – és a két elnök – összehasonlítja a fenyegetettségeket, mindegyikük az USA-t tekinti a legfőbb akadálynak és biztonsági fenyegetésnek saját maga számára. Így nem meglepő, hogy közös céljuk, hogy aláássák az általuk „egypólusúnak” vagy amerikai hegemón rendnek nevezett rendszert egy olyan többpólusú rend javára, amelyben mindegyikük jelentős pólussá válik. Közös katonai tervezést és hadgyakorlatokat tartanak. Közös fegyverfejlesztést végeznek számos változatban. Kína az orosz fegyverek, és különösen a legfejlettebbek egyik fő vásárlója. 

Allison szerint az amerikai védelmi tervezőknek most fel kell tenniük a kérdést: ha Oroszország egy vérre menő háborút folytat Ukrajna ellen, és ha az USA erre összpontosít, milyen lehetőséget teremthet ez Kína számára? Ennek mérlegelése esetén, ha egyszerre lépnek fel, az USA-nak két helyre kellene megosztania a figyelmét, és két frontra kellene elosztania a repülőgép-hordozóit, és a gépeit is. Ráadásul a jelenlegi geopolitikai szituáció még érdekesebb, mert a Közel-Kelet is lángokban áll.  

Tehát, ismétlem, az amerikai védelemnek háromfelé kell egyszerre kalkulálnia, ami elég nagy kihívás”  

– fejtette ki véleményét a professzor. 

A Biden-kormányzatnak van-e világos hosszú távú Kína-stratégiája? 

A washingtoni stratégiára vonatkozó kérdésekre válaszolva Allison megerősítette, hogy szerinte a Biden-kormányzat koherens megközelítést alkalmaz a kínai kihívással szemben. Ez a stratégia magában foglalja az amerikai versenyképesség újjáélesztését, a szövetségek hálójának kiépítését, valamint a verseny és az együttműködés egyensúlyát. A cél alapvetően egy hosszú távú, békés verseny, amelynek során negyed vagy fél évszázad alatt kiderül, hogy a két rendszer közül melyik valósítja meg sikeresebben azt, amit az emberek akarnak. 

Ez tehát a hosszú távú stratégia, és ennek a pillérei először is azok, amiket a Biden-csapat az amerikai versenyképesség újjáélesztésének nevez. Ez először is az iparpolitika, a Chips and Science Act, amely megpróbálja visszahozni a gyártást, hogy ösztönözze az innovációt. Másodszor pedig a szövetségek hálójának a kiépítése, tehát az Aukus, a Quad (Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd), valamint a Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és a Fülöp-szigetekkel kötött szerződések megerősítése. Tehát egy ellensúlyozó szövetség az ázsiai kontextusban. Harmadszor pedig a verseny és az együttműködés kombinációja. Szerintem ezek azok, amelyeket a Biden-csapat most igyekszik véghez vinni. 

Az Egyesült Államoknak azonban ijesztő feladattal kell szembenéznie a globális kötelezettségvállalásainak kiegyensúlyozása során. Az ukrajnai és a közel-keleti kihívások miatt az amerikai erőforrások és figyelem igencsak megterhelt. „A tengerentúli hadsereg a világ legnagyobb katonai ereje. De mi van akkor, ha a képességeit és a figyelmét három különböző területre kell osztania? Szembenézni egy olyan Kínával, amely csak egyetlen forgatókönyvre összpontosít, nevezetesen a Tajvani-szorosra vagy a Tajvan körüli peremvizekre, és egy Ukrajnára koncentráló Oroszországgal, nem is beszélve Iránról és az Izraelt körülvevő proxykról… Jaj!  

Az amerikai külpolitika legnagyobb kihívása a következő évtizedben az lesz, hogy megpróbáljon kevesebb figyelmet fordítani néhány dologra, hogy több figyelmet tudjon fordítani másokra”  

– vélekedett Allison, aki azt javasolta, hogy a kiváló diplomácia és egy védelmi szempontból önállóbb Európa segíthetne enyhíteni e nyomás egy részét. 

A technológiai rivalizálás és az erőforrásokért folytatott küzdelem 

Az amerikai–kínai vetélkedés kritikus aspektusa a szűkös erőforrásokért folytatott verseny, különösen a fejlett technológiák, például a félvezetők terén. Washington arra irányuló erőfeszítései, hogy korlátozza az ázsiai ország hozzáférését ezekhez a technológiákhoz, azt a célt szolgálják, hogy megakadályozza azok fegyverekben való felhasználását az USA ellen.  

Allison ezt a helyzetet a második világháborúhoz vezető szankciókhoz hasonlította, és arra figyelmeztetett, hogy egy versenytárs sarokba szorítása szörnyű következményekkel járhat. 

Mindazonáltal a professzor szkeptikus abban, hogy az USA teljesen megfojthatja Kína technológiai fejlődését. Az amerikai erőfeszítések ellenére az ázsiai nagyhatalom figyelemre méltó rugalmasságról és leleményességről tett tanúbizonyságot a képességeinek fejlesztése során. A globalizált gazdaság számos lehetőséget kínál Kína számára az amerikai korlátok megkerülésére, így ezen a területen is heves a rivalizálás, de nem ez a döntő dimenziója. 

A jövőbe tekintve: a törékeny remény 

Összefoglalva a professzorral készített interjút, bár az USA és Kína közötti konfliktus kockázata továbbra is magas, a közelmúltbeli fejlemények halvány reménysugarat nyújtanak egy konstruktívabb kapcsolatra. A Hszi és Biden közötti őszinte párbeszéd, a jövőbeli interakciók stabil alapjának megteremtése, valamint a folyamatos kommunikáció és együttműködés szükségességének elismerése örvendetes jel. 

Ugyanakkor a Thuküdidész-csapda alapvető dinamikája, az eltérő politikai rendszerek és a kialakuló kínai–orosz közeledés egyre nagyobb kihívásokat jelentenek. A technológiai rivalizálás és az erőforrásokért folytatott verseny pedig még tovább bonyolítja ezt az amúgy is bizonytalan helyzetet. 

Végső soron az előre vezető út mindkét ország vezetőinek intézkedéseitől és döntéseitől függ. A történelemből tanulva és a múlt hibáinak elkerülésével lehetőség nyílik egy elhúzódó, békés versenyre, amely mindkét nemzet és a globális közösség javát szolgálja. Miközben Graham Allison továbbra is óvatosan optimista, a világ feszült figyelemmel kíséri, hogy Washington és Peking képes lesz-e egyensúlyozni ebben a kényes helyzetben anélkül, hogy érdekellentéteik egy visszafordíthatatlan konfliktusba torkollnának. 

(Forrás: South China Morning Post)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: DALL-E

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn