A képviselőház pénteken jóváhagyta a 883,7 milliárd dolláros honvédelmi költségvetést. A javaslatról a továbblépésre elsősorban pártvonalon döntöttek, csak három republikánus ellenezte a több mint ezeroldalas dokumentumot. Mindenesetre magán az összegen felül sok érdekes újdonság került bele.
Az elfogadott javaslat számos „ellentmondásos” módosítást tartalmaz, amely kihúzhatja a gyufát a demokratáknál (a demokrata többségű szenátusban), beleértve azt az intézkedést is, amely felhatalmazza a Nemzeti Gárdát, hogy felléphessen a déli határon folyó migráció ellen.
De idesorolható, hogy megszüntetnék a sokféleség, az egyenlőség és a befogadás (DEI) eddigi gyakorlatát a Védelmi Minisztériumon belül.
Az sem lesz szimpatikus a demokratáknak, hogy blokkolnák az abortuszhoz kapcsolódó kiadások finanszírozását, vagy megtiltanák, hogy a tárca támogassa a nemváltó műtéteket és a hormonkezeléseket.
Terveznek olyan intézkedéseket, amelyek megtiltják a minisztérium oktatási részlegének, hogy olyan anyagokat vásároljon vagy mutasson be, amelyek „radikális nemi ideológiát vagy pornográf tartalmat népszerűsítenek”.
Ezek mellett az egyik módosító javaslat megtiltaná a Pentagonnak, hogy szerződést kössön olyan szervezetekkel, amelyek bojkottálják Izraelt, és nem engedné meg a minisztériumnak, hogy Izraelt bojkottáló szervezetek által gyártott termékeket árusítson bármelyik katonai boltjában.
De van olyan javaslat is, amely megakadályozná, hogy a védelmi tárca forrásokat különítsen el a Joe Biden által kiadott különböző, az éghajlatvédelemmel kapcsolatos végrehajtási rendeletekre.
Chuck Schumer, a szenátus többségi demokrata vezetője minderre válaszul azt nyilatkozta, hogy szerinte a képviselőház által elfogadott törvényjavaslat nem fog átmenni a felsőházon, mivel tele van LGBTQ-, választás- és környezetellenes, valamint egyéb megosztó módosításokkal.
Rejtett hadkötelezettség
A 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó törvényjavaslat legérdekesebb elemei közé tartozik az a módosítás, amely automatikusan nyilvántartásba vesz minden hadköteles korú Amerikában élő férfit az úgynevezett szelektív szolgáltatási rendszerben (Selective Service System).
Ez azt jelenti, hogy az országban
minden 18–26 év közötti munkaképes férfit potenciálisan besorozhatnak a kongresszus által a jövőben kihirdetett háború esetén.
A kiválasztás a szövetségi adatbázisokból származó információk alapján történne.
Bár évtizedek óta létezik a Selective Service program, ez korábban sokáig önkéntes volt, de ez az új módosítás lehetővé teszi az automatikus regisztrációt. Az önkéntes metódus 1980 óta volt érvényben – de a kritikusai szerint az, hogy a fiatal férfiakra bízták, hogy maguk döntsék el, hogy regisztrálnak-e, gyenge és hatástalan rendszert eredményezett, és nem jött össze az elegendő létszám.
A második világháború előtt az amerikaiakat csak a fegyveres konfliktusok idején hívták be. Ez igaz volt a függetlenségi, a polgár- és az első világháború idején is. A szelektív képzési és szolgálati törvényt 1940-ben fogadták el, amelynek értelmében az ország először sorozhatott be embereket, számítva arra, hogy belépnek a világháborúba. 1948-ban jött egy újabb jogszabály, amely szelektív hadkötelezettséget írt elő. Ennek alapján 1950 előtt kevesebb mint 40 ezer embert hívtak be, de 1950-ben, a koreai háború során már másfél milliót soroztak be az Egyesült Államok fegyveres erőibe. Majd jött Vietnám, több mint 1,8 millió újonccal, aztán a háború után a hadkötelezettséget ismét törölték, de a katonai regisztrációt nem.
Nemcsak az amerikai állampolgároknak, hanem a bevándorlóknak is be kell jelentkezniük katonai szolgálatra. Pénzbírságra vagy öt év börtönbüntetésre is ítélhették azt a 18 és 26 év közötti amerikait, aki nem jelentkezett a katonaságnál. Az a bevándorló, aki nem regisztrált, nem kaphatta meg az amerikai állampolgárságot. Az új amerikai állampolgár pedig esküvel fogadta, hogy az Egyesült Államok oldalán harcol a háborúiban.
Érdekes, hogy az amerikai katonai nyilvántartási rendszer figyelmen kívül hagyta a jelenlegi amerikai nemi őrületet. Minden „transz” és más hasonló ember férfiként van regisztrálva.
Bár formálisan a katonai rendszerben való regisztráció elmulasztása az Egyesült Államok törvényei szerint bűncselekmény, ezt eddig nem igazán vették komolyan. Aki nem regisztrált a rendszerben, évekig normális életet élhetett, diákhitelt is intézhetett, így a fiatal amerikaiak negyede egyszerűen nem törődött az egésszel. A közvéleményt teljesen más kérdések foglalkoztatták, például a nemek közötti egyenlőség.
A kongresszus által elfogadott mostani éves védelmi törvény (lényegében a katonai költségvetés), már javasolja az Egyesült Államokban állandóan tartózkodó összes férfi, az állampolgárok és a bevándorlók automatikus nyilvántartását. Most már mindegy, hogy valaki amerikai katona akar lenni vagy sem, akkor is nyilvántartásba veszik. Ezt eddig is megtehették volna, ám senki nem törődött vele. Most viszont úgy tűnik, az Egyesült Államok lassan felkészül egy nagy háborúra.
Az elmúlt hónapokban, különösen az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban egyre több katonai jelentésben követelték egy erőteljesebb rendszer visszaállítását.
Például tavaly a US Army War College tudományos folyóirata egy rendkívül nyugtalanító írást közölt arról, hogy milyen tanulságokat kell levonnia az amerikai hadseregnek az ukrajnai konfliktusból. A veszteségek, pótlások és helyreállítások alcím alatt például megjegyzik, hogy a hadsereg műveleti egészségügyi tervezői tartósan napi 3600 áldozattal is számolhatnak.
A kontextus kedvéért érdemes felidézni, hogy az Egyesült Államok mintegy 50 ezer embert vesztett az iraki és afganisztáni harcok két évtizedében. Jelenleg azonban egy nagyszabású harci művelet során az USA két hét alatt szenvedhetne el ugyanekkora veszteséget.
Az amerikai hadsereg manapság a toborzások során nem képes feltölteni az állomány szükséges létszámát. Ahogy írják: minden katona, akit ma nem toborzunk be, az egy olyan stratégiai mozgósítási eszköz lesz, amely 2031-ben már nem áll rendelkezésünkre.
Amerika tartalékosainak száma, amely 1973-ban 700 ezer, 1994-ben pedig 450 ezer fő volt, most 76 ezerre csökkent.
Kapcsolódó: