Az indo-csendes-óceáni gazdasági keret (Indo-Pacific Economic Framework – IPEF) legutóbbi tárgyalási fordulója egy szingapúri miniszteri szintű találkozóval zárult. Az Egyesült Államok szívesen beszélt az ott elért „jelentős új eredményeiről”, különösen az IPEF tiszta gazdaság pillérével kapcsolatban. De úgy tűnik, azok túl szerények.
Geopolitikailag az IPEF Trump azon döntéséből született, amikor 2017-ben kivonta az Egyesült Államokat a Trans-Pacific Partnership kereskedelmi megállapodásból. Emiatt az USA indo-csendes-óceáni kereskedelmi menetrend nélkül maradt, ezért nem volt olyan eszköz, amely ellensúlyozta volna Kína növekvő központi szerepét és puha hatalmi befolyását a regionális kereskedelemben. A Biden-adminisztráció az IPEF-en keresztül igyekezett orvosolni ezt a hiányt.
Ha hinni lehet a sajtóközleményeknek, az IPEF tiszta gazdasági megállapodás jelentős nemzetközi dimenziót adna Bidennek a tiszta energia iparpolitikával kapcsolatos kulcsfontosságú hazai politikáinak támogatása érdekében. Kína nem tartozik az IPEF 14 tagja közé, ezért az látszólag egy olyan kereskedelmi politikát kínál, amely támogatja Washington célját, hogy megvédje az Egyesült Államok tisztaenergia-ellátási láncait a kínai függőségektől.
Amint a kritikusok rámutatnak, az IPEF nem kereskedelmi megállapodás és nem kínál kézzelfogható piacra jutási előnyöket. Ez felveti az észszerű kérdést, hogy mi az IPEF, ha nem kereskedelmi megállapodás.
Az IPEF leginkább egy bankettnek tekinthető, ahol a vendégek folyamatosan csábító előételeket kapnak, de a megígért főétel – azaz a piacra jutás – soha nem érkezik meg. Ám az, hogy megérkezhet, eddig a teremben tartotta a vendégeket.
Így két kérdés aktuális az IPEF-fel kapcsolatban: valóban megérkezhet-e a főétel, illetve hogy meddig hajlandók még várni a vendégek.
A Biden által forszírozott IPEF-nél a 13 indo-csendes-óceáni állam – amelyek közül hét ASEAN-ország – együttműködése bizonyítja, hogy a régió kétségbeesetten szeretné ellenpontként látni Washington gazdasági jelenlétét Kínával szemben. Az indulása óta eltelt két év alatt lezajlott hat miniszteri találkozó és hét IPEF tárgyalási forduló jól mutatja, hogy az országok hajlandók időt és energiát fektetni ebbe a folyamatba. Összehasonlításképp: a háború utáni GATT kereskedelmi megállapodásnak csaknem három évtized kellett ahhoz, hogy a tárgyalások nyolcadik fordulójába lépjen.
Az eredeti IPEF előnyei megkérdőjelezhetők
Az IPEF folyamatát nyugodtan minősíthetjük a kötelezettségmentesség mesterkurzusának.
Ehhez elég elolvasni az IPEF szingapúri miniszteri ülésének a tiszta és a méltányos gazdaságról szóló megállapodásáról szóló bejelentést, hogy ezt meglássuk. Bár azt állítják, hogy a tiszta gazdaságról szóló befektetői fórumon „kézzelfogható eredmények értek el”.
Mindezek a potenciális fenntartható infrastrukturális projektek azonosítását jelentik 23 milliárd és 20 indulásra készet 6 milliárd dollár értékben, amelyeket üzleti egyeztetések során mutattak be a befektetőknek. Noha ez szépnek és hasznosnak tűnik, azért kérdés, vajon mindez elégséges kimenete-e a 13 magas szintű kormányzati találkozónak.
Persze lehet sikernek kommunikálni az alábbi közhelyes megfogalmazásokat: „A felek együtt kívánnak működni az energiabiztonság elérése érdekében…”, „Az együttműködés adott esetben politikai megbeszéléseket is tartalmazhat…”, „A felek elismerik, hogy…”, „Az érdekelt felek azt is megvizsgálhatják…”, „Az érdekelt felek együtt kívánnak működni…” Márpedig az olyan kifejezések, mint az „együttműködési szándék”, a „beleértve”, a „feltárhatják” nem igazán jelentenek komoly kötelezettséget. A kereskedelmi megállapodások szövegei általában olyan dokumentumok, amelyek egyértelmű jogokat, kötelezettségeket határoznak meg.
Érdemes összehasonlítani bármely IPEF-megállapodás nyelvezetét egy valódi kereskedelmi egyezményével, mint például az Egyesült Államok–Mexikó–Kanada megállapodás (USMCA). Ebben már ilyen megfogalmazások találhatók: „egyik fél sem emelhet fel semmilyen meglévő vámot”, vagy „egyik fél sem téríti vissza a befizetett vámok összegét, vagy nem enged el vagy csökkenti a vámtartozás összegét”, vagy „egyik fél sem emelheti vissza a befizetett vámok összegét, amit visszafizet, lemond vagy csökkent…” A jogi megfogalmazások összehasonlításával válnak egyértelművé az IPEF határai egy tényleges kereskedelmi megállapodáshoz képest.
Valójában az IPEF egyetlen igazi kereskedelmi pillérét, az I. pillért határozatlan időre felfüggesztették, közvetlenül a tavaly novemberi, San Franciscó-i IPEF-csúcstalálkozó előtt, amikor Biden csapata abban reménykedett, hogy ennek lezárásával kapcsolatban nagy bejelentést tesznek. Ezt azonban az elnök egyik demokrata párti szenátortársa fúrta meg, aki az újraválasztása előtt áll a Republikánus Párt felé hajló államban.
Trump ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy megválasztása után megszünteti az IPEF-et. Vagyis a nyilvánosságnak a szabadkereskedelmi megállapodásokkal szembeni szkepticizmusa azt jelenti, hogy a választások előtt álló demokraták az ingadozó államokban ezen egyezmény ellen lépnek fel. A dolgok jelenlegi állása szerint az IPEF egyik pillérében történt megállapodás nem jelent konkrét kihívást Kína térségbeli kereskedelmi kapcsolatai számára. Inkább Trump újraválasztásának kísértete lebeg az IPEF felett a következő amerikai választásokig.
Mi lesz az IPEF jövője?
Bár az IPEF nem nyit meg új piacokat, legalább kereskedelemkönnyítést ígért, illetve egy lehetőséget arra az esetre, amikor az Egyesült Államok politikája kedvezővé válik. Ez a kiaknázatlan esély indokolja a kormányok részvételét. Persze az USA hitelességét is veszélyezteti az, ha minél tovább tartja fenn a szervezetet a megállapodások és homályos szándékok klubjaként.
A második és egyben utolsó ciklusában újraválasztott Biden-adminisztrációnak lehetősége nyílhat arra, hogy végre bizonyos fokú kötelező piaci hozzáférést biztosítson az IPEF résztvevői számára. Ám egyelőre az IPEF törekvései nagyrészt továbbrasem kötelező érvényűek, így bizonytalan jövő elé néznek.
(Forrás: Think China)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime