Kamala vagy Michelle? Egy nő válthatja Bident az elnöki székért folyó küzdelemben – makronom.eu
2025. március 20., csütörtök

Kamala vagy Michelle? Egy nő válthatja Bident az elnöki székért folyó küzdelemben

Hatalmas a káosz az amerikai demokratáknál. Biden katasztrofális leszereplése a Trumppal folytatott vitában saját pártján belül is felerősítette a távozását követelők hangját. De ki lehet az utód? Kamala Harris alelnök, vagy az a Michelle Obama, aki nem is akar indulni, ellenben rá szavaznának a legtöbben?

Áll a bál Washingtonban, nem csitulnak az indulatok Biden elnök múlt heti televíziós elnökjelölti vitája kapcsán, ahol kihívója, Donald Trump gyakorlatilag felmosta vele a padlót. Nem volt nehéz dolga: Biden a tőle évek óta látott határozatlansággal és enerváltsággal próbált szembeszállni vele. Az elnök, motyogott, logikailag értelmezhetetlen mondatokat mondott, fáradt és beteg ember benyomását keltette, időnként pedig szó szerint annyira kikapcsolt, mint aki azt sem tudja, hol van.

A demokrata pánik azóta is tart: a közvélemény-kutatások egyértelmű Trump-előnyt mutatnak, az elnök alkalmasságát egy újabb ciklusra pedig immár nemcsak a republikánusok, de maguk a demokrata erős emberek is megkérdőjelezik – ezzel párhuzamosan pedig nő azoknak a száma, akik a háttérben vagy nyíltan Biden visszalépését követelik a jelölti küzdelemben.

A lehetőséget Biden makacsul elutasította, bár azt elismeri, hogy gyatra teljesítménye hátrányba hozta, ahogyan azt is, hogy ha a következő napokban nem sikerül meggyőznie a támogatóit képességeiről, akár a visszavonulás is szóba jöhet. Ezt az információt a Fehér Ház igyekezett cáfolni, mondván, az elnök a végsőkig folytatja a küzdelmet, a háttérben azonban már a lehetséges forgatókönyveket dolgozzák ki arra az esetre, ha Biden mégis bedobná a törülközőt.

Egy népszerűtlen alelnök

Abban mindenki egyetért, hogy pár hónappal a választás előtt jelöltet cserélni a legnagyobb politikai lutri. Ám a Biden szellemi képességeiről szóló találgatások már annyira uralják a közbeszédet, hogy a legtöbb elemző úgy véli: a jelenlegi elnököt nem kiléptetni a versenyből még inkább az.

A Fehér Ház és a demokraták vezetői – minden ezt cáfoló kommunikáció ellenére – a színfalak mögött máris a vészterveket készítik elő. Ezek közül a legvalószínűbb forgatókönyv a jelenlegi alelnök, Kamala Harris indítása lenne Biden visszalépése esetén. Esetében az egyszerűség lenne az előnye: problémamentesen átvenné az elnök által eddig összekalapozott támogatói pénzeket a kampánystruktúrával együtt: kis túlzással csak a nevet kellene kicserélni, minden más ugyanúgy folyna tovább. Mellette szól, hogy alelnökként már minden nemzetbiztonsági átvilágításon átesett, politikája egy az egyben megegyezik Bidenével, a republikánusok pedig már az összes támadáson túl vannak vele szemben, vagyis nagy meglepetés sem őt, sem a választókat nem érheti személyével kapcsolatban.

Harris természetesen visszautasít minden pletykát, és azt hangoztatja, hogy a következő ciklusban is alelnökként kíván dolgozni Biden mellett, vagyis egyáltalán nincsenek elnöki ambíciói, ám a jelenlegi körülmények között nagyon valószínű, hogy indítása esetén senki nem fogja megkérdezni tőle, valójában mit akar.

Hátránya, hogy még népszerűtlenebb, mint az elnök, pedig annak eleve zuhanórepülésben van a tetszési indexe. Bár a demokraták többsége úgy véli, személye végül megkerülhetetlen lesz, a vészterv hátulütőit jól mutatja, hogy még a mellette érvelők is mindig hozzáteszik a „mert nincs más lehetőségünk” mondatot. Ahogy az egyik nagy kampányfinanszírozó mondta: „szinte senki nem akarja őt elnökjelöltként látni, de lehetetlen megkerülni”.

Lady Meglepetés

A titkos favorit azonban nem a Fehér Házból, hanem a partvonalról robbant be a közbeszédbe. Ő nem más, mint az egykori First Lady, Michelle Obama. Egy új közvélemény-kutatás szerint az exelnök feleségére a szavazók akár 50 százaléka is leadná a voksát, vagyis ő lenne az egyetlen jelölt, aki valóban esélyesnek bizonyulna a Trump elleni küzdelemben. Úgy, hogy elméletileg esze ágában sincs versenybe kerülni. Gyakorlatilag persze meggyőzhető, ahogyan Harris is.

A történet furcsasága abban rejlik, hogy Michelle Obama korábban határozottan elutasította a jelölti ötletet, míg férje mindent felülíró támogatásáról biztosította Bident, és azon kevesek közé tartozott, akik megvédték az elnököt a romboló hatású Trump-vita után. Tény azonban, hogy a vésztartalékként kezelt Kamala Harrist megveri a népszerűségi versenyben, ahogyan az is, hogy

háttérben meghúzódása ellenére is kiugró támogatottsága a szavazók kiábrándultságának legfőbb bizonyítéka.

Mindeközben Biden még mindig magyarázkodik a vita miatt. Legújabb verziója szerint túl sokat utazott Európába a televíziós találkozó előtt, az időeltolódás pedig nagyon megviselte a szervezetét. „Nem hallgattam a stábomra, elvállaltam, és majdnem elaludtam a színpadon” – mondta, ezt azonban sem az újságírók, sem saját szavazói nem hiszik már el.

Az elnöki visszalépés kérdése néhány napon belül nagy valószínűséggel el fog dőlni. Biden előtt élő televíziós interjú és több kampánybeszéd áll, ezeket pedig a demokraták és az elnök támogatói most sokkal kritikusabban fogják figyelni, mint maguk a republikánusok. Az biztos, hogy nem hibázhat többet: még egy olyan végzetes mellényúlás, mint a Trump-vitán, és saját pártja megvonja tőle a bizalmat.

Akkor pedig előkerülnek a vészforgatókönyvek, köztük a K és az M betűs mappával.

***

Fotó: Gage Skidmore

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat