A francia választások legnagyobb tétje

Szerző: | 2024. július. 6. | Geopolitika, Kiemelt

Liberté, Égalité, Fraternité – és persze a nyugdíjkorhatár kérdése. Macron hatalmasat hibázott, amikor úgy gondolta, a szavazók nem büntetik meg azért, amit tavaly tett.

Sok elnöki döntésért álltak és állnak bosszút a francia polgárok a kétfordulós előre hozott parlamenti választásokon, ezek közül azonban messze kiemelkedik a nyugdíjkorhatár ügye. Macron tavaly emelte 62-ről 64 évre a korhatárt, országos felháborodást és tüntetéshullámot váltva ki vele. Nem véletlen, hogy mind az Új Népfront baloldali koalíció, mind Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése központi helyen kezeli a kérdést a kampányban, korhatárcsökkentést ígérve.

A pihenés költségei

Macron Reneszánsz pártja egyet tehet: védi a védhetetlent, és azzal támadja (elsősorban) Le Pent, hogy demagóg ígéreteket tesz, miközben a költségvetés nem ad teret és lehetőséget egy olyan átfogó nyugdíjprogramnak, amely ismét csökkenti a korhatárt. A Bloomberg által idézett Institut Montaigne agytröszt számításai szerint a nyugdíjkorhatár emelését célzó tavalyi törvény – amennyiben a tervek szerint lép életbe – 2027-ig hatmilliárd eurót takarít meg a költségvetésnek. Ezzel szemben a baloldali javaslat, amely e jogszabály eltörlésére és a nyugdíjkorhatár 60 éves korra csökkentését tartalmazza, 58 milliárd eurós kiadást jelentene ugyanebben az időszakban. A Nemzeti Tömörülés a kampányában ennél kicsit visszafogottabban licitál: Le Penék is 60 évben állapítanák meg a korhatárt, de csak azok esetében, akik 20 éves koruk előtt kezdtek dolgozni. A költségvetési kiadások még ebben az esetben is 34,7 milliárd euróra rúgnának.

Gabriel Attal regnáló miniszterelnök kampányában egyformán támadja mindkét javaslatot, mondván, azok pénzügyileg kivitelezhetetlenek, költségvetési források nem lesznek rájuk, ha azonban mégis megpróbálkoznának vele, az az egész államot pénzügyi viharba sodorná – amely aztán egész Európában éreztetné hatását.

A választókat azonban úgy tűnik, nem érdekli Macron pártjának figyelmeztetése. A vasárnapi, mindent eldöntő második fordulóban Le Penéknek egy kvázi egyesült, egymás jelöltjei javára lemondó ellenféllel kell megmérkőznie, ennek a csatának azonban változatlanul a nyugdíjkorhatár módosítása lesz az egyik legnagyobb tétje.

***

Fotó: Remi Jouan

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn