Keresi a helyét a mesterséges intelligencia 

Szerző: | 2024. július. 6. | Technológia

Az innovációban élenjáró és a digitális átállást kiemelten kezelő cégeknél terjed leginkább a mesterséges intelligencia alkalmazása – derül ki a K&H innovációs index kutatás 2024. első félévi adataiból. Az MI általános használata visszaesett ugyan, de egyre több vállalat foglalkozik azzal, hogy saját fejlesztésekkel integrálja a működésébe a mesterséges intelligenciát.  

Noha némileg csökkent az informatikai fejlesztések aránya a hazai cégeknél, az elmúlt két évben majdnem minden második vállalat hajtott végre valamilyen digitális fejlesztést. Ezen belül szembeszökő, hogy egyre terjed a mesterséges intelligencia – derül ki a K&H innovációs index 2024. első félévi kutatásából. A hitelintézet hetedik fél éve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A felmérés kezdete, 2021 eleje óta az innovációs index 31 és 28 pont között minden fél évben kismértékű ingadozást mutat (jelenleg 29 ponton áll), ami arra utal, hogy a magyarországi vállalatoknál az innováció az elmúlt három évben lényegében stagnált. Mindez azonban nem vonatkozik a mesterséges intelligencia alkalmazására és főleg fejlesztésére. 

Ezen a területen ugyanis egyértelmű és dinamikus mozgás tapasztalható. 2021–2022-ben még a cégek bő negyede nézegette, hogy mit kezdhetne a mesterséges intelligenciával, ami aztán elkezdett folyamatosan terjedni: 2023 első felére a megkérdezett vállalatok fele úgy nyilatkozott a K&H kutatóinak, hogy alkalmazzák az MI-t. Ez az arány mára 30 százalékra esett vissza, ami világosan tükröz két párhuzamosan futó folyamatot: a kezdeti lelkesedést felváltotta a realitás, vagyis hogy a piacon elérhető megoldások nem feltétlenül alkalmazhatók egy az egyben minden társaságnál. Másrészt pedig saját fejlesztésekre, testre szabott megoldásokra van szükség ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia valóban hasznos eszközévé váljon a cégeknek. 

Megindultak a fejlesztések 

A testre szabás igénye is jól kimutatható: míg 2021–22-ben a vállalatok mindössze pár százaléka indított saját fejlesztést, addig 2023 második fél évére 11, hat hónappal később pedig már átlagosan 17 százalékuk foglalkozik a mesterséges intelligencia valamilyen formájának továbbfejlesztésével. „Az MI alkalmazása egy éve még csak az igazán nagy cégekre volt jellemző, mára azonban már minden cégkategóriában megjelent” – teszi hozzá Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki szerint izgalmas tanulságok vonhatók le, ha egy kicsit az adatok mögé pillantunk: az átlagnál jelentősen nagyobb arányban (22 százalékban) fejlesztenek a 4 milliárd forint árbevétel feletti cégek, valamint azok a vállalatok, amelyek az elmúlt két év során új terméket vagy szolgáltatást vezettek be (26 százalék). Az ipari fejlesztések között kis léptékekben érte el a mostani 9 százalékos szintet a mesterséges intelligencia alkalmazása, míg a kereskedelemben az alkalmazó cégek aránya fél évvel ezelőtt 16 százalékra ugrott, további hat hónappal később 24 százalékot ért el. Ehhez zárkóztak fel a szolgáltatások (17 százalék). Talán nem meglepő, hogy a mezőgazdasági vállalkozások mélyen az átlag alatt (mindössze 5 százalékuk) foglalkoznak a mesterséges intelligencia fejlesztésével.  

Különösen érdekes látni, hogy 1-2 év alatt hogyan változnak az MI felhasználásainak különféle területei. Előszeretettel használják a cégek fordítási, tolmácsolási feladatokra (12 százalék). Egy esztendő alatt 1-ről 11 százalékra ugrott azon társaságok aránya, amelyek beszédfelismerésre, gépi fordításra, chatbotok működtetésére alkalmazzák. A marketingkommunikáció területén első alkalommal mérték a kutatók az MI felhasználását, és rögtön 15 százalékos eredményt kaptak. A cégek tehát már alkalmazzák az új eszközt szövegírásra, illetve a hirdetéseik optimális elhelyezésére. A személyre szabott ajánlatok készítése azonban visszaesett: a 2023-as első félévi 38 százalékról mára egyenletesen 10 százalék körüli szintre csökkent. Ugyancsak erősen visszaesett (26-ról 7 százalékra) a kockázatelemzési, csalásfelismerési célra történő használat.  

A mesterséges intelligencia tehát még nem minden tekintetben találta meg a helyét a magyar vállalatok működésében. Egyelőre ugyanis csak elenyésző részük használja előrejelzésre, a döntéshozatal alátámasztására, vizuális adatok feldolgozására, arc- vagy képfelismerésre, folyamatautomatizálásra, autonóm robotok irányítására vagy éppen a munkaerő kiválasztására. 

„Egy innováció életciklusában teljesen természetes, hogy a kezdeti nagy érdeklődést némi visszaesés követi, amíg a felhasználók meg nem találják, hogy pontosan mire és hogyan tudják használni az újdonságot úgy, hogy az valóban növelje a hatékonyságot vagy nagyobb hozzáadott értéket teremtsen számukra. Ha már kitalálták, kifejlesztették, testre szabták, akkor ismét megindul a növekedés, és az vélhetőleg tartós is marad” – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. 

(Forrás: K&H) 

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn