Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

A Gallup amerikai közvélemény-kutató szerint Joe Biden 38 százalékos népszerűségi mutatója nagyjából változatlan az elmúlt hónapokhoz képest, és továbbra is jóval a 48 százalékos érték alatt van. Ez az a minimális küszöb, amellyel a modern amerikai történelemben minden újraválasztott hivatalban lévő elnök elért a kampány ezen időszakában.

A három fő pártcsoport körében is stabil a megítélése: a demokraták 83, a függetlenek 33 és a republikánusok 5 százaléka fejezte ki a szimpátiáját iránta. 

Tekintettel az Egyesült Államokban tapasztalható szélsőséges politikai polarizáció mértékére, kevés esély van arra, hogy a republikánusok megváltoztassák a véleményüket Bidenről. Az újraválasztási esélye attól függ, hogy a kampány utolsó hónapjaiban sikerül-e növelnie a támogatottságát a demokraták és különösen a függetlenek körében. 

A közelmúltbeli hivatalban lévő elnökök népszerűségi mutatóinak áttekintése alapján Biden jelenlegi helyzete a demokraták körében hasonló a legutóbbi két olyan demokrata elnök júniusi eredményeihez, akik sikeresen újráztak.

Barack Obama 2012-ben és Bill Clinton 1996-ban, az újraválasztásuk évének júniusában 80 százalékos támogatottságot tudhattak magukénak, és ezt Biden is teljesíti. Azonban a függetlenek és a republikánusok körében lényegesen rosszabbul áll, mint Obama vagy Clinton ugyanebben az időszakban. 

Biden júniusi mutatója a függetlenek körében megegyezik annak a három elnöknek a júniusi mutatójával (1980 óta), akik elbukták az újraválasztást: Jimmy Carter 1980-ban (29 százalék), George H. W. Bush 1992-ben (31 százalék) és Donald Trump 2020-ban (36 százalék). 

2020 júniusában, nem sokkal azután, hogy George Floyd meggyilkolása tömeges tiltakozásokat váltott ki, miközben az ország a koronavírus-világjárvánnyal is küzdött, Trump mutatója 39 százalék volt, hasonlóan Biden jelenlegi értékéhez.

Trump azonban valamivel jobban szerepelt a republikánusok körében (88 százalék), mint Biden most a demokratáknál.

A hivatalban lévő republikánus elnökök általában magasabb arányt értek el párttársaik körében, mint a demokraták. 

Az elnökök támogatottsága pártjuk részéről jellemzően a kampány végén emelkedik 

Az elnökök támogatottsága általában az újraválasztási kampány utolsó hónapjaiban emelkedik a saját pártjuk részéről. Ezt bizonyítják az újraválasztási évük júniusa és októbere/november eleje között a hivatalban lévő elnökök pártok szerinti mutatóinak elemzései. Ez idő alatt a párttársai körében átlagosan öt százalékponttal emelkedett a támogatottságuk. 

George H. W. Bush kivételével mindegyik elnök enyhe növekedést tapasztalt ebben az időszakban. Bush esetében 1992 júliusa és szeptembere között jelentős volt a javulást a republikánusok körében, majd októberben ez elhalványult, és ez hozzájárult Bill Clinton novemberi győzelméhez. 

Azok, akik a kampány végéig fenntartották a támogatottságuk növekedését a saját pártjuk körében, a kiugró értékeket jellemzően szeptemberben regisztrálták, és a kampány utolsó hónapjában viszonylag kevés változás volt ebben a tekintetben. Ez az időzítés arra utal, hogy a jellemzően augusztusban vagy szeptember elején tartott pártkongresszusok meggyőzik a párttagokat arról, hogy a hivatalban lévő elnök jó munkát végez. Általában a szeptember végén vagy októberben tartott elnökjelölti viták nem befolyásolják jelentősen a véleményeket. 

Az újraválasztáson győztes hivatalban lévők esetében kisebb mértékben nőtt a támogatottság a saját pártjuk részéről, mint azoknál, akik veszítettek, valószínűleg azért, mert a nyerteseknek általában magasabb volt a támogatottsága júniusban.  

Egy magasabb szintről ugyanis nehezebb nagyobb növekedést elérni, mint egy alacsonyabbról. A győztes jelöltek kampány végi népszerűségi mutatói Clinton 86 százalékától Ronald Reagan és George W. Bush 92 százalékáig terjedtek. A legnagyobb mértékben, 14 százalékponttal Carter támogatottsága nőtt a saját pártja körében, bár sokkal alacsonyabb szintről indult, mint bármely más hivatalban lévő jelölté.

Trump 2020-ban hét százalékpontos növekedésének köszönhetően a republikánusok körében átlagosan 95 százalékos támogatottsággal büszkélkedhetett, ami a legmagasabb érték a korábbi elnököknek a saját pártjuknál elért mutatói közül. Azonban ez nem volt elég ahhoz, hogy ellensúlyozza a függetlenek és a demokraták körében elért eredményeit. 

Ha ez a mintázat az idén is megmarad, akkor Biden arra számíthat, hogy a demokratáknál elért 83 százalékos júniusi támogatottsága a kampány végére 88-ra emelkedik – de ezt a Trumppal vívott vitában való katasztrofális szereplésére tekintettel érdemes fenntartásokkal kezelni.

A szeptemberi közvélemény-kutatás, amelyet az idei Demokrata Nemzeti Konvenció után végeznek, fontos mutatója lesz annak, hogy Biden megkapja-e ezt a szintű támogatást a pártjától, ráfordulva a kampányhajrára – a korábbi példák alapján eddig minden elnökjelölt mögé egyöntetűen beálltak a konvenció után. 

Mivel idén az amerikaiak átlagosan 27 százaléka vallja magát demokratának, egy öt százalékpontos növekedés ebben a csoportban egy-két százalékponttal növelné Biden általános támogatottságát. Ez azonban a jelenlegi 38-ról csak 39-40 százalékra emelné azt az összes felnőtt körében, ami még mindig jóval a győzelemhez szükséges szint alatt van. Ez persze azt feltételezi, hogy Biden szavazataránya lényegében megegyezik a támogatottsági mutatójával, ahogyan az fő szabály szerint a hivatalban lévő jelöltek esetében szokott lenni. 

A függetlenek a valódi feketeleves  

Mivel a demokraták körében Biden támogatottságának esetleges emelkedése valószínűleg nem növeli nagymértékben az általános értékelését, egyértelmű, hogy növelnie kell a népszerűségét a függetlenek – azaz a felnőttek legnagyobb csoportja – körében. A korábbi kutatások azonban kimutatták, hogy a kampány utolsó hónapjaiban a hivatalban lévő elnökök támogatottsága a függetleneknél ugyanolyan valószínűséggel csökken, mint ahogy nő. 

Három hivatalban lévő elnök (Clinton, Reagan, Carter) támogatottsága kicsit csökkent a függetlenek körében, míg négyé minimálisan nőtt. Az 1980 óta hivatalban lévő hét elnök esetében az átlagos növekedés kevesebb mint egy százalékpontos. 

Barack Obama volt a legsikeresebb hivatalban lévő elnök, aki több függetlent tudott meggyőzni arról, hogy támogassa az újraválasztását, és a kampány végére a 42 százalékos júniusi támogatottsága 50-re emelkedett a függetlenek körében. Ez bizonyítja a híresen jó PR-ját. 

Az ő példáját követve Biden számára a legoptimistább forgatókönyv, ha az általános támogatottsága 3-4 százalékponttal emelkedik, de ehhez a függetlenek körében legalább 8 százalékpontos növekedésre van szükség, tekintve, hogy az idén a lakosságon belül átlagosan 44 százalék lehet az arányuk. 

Azonban ez a szcenárió is még mindig csak 41 és 42 százalék közé emelné a támogatottságát a függetlenek körében. Ha a demokratáknál várt növekedés is megvalósulna, akkor ez a kettő csupán 42-44 százalékra emelné a támogatottságát, ami még mindig nem érné el azt a szintet, amely a sikeres újraválasztásét vetítené előre. 

A realitás azonban az, hogy Biden támogatottsága nem fog növekedni a függetlenek körében. 

Továbbá, ha a demokraták vagy a függetlenek körében növelné a támogatottságát, azt a republikánusoknál elért arány bizonyos mértékig ellensúlyozhatná. A korábbi példák alapján az elnökök népszerűsége az újraválasztási évek júniusa és októbere/november eleje között átlagosan négy százalékponttal csökkent az ellenzéki pártot támogatók körében. A náluk mért történelmi rekordok most talán nem annyira relevánsak, tekintettel a Trump és Biden által regisztrált egy számjegyű elfogadottsági mutatókra, szemben a korábbi elnökök általában 10 százalék feletti értékével. Így Biden számára talán a legmérvadóbb a Trumppal való összehasonlítás, akinek a demokraták körében 2020 októberében elért 4 százalékos támogatottsága megegyezett az ő júniusi 4 százalékos értékével. 

Nem áll jól Biden szénája, és ezen a vita sem segített 

Kevesebb mint fél évvel a választások előtt Biden támogatottsági mutatója közelebb áll a korábbi vesztes, mint a győztes jelöltekhez, különösen a politikai értelemben vett függetlenek körében alacsony szimpátiája miatt. Ráadásul a népszerűségi mutatója már több mint két éve 30 és 40 százalék között mozog, ami nem változhat, felülírva a tipikus történelmi mintákat. 

Ha a korábbi példák az idén is érvényesek maradnak, akkor Biden amúgy is magas népszerűsége a demokraták körében várhatóan szerényen javul az elkövetkező hónapokban. A függetlenek azonban általában nem mutatnak kedvezőbb értékelést az elnökökről június és a kampány véghajrája között. Még ha a függetlenek Bidenről alkotott értékelései javulnának is, és elérnék Obama 2012-es rekordját, az újraválasztási kilátásai a legjobb esetben is bizonytalannak tűnnek. 

Így esélye az újrázásra jelenleg igen valószínűtlen. Bár az egyik forgatókönyv szerint Biden a történelmi mintákon túllépve a demokraták és a függetlenek körében átlagon felüli népszerűség-növekedést ér el, így a támogatottsága közelebb kerül az 50, mint a 40 százalékhoz. A második értelmében, amennyiben a támogatói körében aránytalanul magasabb lenne a részvétel, mint a Trumpot elnöknek óhajtók esetében.

A harmadik szerint egy harmadik párt jó néhány szavazatot szerezne, ami Trumptól több potenciális voksot venne el, mint Bidentől – itt kerülhet a képbe Robert Kennedy. Ez azt is jelentené, hogy Biden támogatottsága a történelmi 48 százalékos küszöb alá kerülhet, és annak ellenére nyerhet, hogy a kétpárti szavazatok aránya 80 vagy 90 százalék, mint 1980-ban, 1992-ben és 1996-ban, és nincs közel a 100 százalékhoz.

1984-ben, 2004-ben, 2012-ben és 2020-ban 100 százalék környéki volt a két nagy pártra leadott voksok hányada. Végül az utolsó forgatókönyv, hogy több millió amerikai, aki nem ért egyet Bidennel, mégis megszavazza, ami a Trump-elleni protestszavazatok magas számát feltételezi. 

Bár ezek a szcenáriók valószínűtlenek, az idén mégis előfordulhatnak, tekintettel arra, hogy a Trump iránti szimpátia meglehetősen alacsony. 

Biden utolsó lehetősége arra, hogy lendületet vegyen, az augusztusi Demokrata Nemzeti Konvenció, mivel az elnökök népszerűségi mutatói általában a konvenciókat követő hetekben javulnak a legnagyobb mértékben. Bár az elnöki viták korábban nem sokat javítottak a hivatalban lévők népszerűségi mutatóin, az idei korábbi vita nagyobb jelentőséget adhat ennek.  

Azonban csupán támogatottsági mutatók alapján nem lenne bölcs dolog messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis az amerikai elnökválasztási szisztéma sajátosságai miatt a döntő az, hogy az egyes jelöltek közül kinek koncentrálódik inkább a szavazata a billegő államokban. Ezekből általában maximum tíz van, de értelemszerűen a demográfiai folyamatok miatt ezek gyakran változnak. Jelen állás szerint Trump vagy előnyben van ezekben az államokban, vagy nagyon szoros a verseny a két jelölt között. Éppen ezért a népszerűségi mutatók helyett praktikusabb az olyan közvélemény-kutatásokat nyomon követni, amelyek az egyes amerikai államokban mérik a jelöltek támogatottságát.

Jelen állás szerint hat billegőről biztosan beszélhetünk: Arizona, Georgia, Michigan, Nevada, Pennsylvania, Wisconsin. Ezeket érdemes lesz figyelni az elkövetkező időszakban, hiszen itt dőlhet el a november 5-i voksolás eredménye – nem véletlen, hogy elsősorban az ilyen besorolású államokba összpontosul a jelöltek kampányútja.

Tehát ne feledjük, nem a népszerűségi mutatók döntenek, de még csak nem is az egyes jelöltekre leadott szavazatok, hanem az, hogy ki mennyi billegő államot tud megnyerni, elérve a minimálisan szükséges 270 elektort a maximálisan megszerezhető 538-ból.

Kapcsolódó:

Borítókép: dreamstime