A csúcstechnológiás termékekbe történő kínai befektetések folyamatosan növekszenek, és ez egyre több kereskedelmi feszültséget szít a Nyugattal. A nyugati vállalkozások a tisztességtelen versenyre hivatkoznak, Hszi Csin-ping kínai elnök viszont állítja, hogy „nincs kínai túlkapacitásprobléma”. Szerintük az elektromos járműveik, napelemeik és egyéb termékeik egyszerűen jobbak és versenyképesebbek, mint a nyugati változatok.

Gao Shanwen vezető közgazdász szerint a kínai kormány nem támogatja a túlzott kapacitást, de a kapacitás problémája elkerülhetetlen minden nagyszabású feltörekvő iparág fejlődésében. Cége, az SDIC Securities értékpapírügynöki tevékenységet, értékpapír-befektetési tanácsadást és egyéb szolgáltatásokat kínál a távol-keleti országban.  

A kínai túlkapacitás jelei – vajon valódiak? 

A kínai ipari szektor a túlzott kapacitás egyértelmű jeleit mutatják, különösen az olyan iparágakban, mint a napelemek, az autó- és az acélipar. Egyes területeken úgy tűnik, hogy az ázsiai nagyhatalom folyamatosan bővíti a kapacitását, miközben a belső kereslet továbbra is gyenge. Persze nem könnyű meghatározni a „túlkapacitást”, mert nem világos, hogy azt mihez képest kell mérni. 

Az egyértelmű, hogy 2021 óta a kínai vállalatok a szokásosnál többet fektettek be a feldolgozóiparba, pedig gyakran gyenge volt a belföldi kereslet és az export. Ez a tendencia különösen megfigyelhető bizonyos Peking által előnyben részesített és gyakran támogatásban részesülő ágazatok, például az elektromos járművek esetében. Az autóipari beruházások éves növekedése közel 25 százalékot ért el tavaly, a napelemek, chipek és akkumulátorok területén a befektetések pedig még látványosabbak.  

Viszont a beruházások növekedésével a távol-keleti gyártók haszonkulcsa zuhant, különösen az autók és az acél esetében. Az idei év elején a kínai feldolgozóipar egészének a nettó haszonkulcsa 4 százalék alatt volt, ami jóval alacsonyabb a 2010-es évek végének 6 százalék körüli szintjénél. 

A többletkapacitás a feltörekvő iparágak fejlődésének elkerülhetetlen szakasza 

Gao Shanwen szerint általános szabály bármely feltörekvő iparág fejlődésénél, hogy szinte elkerülhetetlen a súlyos többletkapacitás. Ennek az az oka, hogy senki sem tudja megjósolni, hogy az iparági kereslet-kínálat egyensúly milyen keresleti szintnél fog végül beállni. Ez indokolja a rendszeresen előkerülő   kapacitásbővítési problémákat, tévedéseket nemzetgazdasági, illetve rendszerszinten. 

A próbálkozások, a stabilizálódás szakasza soha nem eredményez folyamatos elégtelen kapacitást, mivel az áremelkedések és az alulkapacitásból eredő profitnövekedés fenntarthatatlanná teszi ezt az állapotot. Ezzel szemben a súlyos többletkapacitás gyakran ahhoz a meggyőződéshez vezet, hogy a többlet átmeneti, és a jövőbeli keresletnövekedés majd elnyeli azt. A piac mindaddig nem fogja felismerni a stabil kereslet valódi szintjét, amíg ismételten nem lesz meg a várt keresletnövekedés.  

Így a feltörekvő iparágaknak el kell viselniük a túlkapacitás fájdalmas, de elkerülhetetlen szakaszát, és az azt követő csökkentést. Csak ezt követően stabilizálódhat az iparág, és lesz képes arra, hogy fenntartható jövedelmezőséget érjen el.  

A szakértő szerint e jelenség egyetemességét bizonyítja az is, hogy  

még az Egyesült Államokban is, amely a piaci erőkre támaszkodik és minimális kormányzati beavatkozást alkalmaz, az olyan iparágak, mint a vasút, az autóipar, a távközlés és a számítógépek, hasonló túlkapacitási problémákkal szembesültek korábban.  

A kínai kormány nem támogatja a túlzott kapacitást 

A közgazdász úgy véli, hogy mindezt történelmi bizonyítékok mutatják. Szerinte félreértés egyes kritikusok érvelése, miszerint a többletkapacitás Kínában az ország iparpolitikájának és állami támogatásainak az eredménye. 

Az 1990-es évek végén az 1980-as évek gyors terjeszkedését követően a kínai textilipar súlyos kapacitásfelesleggel küzdött. A természetes kiválasztódást és a kilépést elősegítő piaci mechanizmusok nem működtek zökkenőmentesen, és ez arra kényszerítette a kormányt, hogy nagyszabású adminisztratív intézkedésekkel fogja vissza a többletkapacitást, amit „orsócsökkentési kampánynak” neveztek. A 21. században a helyi textilipar már nem szembesült súlyos többletkapacitással, a korlátozott növekedés mellett viszonylag stabil és globálisan versenyképes lett. 

Az ázsiai ország 2016-ban hasonló politikát indított el a többletkapacitás, a felesleges készletek, a tőkeáttétel csökkentésére olyan iparágaknál, mint az acél, a cement és a szén. A korlátozott általános gazdasági növekedés ellenére 2017 és 2019 között ezen iparágak ára és jövedelmezősége jelentősen javult. Ezekkel a példákkal bizonyítja Gao Shanwen, hogy a kormány nem támogatja a többletkapacitást, inkább a nem hatékony piaci verseny és a kilépési mechanizmusok miatt erőteljes adminisztratív intézkedésekre kényszerül annak csökkentésére. Hasonló folyamatok zajlottak le a háztartási gépek vagy az ottani likőr, a pajcsiu (baijiu) esetében.  

Az önkormányzati ösztönzők szerepe a kapacitásfelesleg fokozásában 

A közgazdász úgy véli, hogy mikroszinten a kérdés egyértelmű: az önkormányzatok igyekeznek, hogy olcsó földterületet, hiteltámogatást és különféle pénzügyi ösztönzőket nyújtsanak az érintett vállalkozásoknak, ami természetesen több új kapacitáshoz és kapacitásfelesleghez vezet. 

Makroszinten viszont a helyzetet összetettebbnek látja. Egy nyitott gazdaságban az önkormányzati támogatások miatt egy adott ágazat versenyképességének növekedése több exportot eredményez, ami felértékeli a jüant. A valuta felértékelődése viszont ellensúlyozná az állami támogatások hatásait, diszkriminálva a támogatásban nem részesülő iparágakat és gyengítené versenyképességüket. Így egyes iparágakban a versenyelőnyök más szegmensek hátrányaival egyidejűleg alakulnának ki. 

A fiskális támogatások mikroszinten növelhetik egyes iparágak versenyképességét, de továbbra is kétséges, hogy makroszinten képesek-e szisztematikusan javítani egy ország általános versenyképességét.  

Elméletileg a versenyképesség-növekedést és a támogatásokból származó többletbővülést ellensúlyozná a valuta felértékelődése. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi többletek nem változnak az egyensúlyban, és összességében más országok versenyképessége sem sérülhet. 

A kínai exportverseny így hat az Egyesült Államok jövedelemelosztására 

Gao Shanwen szerint  

a jelenlegi többletkapacitási vita kiváltó okát az amerikai jövedelemelosztásban kell keresni. 

Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a neoliberalizmus uralta az Egyesült Államok gazdaságpolitikáját, a laissez-faire-t, a szabad kereskedelmet és a deregulációt hangsúlyozva. A hidegháború végével, majd Kína reformjával és nyitásával ez a neoliberális hullám felgyorsította a globális gazdasági integrációt, ami példátlan gazdasági jóléthez vezetett. 

A 2008-as globális pénzügyi válság és az azt követő geopolitikai, gazdasági változások, köztük Kína felemelkedése azonban a neoliberalizmus hanyatlását eredményezte. A neoliberalizmus által elhanyagolt kérdések, mint például a jövedelemelosztás, a biztonsági megfontolások és a társadalmi méltányosság, kulcsfontosságú szakpolitikai témákká váltak. A közgazdász úgy gondolja, ez az összefüggés elengedhetetlen a kapacitástöbbletről folyó viták megértéséhez. 

A neoliberális gazdaságpolitika azt feltételezte, hogy a jövedelemelosztási kérdések lényegtelenek, a kormány majd az újraelosztási politikákon keresztül képes lesz kielégíteni a hátrányos helyzetűek szükségleteit. A szabadpiaci gazdaság a munkaerő, a tőke és a föld korlátlan mozgása révén hatékonyan tudja átcsoportosítani az erőforrásokat, gyorsan enyhítve a hátrányos helyzetű csoportokra nehezedő nyomást. 

Csakhogy ezek a feltételezések nem biztos, hogy igazak. Ha Kína egy olyan kis gazdaság volna, mint Szingapúr, akkor az Egyesült Államokra gyakorolt hatása csekély lenne, csupán néhány ezer dolgozó munkahelyére vagy jövedelmi szintjére lenne hatással, amit az amerikai gazdaság könnyen el tudna viselni, jelentős politikai következmények nélkül. 

Kína azonban hatalmas gazdaság, és az óriási exportversenye erős politikai ellenállást váltott ki az érintett amerikai csoportok részéről.  

Eközben a kínai felemelkedés haszonélvezői, mint például a Wall Street, a multinacionális vállalatok és az egyszerű fogyasztók vagy túlságosan szétszórtak, vagy politikailag marginalizáltak ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják ezt az ellenállást. Ez a dinamika fontos háttere az amerikai–kínai kereskedelmi vitáknak. 

Egyes tengerentúli tudósok szerint a távol-keleti nagyhatalom WTO-hoz való csatlakozása okozta az első „kínai sokkot”, amely számos rozsdaövezetbeli közösség összeomlásához és hatalmas társadalmi nyomorúsághoz vezetett. Bár a rozsdaövezet gyors hanyatlása nem írható kizárólag ennek számlájára, politikailag mégis ez a leginkább hangoztatott ok. 

Jelenleg a kínai iparágak, mint például az elektromos járművek, többéves szunnyadás és erőfeszítés után jelentős versenyelőnyre tettek szert az Egyesült Államokkal és más nagy nyugati országokkal szemben. Az amerikai politikai és üzleti szféra most attól tart, hogy ez egy második kínai sokk lesz, amely sokkal súlyosabb mértékű és intenzitású lesz, mint az első. 

Ráadásul, még ha a kormány kezeli is az ebből adódó munkanélküliséget, az USA a hazafias érzelmek miatt nem törődhet bele abba, hogy eltűnjenek a nagy detroiti autógyárak. 

A kínai ingatlanpiac alkalmazkodása és a járvány elhúzódó hatása 

Mindez együttesen a kereskedelmi többletek jelentős bővüléséhez vezetett, ami a jelenlegi túlkapacitás-vita ciklikus hátterét képezi. Ha figyelmen kívül hagyjuk az ártényezők hatását, Kína jelenlegi feldolgozóipari kereskedelmi többlete a GDP százalékában meghaladta a 2007–2008-as szintet, és történelmi csúcsot ért el. 

Ez a komoly kereskedelmi többlet elsősorban az ázsiai ingatlanpiac jelentős kiigazításainak tudható be, amelyek visszaesést okoztak a belföldi keresletben. Ennek a hiánynak a pótlására Kína a nemzetközi piacok felé fordult, ami a kereskedelmi többletének az erőteljes bővülését eredményezte. Emellett a járvány elhúzódó hatásai tovább gyengítették a belföldi keresletet, növelve a külföldi piacoktól való függést. 

A kínai kereskedelmi többlet jelentős kiigazítása versenykényszert gyakorolt más országok feldolgozóipari ágazataira, ami a jelenlegi túlkapacitás-vita ciklikus hátterét képezi. 

Válaszstratégiák 

Gao Shanwen természetesen ajánlásokat is megfogalmazott. Szerinte az Egyesült Államoknak fontos lenne felismerni, hogy által végrehajtott protekcionista politikák folytatása – például a vámok kivetése – nem eredményez robusztus hazai gyártási szektort. Ehelyett ezek a politikák megvédik a kevésbé hatékony iparágakat, és növelik a fogyasztókra nehezedő terheket, így a helyzet hosszú távon fenntarthatatlanná válik. 

Úgy vélte, hogy az Egyesült Államok gazdaságának Kínától való elválasztása céljától eltekintve az USA protekcionista politikái, például a vámok, elsősorban arra irányulnak, hogy időt nyerjenek a kulcsfontosságú hazai iparágak, például az autóipar kiigazítására és felzárkóztatására. Mindez az Egyesült Államok számára továbbra is bizonytalansággal és jelentős kihívásokkal teli folyamat marad. 

Ami Kínának a kapacitásfelesleggel kapcsolatos viták kezelésére irányuló stratégiáit illeti, Gao Shanwen azt javasolja, hogy az ázsiai nagyhatalomnak stratégiailag megingathatatlanul a növekvő belső kereslet felé kell elmozdulnia, különösen a gazdasági bővülésének ösztönzése érdekében a belföldi fogyasztás élénkítésére. 

Emellett erőfeszítéseket kell tennie a stabil aggregált kereslet fenntartására, a gazdasági ingadozások kiegyenlítésére, az árfolyam-rugalmasság fenntartására, valamint a makrogazdasági politikák nemzetközi koordinációjának és kommunikációjának biztosítására. 

Ehhez hozzátette, hogy amikor a feltörekvő iparágak versenyelőnyhöz jutnak, Kínának haladéktalanul fel kell számolnia a kapcsolódó támogató iparpolitikákat. Ez magában foglalja az ipari ellátási láncok, a termelés és az értékesítési rendszerek nemzetközivé tételének irányítását a kereskedelmi súrlódásokkal szembeni ellenálló képesség fokozása érdekében, valamint a nem hatékony kapacitások időbeni, piaci alapú megszüntetésének elősegítését. 

Végezetül, Gao Shanwen szerint Kínának törekednie kell egy a WTO köré összpontosuló, szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer fenntartására, továbbra is támogatnia szükséges a szabad kereskedelmet, fenn kell tartania a visszafogottságot és a racionalitást, valamint egyeztetett vitarendezési mechanizmusokon keresztül szükséges kezelnie a kereskedelmi vitákat. 

(Forrás: East is read)