Branko Milanović világhírű közgazdász egy nagyon érdekes eszmefuttatást vett górcső alá, amely négy különböző ideológiai koalíciót határoz meg a jelenleg folyó és a világpolitikát befolyásoló ukrajnai és gázai konfliktus mentén.
Branko Milanović világhírű szerb–amerikai közgazdász és a New York-i City University Graduate Centerének kutatóprofesszora a blogján osztotta meg és elemezte ki egy kínai szerző értelmezését a világot mozgató nemzetközi kapcsolatokról.
A szerző (és valószínűleg sokan mások) észrevette, hogy a jelenleg folyó két háborút illetően nagyon érdekes (2×2-es) ideológiai koalíciók alakultak ki.
Vannak, akik Palesztinát és Ukrajnát támogatják, vannak, akik Izraelt és Ukrajnát, vannak, akik Oroszországot és Palesztinát, végül van az Oroszországot és Izraelt támogató csoport.
Ami érdekes még a felületes megfigyelő számára is, hogy a négy kvadráns egyike sem üres, és hogy mindegyiknek a védelmében van logika. A kínai szerző tulajdonképpen a négy tábor elnevezését is javasolta, amit a professzor néhány esetben – talán a jobb megértés érdekében – megváltoztatott.
| Kvadráns (1.1) A nemzetközi jog védelmezői Támogatják Ukrajnát és Palesztinát | Kvadráns (1.2) A többpólusú világ védelmezői Támogatják Oroszországot és Palesztinát |
| Kvadráns (2.1) A „szabad világ” védelmezői Támogatják Ukrajnát és Izraelt | Kvadráns (2.2) A szociáldarwinizmus védelmezői Támogatják Oroszországot és Izraelt |
Milanović megpróbálja elmagyarázni az egyes táborok logikáját az adott álláspontot képviselők szemszögéből.
A nemzetközi jog védelmezői
Kezdjük az 1.1 kvadránssal, a nemzetközi jog védelmezőivel. Ezek az emberek mind Oroszországot, mind Izraelt agresszív hatalomnak tekintik, amely megszegi a nemzetközi szabályokat oly módon, hogy megsérti a nemzetközi határokat. Oroszország megszállta és annektálta Ukrajna egyes részeit, amely az ENSZ tagja, és amelyet 1991-ben az akkor érvényes határokkal fogadtak el. Hasonlóképpen, Izrael nem volt hajlandó az 1948-as hivatalos határain belül maradni, már 1967-ben meghódította a nem hozzá tartozó területeket, és most a Gázai övezet lakosságának kiűzésével vagy megölésével akarja befejezni a munkát. Ezért a nemzetközi jog védelmezőinek állást kell foglalniuk a nemzetközi jogot megsértő országokkal szemben, vagyis ez esetben támogatniuk kell Ukrajnát és Palesztinát.
A szabad világ védelmezői
Az úgynevezett szabad világ védelmezői (vagy „az amerikai birodalom kutyái”, ahogy a szerző a maoista terminológiát használva nevezi őket) a 2.1 kvadránsban vannak. Szerintük a nemzetközi rend védelmezői naivak, azt ugyanis gyakran az ENSZ-ben a nem demokratikus és autoriter kormányok puszta többsége határozza meg. Milanović szerint erre hivatkozniuk kell, amikor hasznos, de természetéből adódóan ostobaság lenne ezt mindig betartandó alapelvnek tekinteni. Vannak magasabb rendű elvek, méghozzá, ahogyan Gideon Rachman a Financial Timesban nemrégiben találóan nevezte, a „szabad világ védelme”. Szerintük néha figyelmen kívül kell hagyni a nemzetközi szabályokat, mint ma Izrael esetében, amikor egy demokrácia és egy terrorszervezet, vagy egy olyan demokráciára törekvő állam, mint Ukrajna és egy olyan agresszor, mint Oroszország között folyik a küzdelem.
Igaz, a szabad világ védelmezői is beismernék, hogy az USA által vezetett egypólusú világot támogatják.
Ugyanakkor ez szerintük egyszerűen azért van így, mert az Egyesült Államok a legerősebb ország, amely ragaszkodik az emberi jogok és a demokrácia elveihez. Ezek pedig – érvelnek a szabad világ hívei – végül globális szabályokká válnak, és az egypólusú vagy hegemón világ megszűnne, mert mindenki egyenrangú tagja lenne az új globális demokratikus államberendezkedésnek. Egy hegemón támogatása ma csak egy eszköz, amely a holnap egyenlő és szabad világához vezet.
A többpólusú világ védelmezői
A többpólusú világ védelmezői (1.2 kvadráns), vagy ahogy a szerző nevezi őket, „a nemzetközi politika lényegét teljesen megértő emberek” úgy vélik, hogy a szabad világ hívei vagy naivak, vagy tisztességtelenek.
A multipolaritás védelmezői szerint a hegemón mindig úgy határozza meg az érdekeit, mintha azok valamilyen általános elveken alapulnának, miközben a valóságban csupán megkérdőjelezhetetlen dominanciára törekszik.
Az európai gyarmatosító hatalmak azzal érveltek, hogy az afrikai és ázsiai nemzetek meghódításával civilizációt hoztak; a Pax Romanát a kereskedelem és a római polgárság védte, amelyhez a legyőzött nemzetek csatlakozhattak. A többpólusú világ védelmezői tehát a 2.1 kvadránsban lévő népek helyzetét a megkérdőjelezhetetlen hatalomra való puszta törekvésnek tekintik. Következésképpen Oroszországot és Palesztinát olyan államoknak tekintik, amelyek az egypólusúság aláásásával próbálják ezt megakadályozni: Oroszországot azzal, hogy megmutatja, hogy egy többpólusú világban minden erős ország megengedheti magának, hogy megszegje a szabályokat, Palesztinát pedig azzal, hogy hasonlóképpen nem hajlandó elfogadni, hogy csak az Egyesült Államok dönthet arról, hogy mi a jó neki.
A szociáldarwinisták
A szociáldarwinisták (2.2 kvadráns) a fenti álláspontokat reménytelenül naivnak tartják. Azt állítják, hogy a nemzetközi szabályokat az erős nemzetek soha nem tartják be. Erre számos történelmi példát hoznak fel.
Szerintük a világnak el kell fogadnia, hogy „az erőnek mindig igaza van”, és hogy „az erősek megteszik, amit tudnak, a gyengék pedig elszenvedik, amit kell”. Oroszország és Izrael csak alkalmazza ezt az ősi igazságot.
Ha érdekükben áll, megtámadják gyengébb szomszédaikat, lerombolják otthonaikat, elűzik, vagy éppen nem ismerik el létezésüket, és ezzel egyszerűen azt teszik, amit a történelemben minden erősebb emberi csoport tett a gyengébbekkel. Ezt el kell fogadnunk – érvelnek –, mert ez az emberi természet, és mindig is velünk volt. Talán még jó is, mert az erősebb csoportok a világot uralva jobbá teszik azt. A szociáldarwinizmust nem lehet elvitatni – véli a professzor.
Torz tükör
Milanović szerint bár érdekes, mégis nehéz lenne megbecsülni, hogy a világ népességének hány százaléka esik az egyes kvadránsokba. Természetesen vannak olyan zavaró tényezők, mint a vallás vagy a történelmi ellenségeskedés, amelyek hajlamosak lennének az embereket az egyik vagy a másik kvadráns felé terelni, de a professzor úgy gondolja, hogy még mindig valamilyen általánosabb elvre való hivatkozással kellene racionalizálniuk az álláspontjukat.
A sztárközgazdász szerint meg lehet próbálni az egyes államok felosztását is, de ez félrevezető lenne, mert az országok sok okból kifolyólag nem feltétlenül a lakosságuk nézeteit fejezik ki. Hogy csak néhány példát említsek. Lehet, hogy észszerű azt hinni, hogy Iránban vagy Venezuelában néhány ember, aki gyűlöli a saját kormányát, azért foglalhat állást a szabad világ mellett, mert az USA-t jóindulatú hegemónnak látja, amely végső soron segítene nekik megszabadulni a saját kormányuktól. Másrészt a La France Insoumise (magyarul Engedetlen Franciaország, egy francia baloldali politikai mozgalom) támogatói a többpólusú álláspontot képviselhetik, mert úgy látják, hogy Franciaországot kötelezik arra, hogy olyan politikát folytasson, amelyről Washingtonban vagy Brüsszelben döntenek. Hasonlóképpen, egyesek Latin-Amerikában azért lehetnek a többpólusú világ hívei, mert nem szeretik az USA hegemón helyzetét a kontinensükön. Azok az oroszok, akik szívből gyűlölik Putyint, könnyen a 2.1 kvadránsba tartozhatnak. A régi vágású harmadikvilág-pártiak a régi harcokat folytathatják újra, és az 1.2 kvadráns támogatói lehetnek, ahol Oroszország a Szovjetunió szerepét játssza.
Különböző, olykor kiszámíthatatlan kombinációk lehetségesek, és ez az, ami miatt a világ olyan összetett.
– zárja gondolatait Milanović.
(Forrás: branko2f7.substack.com)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Mark Cleghorn, US Army Photographer
