Peking befolyása Latin-Amerikában is egyre kiterjedtebb. A sárkányt csak a Nyugat határozottabb politikájával lehetne megállítani a kontinensen, a latin-amerikai államok viszont arrafelé hajlanak, ahol a gazdasági és a politikai érdekeiket biztonságban tudhatják. Lehet még tere az USA-nak és az EU-nak a térségben?
A perui Chancay városának sivatagos partvidékéből egy kampó alakú hullámtörő nyúlik be az óceánba. Ha minden a kínai elnök, Hszi Csin-ping tervei szerint halad, akkor novemberre itt készül el a kínai Cosco vállalat és helyi partnereinek 1,3 milliárd dolláros beruházása: egy teljesen új kikötő 70 kilométerre északra Limától, a dél-amerikai állam fővárosától.
Kína megvetette a lábát Latin-Amerikában
Chancay tökéletes példája annak, hogy Kína az évszázad eleje óta mennyire betette a lábát Latin-Amerikába.
A régió kétirányú kereskedelmi forgalma Kínával a 2002-es 18 milliárd dollárról 20 év alatt 450 milliárdra növekedett.
Míg a régió egészének továbbra is az Egyesült Államok a fő kereskedelmi partnere, Dél-Amerikában – főleg Brazília, Chile és Peru esetében – Kína vette át ezt a pozíciót. Az ázsiai óriás jelenléte nem csupán gazdasági természetű: a követei jól ismertek szerte a kontinensen, jól beszélnek spanyolul és portugálul is. A diplomáciai állomány pedig egyre kiterjedtebb. A helyi hivatalnokok, újságírók és tudósok gyakran ingyen utazásokat kapnak Kínába. A Covid-járvány alatt pedig Peking sokkal gyorsabban küldött vakcinákat Latin-Amerikába, mint észak-amerikai vetélytársa. Ezzel szemben Washington gyakran hagyja hátra a képviseleteit különböző politikai okokból.
A terjeszkedést az USA külügyi bizottságának egyik republikánus szenátora, Marco Rubio komoly fenyegetésként értékeli (és ebben nincs egyedül). Szerinte az Egyesült Államok „nem engedheti meg, hogy a Kínai Kommunista Párt kiterjessze befolyását, és saját politikai-gazdasági blokkjába szippantsa be Latin-Amerikát és a Karib-térséget”. Kína „20 yardnyira van az otthonunktól” – hívta fel a figyelmet Laura Richardson tábornok, az USA déli parancsnokságának a vezetője (az amerikai fociból vett utalás, ahol a 20 yardos vonal a „góltól” számított utolsó előtti sáv. 20 yard = kb. 18 méter – a szerk.).
Latin-Amerika válasza erre egy egyszerű vállrándítás volt.
Az Egyesült Államoktól délre ugyanis úgy vélik, hogy Kína vásárlóként, befektetőként és a szükséges infrastrukturális fejlesztések finanszírozójaként kihasználta a Nyugat által hagyott űrt.
Bár az USA 11 latin-amerikai állammal kötött szabadkereskedelmi egyezményeket, úgy tűnik, a térség hasonlók iránt nem mutat további érdeklődést. Uruguay jobbközép kormánya például tárgyalásokat folytat Kínával, miután a megállapodásra való törekvéseit az amerikai kormány elutasította. Franciaország és mások pedig egy az Európai Unió és a Mercosur között köttetendő paktum ratifikálását blokkolják, amelynek a tárgyalásai több mint 20 évig elhúzódtak.
Az Egyesült Államok és Európa továbbra is Latin-Amerika legnagyobb külföldi befektetője marad – az USA még mindig uralja a Mexikóval, Közép-Amerikával és a legtöbb karibi országgal folytatott kereskedelmet. Ám ahogyan Kína szerepe mint kereskedelmi és befektetési partner egyre nő – főként Dél-Amerikában –, az ottani országok kormányai nem szeretnék, ha választaniuk kéne a világ két legnagyobb hatalma között. „A mi fedezeti politikánk lényege, hogy megpróbáljuk fenntartani az egyensúlyt” – mondta a térség egyik országának külügyminisztere, akit a The Economist név szerint nem nevezett meg.
Újraéled az el nem kötelezettek mozgalma
Egyesek a fedezeti politikát egy határozottabb külpolitikai elvvé, az „aktív el nem köteleződés” doktrínájává akarják alakítani, amely kifejezést Jorge Heine volt chilei nagykövet alkotta meg, aki 2023-ban kiadott könyvében írta le ezt az elképzelését. Ez az el nem kötelezettek mozgalmára emlékeztet, arra a hidegháborús tömörülésre, amelyet (ahogyan akkoriban hívták) a harmadik világ vezetői – például az indiai Dzsaváharlál Nehru és az indonéz Sukarno – indítottak el. Heine szerint
az Egyesült Államok protekcionista politikája – amelyhez Donald Trump elnöksége idején tértek vissza, majd Joe Biden alatt folytattak – és a BRICS-országok felemelkedése a világrend visszafordíthatatlan átformálódását eredményezte.
Az aktív el nem köteleződés szerint „egy adott állam közeledhet az egyik nagyhatalomhoz egyes kérdésekben, míg más esetekben állhat a másik mellé is” – érvel Heine.
Ez a gondolat különösen a latin-amerikai baloldal számára vonzó, amely régóta haragszik az USA szerintük imperialista politikájára a régióban – igaz, az 1980-as évek óta Washington főként a demokrácia támogatására fókuszál a térségben (sic!). Természetesen képmutatónak tűnik, amikor a Fehér Ház arra szólítja fel Latin-Amerikát, hogy tiltsa be a Huaweit, arra hivatkozva, hogy Kína a techvállalaton keresztül kémkedik, miközben erre semmilyen igazolt bizonyítékuk nincsen. Sőt, az NSA, azaz az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség volt az, amelyről 2013-ban kiderült, hogy megfigyelőprogramot működtet szerte Latin-Amerikában. Lehallgatták Brazília akkori elnöke, Dilma Rousseff és Petrobras állami olajvállalat közötti kommunikációt.
Latin-Amerika értékeli, hogy Kína nem álszent külpolitikát folytat”
– mondja Matias Spektor, a Fundação Getulio Vargas brazil egyetem alkalmazottja.
Szépen lassan terjed ki a kínai befolyás
Míg a fedezeti politikának vagy az aktív el nem kötelezettségnek lehet értelme Latin-Amerika számára, vezetői a gyakorlatban, úgy tűnik, gyakran figyelmen kívül hagyják gazdasági döntéseik lehetséges következményeit. „Latin-Amerika nem töri a fejét Kína akár rövid, akár hosszú távú dominanciáját illetően” – vélekedik Margaret Myers, egy washingtoni agytröszt, az Inter-American Dalogue munkatársa. Ez különösen igaz Perura, amely amellett, hogy beleegyezett a chancayi kikötő megépítésébe, azt is megengedte a kínai állami vállalatoknak, hogy monopóliumot szerezzenek a főváros, Lima elektromos ellátása felett. A versenyszabályozó enyhébb feltételeket szabott a kapcsolt villamosenergia-termelőktől történő villamosenergia-vásárlásra vonatkozóan. A geopolitikai következményeket viszont egyetlen kormányzati szerv sem fontolta meg. A fenyegetés nem csak abban rejlik, hogy Kína képes lekapcsolni a villanyt, hanem abban is, hogy ezáltal egy olyan eszköz került a kezébe, amelyet felhasználhat a nyomásgyakorlásra.
Kína olyan körülményeket próbál kialakítani, amelyek révén saját igényei szerint képes formálni Latin-Amerikát”
– tette hozzá Myers.
Az USA és az EU nem elég határozott a térségben
Természetesen az Egyesült Államok is régóta erre törekszik, de vele szemben sokkal nagyobb tudatosság figyelhető meg a latin-amerikai országok részéről, és jóval önállóban gondolkodnak arról is, hogyan reagáljanak az onnan érkező törekvésekre. „A kínai beruházásokról azonban senki sem gondolkodik szervezetten” – mondta a már idézett külügyminiszter. A külföldi befektetéseket stratégiailag nem világítják át úgy, mint Európában vagy az Egyesült Államokban, pedig egy kínai állami cégnek egész más a viszonya a saját kormányával, mint mondjuk egy európai magánvállalatnak. A latin-amerikai régióban hiány van a Kína-szakértőkből, a néhány ottani politikai agytrösztöt pedig Peking finanszírozza.
Az EU-ban és az Egyesült Államokban egyaránt gyakran felmerül, hogy többet kellene befektetni Latin-Amerikába.
Egy tavalyi találkozón az Európai Unió ígéretet tett arra, hogy több mint 45 milliárd euró (48 milliárd dollár) értékben eszközöl beruházásokat a régióban 2027-ig, a zöldenergiára, a digitalizációra és a kritikus nyersanyagokra összpontosítva.
Kicsivel később Joe Biden tíz latin-amerikai és karibi országot látott vendégül az Americas Partnership for Prosperity első csúcstalálkozóján, amelyet főként az Amerika-közi Fejlesztési Bank finanszírozásával támogatnak.
A latin-amerikai diplomaták szerint mindkét kezdeményezés nagyrészt a meglévő programok átkeretezése, kevés tartalommal.
Többet hozhat az Americas Act, egy márciusban kétpárti támogatással a kongresszus elé terjesztett törvényjavaslat. Ez kereskedelmi kedvezményeket, infrastrukturális finanszírozást és beruházási támogatásokat kínálna a Latin-Amerikába és a Karib-térségbe történő nearshoring esetében.
Ha elfogadják, ez legalább kicsivel komolyabb versenyt jelentene Kína számára a régióban. Ami Latin-Amerikát illeti, ahhoz, hogy a legtöbbet tudja kicsikarni az érte versengő hatalmakból, ugyanakkor minimalizálja a függőség kockázatát, sokkal figyelmesebbnek kell lennie.
(Forrás: The Economist)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Perui Külügyminisztérium