A Nemzetközi Valutaalap szerint a főbb gazdaságok egyre inkább összehangolódnak, de a világ középtávú kilátásai továbbra is gyengék.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint a globális növekedés változatlanul 3,2 százalék marad az idei évre, és kissé magasabb, 3,3 százalék várható jövőre. Ugyanakkor az áprilisban publikált világgazdasági kilátások óta a felszín alatt is történtek figyelemre méltó fejlemények. A főbb fejlett gazdaságok bővülése egyre inkább összehangolódik (más szóval a növekedés várhatóan konvergál a következő negyedévekben), mivel a kibocsátási különbségek csökkennek.
Az Egyesült Államokban az erős 2023-as év után azonban egyre inkább a lehűlés jelei mutatkoznak, különösen a munkaerőpiacon. Az euróövezet eközben a tavalyi közel stagnáló teljesítményt követően egyre inkább felpörögni látszik.
Ázsia feltörekvő piacgazdaságai továbbra is a világgazdaság fő motorjai. India és Kína növekedését felfelé módosították, e két állam a globális bővülés csaknem felét adja. A következő öt évre vonatkozó kilátások azonban még mindig gyengék, főként a feltörekvő ázsiai országok lendületének csökkenése miatt.
Az előrejelzések szerint 2029-re a növekedés Kínában 3,3 százalékra mérséklődik, ami jóval a jelenlegi ütem alatt marad.
Az infláció célértéke még nincs a láthatáron
Az IMF áprilisi előrejelzéséhez hasonlóan a globális infláció az idén a tavalyi 6,7 százalékról 5,9-re lassul – ez a fejlett gazdaságok esetében átlagosan 2,7, a fejlődőkben pedig 8,2 százalékot jelent –, és ez némi esélyt adhat a puha landolásra. Néhány fejlett gazdaságban, különösen az Egyesült Államokban azonban lassult a pénzromlás visszaszorítása, és a kockázatok felfelé mutatnak.
Mi az a puha landolás?
A puha landolás a gazdasági növekedés ciklikus lassulása, amely recessziós időszak nélkül ér véget. Ez esetben a központi bankok a kamatlábakat csak annyira emelik, hogy megakadályozzák a gazdaság túlmelegedését és a magas inflációt, de nem annyira, hogy az súlyos visszaesést okozzon.
Legutóbbi aktualizált gazdasági helyzetjelentésében a Valutaalap úgy találta, hogy a kockázatok továbbra is nagyjából kiegyensúlyozottak, de két rövid távú lefelé mutató rizikó jóval hangsúlyosabbá vált.
Először is, a fejlett gazdaságokban az inflációra felfelé ható további kihívások arra kényszeríthetik a központi bankokat, köztük a Federal Reserve-t, hogy még hosszabb ideig tartsák magasan a hitelfelvételi költségeket. Ez veszélyeztetné az általános növekedést, ami a dollárra nehezedő felfelé irányuló fokozott nyomással, és így a feltörekvő, valamint a fejlődő gazdaságokra gyakorolt káros tovagyűrűző hatásokkal járna.
Egyre több empirikus bizonyíték – köztük az IMF is – utal arra, hogy a globális inflációs sokkok (főként az energia- és élelmiszerárak) nagyon sok országban fontos szerepet játszottak az infláció megugrásában és az azt követő csökkenésben.
Pierre-Olivier Gourinchas, az IMF gazdasági tanácsadója és kutatási igazgatója az IMF blogon fejtette ki erről a véleményét:
A jó hír az, hogy a fő sokktényezők visszaszorulásával az infláció recesszió nélkül csökkent. A rossz hír azonban, hogy az energia- és élelmiszerár-infláció sok országban már majdnem visszatért a pandémia előtti szintre, míg az általános pénzromlás nem.”
Ennek az egyik oka az, hogy az áruk ellenértéke továbbra is magas a szolgáltatásokéhoz képest, ami annak az öröksége, hogy a világjárvány kezdetben növelte az egyes termékek iránti keresletet, miközben korlátozta a kínálatot. Ezáltal a szolgáltatások viszonylag olcsóbbá váltak, ami növeli a relatív keresletüket – és ezen keresztül a termelésükhöz szükséges munkaerő iránti keresletet is. Ez pedig felfelé irányuló nyomást gyakorol a szolgáltatások árára és a fizetésekre.
Valóban, a szolgáltatások ára és a bérinfláció a két fő aggályos terület, amikor a dezinflációs pályáról van szó, és a reálbérek mostanra sok országban megközelítették a járvány előtti szintet. Hacsak az árupiaci infláció nem csökken tovább, az emelkedő szolgáltatási árak és a fizetések a kívántnál magasabb szinten tarthatják az általános inflációt. Ez még további sokkok nélkül is jelentősen megnehezítheti a puha landolást.
Másodszor, a költségvetési kihívásokat közvetlenebbül kell kezelni. Az államháztartás romlása sok országot jóval sebezhetőbbé tett, mint azt a világjárvány előtt előre jelezték. A pufferek fokozatos és hiteles helyreállítása a legkiszolgáltatottabbak védelme mellett kritikus prioritás.
Fontos a kiegyensúlyozott költségvetés
Ennél is fontosabb, hogy az erősebb pufferek biztosítsák a váratlan sokkok kezeléséhez szükséges költségvetési forrásokat. Ezért azonban túl keveset teszünk, és ez felerősíti a gazdaságpolitikai bizonytalanságot. A tervezett költségvetési konszolidáció sok országban nem elegendő, sőt Gourinchas szerint
aggasztó, hogy például az Egyesült Államok teljes foglalkoztatottság mellett olyan költségvetési irányvonalat tart fenn, amely folyamatosan növeli a GDP-arányos adósságrátát, és ez úgy a hazai, mint a világgazdaságot veszélyezteti”.
Az USA növekvő függősége a rövid távú finanszírozástól szintén nyugtalanító.
A magasabb adósság, a lassabb növekedés és a nagyobb hiány miatt nem sokon múlik, hogy az adósságpálya sok helyen sokkal kényelmetlenebbé váljon, különösen, ha a piacok az államkötvények kamatfelárát magasabbra küldik, ami pedig a pénzügyi stabilitást veszélyezteti.
A protekcionizmus gyengítheti a növekedést
Sajnos a gazdaságpolitikai bizonytalanság túlmutat a költségvetési megfontolásokon, a multilaterális kereskedelmi rendszerünk fokozatos lebontása jelenti a másik fő aggodalmat.
Egyre több ország járja a saját útját, és vezet be egyoldalú vámokat vagy iparpolitikai intézkedéseket, amelyeknek a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak való megfelelése a legjobb esetben is megkérdőjelezhető.
Gourinchas szerint a tökéletlen kereskedelmi rendszerünkön lehetne javítani, de az egyoldalú intézkedések ilyen mértékű növekedése nem valószínű, hogy tartós és közös globális jólétet eredményezne. Helyette inkább torzítja a kereskedelmet és az erőforrások elosztását, megtorlásokat gerjeszt, gyengíti a növekedést, csökkenti az életszínvonalat és megnehezíti a globális kihívások –például az éghajlatváltozás – kezelését célzó politikák összehangolását.
Mindezek helyett a középtávú bővülési kilátások fenntartható javítására kell összpontosítanunk az erőforrások hatékonyabb elosztása révén az országokon belül és az országok között, jobb oktatási lehetőségek, esélyegyenlőség, gyorsabb, zöldebb innováció és erősebb politikai keretek révén.
A kereskedelmi eszközöknek megvan a helyük a politikai arzenálban, de mivel a nemzetközi kereskedelem nem zéró összegű játék, ezeket mindig takarékosan, többoldalú keretek között és csakis a jól meghatározott torzulások korrekciójára kell alkalmazni. Sajnos egyre távolabb kerülünk ezektől az alapelvektől – véli az IMF kutatási igazgatója.
Amint azt a Bretton Woods óta eltelt nyolc évtized megmutatta, a konstruktív többoldalú együttműködés továbbra is az egyetlen módja annak, hogy mindenki számára biztonságos és virágzó gazdaságot biztosítsunk.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime
