Martin Wolf, a londoni Financial Times vezető gazdasági kommentátorának véleménycikke szerint Európa vezető gazdaságának az adóssággal szembeni ellenséges magatartása ostobaság, vagy egyenesen képmutatás, és belföldön több megtakarítási többletet kellene felhasználnia. 

Németország küszködik. A G7-ek közül egyedüli gazdaságként tavaly zsugorodott, és idén is a csoport leglassabban növekvője lesz.  

Ezekkel a szavakkal nyitották meg az IMF európai osztályának munkatársai március 27-én közzétett blogbejegyzésüket. Az IMF szerint az országban az egy főre jutó GDP 2019 és 2023 között 1 százalékkal zsugorodott. Ez a 34. legrosszabb eredmény a 41 magas jövedelmű gazdaság közül, és a G7-gazdaságokat tekintve csak Kanada teljesített rosszabbul. Még az Egyesült Királyság is csupán 0,2 százalékos visszaesést könyvelhetett el, és Franciaország is jobban teljesített a kismértékű 0,4 százalékos növekedésével. Az Egyesült Államok a 6 százalékos bővülésével pedig gyakorlatilag egy másik ligában játszott. 

Mégis mennyire beteg? 

Wolf felteszi a kérdést: ha Németország az utóbbi időben beteg volt, akkor ez átmeneti vagy krónikus állapot? Jó okunk van azt állítani, hogy főként az előbbi. Mint ahogyan az IMF blog is megjegyzi, az ország kereskedelmi feltételei óriási mértékben romlottak Oroszország ukrajnai inváziója után, tekintve, hogy a földgáz ára az egekbe szökött. De mivel az utóbbi azóta jelentősen csökkenni kezdett, a kereskedelmi feltételek visszatértek a 2018-as szintre. Az ezzel párhuzamosan megugró infláció megfordult és az EKB monetáris politikája enyhülni kezdett. Végül a pandémiát követő globális keresletnek a feldolgozott termékekről a szolgáltatások irányába történő kiegyensúlyozódása szintén kedvezőtlen volt a német gazdaság számára. De ez is meg fog fordulni. 

Az IMF hozzáteszi, hogy a német ipar hosszabb távú jövőjével kapcsolatos aggodalmak túlzók, annak ellenére, hogy az energiaigényes iparágak zsugorodtak, de ezek a gazdaságnak csak a 4 százalékát teszik ki. Az autógyártás ezzel szemben 2023-ban 11 százalékkal nőtt, az elektromos járművek exportja pedig 60 százalékkal emelkedett. Ráadásul – teszi hozzá – „a feldolgozóipari hozzáadott érték akkor is stabil maradt, amikor az ipari termelés csökkent”. 

A júliusi konszenzusos előrejelzés szerint a német növekedés 2024-ben mindössze 0,2 százalékos lesz, jövőre viszont 1,1 százalékot prognosztizálnak. Mégis, ha ez lesz az új normális, akkor az eléggé kiábrándító. Inkább ezek a hosszú távú trendek, mint a közelmúltbeli sokkok jelentik a nagy problémát.  

Németország „öttusája” 

Az ország gazdasága öt kedvezőtlen tendenciától szenved. 

Először is a munkaerő-állomány (15–64 évesek) az előrejelzések szerint 2025 és 2029 között évente 0,66 százalékponttal csökken, ami erős változás a 2019 és 2023 közötti növekvő trendhez képest. Ráadásul ez a legnagyobb ilyen mértékű mérséklődés a G7-ek között.  

1. ábra: A németországi munkaerő növekedése éppen egy fordulópont előtt áll, forrás: ft.com 

Másodszor, a bruttó állami beruházások GDP-hez viszonyított aránya, amely 2018 és 2022 között 2,5 százalék volt, Spanyolországot leszámítva a legalacsonyabb a jelentős, magas jövedelmű államok között. Ez még az Egyesült Királyság meglehetősen gyenge, 3 százalékos arányát is alulmúlta.  

Harmadszor, Németország egy főre jutó GDP-je (vásárlóerő-paritáson) az amerikai szint 2017-es 89 százalékáról 2023-ra 80-ra csökkent. Ez volt a legnagyobb relatív visszaesés a G7 tagjai közül ebben az időszakban.  

Negyedszer, az ország továbbra is jelentéktelen szerepet játszik a digitális gazdaságban. Mivel ez Európa legnagyobb gazdasága, ez az EU egésze szempontjából is igen lényeges.  

Végül pedig a világ a széttöredezettség korszakába lép. Ez különösen jelentős lesz Németország viszonylag erősen kereskedelemfüggő gazdasága számára. 

Megtakarításhegyek: mit kezdjünk vele? 

Wolf szerint ezek jelentős ellenszelek, amelyeket mind figyelembe kell venni és kezelni kell. De egyik sem különösebben meglepő. Van azonban egy másik jellemző, amit szinte soha nem tekintenek problémának „tekintélyes körökben” sem Németországban, sem máshol: a hatalmas strukturális megtakarítási többlet. Sok német közgazdász ezeket országa nemzetközi versenyképességének bizonyítékának tekinti, és ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki másnak, különösen az euróövezetben, követnie kellene a példáját. Az FT közgazdásza szerint azonban ez badarság. 

Az első ok az, hogy a többiek nem tudják követni a példájukat. Globálisan ugyanis a megtakarításoknak és a beruházásoknak meg kell egyezniük. Ha tehát egy gazdaság sokkal többet takarít meg, mint amennyit befektet, a többieknek fordítva kell cselekedniük. Ez aztán a deficites országokkal szembeni pénzügyi követelések felhalmozásában, túlnyomórészt adósság formájában mutatkozik meg.  

Ha egy gazdaság sokkal többet takarít meg, mint amennyit befektet, az hatással van a globális pénzügyi egyensúlyra. Lássuk, miért van ez így: 

1. Globális szemlélet: a világ gazdaságai összekapcsolódnak a nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás révén. Az egyik ország megtakarításai lehetővé teszik, hogy máshol beruházásokat finanszírozzanak. Ha egy állam jelentős mértékben többet takarít meg, mint amennyit befektet, azaz nettó megtakarítóvá válik, akkor a többinek nettó beruházónak kell lennie, azaz több beruházást kell végrehajtania, mint amennyit megtakarít​. 

2. Kereskedelmi mérleg és fizetési mérleg: egy ország kereskedelmi mérlege a kivitel és a behozatal különbségét mutatja. Ha egy állam többet exportál, mint importál, akkor kereskedelmi többlete van. Ez egyenértékű azzal, hogy többet takarít meg, mint amennyit befektet, mert a kivitelből származó bevételek meghaladják az importköltségeket. Ezzel szemben a deficitországok több behozatalt finanszíroznak, mint amennyit exportálnak, ezért adósságot halmoznak fel a többletországok felé​. 

3. Nemzetközi tőkepiaci áramlások: a nettó megtakarító országok a felhalmozott tőkéjüket a nemzetközi tőkepiacokon fektetik be. Ezek a beruházások lehetnek államkötvények, részvények vagy egyéb pénzügyi eszközök formájában, amelyeket a deficitországok kibocsátanak, hogy finanszírozzák a saját beruházásaikat. Ezáltal a megtakarító pénzügyi követeléseket halmoz fel a deficitállamokkal szemben. 

4. Nemzetközi egyenleg: a világ gazdasági egyensúlya megköveteli, hogy a megtakarítások és a beruházások összessége egyenlő legyen. Ez egy úgynevezett globális könyvelési azonosság. Az egyensúly fenntartása érdekében a világ egyik részén felhalmozódó megtakarításokat fel kell használni a világ másik részén szükséges beruházások finanszírozására​. 

5. Pénzügyi egyensúly és adósságfelhalmozás: ha egy ország sokkal többet takarít meg, mint amennyit beruház, azaz kereskedelmi többlete van, akkor a pénzügyi rendszerben túlzott megtakarítás jelenik meg. Ezt a többletet a deficitországok adósság formájában kölcsönveszik, ami pénzügyi követelések felhalmozásában nyilvánul meg. Ez az egyensúlyi mechanizmus biztosítja, hogy a globális megtakarítási és beruházási szükségletek találkozzanak. 

Összességében tehát a globális pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében szükséges, hogy a megtakarítások és a beruházások egyensúlyban legyenek. Egy ország túltakarékossága a többi állam deficites beruházásával párosul, ami pénzügyi követelések formájában jelenik meg. Ez az alapvető mechanizmus mutatja meg, miért nem követheti egyszerre minden ország ugyanazt a példát. 

Wolf szerint a német adósságellenesség ostobaság, vagy ami még rosszabb, képmutatás. Az ország többleteit mások hiányával és adósságával kell ellensúlyozni.  

Ráadásul az eurózóna tagjainak a felszólítása, hogy csökkentsék a költségvetési hiányukat, csak akkor lesz jó, ha az euróövezet folyó fizetési mérlege még inkább többletbe kerül, vagy ha más eurózónatagok (például Franciaország) magánszektorai hiányra kényszerülnek. Az a veszély áll fenn, hogy az ilyen kiigazításokat Németország által okozott „koldusszegény” recessziónak fogják tekinteni. Ez történt az euróövezetben a 2010-es években. A közgazdász szerint azonban erre nem kerülhet sor újra, különösen a mai politikai helyzetben. 

2. ábra: Németország magánszektorának GDP-arányosan is évről évre egyre nagyobb a megtakarítása, forrás: FT.com 

Mindezek mellett van egy egyszerű megoldás: 

Németországnak több megtakarítási többletet kellene belföldön felhasználnia. Ennek kézenfekvő módja, hogy növelje az állami beruházások rendkívül alacsony szintjét azáltal, hogy a kormány, amely a világ egyik leghitelképesebb kabinete, kölcsönöket vesz fel azoktól, akik a leginkább megbíznak benne, nevezetesen a német lakosságtól, hogy többet fektessen be otthon. 

Wolf elmondja, hogy az európai közberuházásokról szóló nemrég megjelent könyv egyik kiváló fejezete, a Közberuházások Németországban megállapítja, hogy a nettó közberuházások a század eleje óta a nullához közelítenek. Így az állami tőke GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan csökken. Nincs értelme, hogy egy olyan állam, amelynek a magánszektorában ilyen hatalmas a megtakarítási többlet, ne használja fel ezeket otthon, és ezzel egyrészt erősebb kínálati oldalt, másrészt pedig olyan keresletet generáljon, amelyre Németországnak és az euróövezetnek szüksége van. 

Európa legnagyobb gazdaságának rövid távú problémái el fognak múlni, a hosszabb távúak ugyanakkor nagyobb kihívást jelentenek. A legfeleslegesebb azonban az, hogy a szükséges állami beruházásokat nem hajlandó finanszírozni otthon. Itt az ideje, hogy az alkotmányban szereplő abszurd „adósságféket” hatályon kívül helyezzék. 

Forrás: Financial Times

Borítókép: dreamstime