Recep Tayyip Erdoğan török elnök először a Sanghaji Együttműködési Szervezet összejövetelén vett részt Asztanában, majd elutazott a NATO csúcstalálkozójára Washingtonba. Éles kontrasztot láthattunk. Erdoğan világossá tette, hogy ellenzi az eszkalációt mind az izraeli, mind az ukrajnai konfliktusban, de sokkal érdekesebb, hogy mi is történt Törökországgal a Sanghaji Együttműködési Szervezet összejövetelén a NATO-csúcs előtti héten.
Játszma a világ „legsikeresebb katonai szövetségével”
Törökország ellenzi a Washington és Oroszország közötti konfliktus további eszkalációját. Emellett a török közvélemény túlnyomórészt Izrael és az Egyesült Államok ellen van, sőt a NATO-csúcson Erdogan kijelentette, hogy az USA „részese” az izraeli háborús bűnöknek. Amerika továbbra is támogatja Törökország kurd ellenségeit Szíriában, miközben a törököknek egyre nagyobb problémáik vannak a szíriai menekültekkel.
Pokolinak tűnik, hogy a NATO még több konfliktust indítana, például Kínával, ami senkinek sem érdeke, de láthatóan csak Törökország, Magyarország és Szlovákia hajlandó ezt kimondani.
Eközben az USA újabb szankciókkal fenyegeti Ankarát, a Képviselőház büntetné a Roszatom orosz atomenergia-vállalatot és leányvállalatait, és másodlagos szankciókat vetne be bármely külföldi személy ellen is, aki jelentős tranzakciókat bonyolított le a Roszatommal. Ez komoly hatással lenne Törökország első és egyetlen atomerőművére, amelynek tavalyi felavatásával az ország csatlakozott az atomenergiát használó nemzetek sorába. A Roszatom finanszírozta és építi ezt az erőművet,amely a teljes felépülése után a törökök energiaszükségletének nagyjából 10 százalékát biztosítaná, de a közelmúltban a projekt késésekbe ütközött, mert az amerikai szankciók miatt nehézségek mutatkoztak a berendezések harmadik országokból történő beszerzésénél.
Ankara 50 évig próbálkozott egy atomerőmű megépítésével, mielőtt 2010-ben megállapodást írt alá Oroszországgal az Akkuyu erőműről. Az 1990-es években a Westinghouse + Mitsubishi, az AECL és a Framatome + Siemens is tett ajánlatot a törököknek, de azok túl drágának bizonyultak. A Roszatom nemcsak felépíti az atomerőművet és szállítja az üzemanyagot, de a hulladékot is kezeli. Az orosz cég jelenleg az erőmű részvényeinek 75 százalékát birtokolja. A törökök az áram fix hányadát 12,35 ¢/kWh fix áron vásárolhatják meg 15 éven keresztül. Az arány az első két blokk teljesítményének 70 százaléka, a 3. és 4. blokknak pedig a 30 százaléka lesz. Az áram fennmaradó részét a projektcég a nyílt piacon értékesíti. 15 év után, amikor az üzem várhatóan megtérül, a projektcég a nyereség 20 százalékát fizeti a török kormánynak. Emellett a török atommérnökök képzést is kapnak az oroszoktól.
Persze az Egyesült Államok próbálja kiszorítani a Roszatomot az újabb projektekből, szeretné rákényszeríteni Törökországot, hogy amerikai cégekkel kössön megállapodásokat az új reaktorok építésére. A szankciókkal való fenyegetés ellenére Törökország továbbra is tárgyal Oroszországgal egy második atomerőműről, valamint Kínával egy harmadikról. Az atomenergia körüli huzavona jól tükrözi az Egyesült Államokkal, illetve az Oroszországgal és Kínával fennálló török kapcsolatok általános tendenciáját. Lassan, de biztosan keletebbre húzódnak, és bár az amerikai szankciók valamit lassíthatnak ezen, a folyamatot nem tudják megállítani.
Az USA ezt a tendenciát megakadályozhatná, ha Ankarában olyan kormányt segítenének hatalomra, amely követi Washington parancsait, de ehhez jelenleg puccsra lenne szükség.
Viszont számolni kellene a török közvélemény egyre növekvő ellenállásával az Egyesült Államokkal és az EU-val szemben. A Nyugat fellépne Törökország ellen, de a szankciós fegyvert valószínűleg nem vetnék be, maradnak a felhívások, hogy Ankarára tartsa be a nemzetközi jogokat.
Törökország és a Sanghaji Együttműködési Szervezet
Míg a NATO elitje azzal töltötte az időt, hogy háborúkat vizionáljanak, amelyeket nem tudnak megnyerni, olyan eseményeket, amelyeket nem tudnak irányítani, Erdoğan szívélyes fogadtatásban részesült a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) asztanai csúcstalálkozóján. Találkozott Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Mindketten ígéretet tettek arra, hogy továbbra is erősítik a kapcsolataikat Törökországgal.
A 2001-ben Sanghajban alapított SCO először a terrorizmus és a radikalizmus elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozta, főképp Közép-Ázsiában. A legutóbbi csúcstalálkozó azonban már megmutatta az SCO azon ambícióit, miszerint céljaikat kibővítenék, és az eurázsiai kontinens biztonsági szolgáltatójává válnának.
Az SCO tagjai Oroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Kína, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, India, Pakisztán és Irán, amelyekhez a csúcstalálkozón csatlakozott Fehéroroszország. A szervezetben megfigyelő államok Afganisztán és Mongólia, és 14 országot párbeszédpartnerként tartanak számon.
Már nem nevezhető jelentéktelen szervezetnek, mert jelenleg a világ népességének nagyjából 42 százalékát és az eurázsiai szárazföld 80 százalékát képviseli. Ezek az országok a világ GDP-jének körülbelül az egyharmadát adják, nagyjából 6 billió dollárral többet, mint az EU.
Az Egyesült Államok az elmúlt években megpróbálta megosztani a közép-ázsiai nemzeteket, sikertelenül, mivel Kína és Oroszország ezekbe az országokba irányuló befektetései teljesen eltörpülnek a Nyugat kínálata mellett. A biztonságpolitika megmagyarázza Törökország vonzódását az SCO és a BRICS irányába.
Erdoğan, aki egykor nyíltan bírálta Pekinget a nyugat-kínai török eredetű muszlim kisebbség, az ujgurokkal való bánásmód miatt, az elmúlt években szinte teljesen elvetette kritikáját. Hakan Fidan török külügyminiszter júniusban Kínában beszélt a törökök BRICS-csatlakozásának lehetőségéről, de ami fontos, tett néhány jelentősebb kijelentést a Hszincsiang tartománnyal kapcsolatban, illetve kiállt Kína területi integritása mellett. Ez komoly változás a török narratívában, hiszen eddig Hszincsiangot „Kelet-Turkisztánnak” nevezték, Kínát az ujgurok elleni „népirtással” vádolták (ahogy a Nyugat többi része még mindig állítja), és állítólag szerepet játszottak az ujgur fegyveresek kiképzésében. A török álláspont változása valószínűleg megdöbbenést kelt Washingtonban, de elég egyértelmű jele a folyamatban lévő váltásnak.
A szíriai játszma
A Sanghaji Együttműködés egyik Törökországot érintő legfontosabb pontja volt a szíriai kérdés megoldása és az amerikaiak kiszorítása. Erdoğan a NATO-csúcstalálkozóról visszatérve bejelentette, hogy Törökország és Szíria ütemtervet állít fel a két szomszéd régóta fagyos kapcsolatának felélesztésére. Fidan külügyminiszter feladata a kapcsolatok helyreállítása, valamint Erdoğan és Aszad találkozójának létrehozása. Egy ideje már zajlik az ankarai–damaszkuszi megbékélés, és Moszkva folyamatos bátorítása miatt úgy tűnik, hogy ez egyre közelebb kerül. Mind Törökország, mind Szíria számára előnyökkel járna a csatabárd eltemetése, de szélesebb szemszögből nézve a legnagyobb hatása az lenne, ha tarthatatlanná tenné az Egyesült Államok helyzetét Szíriában.
Ezzel Törökország elősegítené az SCO küldetését, hogy távol tartsa a destabilizáló erőket Eurázsiában.
A nyugati Hübrisz
Az EU egy-két évtized múlva visszatekinthet, és megbánhatja, hogy miközben elvárták Törökországtól a NATO és az EU kívánságainak teljesítését, eközben másodosztályú partnerként kezelték. Törökország EU-csatlakozási kudarca csak egy példa a sok közül. Nézzük a török atomprogramot vagy Oroszország, esetleg Irán megsegítését, az USA pénzügyminisztériumának oldalán 232 szankcionált török személyre vagy szervezetre bukkanhatunk. Ez nem túl szép látvány, miközben a törökök az elmúlt két évtized legrosszabb gazdasági válságát élik át. Azt is nehezményezik, hogy nem vették figyelembe a török védelmi igényeket. Ankara még az 1990-es években többször kérte a NATO-t, hogy telepítsenek figyelmeztető rendszereket és Patriot rakétákat, de ez nem valósult meg. Miután 2017-ben Oroszország eladta a törököknek az S-400-as rakétavédelmi rendszereit, válaszul az Egyesült Államok kizárta a törököket az F-35-ös programjából, és szankcionálta az ország védelmi ipari szervezetét és vezetőit.
Gazdaság – szankciók vagy befektetés?
Miközben az USA folyamatosan újabb szankciókkal sújtja a török entitásokat, az ország és az SCO-országok közötti gazdasági kapcsolat exponenciálisan növekednek.
Az elmúlt 5 évben 85 százalékkal nőtt az SCO-országokba irányuló török export: 2019-es 14,1 milliárd dollárról 2023-ban közel 26,1 milliárd dollárra. Ezen országok részesedése Törökország teljes exportjából tavaly 10 százalék volt. A törökök SCO-tagországokból származó importja tavaly elérte a 106,3 milliárd dollárt, ami körülbelül a duplája a 2019-es 55,6 milliárd dolláros összértéknek.
Persze az EU messze a törökök legfontosabb kereskedelmi partnere, kereskedelmének csaknem egyharmadát adja. Egyébként Törökország az EU hetedik kereskedelmi partnere, ami a teljes EU-kereskedelem 3,6 százalékát teszi ki.
Természetesen a törökök fejlesztenék a gazdaságukat, és ehhez keresik a külföldi befektetéseket, és ehhez egyre a legerősebb partner Kína. Erdoğan az SCO-csúcstalálkozón több befektetést is kért Pekingtől, és úgy tűnik be is jött. A BYD kínai autóipari vállalat nemrég jelentette be, hogy egy 1 milliárd dolláros üzemet épít Törökország nyugati részén.
Úgy vélik, hogy ez a BYD-üzem megnyitja a kapukat a többi kínai befektetés előtt, és Törökországot „termelési központtá” alakítja, amelyben egyelőre nagy hangsúlyt kap az európai országokba irányuló vámmentes export, köszönhetően Ankara Brüsszellel kötött vámuniós megállapodásának.
Látható a török gazdaság Ázsia felé tolódása, de folyamatosan felveti a kérdést, hogy mennyire lesz érvényes Törökország vámmegállapodása az EU-val 10 év múlva? Persze az ország önmagában is érdekes piac lehet, és a biztonságpolitika is fontosabb, mint egy hátsó ajtó a hanyatló uniós piacra. Oroszország például a továbbiakban azt szeretné elérni, hogy ne nyissák meg a Török-szorost a NATO hadihajói előtt (hogy hozzáféréshessenek a Fekete-tengerhez), illetve sem Peking, sem Moszkva nem akarja, hogy Ankara segítsen destabilizálni Közép-Ázsiát.
Egyelőre az arany középút
Erdoğan Törökországot még mind a Kelet, mind a Nyugat részeként határozza meg. Hatékonyan elhatárolódik a NATO háborús őrültjeitől, miközben semlegességet hirdet a konfliktusaiban. Ez eddig Törökország javára vált, de Európa hosszú távú kilátásai miatt nem biztos, hogy annyira értékes lesz számára a hídszerep Európa és Ázsia között.
Az is nehezen elképzelhető, hogy a NATO eltűri majd Törökország tagságát az SCO-ban. De nincs okuk oldalt választani, hiába próbálja rákényszeríteni a Nyugat a velünk vagy ellenünk politikáját.
Kapcsolódó:
