Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Megkezdődtek az egyezkedések a háttérben, hogy mi történjen a Gázai övezettel a háború után. Izrael az Egyesült Államokkal titkos megbeszéléseket folytatott az egyesült arab emírségekbeli Abu-Dzabiban, és Benjamin Netanjahu is tárgyalt Joe Bidennel és Kamala Harisszel Washingtonban, miközben ezzel majdnem egy időben történelminek nevezhető megállapodást írt alá Pekingben kínai közvetítéssel a régóta rivalizáló Hamász és a Fatah, kiegészülve 12 további kisebb palesztin frakcióval.  

Gáz és Gáza 

Nem túlzás azt állítani, hogy a Közel-Keleten a 20. század óta áll a bál, amire a Hamász október 7-én intézett támadása Izrael ellen csak olaj volt a tűzre. Lassan 10 hónap telt el az akció óta,  Izrael bevonult a Gázai övezetbe és nekikezdett a Rafahi offenzívának, mondván eltörli az Irán által támogatott szunnita Hamászt a föld színéről. Ez a két terület kulcskérdés Izrael számára. 

Rafahra egyértelmű a magyarázat: stratégiai jelentőségű, mivel ez az egyetlen szárazföldi átkelőhely a Gázai övezetből Egyiptomba, így Izrael itt akarta elzárni a Hamász terroristáinak menekülési útvonalát. Gáza helyzete azonban összetettebb. Erről a területről, miután a Hamász 2007-ben átvette az irányítást a Palesztin Hatóságtól, folyamatosan fenyegetve érzi magát, amit az október 7-i események is bizonyítottak. Emellett az enklávé ellenőrzése Izraelnek hozzáférést biztosítana a még 2000-ben feltárt, a gázai partoktól nem messze lévő földközi-tengeri földgázmezőhöz, amely a fúrások szerint mintegy 40 milliárd köbméter földgázt rejt. A British Gas jegyezte ezt a felfedezést, és a cég 1999-ben 25 évre szóló kutatási szerződést írt alá a Palesztin Hatósággal az Oslo II. megállapodás értelmében, amely a palesztinok tengeri joghatóságát biztosította a parttól 32 kilométerre terjedő vizeken.

Ennek kapcsán felmerültek olyan összeesküvés-elméletek, hogy ez a tengeri gázmező jelentette a casus bellit Izraelnek, és nem a támadás – csakhogy ez azért sem helyes feltételezés, mert a zsidó államnak jóval nagyobb gázkincsei vannak a saját partjai közelében. A két óriási mező – Tamar és Leviathan – olyan gázexportőrré tette az országot, hogy arra a gázra szomjazó Európa potenciális beszállítóként tekint. 

A 40 milliárd köbméter különben sem olyan óriási mennyiség, ez nagyjából hazánk mintegy 4 évnyi fogyasztására lenne elegendő. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának 2019-es dokumentuma azt sugallta, hogy a palesztin földeken és vizeken jelentős olaj-, valamint gáztartalékok találhatók, és ezek egy része a palesztinoké lehet, akik ezáltal jelentős bevételi forrásokhoz juthatnának. 

Kérdés, hogy ezen mennyit változtat a mostani konfliktus kimenetele, ugyanis még a háború kezdete előtt Netanjahu is elismerte a palesztinok jogát az említett vizeken található lelőhelyekre.  

Az USA és Izrael titkos tárgyalásokat folytatott az Emírségekben a gázai konfliktus utáni rendezésről 

Az Axios közlése szerint az Egyesült Államok, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek múlt csütörtökön Abu-Dzabiban tartott megbeszélést, hogy megvitassák a háború befejezése utáni gázai terveket.

Kulcsfontosságú, hogy a zsidó állam az USA-val képes volt tárgyalóasztalhoz ülni, ami azt sugallja, hogy Netanjahu kezdi felismerni, hogy szükség van egy reális tervre arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne Gázát kormányozni a háborút követően.  

Az október 7-i támadás óta Izrael célja a Hamász teljes felszámolása, ami feltételezi, hogy addig nem érhet véget a konfliktus, amíg a zsidó állam az önvédelmi jogával élve teljesen el nem pusztítja a szervezetet. Ugyanakkor ezzel az az alapvető probléma, hogy a Hamászt teljesen felszámolni nem, csupán meggyengíteni lehet a titkos föld alatti infrastruktúrája, a regionális hatalmak támogatása és a szervezettsége miatt. Hasonló történt az Iszlám Állam esetében is.  

Netanjahu eltökélt a Hamász megsemmisítésében (Forrás: flickr)

Az is fontos mozzanat, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Abdullah Bin Zayed (ABZ) emirátusi külügyminiszter volt a találkozó házigazdája.

Az ő szempontjukból is kulcskérdés a stabilitás a térségben, valamint Irán és az általuk támogatott húszik sakkban tartása.

Aláhúzza a találkozó fontosságát, hogy azon amerikai oldalról Joe Biden közel-keleti főtanácsadója, Brett McGurk és Tom Sullivan, a külügyminisztérium tanácsadója is részt vett. Izraeli részről Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszter, Netanjahu közeli bizalmasa volt jelen. 

Egy nappal az izraeliek Abu-Dzabiba érkezése előtt az emírségek részéről ABZ különmegbízottja, Lana Nusseibeh egy tanulmányában ismertette a háború utáni időszakra vonatkozó javaslataikat. Ebben egy ideiglenes nemzetközi misszió Gázába való telepítését szorgalmazta, amely reagálna a humanitárius válságra és megteremtené a törvényes rendet.

Ennek teljesülése azonban több feltételhez kötött. Az első és talán legfontosabb, hogy a nemzetközi erőknek a Palesztin Hatóság hivatalos meghívására kellene belépniük Gázába.  

Ezt követően a Palesztin Hatóságnak érdemi reformokat kellene végrehajtania, és egy új, felhatalmazott, független miniszterelnöknek kellene vezetnie az országot. Az izraeli kormánynak lehetővé kell tennie, hogy a Palesztin Hatóság szerepet vállaljon a Gázai övezet irányításában, és bele kell egyeznie a kétállami megoldáson alapuló politikai folyamatba. 

Az Emírségek házigazdaszerepe egy erős jelzés abba az irányba, hogy szeretnének részesei lenni egy olyan megoldásnak, amely nem foglalja magában a Hamászt, ugyanakkor erős fenntartásaik vannak a Palesztin Hatóság jelenlegi vezetésével szemben. Több arab tárcavezető és Antony Blinken külügyminiszter júniusi találkozóján ABZ „Ali babának és a 40 tolvajnak” nevezte a palesztin vezetést.  

Antony Blinken és ABZ találkoja (Forrás: flickr)

Az emírségek részéről közölték a Biden-adminisztrációval, hogy az új palesztin miniszterelnök Mohammed Musztafa Abbász egyik bizalmasa, ezért nem lesz független, és nem fogja végrehajtani a szükséges reformokat. Helyette más jelöltek, köztük Szalám Fajjád volt palesztin miniszterelnök (aki az Abbász kritikusa) kinevezését szorgalmazták.

Netanjahu is szeretné, ha az Emírségek részt venne a háború utáni rendezésben, és küldjön csapatokat, fizesse az újjáépítést, valamint alakítsa át a gázai oktatási rendszert a lakosság radikalizálásának megszüntetése érdekében.

Az izraeli miniszterelnök azonban egyelőre nem hajlandó a háború befejezésére. Elutasítja a Palesztin Hatóság bármilyen hivatalos szerepvállalását Gázában, és nem akarja újraindítani a kétállami megoldáson alapuló politikai folyamatot. 

Netanjahu védelmi minisztere, Yoav Gallant hónapokkal ezelőtt bemutatott egy tervet, hogy a háború után mi történne Gázával – ez nagyon hasonlított az emirátusi javaslathoz, de az izraeli miniszterelnök ezt is kapásból elutasította.

Több izraeli tisztviselő szerint most már nagyobb hajlandóságot mutat, legalábbis négyszemközt, hogy támogassa Gallant tervét, és megvitassa azt az USA-val, valamint az Egyesült Arab Emírségekkel. 

A Biden-adminisztráció hónapok óta nyomást gyakorol Netanjahura, hogy tárgyaljon komolyan egy háború utáni tervről, különösen, mivel továbbra is erőfeszítéseket tesznek a túsz- és tűzszüneti megállapodás elérésére. Szerintük ugyanis nem születhet olyan megállapodás, amelyet valamiféle űr követ: ez vagy a Hamász visszatérését, vagy Izrael megszállásának meghosszabbítását, vagy egyszerűen csak egy olyan vákuumot jelentene, ami káoszt eredményez.  

Kamala Harris szerint működni fog az amerikai terv (Forrás: flickr)

A héten Washingtonban is tartottak egy találkozót, ahol Joe Biden, Kamala Harris és Benjamin Netanjahu ugyanerről a kérdésről tárgyalt.

A sajtótájékoztatón beszámoltak egy megállapodásról is, amelynek a végrehajtása közlésük szerint két fázisból áll: az első szakaszban teljes tűzszünetre kerülne sor, kivonva az izraeli hadsereget a gázai lakossági központokból, ami alatt többnyire Rafahot, Hán Júniszt és Gázavárost értik. A másodikban a hadsereget Gáza teljes területéről kivonnák, ami a konfliktus végét jelentené. 

Ez a bejelentés nem maradt reakció nélkül Izraelben, és potenciálisan szétrobbanthatja az általánosságban sem a stabilitásáról híres kormánykoalíciót. Ennek első jele, hogy a koalíció radikális jobboldali szárnyának vezetője, Ben Gvir csupán úgy reagált az alelnök bejelentésére, hogy „nem lesz fegyverszünet”. 

Eközben Pekingben: palesztin egységmegállapodás 

A Hamász és a Fatah, ez a két régóta rivalizáló palesztin frakció megállapodott egy ideiglenes nemzeti megbékélési kormányról a kínai külügyminisztérium közlése szerint. A frakciók között ez egy nemzeti egységről szóló megegyezés, amelynek célja a Gázai övezet feletti palesztin ellenőrzés fenntartása, miután Izrael befejezi az enklávé elleni háborút.

A Kínában véglegesített megállapodás megteremti az alapját egy ideiglenes nemzeti megbékélési kormánynak, amely a háború után a területet irányítja – legalább is Vang Ji kínai külügyminiszter szerint. 

A megegyezést a régóta rivalizáló, sőt korábban háborút folytató Hamász és a Fatah mellett 12 másik palesztin csoport írta alá. Mousa Abu Marzouk, a Hamász vezető tisztségviselője szerint a végső cél a nemzeti egység. 

Mustafa Barghouti, a Palesztin Nemzeti Kezdeményezés főtitkára – az aláíró 14 frakció egyike – szerint a megállapodás sokkal tovább megy, mint bármely más az elmúlt években. 

A megállapodás négy fő pontja 

A megegyezésnek négy fő eleme van. Ezek közül csak az egyik az ideiglenes nemzeti egységkormány felállítása, legalább olyan fontos a jövőbeli választások előtti egységes palesztin vezetés kialakítása, az új Palesztin Nemzeti Tanács szabad megválasztása, valamint egy általános nyilatkozat az egységről a folyamatos izraeli támadásokkal szemben. Barghouti szerint az egységkormány felé tett lépés különösen fontos, mert megakadályozza azon izraeli erőfeszítéseket, hogy valamiféle együttműködést hozzanak létre a palesztin érdekek ellenében. 

A Hamász és a Fatah közötti megbékélés fordulópont lenne a belső palesztin kapcsolatokat illetően. A két fő politikai párt a palesztin területen a 2006-ban kirobbant fegyveres konfliktus óta rivalizál, amelyet követően a Hamász átvette az ellenőrzést Gáza felett. A Fatah pedig irányítja a Palesztin Hatóságot, amely a megszállt Ciszjordánia részleges adminisztratív kontrollját gyakorolja. 

A két frakció közötti megbékélési kísérletek korábban többször is kudarcot vallottak, a háború elhúzódásával azonban egyre többen követelik, hogy e szervezetek egyesüljenek. Ebből leszűrhető, hogy a gázai háború volt az a fő tényező, amely arra ösztönözte a palesztin feleket, hogy félretegyék a nézeteltéréseiket. Izrael – logikusan – hevesen ellenzi, hogy a Hamász szerepet vállaljon a Gázai övezet irányításában, és még Washington ellenállásával szemben is azt sugallta, hogy fenn kívánja tartani az enklávé feletti ellenőrzést. 

A Fatah vezetőjét és a Palesztin Hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt a megállapodás miatt a Hamásszal való együttműködés okán célba vette Izrael, és ezt Yisrael Katz külügyminiszter is megerősítette, miszerint Izraelen kívül senki más nem fogja ellenőrizni Gázát a háború befejezése után. 

Kína, amely közvetítő szerepet igyekezett játszani a konfliktusban, áprilisban is vendégül látta a Fatahot és a Hamászt. Azokon a tárgyalásokon a két fél kifejezte politikai akaratát, hogy párbeszéd és konzultáció révén megbékéljenek egymással. A legutóbbi fordulón a Hamász politikai vezetője, Iszmáil Hanije és a Fatah helyettes vezetője, Mahmúd al-Alul vett részt. 

Mahmud Abbász, a Fatah és a Palesztin Hatóság vezetője (Forrás: flickr)

A pekingi nyilatkozatnak nevezett dokumentum aláírását követően a kínai külügyminiszter leszögezte, hogy a megbékélés a palesztin frakciók belügye, ugyanakkor a nemzetközi közösség támogatása nélkül nem valósítható meg. Kína palesztin ügyet való támogatása nem meglepő, hiszen annak felmerülése óta aktív támogatója volt az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldásának. 

Hszi Csin-ping kínai elnök nemzetközi békekonferenciát is sürgetett, ahol végleg lezárhatnák a háborút. 

A multipoláris világrend hajnala 

Összességében jól látszik, hogy megindul az aktív gondolkodás a gázai helyzet rendezéséről. Az USA stratégiai szövetségese, Izrael felől közelítve, az Egyesült Arab Emírségeket bevonva kezelné a problémát, míg Kína mint aki a palesztin ügy mellett régóta kiáll, a frakciók egyesítésével igyekszik kontrollt gyakorolni.

Mi sem példázza kiválóbban a multipoláris világrend hajnalát, hogy ugyan Washington és az elnöki babérokra törő Kamala Harris megvan győződve arról, hogy a terve kikezdhetetlen, ez már nem az a világ, amely pár évvel ezelőtt egyből behódolt az amerikai rendezési koncepcióknak.

Kapcsolódó:

Borítókép: dreamstime, flickr