Pár hete, egészen pontosan július második hetében történt, hogy az ukrán légvédelem nehezen tudott hatékonyan fellépni az alacsonyan repülő, a föld felett 50 méterrel haladó orosz rakéták ellen. Majdnem egy tucat H-101-es rakéta érte el Kijevet, az egyik találat egy gyermekkórházat sújtott. A támadásban legalább 41 ember életét vesztette, és 150-en megsebesültek.

Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) jelentése szerint az ilyen alacsony magasságban repülő rakéták elleni védelemhez finomhangolni kellene az ukrán légvédelmi rendszert. Az oroszok egyre hatékonyabban használják ki az ukrán légvédelem gyengeségeit, és az új taktikák idő előtti felderítésében, valamint a reagálás hatékonyságának javításában is bevethető ma már a mesterséges intelligencia – derül ki a Mandiner hetilap anyagából. 

Támadásba lendül az MI 

Nézzünk kicsit vissza: már maga a számítógép is a háborúban, sőt a háború által született. A Colossus Mark 1 nevű masina 1943-ban épült a német kódok feltörésére, az 1950-es években pedig már számítógépek szervezték az Egyesült Államok légvédelmét. A rákövetkező évtizedekben a gépi intelligencia még csak kis szerepet játszott a hadviselésben, napjainkra azonban kulcsfontosságúvá vált. 

Ahogy a civil világban a mesterséges intelligencia gyors fejlődésnek és terjedésnek indult, a katonai világnak is fel kell készülnie az innováció rohamára. Amennyire átalakítja a hadviselés jellegét a technológia, annyira destabilizáló is lehet. A mai gyors változásnak több oka is van. Az első maga a háború olvasztótégelye, leginkább Ukrajnában. 

 A kicsi, olcsó csipek rutinszerűen vezetik az orosz és ukrán drónokat a célpontokhoz, és ezzel olyan technológiát fejlesztenek, amely korábban csak a szuperhatalmak rakétáira korlátozódott.  

A második a közelmúltban exponenciálisan fejlődő mesterséges intelligencia, amely elképesztő teljesítményt tesz lehetővé a tárgyfelismerésben és a magasabb rendű problémamegoldásban. A harmadik az USA és Kína közötti rivalizálás, hiszen mindketten a katonai fölény kulcsát látják az MI-ben. 

Mit csinál az MI a modern háború alatt? 

Ukrajnában a légi és tengeri drónok mindkét fél számára létfontosságúak a célpontok felderítésében és megtámadásában.  

Az MI egyik fontos feladata, hogy jelzavarás esetén magán a támadó eszközön önállóan működjön, azaz be tudjon avatkozni, lehetővé téve, hogy a drón akkor is eltalálja a célpontot, ha a GPS-jel vagy a pilótával való kapcsolat megszakad.  

A hadseregek pedig a hadiipari fejlesztések következtében hamarosan sokkal nagyobb számban vethetnek be MI-t üzemeltető csipekkel ellátott drónokat, ráadásul egyre olcsóbban. Ezeket az önirányító drónrajokat úgy tervezik meg, hogy elárasszák és ezzel túlterheljék a védelmet. 

„Kis ember” a nagykutyák között 

Amikor Palmer Luckey 2017-ben, három évvel azután, hogy eladta virtuális valóságot fejlesztő startupját, az Oculust a Facebooknak, társalapítója lett az Anduril nevű védelmi startupnak. Az ötlet, hogy egy huszonéves technológiai szakember kihívást jelentsen az amerikai hadsereg számára vadászgépeket, tankokat és hadihajókat építő óriásvállalkozóknak, kissé erőltetettnek tűnt. Hét évvel később Luckey megmutatta, hogy az Anduril nemcsak versenyezni tud ezekkel a vállalkozókkal, hanem győzni is képes. 

Az idén áprilisban az Anduril egyike volt annak a két vállalatnak, amelyet a General Atomics nevű, már ismert védelmi vállalkozó mellett kiválasztottak, hogy az amerikai légierő és haditengerészet számára egy újfajta autonóm vadászrepülőgép, a Collaborative Combat Aircraft (CCA) prototípusát készítse el. Az Andurilt a „védelmi prime”-ok – vagyis a Boeing, a Lockheed Martin és a Northrop Grumman – közül választották ki. 

Az amerikai légierő azt szeretné, ha az új CCA drónok nagyobb képességgel rendelkeznének és függetlenebbek lennének, mint a meglévő, személyzet nélküli eszközök, amelyek még mindig nagymértékben függnek a földi személyzettől. Az elképzelések szerint az új gépek a feladatok széles skáláját látják el, beleértve a felderítést, a légi csapásokat és az elektronikus hadviselést – akár egyedül, akár ember által irányított vagy autonóm repülőgépekkel együttműködve. A program központi része egy a repülők irányítására szolgáló új mesterségesintelligencia-szoftver kifejlesztése, amely szinte bármilyen helyzetben képes lesz autonóm módon működni. 

A Pentagon elképzelése szerint az amerikai drónrajok úgy fognak működni, hogy egy-egy küldetés során egyenként és együttesen is döntéseket hoznának, kevés emberi közreműködéssel vagy akár teljesen anélkül. 

Harcászat, taktika és számítás 

Ám nem az a legfontosabb, ami a leglátványosabb a katonai MI-ben: a technológia forradalmasítja a tisztek feladatkörét is, vagyis a háború „menedzselését”. A frontvonalon a drónok csak az utolsó és legdrámaibb láncszemet testesítik meg a gyilkos láncban, ami a célpont keresésével kezdődik és a támadással végződik.  

Az MI igazi jelentősége abban rejlik, hogy mire lesz képes a dróncsapás előtt. Mivel emberfeletti sebességgel válogatja ki és dolgozza fel az adatokat, képes ezernyi műholdképből minden egyes tankot kiszűrni vagy értelmezni a fény-, hő-, hang- és rádióhullámokat, hogy megkülönböztesse a csalit a valóditól.  

A frontvonaltól távolabb ráadásul az MI sokkal nagyobb problémákat is meg tud oldani, mint amilyenekkel egy drón szembesül. Ez elsősorban olyan feladatokat jelent, mint annak kidolgozása, hogy melyik fegyver a legalkalmasabb egy bizonyos fenyegetés elhárítására. Idővel pedig a döntéstámogató rendszerek képesek lehetnek a háború bonyolult eseményeinek az egész csatatérre kiterjedő gyors áttekintésére, elemzésére és a megfelelő reakció megállapítására. A szárazföldi, tengeri és légi autonóm robotokkal párosuló MI-rendszerek valószínűleg hatalmas területen, eddig soha nem látott sebességgel fogják felkutatni és megsemmisíteni a célpontokat. 

Az új hadviselés sebessége így megváltoztatja a katona és a szoftver közötti egyensúlyt. Ma a hadseregekben emberek hagynak jóvá minden egyes halálos döntést. Mivel a célpontok megtalálása és megtámadása percekbe vagy másodpercekbe sűrűsödik össze, az ember hamarosan egy ember-gép csapat része lesz. Ez azt jelenti, hogy az emberek csupán felügyelni fogják a rendszert, anélkül hogy minden egyes akcióba beavatkoznának.  

A paradoxon az, hogy ha az MI tisztább képet ad a harctérről, a háború azzal a kockázattal jár, hogy a harcoló emberek számára az egész még átláthatatlanabbá válik. Kevesebb idő marad megállni és gondolkodni. Ahogy a modellek egyre inkább orákulumszerű ítéleteket hoznak, úgy lesz mind nehezebb megvizsgálni a kimenetelt anélkül, hogy halálos előnyt adnánk az ellenségnek.

A hadseregek attól fognak félni, hogy ha nem adnak szabadabb kezet az MI-tanácsadóiknak, akkor az ellenfél majd megteszi azt.

A gyorsabb harc és a kevesebb szünet megnehezíti a fegyverszüneti tárgyalások megkötését vagy az eszkaláció megállítását. De arra is csábíthatja a támadókat, hogy megelőzően és nagy erővel csapjanak le, hogy lerombolják azokat az érzékelőket és hálózatokat, amelyektől az MI-vezérelt hadseregek függenek majd. 

Megvédeni a géptől az embert 

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy az új technológia lehetővé teszi a hadseregek karcsúsítását, de ha a szoftverek több tízezer célpontot tudnak kiválasztani, több tízezer fegyverre lesz szükség ahhoz, hogy lecsapjanak rájuk. És ha a védők előnyben vannak, a támadóknak több fegyverre lesz szükségük az áttöréshez. Nem ez az egyetlen ok, amiért az MI-hadviselés a nagy országoknak kedvez.

Bár a drónok olcsóbbak lehetnek, a harcteret behálózó digitális rendszerek továbbra is méregdrágák lesznek.

Az MI-hadseregek kiépítéséhez a titkos adatok kezelésére alkalmas felhőszerverekbe kell beruházni, hiszen elengedhetetlen a hatalmas adathalmazokhoz való teljes hozzáférés. 

Beköszönt a terminátorok háborúja? 

Ha kitör az első mesterséges intelligenciával működtetett háború, a nemzetközi jog valószínűleg háttérbe szorul, éppen ezért érdemes már most elgondolkodni azon, hogyan lehetne korlátozni a pusztítást. Kínának például követnie kellene Amerika felhívását, hogy zárják ki a nukleáris fegyverek feletti MI-ellenőrzést. És ha egyszer elkezdődik ez a háború, az ember-ember közötti forródrótok fontosabbak lesznek, mint valaha. A katonai előnyök maximalizálása érdekében kifejlesztett MI-rendszereket olyan értékekkel és korlátozásokkal kell lekódolni, amelyeket az emberi parancsnokok természetesnek vesznek. Ezek közé tartozik az emberi élet implicit értékének meghatározása – például hány civil megölése elfogadható egy nagy értékű célpont üldözése során –, valamint bizonyos destabilizáló csapások elkerülése, például a nukleáris megelőzőcsapásra figyelmeztető műholdak ellen. 

A bizonytalanságok mélyrehatók. Az egyetlen biztos dolog, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt változás közeleg. Valószínűleg azok a hadseregek fognak győzedelmeskedni, amelyek a leghamarabb és leghatékonyabban látják előre és sajátítják el a technológiai fejlődést. Mindenki más valószínűleg áldozat lesz.  

További részletek a Mandiner hetilap cikkében: 

Címlapfotó: ChatGPT