Amerikai adósságspirál: már 35 ezermilliárd felett járnak
2025. február 7., péntek

Amerikai adósságspirál: már 35 ezer milliárd felett járnak 

Az USA államadóssága továbbra is rekordmagas, a GDP 120 százalékát teszi ki. Biden és Trump eltérő megközelítéseket javasol e tartozás kezelésére, miközben a választási hajrában kevés figyelem hárul erre a kihívásra. Ráadásul újabb adóviták várhatók a 2017-ben indított széles körű adócsökkentések lejártával. 

Az Egyesült Államok adóssága az elmúlt napokban átlépte a lélektani 35 ezermilliárd dolláros határt, és január óta ezermilliárddal nőtt – ami azt jelenti, hogy 2025-ben eddig naponta közel 5 milliárd dollárral emelkedett. (Összehasonlításul: a 2024-es magyar költségvetés bevételi főösszege 38,24 ezermilliárd forint, ami a mai árfolyamon mintegy 105 milliárd dollár, azaz 21 napnyi amerikai hiányemelkedésnek felel meg. Az idei magyar költségvetési hiány pedig várhatóan összesen mintegy 6,9 milliárd dollárnyi forintösszeg lesz.) 

Ezt a legújabb határt hivatalosan július 26-án érte el az USA szövetségi költségvetése: ekkor az amerikai államkincstár napi összesítése 35 ezermilliárd dollár feletti bruttó adósságszintet mutatott. „Ez őrület” – jegyezte meg Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy gyors X- (korábban: Twitter) válaszban reagálva a hírre. 

Az amerikai adósság 2017-től, azaz a Trump- és a Biden-adminisztráció alatt mostanra több mint 75 százalékkal nőtt. Mégis, a téma meglehetősen háttérbe szorult a 2024-es kampányidőszakban – állapítja meg a Yahoo! Finance gyorselemzése. Az adatokat, a trendeket lásd az alábbi ábrán: 

Az Egyesült Államok bruttó nemzeti adóssága júliusban elérte a 35 ezermilliárd dollárt, miután a Trump- és a Biden-kormányzat alatt több mint 75 százalékkal nőtt. Forrás: Kincstár Minisztérium. A sötétebb területek az USA recesszióit jelzik. A 2024 harmadik negyedévére vonatkozó teljes adatok még nem állnak rendelkezésre. Az ábra nominális, nem inflációval kiigazított adatokat mutat. 

Nemcsak háttérbe szorult ez a gyorsan növekvő, fenyegető eladósodottság, de a költségvetési megszorításokat sürgetők arra figyelmeztetnek, hogy a novemberi elnökválasztáshoz közeledve gyakran olyan ötletek kerülnek előtérbe, amelyek – ahelyett, hogy enyhítenék, megfognák – inkább még tovább növelhetik az amerikai államadósságot. 

„A kölcsönfelvétel csak folyik szakadatlanul, felelőtlenül és hajthatatlan vehemenciával – értékelte a trendeket a friss adat kapcsán Maya MacGuineas, a Felelős Szövetségi Költségvetés Bizottságának elnöke egy minapi nyilatkozatban. – Minden kockázat és figyelmeztető jel ellenére ezek a vészharangok – úgy tűnik – süket fülekre találnak a döntéshozói körökben.” 

Csak minimális adósságcsökkenés volt a járvány óta 

A közelmúltban tartott Republikánus Nemzeti Konvención csak ritkán került elő az adósság kérdése. Ehhez hasonlóan alig várható, hogy sok szó esik majd a költségvetés rossz helyzetéről, amikor pár hét múlva a demokraták Chicagóban tartanak választási nagygyűlést. 

Washingtonban néhány döntéshozó tett ugyan lépéseket a hiány csökkentése érdekében az elmúlt években, ám  

jelenleg az államadósság az amerikai GDP 120 százalékát teszi ki, miután 2020-ban, a Covid-éra csúcspontján meghaladta a 125 százalékot. Ez a ráta olyan magas szintet jelent, amit utoljára a második világháború végén láthattunk. A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előrejelzése szerint pedig a magas kamatköltségek miatt az államadósság 2054-re elérheti a GDP 166 százalékát. 

Az év elején az adósság kamatköltségei már meghaladták az amerikai védelmi kiadásokat. 

Korlátozott mozgástér a választási év miatt 

Néhány politikus gyorsan reagált a 35 ezermilliárd dolláros határ átlépésére. Mitt Romney, Utah állam és Cynthia Lummis, Wyoming szenátora nyilvánosan is megemlítette ezt a komoly ügyet. Az utóbbi, aki a múlt hétvégén a Bitcoin 2024 elnevezésű konferencián vett részt más politikusokkal együtt, még egy „stratégiai bitcointartalék” ötletét is szorgalmazza, amely szerinte segíthetne az adósságproblémán.  

Javaslata szerint a kormány 1 millió bitcoint vásárolna fel a Szövetségi Tartalék Rendszer és az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma meglévő forrásaiból. 

Azonban az ötlet megvalósítása – bár a kriptopiacot nagyon alaposan felbolygatná – nyilván nehézségekbe ütközne a kongresszusban. 

Mi történt eddig? 

Az amerikai adósság közel 8 ezer milliárd dollárral nőtt Donald Trump elnöksége alatt, és Joe Biden döntései is hasonló ütemben növelték ezt az összeget, amely új kiadások és régi kötelezettségek, például az infláció, így az alapkamatok okán növekvő kamatterhek miatt emelkedett ilyen magasra.  

A Fehér Ház szóvivője, Jeremy M. Edwards nyilatkozatában elmondta, hogy a Trump-kormányzat „nem írt alá egyetlen törvényt sem a hiány leszorítása érdekében”. Ám kiemelte Biden erőfeszítéseit az adósság csökkentésére, hozzátéve, hogy „a jelenlegi elnök költségvetése 3 ezer milliárd dollárral mérsékelné a hiányt azáltal, hogy a milliárdosok és a legnagyobb vállalatok megfizetik a méltányos részüket, miközben csökkentené az egyes lobbiérdekek miatt növekvő kiadásokat”. 

A közeledő adóvita ronthatja a helyzetet 

Washington az elmúlt években tett néhány lépést annak érdekében, hogy legalább részben ellenőrzése alatt tartsa az adósságot – ismeri el a Yahoo! Finance szerzője. Emlékeztet: a 2023-as Költségvetési felelősségi törvényt (Fiscal Responsibility Act, FRA), amely véget vetett az adott évi adósságplafon-vitának, éppen Biden és az akkori házelnök, Kevin McCarthy tárgyalta. 

Ez a jogszabály kiadási korlátokat szabott meg, amelyek segítettek legalább szinten tartani a költségvetési hiánycélt, bár a pénzügyi szigor hívei szerint még rengeteg lépésre lenne szükség ahhoz, hogy teljesen megoldják a problémát. 

A frissen kiújuló adóvita azonban tovább növelheti a politikai nyomást, így a következő években még magasabbra emelkedhet az amúgy is súlyos deficit. A vita lényege, hogy a 2017-es Trump-féle adócsökkentési dömping főbb egyéni kedvezményei a jövő év, azaz 2025 végén lejárnak, ami azt jelenti, hogy a washingtoni beavatkozás hiányában az amerikaiak jelentős adóemeléssel nézhetnek szembe. 

Dilemmák adófronton 

De a 2017-es kedvezményrendszer (lásd keretes írásunkat) megtartása, azaz az adóemelés elkerülése azt jelentheti, hogy az elkövetkező években további ezermilliárd dolláros adósságnövekménnyel kell számolni. 

Ráadásul Trump többször ígéretet tett arra, hogy meghosszabbítja az adókedvezményeket minden érintett esetén, ami további 4-5 ezermilliárddal növelheti az adósságot, ha nem találják meg az ezt az összeget pótló bevételt vagy kiadáscsökkentési ellensúlyt – állapította meg jelentésében a Committee for a Responsible Federal Budget (Felelős Szövetségi Költségvetés Bizottsága). 

A 2017-es Trump-féle adócsökkentések főbb pontjai* 

Magánszemélyek  

– Az egyéni jövedelemadó-sávok csökkentek. 
– A standard levonást megduplázták: az egyedülállók számára 6350 dollárról 12 ezerre, a házasoknál 12 700 dollárról 24 ezerre. (A standard levonás [standard deduction] az Egyesült Államokban az adófizetők számára elérhető automatikus adócsökkentés, amely mérsékli a szövetségi jövedelemadó alapját. Ez az összeg egy meghatározott érték, amelyet minden adófizető levonhat az adóköteles jövedelméből, anélkül, hogy részleteznie kellene a kiadásait.) 
– A személyi mentességeket eltörölték. A további egyedi levonások, például a jelzáloghitelkamat-fizetés, valamint az állami és helyi adók levonásának a lehetőségét érdemben korlátozták. Például a jelzáloghitel-kamat levonását 750 ezer dolláros hitelösszegre korlátozták az első és második otthon esetében. 

Vállalkozások 

– A vállalati jövedelemadó kulcsa 35-ről 21százalékra csökkent. 
– Bevezették a 20 százalékos adólevonást az úgynevezett „pass-through”  üzleti jövedelmekre, ami főként kisebb vállalkozásokat érintett, kivéve a magas bevételű szolgáltatási iparágakat. 

Beruházások 

– Az új tőkeberuházások első éves leírásának a lehetősége 50-ről 100 százalékra nőtt. (Ez azt jelenti, hogy így ösztönözik a cégeket a beruházásokra és a gazdasági növekedésre. Ugyanis az első éves leírás lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy a vásárolt tőkejavak teljes költségét azonnal leírják az adóköteles jövedelmükből abban az évben, amikor azokat megvásárolták és üzembe helyezték. Ez a rendszer előnyösebb lehet, mint a hagyományos amortizáció, amely során a tőkejavak költsége több éven keresztül oszlik el.) 

*A 2017-es adócsomag Tax Cuts and Jobs Act (TCJA) néven ismert 

Elég, ha több lesz az olaj? 

A demokraták terve, amelyet először Biden fogalmazott meg, és most a várható demokrata jelölt, Kamala Harris alelnök is hangsúlyozott, kizárólag azok számára hosszabbítaná meg az adócsökkentéseket, akik évi 400 ezer dollár (évi 146 millió, havi mintegy 12 millió forint) alatt keresnek. Ám még ez az ígéret is több mint 2 ezermilliárd dollárba kerülhet, de persze fedezet egyelőre erre sincs. 

A demokraták javaslatokat tettek arra, hogy legalább részben fedezzék ezt más adóemelésekkel, például egy 25 százalékos adó bevezetésével, amelynek célkeresztjében a milliárdosokra lennének. Trump kevesebb részletet közölt, amikor a nemzeti adósságról kérdezték. E kérdésre a republikánus jelölt gyakran azt válaszolja, hogy az olajkitermelés bővítésével meg tudná oldani a problémát. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat