Meloni olasz miniszterelnök szót fogadott Brüsszelnek és a G7-nek, kilépett a kínai Belt and Road projektből, majd pár hónapra rá elutazott Kínába, hogy resetelje a gazdasági kapcsolatokat. Hibátlan húzás.
Ötnapos látogatásra Kínába utazott június végén Giorgia Meloni olasz kormányfő, hogy helyreállítsa a kereskedelmi kapcsolatokat azok után, hogy tavaly év végén szakított az Egy övezet, egy út (Belt and Road) projekttel, és kiléptette országát az együttműködési megállapodásból. A drasztikus lépésre azután került sor, hogy a G7 tagjai és Brüsszel folyamatos nyomás alatt tartották Olaszországot. Igaz, az egyezmény megkötéséhez Meloninak semmi köze nem volt, azt még a Giuseppe Conte vezette kormány kötötte meg, ám az új miniszterelnök tavaly év végén habozás nélkül jelezte: nem kívánja meghosszabbítani a lejáró kontraktust.
Amennyire nem örült a Nyugat, hogy a G7 egyik tagja ilyen szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Kínával, annyira nem örült Peking, hogy Olaszország kilépett az együttműködésből. Meloni tisztában volt vele, hogy Kína nem nézi jó szemmel az ilyen akciókat, ezért a kilépés pillanatától azt kommunikálta, hogy alig várja az olasz–kínai kereskedelmi kapcsolatokkal kapcsolatos párbeszéd újraindítását. Ez végül most történt meg, Meloni pedig pekingi útjával demonstrálta, hogy ezúttal nem érdekli sem Brüsszel, sem Washington akarata, nem hajlandó foglalkozni a már inkább hírhedt, semmint híres „kockázatmentesítés” kifejezéssel, egyszerűen üzletelni akar Kínával, és keresztül is viszi az akaratát.
Tárt karok, széles választék – és sakk
Meloni nem aprózta el: a kínai miniszterelnökkel, Li Csianggal órákon keresztül tárgyalt, majd bejelentette, hogy hároméves együttműködési megállapodást írt alá kollégájával, ezzel nyomatékosítva „egy új korszak” kezdetét. A hivatalos kínai közlés szerint a megállapodás kiterjed az élelmezésbiztonságra, az ipari kapacitásokra, a beruházásokra, az oktatásra és a környezetvédelemre is.
Ennél azonban sokkal lényegesebb, hogy belefoglalták a kiegyensúlyozott kereskedelmi kapcsolatok új megközelítését. Mert elsősorban ez volt Meloni célja a látogatással: az elektromos járművek és a megújuló energia ipari szegmensében kötött jövőbeli szerződések a hatalmas kereskedelmi hiányt igyekeznek majd toldozni-foldozni. Olaszország Kína negyedik legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unióban, ám – mint arra a kormányfő rámutatott a látogatás alatt – a kínai befektetési kedv Olaszországban nagyjából harmadannyi, mint az olasz beruházások száma Kínában. A konkrét kereskedelmi számok szintjén sem túl rózsás a helyzet.
Míg az ázsiai nagyhatalom 4,4 milliárd euróért importál Olaszországból (ami a teljes EU-s export közel ötödét teszi ki Peking felé), visszafelé ez az összeg 46,8 milliárdra rúg.
Nagyon is logikus tehát Meloni kijelentése az új korszak kezdetéről és a kétoldalú partnerség erősítéséről: tetszik Brüsszelnek vagy sem, Orbán Viktor mellé egy új és erős figura csatlakozott a Kína–EU sakkjátszmában, amely pragmatikusan közelít az ellenfélhez, és eszében sincs szabályokat diktálni vagy menet közben újakat kitalálni.
Valamit valamiért
Peking érthető módon üdvözölte ezt a megközelítést. Bár a kínai sajtó még mindig morog a Belt and Road „elárulása” miatt, és „őszinte magyarázatot vár” Olaszország kilépésére, a pekingi látogatás valódi jelentősége elnémította a duzzogó hangokat. Meloni ugyanis az olasz–kínai kereskedelmi kapcsolatok gatyába rázásáért cserébe nem mást ajánlott fel, mint hogy közvetítő szerepet fog betölteni az EU és Kína között, és ugyanezt megpróbálja egy nagyobb sakktáblán is lejátszani.
Az ajánlata fontos a kínai vezetés számára. Brüsszel éppen most vetett ki (egyelőre) ideiglenes vámokat a kínai elektromos autókra, és mindent megtesz, hogy a kockázatmentesítés kifejezés mögé bújva geopolitikai-ideológiai érdekeket szem előtt tartva távolodjon Kínától, a lehető legszerencsétlenebb módon megpiszkálva a globális kereskedelmet – az üzleti szempontokat gyakorlatilag háttérbe szorítva, meg sem hallgatva az ipari szereplők véleményét és ellenvéleményét.
Meloninak nem lesz egyszerű dolga: Brüsszel két kézzel kapaszkodik abba, hogy az EU-s kereskedelempolitika egyedül az ő hatásköre, és meglehetősen ideges lesz, amikor valaki ezt a legcsekélyebb mértékben is megkérdőjelezi. Az olasz miniszterelnök ugyanakkor remekül időzített: egyfelől kihasználta a két nagy gazdaság, Franciaország és Németország vezetőinek társadalmi elutasítottságból eredő hatalmi gyengülését, így erős emberként pozicionálja magát Európában és azon kívül egyaránt. Másfelől: szándékosan borsot tör az Európai Bizottság orra alá, amiért az kihagyta az európai parlamenti választásokat követő pozícióosztogatásból, és úgy tett, mintha a Meloni-féle pártcsalád véletlenül esett volna be Európába.
Hszi Csin-ping mindenesetre örömmel fogadta a mediátori felajánlást, első lépésként pedig reményének adott hangot, hogy Olaszország tisztességes és gazdasági diszkriminációtól mentes környezetet tud biztosítani a kínai vállalatok számára. A játszma következő lépése Brüsszelé lesz. Hogy támad vagy védekezik, majd akkor derül ki, ha Meloni óvatosan, de céltudatosan a királynő felé halad bábujával.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Christophe Licoppe