Sürgősen át kell alakítanunk a jövőhöz való viszonyunkat, és meg kell szabadulnunk az idővel való egyenlőtlen bánásmódtól – ajánlja Liliana Doganova gazdaságszociológus, aki bemutatja, hogy a jelen generációjának érdekei miképp előzik meg a jövő nemzedékekéit. 

Liliana Doganova a párizsi PSL Egyetem Mines-ParisTech Innovációs Szociológiai Központjának docense. A gazdaságszociológiával, az üzleti modellekkel, az állami kutatások valorizálásával, valamint a bio- és tiszta technológiák piacával foglalkozott. Legújabb könyve a Jövő leszámítolása: A politikai technológia felemelkedése (2024, Zone Books). Ebben az értékelés és az időbeliség közötti kapcsolatokat tárja fel a jövő diszkontálása technikájának történeti szociológiáján keresztül. 

Olaszország adriai-tengeri partjaihoz közeli Ombrina Mare lelőhelyen 2008-ban olajat találtak, és az azt felfedező kutatócég engedélyt kért a kitermelésére. Azonban a kitermelés lehetősége rögtön erős helyi és országos ellenállást váltott ki. Abruzzo régióban környezetvédelmi tüntetésekhez vezetett, míg további tíz térségben népszavazási kérelmet nyújtottak be ez ügyben. Végül a törvényhozás rendeletekben tiltotta be az ehhez hasonló partközeli projekteket, a kormány pedig 2016-ban elutasította az Ombrina Mare-i olajkitermelésre vonatkozó koncesszió iránti kérelmet.  

2017-ben azonban az egyesült királyságbeli Rockhopper Exploration vállalat, amely néhány évvel korábban felvásárolta az eredeti kérelmező céget, nemzetközi választott bírósági eljárást indított az olasz állam ellen annak érdekében, hogy „megvédjék befektetésüket az Ombrina Mare projektben” és „óvják a részvényeseik érdekeit”. A törvényszék 2022-ben 184 millió eurót ítélt meg a Rockhoppernek, amelyet az olasz kormánynak kellett kifizetnie a környezetvédelmi jogszabályok bevezetése miatt elbukott üzletért.  

Mit takar a 184 millió eurós tarifa? 

Az ítélet azért is furcsa, mert a cégnek nem volt olajfúró berendezése, amelyet le kellett volna bontania, sem elbocsátandó dolgozója vagy felmondandó szerződése.  

A Rockhoppernek csak egy célja volt – a jövőben kitermelhető több tonnányi olaj és az ebből érkező pénz bezsebelése.  

Mindezt kellően jogosnak ítélték ahhoz, hogy a vállalat meg nem valósult reményeit „kisajátításnak” minősítsék, és elég értékesnek ahhoz, hogy ezek megérjenek 184 millió eurót.  

A pénzösszeg nagyságát a bíróság a diszkontált cash flow elemzés módszerével számolta ki.  

Ez egy bevált metódus annak eldöntéséhez, hogy megéri-e egy befektetés, és ennek során ki kell számítani az értékét (vagy inkább a „nettó jelenértékét”) a beruházás által várhatóan generált költségek és hasznok előrejelzésével. Ezeket azután „leszámítolják” – azaz „diszkontálják” –, így határozva meg a jövőbeli pénzösszeg jelenértékét.  

A Rockhoppernek 184 millió eurót ítélő törvényszék azonban igencsak furán viselkedett, a bíró úgy gondolkodott, mint egy befektető.  

A jövő pénzbeli jelenértéke 

A diszkontálást és a jelenértéket még a 20. század elején fogalmazták meg a kapitalizáció elveként. Úgy érveltek, hogy a tőkén nem egy meghatározott entitást kell érteni, hanem egy az időhöz kapcsolódó, határozottan jövőorientált viszonyt, amelyben bármilyen entitás részt vehet, és ezáltal tőkévé válhat.  

E megfogalmazás szerint tehát a tőke lehet bármi, ami egy bizonyos időn belül jövedelemáramlást hoz létre, és a jövőben remélhető jövedelmének előre jelzett értéke határozza meg a jelenbeli értékét.  

Minden bizonnyal ez volt a törvényszék gondolatmenete, amikor úgy döntött, hogy nem fogadja el Olaszország érveit, amely a Rockhopper befektetését a cég ténylegesen felmerült költségei (2 millió euró) vagy az eredeti feltáró társaság megszerzéséért fizetett ár (36 millió euró) alapján értékelte. Tehát a bíróság szerint az Ombrina Mare értéke a jövőtől függött, nem a múlttól.  

De pontosan kinek a jövője?  

A bíróság úgy döntött, hogy a befektető által elképzelt jövő számít, figyelmen kívül hagyva az eseménynek egy sor más lehetséges kimenetelét. Az pedig alakulhatott volna máshogy is, az Abruzzóban lezajlott tüntetéseken például a polgárok nemzeti park létrehozását és az ökoturizmus támogatását képzelték el a térségben.  

A diszkontált cash flow elemzés módszerének alkalmazása a befektetők és az államok közötti vitarendezésben komoly kockázatot jelent a kormányok és a társadalom számára, leginkább az éghajlati és környezeti válsággal kapcsolatban. Amennyiben elkötelezzük magunkat a vállalatok által elképzelt jövő mellett, azt kockáztatjuk, hogy egy olyan szabályozási közeget hozunk létre, amely veszélyeztetheti az országok tiszta környezeti jövőjét.  

A jövő ezzel leértékelődik, és a jelenhez képest kevésbé fontossá válik.  

Ezt a leértékelést a diszkontráta rögzíti: az időben később bekövetkező eseményt „leszámítoljuk”, amikor az értékét a jelenre fordítjuk. Az értékcsökkenés annál erősebb, minél távolabb van az esemény az időben.  

Ugyanakkor a diszkontálás elvei a vállalati irányításon túl a politikai döntéshozatalban is elterjedtek olyan kapcsolódó eszközökön keresztül, mint a költség-haszon elemzés. Ez a közpolitikát befektetéssé alakította át: vagyis egy adott politikát csak akkor volt érdemes megvalósítani, ha annak a jövőbeni haszna meghaladta a jövőbeni költségeket, csakhogy ennek a legnagyobb vesztese a környezetvédelem és az éghajlat-politika.  

Így viszont a költség-haszon elemzés szemüvegén keresztül az ambiciózus klímapolitikák értéktelen javaslatokká válnak. Az esetleges hasznuk időben annyira távoli, hogy alig tudja ellensúlyozni a kezdeti kiadásokat.  

Ehelyett célként azt kellene kitűzni, hogy a jövő ugyanolyan fontos legyen, mint a jelen, vagyis hogy „a jövő generációinak a jólétét a sajátunkkal egyenrangúan kell kezelnünk”.  

Melyik jövőt tartjuk érdemesnek?  

Azt, amelyikben a befektető és annak a jövőbeli pénzáramlásokkal kapcsolatos várakozásai, vagy az amelyikben a jövő nemzedékek és az ismeretlen vágyai és életkörülményei jelennek meg?  

A jövő így értékelhető a jelenben való cselekvés releváns időbeliségeként és egyben a jelentől gyökeresen eltérő időbeliségként is. A „jövő nemzedékek” fogalma jól illusztrálja a jelen és a jövő elválasztását, megtestesíti a másság figuráját. 

Néhány hónappal ezelőtt Kalifornia államban 18 gyermek pert indított az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége ellen, azt állítva, hogy az egyes vállalatoknak nyújtott árengedmény az éghajlat-politikák költség-haszon elemzésében diszkriminációt jelent velük (vagyis a jövőjükkel) szemben.  

Ezzel az érvelésükkel megfordították a jelen/jövő megosztottságát, vagyis a jövő nemzedékének az érdekeit helyezték előtérbe a jelenlegi generációk jövőbeli reményeivel szemben. Persze ez utóbbi a kézzel jobban megfogható jövő, mert láthatóan jelen van, felvázol egy alternatívát a befektető jövőjére, és ez eddig szinte mindig érvényesült. 

Úgy tűnik a kapitalizmus, valamint az ökológiai és éghajlati válság közötti ellentét megszakításához sürgősen át kell alakítanunk a jövőhöz való viszonyunkat. Meg kell szabadítani azt a kapitalizáció logikájától és az idővel való egyenlőtlen bánásmódtól. 

(Forrás: The Break/Down)