A robotok hamarosan már a szánkban is turkálhatnak 

Szerző: | 2024. augusztus. 7. | Technológia

Vajon még inkább, vagy kevésbé félnénk a robotfogorvosoktól? 

A robotika és a mesterséges intelligencia (MI) rohamos fejlődése új korszakot nyithat a fogászatban, de vajon készen állunk-e erre a változásra? A bostoni központú Perceptive cég egy olyan jövőt képzel el, ahol az autonóm gépek végzik a fogászati beavatkozásokat, ezzel csökkentve a kezelési időt és javítva az ellátás pontosságát. 

Robotok a fogászatban 

A Perceptive szerint a fejlett optikai koherencia tomográfia (OCT), az MI és a robotika ötvözése forradalmasíthatja a fogászatot. Céljuk, hogy az ilyen technológiák használatával jelentősen csökkentsék a páciens kezelési idejét az olyan gyakori eljárásoknál, mint például a fogtömések és a koronák. A vállalatnál úgy vélik, a technológia lehetővé teszi, hogy egy koronához szükséges fogelőkészítés az eddigi kétórás, két részből álló folyamat helyett mindössze 15 perc alatt, egyetlen alkalommal elvégezhető legyen. 

Emellett az új rendszer képes lehet pontosabb egészségiállapot-felmérést nyújtani, mint a hagyományos röntgenvizsgálatok, hiszen az OCT-technológia háromdimenziós képeket készít, amely 90 százalékos pontossággal ismeri fel a lyukas fogakat. Ezzel korábban állítható fel diagnózis és időben elkezdhetik kezelni a beteg problémáit. 

Sok helyen korlátozott a fogászati ellátáshoz való hozzáférés, és ezeken a helyeken különösen nagy segítséget nyújthatnak a robotok. Ráadásul a használatuk csökkentheti a költségeket és növelheti a hatékonyságot, lehetővé téve, hogy több páciens részesüljön minőségi ellátásban. A Perceptive célja, hogy a technológia segítségével megfizethetőbbé és elérhetőbbé tegye a fogászati kezeléseket, különösen azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. 

Az új technológiák bevezetése ugyanakkor nem mentes a kihívásoktól: ebben az esetben a páciensek bizalmát is meg kell szerezni. A cég bemutatóvideója, amely a robot által vezérelt fogkorona-előkészítést mutatja be, a kezdeti lépés lehet a technológia népszerűsítése felé, de hosszú távon további oktatásra és tájékoztatásra lesz szükség a fogászati szakemberek és a közösségek számára.

Az új technológia előnyei és kihívásai

A Perceptive rendszerének egyik legnagyobb előnye, hogy nincs szükség ionizáló sugárzásra, ami jelentős különbség a hagyományos röntgenfelvételekhez képest. Az OCT-technológia lehetővé teszi a száj háromdimenziós feltérképezését, beleértve a fogfelszín alatti területeket és az ínyvonalat. Ezen adatok alapján az MI által vezérelt megoldás képes megtervezni a fogkorona elkészítésének legmegfelelőbb módját.

Az iparági reakciók és a jövő

A fogászati szakma véleménye megoszlik a robotok használatáról. Az Amerikai Fogászati Szövetség (ADA) nemrégiben frissítette az irányelveit, és megerősítette, hogy a modern röntgenvizsgálatok biztonságosak, gyakran már nem szükséges ólomkötényt vagy pajzsmirigyvédő gallért használniuk a pácienseknek. Az új technológiák bevezetése azonban mindig ellenállásba ütközik, különösen, ha az emberi munkaerő helyettesítéséről van szó.

A Perceptive vezérigazgatója hangsúlyozza, hogy a technológia fejlesztése és tesztelése még folyamatban van. A cég jelenleg az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) jóváhagyására vár, ami nélkül a széles körű, hatósági felügyelet mellett végzett tesztelés nem kezdődhet meg. Ha azonban sikerül megszerezniük az engedélyt, akkor hamarosan világszerte elterjedhet a technológia.

A jövő fogászati ellátása

A robotok és az MI által vezérelt rendszerek már számos más orvosi területen bizonyították a hatékonyságukat, különösen invazív sebészeti beavatkozások során. A fogászati ellátásba való integrálásuk ezért nem tűnik elérhetetlennek, sőt, csak idő kérdése, hogy a páciensek is elfogadják és megbízzanak ezekben a technológiákban.

Egy nagyszabású tanulmány előzetes eredményei pedig azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia ugyanakkora hatékonysággal szűri ki az emlőrákot, mint két radiológus. Az MI ráadásul nem növeli a téves pozitív eredményeket és enyhítheti az orvosok túlterheltségét.

Összességében a Perceptive által bemutatott technológia komoly előrelépést jelenthet a fogászati ellátás terén, különösen, ha sikerül eloszlatni a páciensek és a szakma képviselőinek félelmeit. A jövő fogászati beavatkozásai talán kevésbé lesznek félelmetesek, és a technológia fejlődésével a székben töltött idő is csökkenhet, ami szintén plusz egy pont a robotok mellett.

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn