Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Joe Biden amerikai elnök miután visszalépett az elnökjelöltségtől és felszólította szimpatizánsait alelnöke Kamala Harris támogatására mint potenciális elnökjelölt, az állítólagos koronavírus-fertőzése miatt csak július 25-én szerepelt ismét nyilvánosan.

Ekkor a hírhedt Ovális Irodából mondott beszédet, amelyben többek között a visszalépése mellett szót ejtett arról is, hogy kellenek a fiatal hangok a kongresszus mindkét házába: a felsőházi szenátusba és az alsóházi képviselőházba egyaránt.

Ez a kijelentés helytálló, az igazi kérdés inkább az, hogy az elnöknek miért most, 82 évesen jutott eszébe ez a gondolat. Az Egyesült Államokban, sőt tágabban a tengerentúlon régóta probléma, hogy a közéleti szereplők átlagéletkora a 60-hoz konvergál, amivel a fejlett gazdaságok között dobogós helyen szerepelnek.  

Ha Joe Biden 2020-as ellenfelét, Donald Trumpot vesszük, az egykori republikánus elnök is a 78 évével inkább a 80-hoz áll közelebb, igaz, az utóbbi ennyi idősen is bizonyította a szellemi frissességét és a lélekjelenlétét többek között a televíziós vita és a merénylet során is.  

Viszont mostani megválasztása esetén a négyéves ciklus végén már 82 éves lenne, mint most Biden. A kockázat az, hogy ebben a korban bármikor jöhet egy váratlan betegség vagy esemény, ami a szellemi frissességet egy pillanat alatt romba döntheti. Ez Joe Bidennél a júniusi tévévitán már egyértelműen látszott: egy idős, dadogó bácsi benyomását keltette, akinek a szavait sem lehetett teljesen kivenni. Ez vezetett végső soron az elnök visszaléptetéséhez pártja részéről.

Már Joe Biden sem a régi (Forrás: Flickr)

Ha az alelnökét, Kamala Harrist nézzük, akit Biden és a demokraták több prominens szereplője is biztosított a támogatásáról mint potenciális elnökjelölt, akkor azt látjuk, hogy ő jelenleg 59 éves, azaz ha megnyerné a választást, akkor a ciklusa végén 64, 2028-ban, egy esetleges újrázás esetén 68 éves lenne. Ez már szintén messze van a fiatalos lendülettől. 

Jól látható tehát, hogy a fiatalos hangok, a frissesség az amerikai politikából már régóta hiányzik. Legutóbb 2008-ban Barack Obama hozott az életkorával egyfajta frissességet a közbeszédbe, miután 46 évesen lett elnök.  

Ám a probléma gyökere már ekkor is ugyanaz volt: az amerikai társadalom polarizálódásának az egyik oka, hogy döntő hányaduk nem érzi magáénak a kongresszusban ülő törvényhozókat és az elnököket, részben az életkoruk miatt. Obama idején hiába volt az elnök fiatal, ha a kongresszus sok esetben tele volt és van 60-70 év körüli törvényhozókkal. Azonban ha rátekintünk a fejlett világ országaira, azt láthatjuk, hogy ez nem amerikai sajátosság, hanem részben a demográfiai krízis leképeződése. 

A parlamentek felépítéséről általában 

Az egyes nemzetállami törvényhozások esetében, ha a szervezeti felépítést vesszük górcső alá, akkor egyből kitűnik a legnagyobb választóvonal: léteznek egy- és kétkamarás parlamentek. Ezt minden ország írott vagy íratlan alkotmánya (ez utóbbi esetben a szokásjog) szabályozza, hogy mely típus, illetve képviseleti elv szerint áll össze a törvényhozás egy vagy két háza.

Alkotmányos demokráciákban fő szabály szerint az egykamarás parlament pártelvű politikai képviseletet testesít meg, a kétkamarás rendszerben az alsóházat szintén a képviselet ezen funkciója jellemzi, ellenben a felsőház rendszerint eltérő képviseleti elv mentén áll fel. Ez az eltérés több módon szerveződhet, de van, hogy ezek a módozatok is vegyülnek.

Ezek alapján meg lehet különböztetni történeti felsőházakat, szövetségi/föderatív államok második kamaráját, régiók felsőházát és a korporációs képviseletet. A történeti felsőházakra talán a legjobb példa Nagy-Britannia második kamarája, a Lordok Háza.

A brit parlamenti struktúra egyébként is eléggé archaikus, de a felsőházba ezeknél a kamaráknál általában történeti hagyományokból eredően fakad a képviselet. Ide fő szabály szerint rang, tisztség alapján kerülnek,  így adott esetben egyetemek, egyházak, arisztokraták vagy különböző autonómiák szereplői képviseltethetik magukat.

A szövetségi államok felsőházának a fő szervezési elve, hogy a tagállamok saját jogon képesek legyenek a saját jogon való képviseletre. Így működik ez rendszerint azokban a föderatív államoknál, ahol a tagállami autonómia a hagyományoknál fogva relatíve erős.

Így például az Egyesült Államokban a szenátus: minden tagállam 2 szenátorral képviselteti magát, azzal a kikötéssel, hogy legalább 30 évesek, minimum 9 éve amerikai állampolgárok és természetesen életvitelszerűen abban az államban élnek, amelyet képviselnek. A hivatali idejük 6 év, de kétévente tartanak egy voksolást, ahol a szenátorok egyharmada rotációs alapon cserélődik. Ehhez hasonló elven szerveződik a német felsőház is, a Bundesrat. 

A régiók alapján összeállt felsőház ismét egy másik kategória. Ez rendszerint azokban az államokban működik, ahol hagyományosan erős a régiók érdekérvényesítő képessége, így Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban. 

A korporatív képviselet elvén szerveződő felsőházakban a rendező elv a hivatásrendi képviselet. Ilyen működik például Írországban. Sok esetben van példa arra, hogy a felsőházak az alsótól ugyanúgy a népképviselet elvén szerveződnek, rendszerint azonban ebben az esetben magasabb életkort határoznak meg a passzív választójog feltételéül. Ezekben az esetekben többnyire az alsóházzal egy időben rendezik a választásokat ebben a kamarában is, hasonló módszer szerint. Így van ez többek között Romániában és Csehországban. 

A kétkamarás rendszerek mellett a legfőbb érv, hogy bár lassabb a döntéshozatali folyamat, mint az egykamara esetében, de az sokkal megfontoltabb, hiszen az alsóház döntéseit adott esetben megerősíthetik a szenátus részéről.

Speciális esetben, nagy horderejű kérdésekről való döntés esetén szokott a két kamara együtt ülésezni, ilyen téma például rendszerint az alkotmányozás. De logikusan a politikai akaratképzés miatt rendszerint az alsóháznak vannak erősebb jogosítványai, ami ellen a felsőház eszköztárában nincs igazán vétójog. Így a kormányok parlamenti felelősségének az érvényesítése is elsősorban az alsóház reszortja. 

Ha a fejlett világ törvényhozásait nézzük akkor az adatokból jól kirajzolódik, hogy a törvényhozók elöregedése, a fiatalabb politikusgeneráció vállalkozó szelleme, kinevelése globális probléma. Nem árt azonban az életkori összehasonlítást két részletben elvégezni, és szétbontani külön az egy- és a kétkamarás törvényhozásokat. 

Az Egyesült Államoknál maradva, érdemes a két kamarával működő törvényhozással kezdeni. Az alábbi ábra az átlagéletkort szemlélteti a fejlett világ kétkamarás törvényhozással működő országaiban. Megmutatja az egyes államok alsó- és felsőházának átlagéletkorát, valamint összesítve az alsó-, illetve felsőházak átlagos életkorát. 

Jól látható, hogy a felsőházak átlagéletkora szinte minden esetben magasabb, aminek az lehet az oka, hogy a passzív választójog is magasabb.  

Ha a felsőházakat nézzük, akkor az Egyesült Királyságban a legmagasabb az átlagéletkor (70), igaz, a Lordok Háza döntő többségét származási alapon delegálják.  

Kanada a felsőházak tekintetében a második, ahol közel 66 év az átlagéletkor, majd az Egyesült Államok szenátusa következik 64 esztendővel. A skála másik oldalán Belgium, Románia és Ausztria található, ahol az átlagéletkor csupán 45, 49 és 50. 

A júliusi adatok szerint egyébként a brit felsőházban csupán a törvényhozók 0,64 százaléka 45 éves vagy annál fiatalabb, 1,91 százaléka 40 vagy annál fiatalabb, míg 30 év alatti felsőházi képviselő egyáltalán nincs.

Kanadában egyáltalán nincs 40 éves vagy annál fiatalabb képviselő, míg 45 vagy az alatti is csupán 3,51 százalékuk.

Az Egyesült Államok esetében a szenátorok 3 százaléka 40 vagy az alatti, 65 százalék 45 éves vagy fiatalabb, míg 30 alatti szenátor egyáltalán nincs. A belgáknál 10 százalék a 30 éves kor alatti politikusok aránya, 41,67 százalék a 40 éves vagy fiatalabb, míg 48,33 százalék a 45 éves vagy fiatalabbak aránya.

Romániában nincs 30 év alatti felsőházi képviselő, 40 vagy fiatalabb 13,97, 45 vagy az alatti 34,56 százalék. Ausztriában pedig a 30 év alattiak aránya 4,92 százalék, a 40 évesek vagy fiatalabbak hányada 19,67 százalék, a 45 vagy az alattiaké pedig 31,15 százalék. 

Az alsóházak esetében a legmagasabb az átlagéletkor az Egyesült Államok (58 év), majd Japánban (55) és Bosznia-Hercegovinában (52). Romániában az átlagéletkor a legalacsonyabb (44 év), Hollandia (45) és Belgium (46) következik. 

Az alsóházak esetében is érdemes megnézni a felbontást. Az Egyesült Államokban az alsóházi képviselők közül a 30 évesek vagy fiatalabb aránya csupán 0,46 százalék, 40 vagy az alatt 10,42, 45 vagy fiatalabb 20,14 százalék.

Japánban a 30 év alatti képviselők aránya 0,22 százalék, 40 alatt 6,02, 45 alatt 17,2 százalék az arány. A bosnyákok esetében nincs 30 év alatti képviselő, míg a 40 évnél fiatalabbak aránya 17,07, a 45 alattiaké 24,39 százalék.

A románoknál a képviselők 4,26 százaléka 30 év alatti, 34,65 százaléka 40 év, 59,57 százaléka 45 esztendő alatti. Hollandiában is hasonló, viszont a 30 év alatti képviselők arány viszonylag magas, 7,33 százalék, a 40 évnél fiatalabbak aránya 35,33, 45 alattiaké pedig 52,67 százalék. 

Az egykamarás parlamentek esetében Dél-Koreában, Görögországban és Magyarországon a legmagasabb az átlagéletkor 56, 54 és 53 évvel.  

A legalacsonyabb az örményeknél (40), Máltán (44) és Andorrában (45). Mindezt szemlélteti az alábbi ábra. 

Az arányokra Dél-Koreában nincsenek rendelkezésre álló adatok, de a görögöknél a 30 évnél fiatalabbak aránya 0,33 százalék, 40 év alatt 11,33, 45 alatt a képviselők 21,67 százaléka van.

Magyarország esetében 3,02 százalék a 30 év alattiak aránya, 18,59 százalék 40 év alatti, 45-nél fiatalabb a képviselők 30,15 százaléka.

Az örményeknél a 30 év alatti képviselők aránya 13,08 százalék, a 40 alattiaké 52,34, a 45 alattiaké 70,09. Máltán a 30 alatti a politikusok 10 százaléka, 40 alatti 38,57, 45 alatti 51,43. Végül pedig Andorrában 3,57 százaléka a képviselőknek 30 évnél fiatalabb, 35,71 40-nél, míg 46,43 százalék 45 évnél fiatalabb. 

A magyar alkotmányos rendszerben van hagyománya a két kamarának 

Ha végigtekintünk a magyar történelmen, azt látjuk, hogy annak ellenére működik itthon jelenleg egykamarás rendszer, hogy a kétkamarás törvényhozásnak relatíve nagy hagyománya van.

A 15. századtól egészen 1608-ig működött egykamarás törvényhozás, ezt követően kéttáblás rendi gyűlés volt egészen 1848-ig, amikortól egészen az első világháború végéig már népképviseleten alapuló kétkamarás rendszer volt a bevett.

Ezt követően állították vissza az egykamarás törvényhozást, amely 1926-ig fennmaradt, innentől ismét két kamara döntött a törvényekről egészen, a második világháború végéig. A kommunista hatalomátvétel óta azonban egykamarás törvényhozás működik Magyarországon. Igaz, 1989-ben a rendszerváltozás alatt és a kerekasztal-tárgyalásokon is komolyan felmerült a kétkamarás rendszer visszaállítása, hiszen megvolt a kellő történeti hagyománya, illetve a visszaállítása a retorikába kiválóan illeszkedett volna.  

A kommunista hatalomátvétel vezette vissza az egykamarás törvényhozást, így a folytonosságot meg lehetett volna törni a kétkamarás rendszer visszahozásával. Azonban az mind a mai napig nem történt meg, és a jelenlegi törvényhozási struktúra egykamarás módon is kiválóan működik. 

Összességében megállapítható, hogy a demográfiai problémák, a fejlett világ elöregedése fokozatosan begyűrűzött a politikába is. Így fordulhat elő, hogy a világ vezető hatalma, az Egyesült Államok törvényhozása és az ott ülő törvényhozók körében a fejlett világban az egyik legmagasabb az átlagéletkor: az alsóház esetében a legmagasabb (58 év), a felsőház esetében a harmadik legmagasabb (64 év). Így Joe Bidennek igaza van abban, hogy szükségesek a fiatalabb hangok, a kérdés csak az, hogy miért épp most és miért nem korábban jutott eszébe.  

Mostanra már a porondon kellene lennie egy olyan fiatalabb politikusgenerációnak, amely cselekvőképes, tisztában van az alapvető összefüggésekkel és nem roskad össze az alatt a teher alatt, amit a haza megkíván. 

Kapcsolódó: 

Borítókép: dreamstime