A bevándorlási rendszer bürokratikus akadályai miatt az USA-ban diplomát szerző külföldieknek csak elenyésző része marad az országban. Ez igaz a legtöbb demokratikus berendezkedésű államra is, amelyek így súlyos hátrányba kerülhetnek az – innovációhoz jelentős mértékben hozzájáruló – magasan képzett munkaerő megszerzéséért folyó egyre intenzívebb versenyben.
Ki mondta a következőket? „Ha főiskolai végzettséget szerzel, szerintem automatikusan zöldkártyát kellene kapnod.” A meglepő válasz: Donald Trump. Akár komolyan gondolta, akár nem – és hivatali előélete azt sugallja, hogy nem –, szavai arra utalnak, hogy még egy nacionalista politikus (sic) is megérti valamilyen szinten, hogy a magasan képzett külföldiek hasznosak lehetnek.
A külföldi szakképzett munkaerő motiváló erővel bír
Sőt, különösen hasznosak, mivel képességeik általában kiegészítik a helyiekét. Másfajta tapasztalatokkal, tudással és kapcsolatokkal rendelkeznek, ezáltal a helyi munkatársakat még nagyobb produktivitásra ösztönzik. Egy harvardi tanulmány ezt úgy próbálta megmérni, hogy azt vizsgálta meg, mi történik a kutatókkal, ha egy kollégájuk meghal.
Egy bevándorló agytröszt elvesztése majdnem kétszer annyival csökkentette a munkatársak termelékenységét (szabadalmakban mérve), mint egy „őslakos” kollegáé.
Ebből a tanulmány arra következtetett, hogy Amerikában a bevándorlók, bár a lakosságnak csupán 14 százalékát teszik ki, az innováció hatalmas részéhez, a 36 százalékához járulnak hozzá. Ahogy a tőke globalizációja stagnál, a határokon átnyúló agyelszívás egyre fontosabbá válik az innováció terjedése szempontjából.
A legtöbb gazdag ország vonakodik, ha még több munkás vagy menedékkérő beengedéséről van szó, de azt állítják, hogy a legtehetségesebbeket szeretnék magukhoz édesgetni, különösen a stratégiai fontosságúnak ítélt (például a mesterséges intelligencia) vagy a választók számára nyilvánvalóan előnyös (például az orvostudomány) területeken. Az Egyesült Államok, Kína és a legtöbb európai ország mind azt vallja, hogy szívesen látja az ilyen embereket.
Monacónak még „vonzerőtitkára” is van a jólképzett vállalkozók elcsábítására szakosodva.
Azonban gyakran más prioritások a meghatározók. Kína nemzetbiztonság központú megszállottsága megkeseríti a külföldiek életét. A rendőrség szaglászik utánuk, helyi szeretőiket azzal ijesztgetik, hogy kémek lehetnek, és az általuk alkalmazott tanácsadókat letartóztathatják, ha olyan információkat osztanak meg velük, amelyeket később nemzeti titoknak tekintenek. Nagy-Britanniában az általános migráció csökkentésének céljával a munkáspárti kormány arra ösztönözi a technológiai cégeket, hogy kevesebb külföldi mérnököt alkalmazzanak, azzal a hamis feltételezéssel, hogy ez több munkahelyet teremt a helyiek számára a csúcstechnológiák területén. Ami az USA-t illeti, bár a világ legvonzóbb munkaerőpiacával rendelkezik, ugyanakkor világ egyik legkevésbé működő bevándorlási rendszere van.
Az agyi határzár Amerikában
Amikor egy vállalat egy magasan képzett munkavállaló nevében H-1B (ideiglenes munkavállalási) típusú vízumot kér egy hat számjegyű keresettel kecsegtető állásajánlattal, 75 százalék az esélye, hogy elutasítják. Ám nem gyorsan: akár egy évig is eltarthat az ügyintézés, ami a technológiai iparágban egy örökkévalóságnak számít. Ha pedig a szóban forgó jólképzett munkavállaló végül állandó tartózkodási engedélyt szeretne – hogy letelepedhessen, tervezhessen a jövőre,
és ne kelljen aggódnia amiatt, hogy gyermekeit kitoloncolják a 21. életévük betöltésekor, amikor már nem számítanak eltartottnak –, szerencsés, ha nem egy népesebb országból származik.
Van ugyanis egy olyan szabály, amelynek értelmében a munkavállalás céljából igényelt zöldkártyák legfeljebb 7 százalékát kaphatja meg egy adott ország. Az indiai állampolgárok számára ez akár papíron 134 év várakozást is jelenthet a kártyára.
Sokan egyszerűen feladják, és továbbállnak. Az amerikai egyetemeken végzett külföldi diplomások 73 százaléka a közvéleménykutatásokban azt állítja, hogy Amerikában akar maradni, de a gyakorlatban csupán 41 százalékuk tesz így. Az egyetemtől a munkahelyig vezető út elzáródása az egyik oka annak, hogy az amerikai egyetemek – bár a világ legjobbjai – két évtizede folyamatosan veszítenek piaci részesedésükből az ausztrál és kanadai egyetemekkel szemben.
Dubajban gyors és hatékony az eljárás
Ezzel szemben Dubajban bárki, akinek a fizetése meghalad egy bizonyos küszöböt, egy hét alatt munkavállalási vízumhoz juthat. A letelepedés egyszerű: a teljesen digitalizált rendszer lehetővé teszi, hogy néhány nap alatt jogosítványt szerezzünk, bankszámlát nyissunk és így tovább. A házaspárok mindkét tagja dolgozhat, amit megkönnyít, hogy külföldi dadákat is felvehetnek. Ez a rendkívül barátságos rendszer segített abban, hogy Dubaj alig egy generáció alatt a sivatag szélén fekvő homályos kikötőből globális üzleti központtá váljon.
Persze a demokráciák nem másolhatják le egyszerűen az autokrata monarchiában működő mintát. A választók szeretik saját kezükben érezni az irányítást, és nem tűrik, hogy a migránsok közel kilenc az egyhez arányban legyenek többségben. Továbbá kevés jóléti állam boldogulna jövedelemadó nélkül. Mindazonáltal Dubaj hasznos viszonyítási alapot jelent arra, hogy egy kormány hogyan teheti a bevándorlási rendszert szinte súrlódásmentessé azok számára, akiket a legjobban szeretne bevonzani.
Sikere hallgatólagos szemrehányást jelent azoknak a helyeknek, ahol még mindig papíralapú űrlapok és mogorva határőrök várakoznak az érkezőkre, mint például az Egyesült Államokban.
Ha akarják, a demokráciák gyorsan fejleszthetik bevándorlási rendszerüket, ahogyan Portugália is tette, amely egy évtized alatt a digitális nomádok oázisává vált.
Az innováció a lényeg
A tehetségek vonzására törekvő rendszereknek két elvet kell szem előtt tartaniuk. Először is, az akadályok elhárítása hatékonyabb, mint az egyes szakmákhoz kapcsolódó ösztönzők felajánlása, ahogyan azt sok kormány esetében láthatjuk. Másodszor, annak eldöntésére, hogy kit vesznek fel, a lehető legegyszerűbb és legobjektívebb kritériumokat kellene alapul venniük.
Egy ország például bárkit befogadhatna, aki egy bizonyos összegnél többet keres, vagy aki jó hírű egyetemen szerzett diplomát.
Természetesen szükség van bizonyos korlátokra, hogy elkerüljük a hamisított béreket, illetve a diplomagyárak által kizárólag a munkavállalási vízum megszerzése miatt kínált silány diplomákat – ahogyan ehhez hasonló esetek például Kanadában is kiderültek. Az objektív intézkedések azonban gyorsabbak és igazságosabbak, mint a túlzott bürokrácia. A bevándorlási hivatalokban nem feltétlenül képesek jól ítélni az üzleti tervek vagy kutatási projektek szempontjából.
A több tehetség bevonzásából adódó esetleges hátrányok többnyire kezelhetők. Ha például a külföldi bankárok felhajtják a lakásárakat, akkor az adott állam engedélyezzen több lakásépítést. A másik aggodalom, miszerint a tehetségvadász gazdag országok a szegényebb helyeket humántőke nélkül hagyják, összetettebb. Ha a tudósok jobb laboratóriumokba költöznek, akkor több innovációt hozhatnak, ami az emberiség hasznára válik. Amikor az emberek kivándorolnak a szegényebb országokból, többet keresnek, és pénzt küldenek haza, így például lehetőséget teremtenek a rokonaik oktatására is.
Az agyelszívás trendjei
Tanulmányok szerint a fejlődő országok a diplomásaik mintegy 10 százalékát érintő „agyelszívásból” profitálnak, ami azt jelenti, hogy India és Kína megengedheti magának, hogy sokkal többet veszítsen. Sok szegényebb ország szenved a nagyobb mértékű kiáramlástól, bár maguk a migránsok is hatalmas hasznot húznak ebből, és nem nyilvánvaló, hogy országaik érdekei a saját érdekeik fölé kerekednek-e. Mindenesetre a legtöbb gazdag országot nem az önzetlenség akadályozza meg abban, hogy hatékonyabban elhalássza a tehetségeket, hanem a hozzá nem értés. Azok, akik nem tárják szélesebbre kapuikat, elszalasztják a lehetőséget, hogy felgyorsítsák a tudás terjedését, és gazdagabbá váljanak.
(Forrás: The Economist)
Borítókép: dreamstime
Kapcsolódó:
