Amerikai munkaerőpiaci adatok: mi előre szóltunk… 

Szerző: | 2024. augusztus. 22. | Foglalkoztatás, Infláció, Kiemelt, Világgazdaság

Az amerikai munkaerőpiaci adatok friss felülvizsgálatából kiderült, az USA-ban idén márciusban 818 ezer fővel, 0,5 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint azt korábban a statisztikai hivatal jelezte. Az új adatok szerint a havi munkahelyteremtési ütem is visszaesett, ami a munkaerőpiac lassulását jelzi. Ezek a tendenciák befolyásolhatják a Fed kamatdöntéseit is, ami pedig a világgazdaság egészére kihatással van. 

Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdaság elemzője 

Szerda délután publikálta az USA munkaerőpiaci hivatala (BLS, Bureau of Labor Statistics) a márciusi foglalkoztatási adatok első felülvizsgálatát. A hivatal éves rendszerességgel vizsgálja felül felmérési módszertanát az adózási adatok bevonásával, ezzel kiegészítve a havi mintavételes felmérést. Az előzetes revízió – a végsőt jövő februárban publikálja – szerint a korábban közöltnél 818 ezer fővel, az összes munkavállaló 0,5 százalékával dolgoztak kevesebben az USA-ban idén márciusban. Vagyis amíg korábban arról szóltak a hírek, hogy 2023 áprilisa és 2024 márciusa között összesen 2,9 millió új munkahelyet teremtettek az USA-ban, havonta átlagosan 242 ezret, ami érdemi dinamikát jelentene, addig a mostani adatközlés szerint a havi ütem csak 174 ezer fő lehetett. Kiemelendő, hogy a mintavételi hiba miatt az USA-ban 130 ezer fős havi növekedés felett beszélhetünk szignifikáns változásról, vagyis az új adatközlés már sokkal visszafogottabb munkaerőpiaci folyamatok jelez. 

Két és fél hónappal ezelőtt megjelent cikkünkben egyébként már jeleztük, hogy valami nem stimmel az amerikai munkaerőpiaci adatokkal. Akkor is kiemeltük, hogy az intézményi statisztikák túlságosan gyors foglalkoztatásbővülést jeleznek, amelyet a háztartási adatok nem támasztanak alá. Ahogy akkor sarkosan fogalmaztam

áprilisig „3,4 millió foglalkoztatottat jelentenek be az USA-ban a munkáltatók, amelyről a háztartásoknak nincs tudomásuk”.  

Arra, hogy miért volt jelentősebb eltérés, vagy miért fordult elő már a történelemben többször is jelentős eltérés a különböző munkaerőpiaci adatokban, a szakértők és a statisztikai szolgálatok se tudnak választ adni, jellemzően csak elméletek születnek, amelyek vagy nem magyarázzák meg a teljes eltérést vagy nem támaszthatóak alá adatokkal. Most kapott egyébként nagyobb figyelmet a revízió, mert Donald Trump volt (és leendő?) amerikai elnök kedden egy kampánygyűlésen felhívta rá a figyelmet, hogy jelentős változás várható, amelyet aztán több neves közgazdász is megerősített, egyesek akár 1 milliós korrekciót sem tartottak kizártnak. 

A most bejelentett jelentős revízió több következménnyel is járhat. Egyrészről erodálja a statisztikába vetett bizalmat. A munkaerőpiaci adatok kiemelten is fontosak az USA-ban, jelentős tőzsdei hatást generál egy-egy kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb foglalkoztatási szám, így pedig egész vagyonok múlnak rajta. Ennek oka, hogy

a Fed is kiemelten figyeli a munkanélküliség alakulását a kettős célrendszere nyomán, így pedig a kamatdöntésekre is befolyással van, milyen adatot közöl a BLS.

Emellett a revízió megerősíti azon piaci feltételezéseket, hogy a munkaerőpiac lehűlt, megkezdődhetnek a kamatdöntések szeptembertől. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a rossz adatok miatt nem-e várt ki túl sokáig a Fed a kamatvágással? Ez pedig nem csak az USA gazdaságának helyzete miatt kulcskérdés, tekintve hogy mint a világ legjelentősebb jegybankja, a Fed kamatpolitikája a világgazdaság egészére kihatással van. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: Chair Powell presents the Monetary Policy Report to the Committee on Financial Services (2019).
Forrás: Wikimedia Commons/Federal Reserve

Ezek is érdekelhetnek

trend

Promóció

Hazai válogatás

Promóció

Kövess minket

Facebook

Instagram

LinkedIn