A német gyártó először előzte meg az amerikait a legtöbb eladott elektromos jármű versenyében. A júliusi darabszámok pár százas különbséget mutatnak, de ez éppen elég volt egy ideiglenes trónfosztáshoz.
Bár az elektromosjármű-értékesítés globálisan lassul, a BMW-nek a múlt hónapban sikerült felülmúlni a Tesla eladási mutatóit az Európai Unió területén. Az adatok szerint az amerikai vállalatnak 16 százalékkal zuhant az értékesítési mutatója, így 14 561 darabot tudott eladni, míg a BMW elektromos autóiból 14 869 fogyott el.
Éves szinten a Tesla változatlanul vezet az értékesítésben, az elektromos kocsik iránti kereslet azonban érezhetően csökkent, amióta az olyan nagy fogyasztók, mint Németország vagy Svédország leállította a támogatási rendszerét (Olaszországban fordítva történt, ott, ahogy elindították a vásárlói ösztönző programot, ugrásszerűen nőtt az eladások száma).
Sokösszetevős egyenlet
A BMW-nek sikerült tehát a lehetetlen, ám hogy miért, annak több olyan oka is lehet, aminek semmi köze a kiváló marketinghez vagy a még kiválóbbnak mondott járművekhez. Az eladási listák élére ugrás (az eladott autók között ott vannak az i4-es és az iX1-es luxusmodellek is) ugyanis alapvetően a globális kereskedelem lassulásának köszönhető. Vagyis nem a BMW tört ki a mezőnyből egyetlen óriási lépéssel, hanem a Tesla és a kínai autók eladásai csökkentek akkorát, hogy azzal „bevárták” a német gyártót.
Természetesen segített a konkurencia nem is annyira óvatos hátrálása is: a Volkswagen jelezte, hogy németországi üzemeiben (alapvetően a magas előállítási költségek miatt) csökkenti kapacitását, új elektromos modelljeinek megjelenését pedig csúsztatni fogja. A Mercedes-Benz pedig azt jelentette be, hogy egész stratégiai tervét felülvizsgálja az elektromos autók jövőjével kapcsolatban – amikor a gyártó ennyire hezitál, az nyilván nem ösztönzi a vásárlót sem, az értékesítések tehát zuhanni kezdenek.
Ami a kínai járműveket illeti: júliusban 45 százalékkal csökkentek az európai megrendelések, amit mindenki a július elején életbe lépett behozatali büntetővámokkal magyaráz. A két legnagyobb exportőrre, a SAIC-re és a BYD-ra 38, illetve 17 százalékos extravámot vetett ki az Európai Bizottság, így első pillantásra valóban tűnhet úgy, hogy az e miatt megnövekedett költségek riasztják vissza a vásárlókat az ázsiai márkáktól.
A valósághoz hozzátartozik, hogy a büntetővámok életbe lépése előtti hónapban, tehát júniusban a kínai gyártók az európai forgalmazókkal karöltve egészen elképesztő mennyiségű autókészletet halmoztak fel az Európai Unióban, olyannyira, hogy a kínai modellek az egész EU-s piac 11 százalékáért feleltek 23 ezer darabszámos rendeléseikkel. Vagyis még most kezdik majd el kiszórni a spájzból az extravámmentes modelleket, amelyek eladásai előtt nem várható újabb előjegyzési hullám.
***
Kapcsolódó:
Fotó: BMW