Sokan megváltóként tekintenek a hidrogénre mint szén-dioxid-mentes üzemanyagra, de a zöldhidrogénprojektek túlnyomó többsége nem igazán tud felmutatni konkrét vevőt, pedig világszerte csaknem 1600 üzem felépítését tervezik. A napsütötte, szélfújta tájakon megtermelhető a tiszta energia, amivel a hidrogén kinyerhető a vízmolekulából, egy aprócska probléma van, nem igazán jelentkeznek az ügyfelek a drága hidrogén megvételére.  

Még azok a projektek is, ahol van valamiféle nem kötelező érvényű megállapodás, nem sokat érnek, hiszen az bármikor felmondható. Sok ország válna a „hidrogén Szaúd-Arábiájává”, csak hát termelni akkor érdemes, ha van rá biztos vevő. A Bloomberg összeállítása szerint a hidrogénerőművek mindössze 12 százaléka tekinthető alacsony szén-dioxid-kibocsátásúnak, azok, amelyek nem a földgázból állítják elő a hidrogént (ez a legolcsóbb), vagy igyekeznek csökkenteni a kibocsátást. 

Az előállított hidrogént manapság különböző színekkel jelölik, erről is szólt a Makronóm tavaly novemberi elemzése:  

Komoly kérdés, hogy miért vágna bele egy befektető a hidrogén előállításába anélkül, hogy ne volna rá vevője, és amúgy egyetlen épeszű bankár sem fog pénzt kölcsönözni egy ilyen, a levegőben lógó projektre. Persze a hidrogénben sokan látják a lehetőséget, hogy a világ eléri vele a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. Amikor a hidrogént egy turbinában elégetik, vagy tüzelőanyag-cellán keresztül meghajtanak vele egy járművet, energiát termel, anélkül, hogy üvegházhatású gázokat bocsátana a levegőbe.  

Az már egy másik kérdés, hogy a ma használt hidrogén szinte teljes mennyiségét (99 százalékát) földgázból állítják elő, és ennek nagyobb a szén-dioxid-emissziója, mint amennyit a globális légi közlekedési ipar kibocsátott és jelentősen több, mint az EU legszennyezőbb gazdasága, Németország szén-dioxid-kibocsátása. A hidrogénben való reménykedésnek van létjogosultsága, ráadásul  

sok elemző nem lát más módot az acél, a tengeri szállítás és más olyan iparágak szén-dioxid-mentesítésére, amelyek nehezen működnek elektromos árammal. Ezekhez annyi akkumulátor kellene, amennyi nincs a világon.  

Az előrejelzések szerint 2050-ben évente 390 millió tonna hidrogént kellene felhasználnunk világszerte, hogy megszüntessük a világgazdaság szén-dioxid-kibocsátását. Ez több mint négyszerese a jelenlegi mennyiségnek. A probléma csak az, hogy a zöldhidrogénhez drága berendezésekre van szükség, és az sem elhanyagolható, hogy a tiszta energiával előállított hidrogén négyszer annyiba kerül, mint a földgázból előállított. Persze nem ártana ehhez kiépíteni az ellátására szolgáló infrastruktúrát – nemcsak üzemeket, hanem csővezetékeket is.  

Kell a hidrogén a nettó nullához 

A mai környezetvédelmi mantra az, hogy a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetéséhez minden globális iparágnak szüksége lesz a hidrogénre. Ez logikusnak tűnik, hiszen nincs az az energiatároló rendszer, ami fedezni tudná a nagy energiazabáló ágazatok szükségletét, például az acél- vagy az alumíniumkohókét. De hasonlóan nehéz lenne megoldani a hajózás vagy a teherszállító kamionok dekarbonizálását. És persze ehhez is el kell juttatni a hidrogént az adott helyre, mondjuk egy vezetékkel, vagy kiépíteni a járműveknek valamiféle kúthálózatot.  

Azok az országok, amelyek képesek bőséges megújuló energia előállítására, mint például Chile a szél-, Ausztrália és Egyiptom a napenergiával, máris nagy célokat jelentettek be az üzemanyag előállítása tekintetében, gondolva az exportra is. Csak Kínában több mint 360 gyárat létesítenének. Az Európai Unió is azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra 10 millió tonna szén-dioxid-mentes hidrogént állít elő, miközben ugyanennyit importálna. Az Egyesült Államokban Joe Biden elnök 8 milliárd dollárt fordított „hidrogénközpontok” létrehozására, vagyis az üzemanyagot előállító és használó vállalkozások klasztereire. 

A Bloomberg szerint  

a probléma csupán az, hogy a jelenlegi zöldhidrogén-erőművek csaknem 90 százalékának nincs vevője az előállított üzemanyagra. 

Az európai projektekben már folynak a mérnöki és tervezési munkák, amelyek együttesen körülbelül 4,5 gigawatt megújuló energiát használnának fel hidrogén előállítására. Persze, ahogy a szereplők mondják, ha ennek a fele-negyede megvalósul, akkor boldogok lehetnek. Az EU ugyan kitűzte az ambiciózus céljait, de a tagállamok még csak most építik be ezeket a saját szabályozásaikba, késleltetve a magánberuházásokat. 

Az Egyesült Államokban az iparág és a Biden-adminisztráció továbbra is alkudozik a hidrogénadó-jóváírások szövetségi törvény szerinti követelményeiről. Eközben az exportra szánt projektek is akadályokba ütköznek, mivel a földgázzal vagy az olajjal ellentétben még nem létezik globális rendszer a hidrogén szállítására.  

Nem egyszerű dolog a meglehetősen lobbanékony hidrogén szállítása. Egy földrészen belül megoldható csővezetékkel, de amikor egy óceánt kell áthidalni, az már jóval nehezebb.  

A jelenlegi feltevések szerint egy-egy hidrogénprojekt akkor lesz sikeres, ha sikerül összekötniük „a teljes ökoszisztémát”. Azaz amikor egy hidrogénüzemet a tiszta energiaforrás mellé helyeznek el, és a közelben van egy potenciális ügyfél is. Példaként felhozható egy észak-svédországi hidrogénüzem, ahol a régió bőséges vízenergiája biztosítja az áramot, és az üzem majd egy vas- és acélgyárat táplál, amely 6,5 milliárd eurót biztosított a projekthez.  

Hogy mennyit ér a hidrogén? Ahhoz idéznénk egy kiemelést a Makronóm elemzéséből: 
A Toyota Mirainak 5 kg-os a hidrogéntartálya, és egyetlen feltöltéssel 500 km-t képes megtenni. Tehát 1 kg hidrogénnel körülbelül 100 km-t lehet menni. 1 kg hidrogén előállításához 68,4 kWh villamos energia szükséges, ami azt jelenti, hogy a Mirai hidrogén-üzemanyagcellájának a fogyasztása 68,4 kWh/100 km.  
Ehhez képest a mai, Miraihoz hasonló méretű akkumulátoros autók 13–18 kWh-t „esznek” 100 km-en. A hidrogén-üzemanyagcellák előnye, hogy viszonylag gyorsan feltölthetők, de csak benzinkutaknál, míg az akkumulátoros autók töltési ideje sokkal hosszabb, ám éjszaka a helyi hálózatról tölthetők. 

(Forrás: Bloomberg) 

Kapcsolódó: