Sokan próbálják megfejteni a Kurszk elleni ukrán támadás céljait. Megváltoztatnák a konfliktus narratíváját, új morális lökést akartak volna adni az ukrán hadseregnek, vagy csak jobb pozíciókat szeretnének elérni a tárgyalóasztalnál, esetleg elvonni az orosz csapatokat a kelet-ukrajnai frontvonalakról? Mindezek megválaszolatlan kérdések. Bár a történelem nem ismétli önmagát, párhuzamokért érdemes megvizsgálni a 81 évvel ezelőtti kurszki csatát, már csak neve miatt is. 

Az idén, amikor a nyugat-oroszországi Kurszk megyében ismét nagy offenzíva zajlik, az elemzők azon tűnődnek, milyen párhuzamok vannak a múlttal, és hogy ez a művelet hogyan befolyásolhatja a jelenlegi Oroszország és Ukrajna közötti háború kimenetelét. A hadtörténelemben az 1943-as kurszki csatát a páncélosok valaha volt legnagyobb összecsapásaként ismerik – ez az ütközet fordulópontot jelent a náci Németország legyőzésében. Ez egy olyan csata volt, amely felemésztette a német fegyveres erők legjobb erejét, a Vörös Hadsereg pedig megmutathatta növekvő hatékonyságát és vezérkarának érettségét. A harc 1943. július 5-én kezdődött. A németek ezzel az offenzívával szerették volna visszaszerezni a kezdeményezést, amelyet az év eleji sztálingrádi vereség során vesztettek el.  

Németország meglepetésszerű támadását a szovjet védekező taktika gyorsan tompította, és mindez utat nyitott Hitler végső veresége előtt. 

1941-ben a rosszul felkészített Vörös Hadsereg nehezen tudott megbirkózni a németek támadásával. Viszont míg a németek Moszkváig értek, az megadta az időt az oroszoknak a védelmük megszervezésére. Ráadásul 1942 végére Hitler nagymértékben kiterjesztette a harci frontot, lenyúlt volna a Kaukázusba olajért, csakhogy széthúzták a műveleti területet és megosztották az erejüket. A szovjetek eközben az erősségeikre épülő stratégiát dolgoztak ki: nehezebb terepre kényszerítették és ott koptatták a Wehrmachtot, miközben mozgósították az erőforrásaikat, megreformálták fegyveres erőiket, és fokozatosan bevezették az 1930-as években kifejlesztett támadó harci módszereiket. 

Mindezek már megmutatkoztak 1942 novemberében, amikor az oroszok bekerítették a német hatodik hadsereget Sztálingrádnál, illetve a következő télen több egymást követő győzelem során, amikor is a Vörös Hadsereg 700 kilométert haladt előre az 1200 kilométeres fronton Dél-Oroszországban. 

Sztálingrád után, az erőfeszítéseiktől kimerülve, a németek szüneteltették a támadó műveleteket, és amíg a főparancsnokság eldöntötte, hogy mi legyen a következő lépés, takarékoskodtak az eszközeikkel, és várták, hogy a tavaszi olvadás után kiszáradjon a talaj. Bár a német erőforrások a végsőkig ki voltak merülve, Berlin eltökélte, hogy visszaszerzi a kezdeményezést a keleti fronton, és a Führert azonnal lázba hozta a Kurszk bevételére vonatkozó terv. A városnál két oldalról, északról és délről támadva kiegyenesítették volna a frontvonalat. Ez leginkább a védekezés szempontjából volt fontos nekik, mivel a német fegyveres erők több mint 200 ezer embert veszítettek Sztálingrádnál, és egy egyenesebb arcvonalat könnyebb megvédeni. 

Abban reménykedtek, hogy a legújabb generációs harckocsik, például a Tigris és a Párduc bevetésével visszatérhetnek a villámháború győztes módszereihez, amelyekkel 1940-ben hat hét alatt győzték le Franciaországot, és 1941-ben Moszkva határáig jutottak. A kurszki sikertől azt remélték, hogy a német erők ismét mozgásba lendülnek, és helyreáll a végső győzelembe vetett hitük, amelyet Sztálingrád annyira megingatott. Az offenzíva a kezdeti tervek megfogalmazásától a német erők felépítéséig több hónapig tartott. A britek dekódolták az üzeneteiket, így az oroszokhoz részletes információk érkeztek a közelgő német offenzíváról – a tényleges kezdési dátumtól eltekintve. Oroszország ezt az időt arra használta fel, hogy mélyebb védelmet építsen ki.  

A késlekedés részben annak volt köszönhető, hogy Hitler, akit egyre jobban aggasztott az ellenség számbeli fölénye, többször elhalasztotta a hadműveletet. Végül nem tehetett mást, mint hogy reménykedett abban, hogy a Wehrmacht az ügyességével, a profizmusával és a fejlett fegyverzetével ellensúlyozni tudja az oroszok számbeli fölényét.  

A német támadó haderő 777 ezer emberből, 2451 harckocsiból és rohamlövegből (a keleti fronton ez volt a német páncélosok 70 százaléka), valamint 7417 ágyúból és aknavetőből állt. A céljuk az volt, hogy egy héten, legfeljebb 10 napon belül elérjék Kurszkot. A kurszki csatában a szovjet erők 1,9 millió katonát, 5128 harckocsit és önjáró löveget, 31 415 ágyút és aknavetőt, valamint 3549 repülőgépet vetettek be. Vagyis kétszer annyi harckocsijuk és repülőgépük volt, mint a németeknek, és négyszer akkora tüzérségük. 

A következő négy nap során, amikor a villámháború elhúzódó, őrlődő csatává fajult, egyre világosabbá vált, hogy kicsi az esély arra, hogy a német egységek belátható időn belül elérjék Kurszkot. A kezdeti német akciókat gyorsan tompította a szovjetek védekező taktikája, amit az ellentámadásuk követett. Július 10-én világossá vált, hogy az északi próbálkozások megtorpantak, és egy héttel később az erőfeszítéseik véget is értek, mivel a szövetségesek szicíliai partra szállása miatti aggodalmak máshová terelték Hitler figyelmét.  

Győzelme ellenére a Vörös Hadsereg nagyobb veszteséget szenvedett a kurszki csata során. Míg az oroszok 178 ezer embert, 1600 páncélozott harcjárművet és 460 repülőgépet veszítettek, addig németek 56 ezer katonát, 252 harckocsit és 159 repülőt. A kurszki csatatéren elszenvedett veszteségek azonban stratégiai szempontból nem voltak annyira kritikusak Moszkva számára, mivel a hadigazdaságuk, a mélyebb hátországuk könnyebben tudta pótolni a károkat, mint Németország. A veszteségek olyan helyzetbe hozták a Wehrmachtot, hogy sem a nyár végi szovjet ellentámadásokat, sem az azt követő őszi általános offenzívát nem tudta megállítani. 

Kurszk lett tehát az egyik meghatározó ütközet, ami után szinte egyenes út nyílt az oroszoknak Berlinbe. Egyelőre túl korai megmondani, mit hoz Ukrajna kurszki ellentámadása Kijev vagy Moszkva számára, ahogy azt is, hogy az előzőhöz hasonlóan ez a csata meghatározónak bizonyul-e. Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag az előny Ukrajnánál van. 

(Forrás: Asia Times) 

Kapcsolódó: