Miközben Európában elképesztő méreteket öltött a gazdasági lassulás, a szankciókkal agyonvert Oroszország GDP-je megindult felfelé. Hogy így alakult, az egyrészt az orosz technokrata elitnek, másrészt a háborút megelőző tíz év szigorú fiskális politikája révén felhalmozott tartalékoknak köszönhető. De meddig lehet finanszírozni egy ekkora háborút korlátozott eszközökkel?
A Nemzetközi Valutaalap napokban kiadott előrejelzése az idei és a 2025-ös várható GDP-növekedésről némi reménykedésre ad okot a fejlett és feltörekvő gazdasággal rendelkező országok viszonylatában, ám a számokban alapvetően még mindig menekülési kísérletet látunk a recessziótól vagy a további lassulástól. Az Egyesült Államok a munkanélküliség rémével küzd (az IMF prognózisa szerint az idei várható 2,6 százalékos növekedést jövőre a várhatóan szigorúbb fiskális politika miatt 1,9 százalékos váltja), közben mindenki idegesen figyeli Kínát, hogy mit talál ki saját problémáinak megoldására. Közben az Európai Unió az idén éri el a mélypontot, hogy aztán jövőre elkezdhessen kilábalni a folyamatos lassulásból. Németország tavaly katasztrofális teljesítményt produkált a 0,2 százalékos csökkenésével. Idén sikerült ugyanazt a 0,2 százalékot pozitívba fordítani, jövőre pedig (az IMF előrejelzése alapján) már az 1,3 százalékos GDP-növekedést is elérheti.
Mindeközben a szankciók tízezreivel sújtott, páriává vált Oroszország (amelynek a gazdasági összezuhanását – a büntetőintézkedések következtében – a háború kitörése után fél évre saccolták) tavaly 3,6 százalékos növekedést produkált.
Idén az IMF 3,2 százalékot jósol, jövőre pedig 1,5 százalékost. Még a lassulást látva is döbbenetes az a teljesítmény, amelyet az ottani gazdaság és pénzügyi szektor produkál: az idei növekedés a 2010-es évek eleje óta a legjobb, a munkanélküliség történelmi mélyponton áll, a rubel pedig, ha nem is szárnyal, de stabilan tartja magát. Az inflációval akadnak problémák, a júliusi 8,6 százalékos áremelkedés távol van a központi bank 4 százalékban megjelölt céljától, ám a készpénzbevételek növekedése a vásárlóerőt is húzza magával. Tavaly az orosz gazdaság vásárlóerő-paritáson Németországot, idén pedig Japánt utasította maga mögé, ezzel a világ negyedik legnagyobb gazdaságává vált. Ennek köszönhetően a fogyasztói bizalom történelmi csúcsra ugrott: az oroszok a pánikmegtakarítások helyett elkezdtek költeni, a belföldi turizmus, a szolgáltatások és a luxuscikkek iránti igény is felpörgött. A Sberbank tájékoztatása szerint csak júniusban a teljes fogyasztói kiadások nominálisan 20 százalékkal emelkedtek.
Éles váltás
Bármennyire nem hajlandó elismerni a Nyugat, a szankciós politika és a kereskedelem megbénítására tett erőfeszítései kontraproduktívvá váltak. A friss orosz növekedési adatok egy olyan korszakot jeleznek, amely teljesen ellentéte a 2010-es évek mutatóinak, amikor a rendkívül szigorú fiskális politika folyamatos adóemeléseket és a kiadások drasztikus csökkenését eredményezte. A Krím 2014-es annektálása után bevezetett tiltó intézkedések csak súlyosbították a gondokat, a Covid-járvány és az újabb szankciócunami 2022-ben pedig pánikhangulatot teremtett az orosz gazdaságban. Ideig-óráig. A Kreml nemhogy megállította a folyamatot, de a visszájára fordította.
A Nyugat legnagyobb tévedése az volt, hogy elhitte: azzal, hogy a lehetőségeihez mérten kiszáll az orosz energiakereskedelemből, olajársapkát vezet be, szankcionálja a vezetékes gáz szállítását, térdre kényszeríti Moszkvát, kihúzva a lába alól az egyik legfontosabb bevételi forrását. Putyin és technokrata elitje ekkor mutatták be a történelem egyik leggyorsabb átállását: a kereskedelmi útvonalak súlypontját Kína, India és a globális dél felé helyezték át, vagyis a bevételek messze nem szűntek meg, még akkor sem, ha az új területekre az oroszok kénytelenek nyomottabb áron eladni az energiát, mint anno a Nyugatnak. Az idei év negyedévében Oroszország olaj- és gázbevételei 79 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Az ezekből származó összegek a teljes adóbevétel egyharmadát teszik ki, és segítenek a költségvetési hiány csökkentésében, amely az év első három hónapjában 607 milliárd rubelre csökkent.
A 2010-es évek szigorú fiskális politikája lehetővé tette, hogy Putyin éppen a háború idején hagyjon fel a megszorításokkal. A hosszú böjtben felhalmozott óriási tartalékokat most szabadon használhatja fel, a költségvetésben tátongó GDP 2 százalékos lyukat is ebből tudja betömni.
Az állami kiadások a háború kitörésének évében és tavaly is átlagosan 15 százalékkal nőttek, a pluszt természetesen a hadsereg nyeli el. A katonai kiadások idén 60 százalékkal fognak emelkedni, vagyis a hadiipar szárnyalása húz maga után mindent – nemcsak a gyártási területeken, de a személyi juttatásokat illetően is. A Kreml júliusban 195 ezer rubelről 400 ezerre emelte a katonai szolgálatra jelentkezők prémiumát – Moszkva városa brutálisabb, 1,9 millió rubelt, vagyis mintegy 8 millió forintot ígér a jelentkezéskor, ami elkülönül a katonák alapfizetésétől, egyéb juttatásaitól, továbbá attól a 600 ezer rubeles hozzájárulástól, amit a moszkvai önkormányzat havi részletekben eleve folyósít a katonáinak. A számítások szerint a moszkvai újoncok így akár 5,2 millió rubelt (mintegy 22 millió forintot) is kereshetnek az első évben.
A monetáris varázslat
Az az elképesztő gyorsaság és hatékonyság, amellyel Moszkva el tudta és tudja hárítani a Nyugat folyamatos, immár egyre kimerültebb szankciós próbálkozásait, nem jöhetett volna létre, ha nincs Putyin körül az az imént említett technokrata vezetői elit, amely két dolgot tett 2022 februárja előtt: egyfelől minden képességét bevetette, hogy lebeszélje az elnököt a háborúról, másfelől mindent megtett azért, hogy felkészüljön arra. Amikor pedig elkezdődött, tervszerűen, lépésről lépésre végre is hajtották azt a stratégiát, amelyről remélték, hogy nem kell majd használniuk.
Ékes példája volt ennek az orosz jegybank vezetője, Elvira Nabiullina, aki a háború kitörésekor két azonnali, már jól előkészített döntést hozott, amivel pár hét alatt túl is lendítette Oroszországot a legnehezebb időszakon: egyfelől limitálta a hitelintézeteknek a kifizethető készpénzek összegét, ezzel elkerülte a bankrendszer összeomlását, másfelől a pénzügyi szankciók és a rubel zuhanásának kivédésére egyetlen mozdulattal 9,5 százalékról 20-ra emelte az irányadó alapkamatot, megőrizve ezzel a nemzeti fizetőképességet.
Az időnyerést az orosz gazdaság maximálisan kihasználta, Nabiullinának pedig annyira jól sikerült zárva tartania az ajtót, hogy néhány hónappal később el is kezdhette annak fokozatos kinyitását: 2022 szeptemberében az alapkamatot már 7,5 százalékra húzta vissza, az pedig majd egy éven keresztül stagnált.
A hatalmas kormányzati kiadások azonban az árak megugrásához vezetnek, és arra kényszerítik a központi bankot, hogy ismét kamatemelést hajtson végre az infláció letörése érdekében. Idén júliusra újra 18 százalékon állt a kamat a folyamatos emeléseknek köszönhetően.
A másik oldalról természetesen felmerül a probléma, hogy a monetáris politika szigorával és a kamatnöveléssel a vállalatok és a háztartások is adósságcsapdába kerülnek – ám az orosz kormány intézkedések egész sorát hozta a reálgazdaság védelme érdekében. Hiteltörlesztési moratóriumot hirdetett ez év elején azon fogyasztók számára, akik bizonyítani tudják, hogy a bevételük csökken (a katonák számára automatikusan jár a törlesztés felfüggesztése). A jelzáloghiteleket rögzítve 8 százalékon tartják, az ipari hitelprogram pedig már évi 3 százalékos kamattal folyósítja a kedvezményes kölcsönöket a vállalatoknak. Mindeközben a kormány a bankokra is erős nyomást fejt ki, hogy ne kezdjenek ész nélküli kamatemelésbe – a pénzügyi szektor kieső bevételeit ezekben az esetekben az állami tartalékokból pótolják ki.
A hatás nem maradt el: a háztartások 2024 első negyedévében átlagosan a jövedelmük 11 százalékát fordították adósságkifizetésre, vagyis nagyjából ugyanannyit, amennyit 2021-ben, a háború kitörése előtt, amikor az irányadó kamat jóval alacsonyabb volt.
Végtelen háború?
Az orosz gazdaság rezilienciája tankönyvbe illő, és a modern történelem egyik legfigyelemreméltóbb gazdasági stratégiája – azzal ugyanakkor a Kreml is tisztában van, hogy nem tarthat örökké. A sikere minden vonatkozásban attól függ, mikor és hogyan sikerül befejezni a háborút. A háborús gazdasági növekedés gyors tempója, a reálbérek folyamatos emelkedése (2023-ban 7,8, idén tavasszal már 12,9 százalékkal) a belső felhasználás rohamos emelkedéséhez vezet – párhuzamosan az emiatt törvényszerűen bekövetkező kapacitáshiánnyal, amely az árak folyamatos emelkedését, vagyis az inflációt húzza maga után.
Az ily módon túlmelegedett gazdaság hűtésének a módszerei között klasszikusan azok az eszközök szerepelnek, amelyekkel Putyin a jelenlegi helyzetben nem akar élni: a visszafogott állami kiadások, az állami munkahelyek számának csökkentése, a közpénzes projektek visszafogása vagy éppen az adóemelések. Miután ezek a megoldások a háború alatt nem jöhetnek szóba, marad a legdrasztikusabb módszer. Minden szem a központi bank elnökére, Nabiullinára szegeződik, aki máris közölte: az infláció letörése és a belső fogyasztás lassítása érdekében hallani sem akar az irányadó kamat csökkentéséről, sőt addig fog emelni, amíg elérhető közelségben nem látja a kitűzött, 4 százalékos inflációs célt.
A fegyveres konfliktus hossza dönti el, meddig fog tartani a folyamatos küzdelem az árak és a jegybank között. Ugyanakkor felüti a fejét az a probléma is, hogy a háború előtti szigorú fiskális politikának köszönhető megtakarítások, amelyekkel jelenleg a költségvetési hiányt tudják fedezni, mennyi időre lesznek még elegendők.
Biztos forrásként kezelhető jelentések szerint Oroszország nagyjából öt év múlva fogy ki ezekből a tartalékokból, onnantól valóban meredek gazdasági zuhanással nézhet szembe.
Öt év azonban nagyon hosszú idő, ezalatt a háború minden bizonnyal befejeződik, vagyis a gazdaság jelenlegi szerkezete is megváltozik. Hogy milyen irányba, azt a békekötés és annak következményei fogják meghatározni: a háborús gazdaságról való hirtelen átállást is csak a fokozatosság betartásával lehet végrehajtani, különben akár egy összeomlás is bekövetkezhet.
Ami biztos: Putyin alsó hangon még fél évtizeden keresztül képes finanszírozni a háborút úgy, hogy közben meglepően jó állapotban tartja országa gazdaságát. Ugyanez már nem mondható el az Európai Unióról, amely jól láthatóan összeomlási örvénybe került, köszönhetően a szankciós politikának és a gazdaság erőltetett átpolitizálásának. Lehet, hogy az orosz elnöknek és országa gazdaságának még van öt jó éve, az Európai Uniónak azonban egész biztosan nincs. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, az EU gazdasága és versenyképessége visszafordíthatatlan károkat fog elszenvedni, óriási csapást mérve a világgazdaságra, hatalmi tömbből periférikus és felesleges államszövetséggé zsugorítva önmagát.
***
Fotó: Orosz Elnöki Hivatal
