Bár az orosz felderítés időben jelezte a készülődést, a csapatok összevonását Szumi körzetében, ennek ellenére a katonai vezetést meglepte az ukrán erők augusztus 6-ai betörése a kurszki területre. Az elmúlt mintegy három hétben történtek valahol leképezik az egész háború menetét, legalábbis olyan értelemben, hogy az orosz erőfölény érvényesülését megnehezíti a rendszer nehézkessége, amelyre rárakódnak a katonai vezetés hibái – írta meg a moszkvater.com. 

A Kreml korrigálja az elkövetett hibákat 

Egy ilyen, több mint ezer kilométeres határt képtelenség 100 százalékosan biztosítani, ehhez százezres nagyságrendű kontingensre lenne szükség. A határ jelentős részének tehát csak korlátozott mértékű a védelme. Az ukrán támadás azonban nem előzmény nélküli, hiszen Brjanszk, Kurszk és Belgorod régiót a háború kezdete óta folyamatosak érik tüzérségi és dróntámadások, 2023 tavaszát követően pedig ez kiegészült diverzáns akciókkal is. Emellett egy ideje már tudni lehetett a Szumi régióban tapasztalható nagyobb ukrán csapatmozgásokról, előkészítő műveletekről, valamint a határsáv kiürítéséről. Az orosz katonai vezetés azonban nem foglalkozott érdemben a szektor megerősítésével, az erősítések térségbe vezénylésével. Komolyan felmerül tehát a történtekkel kapcsolatban Valerij Geraszimov vezérkari főnök és a térség védelméért felelős helyi parancsnokok felelőssége. Sok tekintetben azt látjuk, mint a két évvel ezelőtti harkivi ukrán ellentámadásnál. 

Úgy tűnik, hogy a mindenekelőtt a Donbaszra és a Harkiv környéki front tartására koncentráló parancsnokság nem vette komolyan a figyelmeztető jeleket, és a saját propagandájának a csapdájába esve alábecsülte az ukránok képességeit.  

Ehhez aztán hozzáadódtak az orosz hadsereg egyéb problémái: a korrupció mellett a túlközpontosított struktúra, az ebből is fakadó haderőn belüli többszintű kommunikációs problémák,  

és mint a támadás első napjaiban láthattuk, sokszor a valóság tagadása. 

Nem véletlen, hogy az új védelmi miniszter, Andrej Belouszov még a beiktatási beszédében figyelmeztetett arra, hogy hibázni lehet, hazudni tilos. Mint ahogy az is jelzésértékű a jövőre nézve, hogy Vlagyimir Putyin a kurszki műveletek legfelső szintű koordinációjával – az egész hadvezetés fölé helyezve – az egyébként lehetséges utódként is gyakran felmerülő Alekszej Gyumint bízta meg. Azt is láthattuk, hogy a Kreml szokásához híven ezúttal is úgy tett, mintha semmi sem történt volna, közben azonban gőzerővel elkezdte korrigálni a hibákat,  

a hadsereg alkalmazkodik az új helyzethez, és ennek eredményeként folytatódik az ukrán hadsereg felőrlése.  

A Kreml fenti magatartása azonban nem csupán kommunikációs trükk, és a lakosság megnyugtatását célozza. 

Mennyire fájt Moszkvának a kurszki támadás? 

Moszkvában tényleg nincs pánik az ukrán csapatok kurszki hadművelete miatt. Putyin továbbra is úgy gondolja, hogy emiatt nem kell változtatni a terveken, a Kreml stratégiai céljainak középpontjában továbbra is Donbasz teljes területének elfoglalása áll. S itt tényleg egyre nagyobb tempóban nyomulnak előre az orosz erők.  

A kurszki behatolás tehát másodlagos, a Kreml úgy gondolja, az idő neki dolgozik, és így azt se nagyon bánja, ha hónapokig is eltart az ukránok kiszorítása.  

Az ukránok motivációi a hadművelet mögött 

Kijev a támadás elindításával feltehetően szerette volna tehermentesíteni is a front más, ukrán szempontból fontosabb szakaszait. Ez a számítás azonban eleve elhibázott volt, mert a felszereléseket és a személyi állományt tekintve az ukránok állnak rosszabbul, így a front széthúzása könnyen kontraproduktívvá válhat. 

Ezt támasztja alá, hogy  

mivel a kurszki területen bevetett ukrán erőket közvetlenül a donyecki frontvonalról vezényelték át az orosz határhoz, így az előbbi szakaszon az orosz csapatok előrenyomulása felgyorsult.  

Az oroszoknak sikerült áttörniük az utolsó olyan térségben is, ahol a frontvonalak 2022. február 24. óta változatlanok maradtak. Az akció emellett egyértelműen politikai célokat is szolgált. Kijev még mindig abban reménykedik, hogy destabilizálhatja, és így a hatalom ellen fordíthatja az orosz társadalmat. Akár az ilyen akciókkal, valamint a mélységi orosz területek elleni rakéta- és dróntámadásokkal, akár a veszteségek miatt reményeik ellenére elkerülhetetlen mozgósítással. Ennek azonban egyelőre semmi jele, mint ahogy annak sem, hogy a társadalmi elégedetlenség elsöpri a rendszert. 

Ám Kijev azt a verziót is talonban tartja, hogy – főként az atomerőművek elleni támadásokkal – Moszkva részéről akár az atomfegyver bevetését is kiprovokálja, amellyel egyrészről megállíthatná Ukrajna nemzetközi támogatásának lassú agóniáját, másrészről szembefordíthatná a Kremllel a globális délt is. Ez az elképzelés persze kétélű, hiszen egy ilyen kalandor lépésért Ukrajna nyugati szövetségesei sem lelkesednének, mint ahogy az orosz területek elfoglalására irányuló erőfeszítéseket is vegyes érzésekkel fogadták. 

A háború vészes eszkalációjával fenyegető ukrán eltökéltség tehát nemcsak felrázza, de időről időre zavarba is hozza a Nyugatot, amely egyszerre akarja tovább gyengíteni Oroszországot, és elkerülni vele a közvetlen ütközést. 

A rövid távú, katonai és kommunikációs értelemben is egyértelmű ukrán siker abban a tekintetben elérte a célját, hogy megfordította a Nyugat korábban érezhetően gyengülő eltökéltségét Ukrajna támogatása mellett. Jól mutatják ezt a főképp az európai vezetőknél megmutatkozó túllelkesedést az Európai Unió külügyi főképviselőinek minapi szavai is. Josep Borrell arról beszélt, hogy fel kell oldani a nyugati államok Ukrajnának küldött fegyverszállítmányaival kapcsolatos területi korlátozásokat, szerinte ugyanis e fegyverek orosz területeken történő bevetése erősítené az ország önvédelmi kapacitásait, és életeket mentene, valamint előmozdítaná a béketárgyalásokra irányuló törekvéseket. Borrell és társai azonban nincsenek tisztában az orosz gondolkodással. A kurszkihoz hasonló betörések időlegesen rombolhatják Oroszország presztízsét, azonban a történelmi tapasztalat az – és ezt látjuk ebben a háborúban is –, hogy az „orosz medve” azért mindig megrázza, összekapja magát, aztán a kelleténél nagyobb árat fizetve, de mindig eléri, amit akar. Téves tehát az a logika, hogy a jelenlegihez hasonló ukrán próbálkozások megfordíthatják a háború menetét, vagy akár tárgyalásokra késztethetik Moszkvát.  

Az orosz társadalom az ilyen helyzetekben összezár, és beleáll a háborúba, amelyet eleve nem akart.  

A Kreml nem így tervezte visszaszerezni, kiterjeszteni a befolyását. Ebből tehát logikusan következik, hogy az ilyen lépések a háború elhúzódása felé lökik az eseményeket. A konfliktus eszkalálódik, és még több áldozatot követel. 

Mi lesz ennek a vége? 

A nagy lendülettel indult, és kezdetben komoly sikerekkel kísért előrenyomulás mára lelassult, ám nem állt le. A front, ha lassan is, de stabilizálódik, ami az orosz felőrlő taktikának kedvez, és ellehetetleníti az ukrán portyázást, a manőverező harcászatot. Így aztán egyre inkább visszaüthet, hogy Kijev a kurszki területen a legütőképesebb egységeit vetette be, miközben Moszkva alapvetően a hátországból csoportosított át erősítést a betörés megállítására és az ukrán erők kiszorítására. Itt azonban még messze nem tartunk, ez legkorábban is az év végére sikerülhet.  

Az ukrán erők jelenleg több mint 1250 négyzetkilométernyi területet és többtucatnyi települést ellenőriznek. Oroszország közben több mint 120 ezer civilt evakuált. Az ukránok közben nem adják fel, és annak ellenére haladnak előre, hogy a veszteségeik egyre magasabbak.  

Lassan azonban védekezésre rendezkednek be, amit jelez az is, hogy az ellentámadás megakadályozására az elmúlt napokban több hidat is felrobbantottak. Az oroszok pontonhidakat próbáltak meg létesíteni a folyón, de ezeket is támadások érték. Úgy tűnik, hogy miután az oroszok jórészt megakadályozták azt, hogy az ukránok mélyebben benyomuljanak a területeikre, Kijev a Szejm folyó mentén akar kiépíteni védelmi vonalat, és hosszabb időre próbál berendezkedni a kurszki területen. Eközben a front más részein sem elképzelhetetlen egy ukrán támadás.  

Így volt ez 2022 őszén is, amikor az ukránok komoly sikereket értek el a harkivi területen, és erre az ellentámadásra rádupláztak Herszonnál. Hasonló akcióra jelenleg is lehet számítani. Erre bizonyos előkészületekből ítélve több helyen is esély van. Így a zaporizzsjai fronton Tokmak vagy Enerhodar irányában, de van mozgolódás Belgorod térségében, mint ahogy fokozódik a feszültség Herszonnál is, ahol szintén nem zárható ki egy nagyobb ukrán offenzíva a Kinburn- vagy a Tendrovszkaja-földnyelven. 

Stier Gábor teljes cikke a moszkvater.com honlapon olvasható. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Flickr